A Végtelen sivatag

8 / 8 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8

Go down

Re: A Végtelen sivatag

Témanyitás  Baku on Csüt. Jún. 21 2018, 23:57

( Elnézést a késlekedésért, az év végi hajtás miatt nem volt időm)

A nyomokat követve elértem egy nagy, ponyvákkal körülvett tábort, amelyben a mesteremet tartják fogva. Sietnem kell, mert az idő az ellenségem, és ha nem mentem ki mihamarabb, akár meg is halhat Ikou-sensei. Ugyanakkor nem szabad kapkodnom se, mert az még végzetesebb lehet mindkettőnkre nézve.

A nap nagyját az őrök megfigyelésével töltöttem, illetve megvizsgáltam a ponyvákat, nem lehet-e valahol, valahogy észrevétlen besurranni rajta.
Amennyiben találok egy rést, reménykedve, hogy még nem késő, az este leszálltával besurranok a táborba. Ha mégse találnék, ugyan nem szerettem volna meglépni, de kénytelen leszek megmászni a ponyvát vagy akár magam készíteni egy rést rajta. Észrevétlen próbálok lopakodni, mert ha észrevesznek, valószínűleg már nem fogok tudni elmenekülni, vagy csak nagyon nehezen.
Szóval miközben belopódzok a táborba, természetesen első sorban a mesteremet keresem, de mivel az élelmünk és főként az ivóvizünk eléggé kifogyóban, valahányszor meglátok egy vizestartályt megpróbálom belemeríteni az egyik üres kulacsunkat. Az élelemmel kevésbé törődök, mivel azt még néhány napig kibírhatjuk.
Út közben folyamatosan a tábort figyeltem és memorizáltam, hogy a lehető legjobb úton, a legnagyobb biztonságban tudjunk kijutni a sensei-vel.
Mikor rátalálok nem  egyből rohanok kiszabadítani, hanem várok a legjobb pillanatra. Viszont ha az eljön, vagy történik valami, azonnal próbálom kiszabadítani. Ha sikerrel járok azonnal a memorizált menekülőúton kezdünk menekülni, majd a táborból kijutva a lehető legmesszebb kerülni tőle.
avatar
Baku
Játékos


Adatlap
Szint: D
Rang: Genin/Bábhasználó
Chakraszint: 120

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: A Végtelen sivatag

Témanyitás  Ago on Szomb. Jún. 23 2018, 23:09

A dűnék mögött rejtőzve figyeled, ahogyan az őrök a tornyokban, egy-egy morranás kíséretében helyzetet váltanak. Szinte nem is szólnak egymáshoz de a hat pár szem minden sarkát látja a ponyvákkal körülvett tábornak. A tábort körül tudod járni, úgy hogy szinte folyamatosan a homokbuckák mögött mászol, és csak időnként tűnsz fel, hogy betájold merre is jársz, merről is közelíted meg a tábort. Repedést, rést sehol sem látsz a vásznakon. Mindegyik ha volt is rajtuk valami hiba, azonnal be is lett foltozva, hasonló színű szövettel, és a mintázat is vissza lett festve rá. Tehát ez a megoldás nem kifizetődő. Így tehát maradt a terv, hogy a vásznat felvágva beosonsz a táborba. Átmászni rajta sem lenne okos ötlet, elvégre nem azért építették ilyen magasra, hogy bárki átugorhasson. A póznák olyan kettő és fél méter magasra emelték a falakat, ezzel is nehezítve a bejutást.

Az este beálltával megkezdted az akciódat. Ruhádat magadra húzva, és beburkolózva nekiindultál, hogy bevedd a tábort. De természetesen ott sem unatkoztak. A ponyvák körül belülre apró jelzőtüzeket gyújtottak, amiktől a festett alakok életre keltek, és táncolni kezdtek a ponyvákon, szédítő vadító ritmusban. A tornyokban szinte észrevétlenül kicserélődött az őrség, és a két megfáradt strázsa helyére kettő másik lépett.  Bent pedig lassan minden elcsendesedett. A népek, már csak ritkán kiáltottak egyet-egyet, amire elsőre harsányan reagáltak, de később már csak elvétve szólt egyetlen hang is. A tábor elcsendesedett. Ekkor léptél oda a vászonhoz, és az egyik késed segítségével, felmetszetted azt. Hangosan reccsent a dob feszes szövet, hiszen szinte érezhető volt rajta, hogy nem hétköznapi anyagból készült. Az őrtoronyban álló katonák megrezzentek a hang hallatán, és azonnal leküldték az egyik emberüket minden toronyból. A fent állók pedig lázasan nekiálltak keresni téged. Perceid voltak csak hátra, hogy elrejtőzz, vagy menekülj, vagy kitalálj valamit, hiszen ők jobban ismerik a terepet, mint te. A táborban egy sátor mögött találtad magadat, amiben a hangok alapján valaki éppen szuszogva aludt. Nem volt valami díszes alvók, de pont elég volt egy vagy két ember számára. A sátor mellett egy folyosó vezetett be az útra, ahol több ehhez hasonló kalyiba állt. Innen két felé vezet az út, jobbra a főkapu irányába, ahonnan kettő ember közelített feléd, az egyik fáklyát a másik pedig feszített íjat tartva, és balra a tábor másik vége felé, ahonnan egy ember érkezett csak, de nála nem volt semmiféle fegyver. A sátor és a fal mögött kifeszülő kötelek tömkelegét látod, amikkel a sátrakat rögzítették az esetleges homokvihar okozta kellemetlenségek elkerülése végett. Szembe veled, pedig, egy nyitott bejáratú díszesebb sátrat látsz. Az alján kékkel mázolt nonfiguratív törzsi mintázat vette körbe a vásznat, míg az ajtó mellett szintén kékkel tenyérnyomatokból álló rítusokra emlékeztető szimbólumok voltak festve.
A kérdés az, hogy merre tovább, és vajon merre lehet a bácsikád?  

_________________
8 Saller..még kettő és viszlát kisujj...

Előtörténet;Adatlap

Karakterek: Isha Dansei; Imagawa Takayama
avatar
Ago
Kalandmester

Taijutsu Pontok : 110

Tartózkodási hely : 8 Salleren túl...


Adatlap
Szint: B
Rang: Bérgyilkos
Chakraszint: 408

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: A Végtelen sivatag

Témanyitás  Osumi Hiroto on Pént. Jún. 29 2018, 04:38

A találkozópontra érve, melyet saját ösztöneim szerint jelöltem ki, egy lelket sem találok, aki a feltételezett hang forrása lehetne. Azt hittem, jó helyen járok. Erre kellett mennem, éreztem, a lábaim vezettek, szinte öntudatlanul, a hang csábított ide. Mégsem láttam senkit. Egész eddig azt hittem, a magam útját járom. Hogy saját döntésemből jöttem el a Chuunin Vizsgára és senki nem befolyásolt. Most mégis más utasításait követtem, ráadásul egy olyan entitásét melynek létéről nem is lehettem bizonyos. A sivár táj csak növelte kételyeimet a helyzettel és saját akaratommal kapcsolatban. Környezetemben csak a sivatagban megszokott és elvárható terep volt látható, érdes, szél vájta kövek, ritkán felbukkanó, világoszöld növényzet, ám életre utaló nyomot nem találtam a homokbuckák mögött el-elillanó állatokon kívül. Semmi nem adta jelét annak, hogy nekem valóban itt kellene lennem. Tulajdonképpen.. Nem is ez az elvárás. Talán épp ezért vagyok itt.
A nap által tűzött meleg lassan bekúszott bőröm alá, belülről éreztem testem melegségét, a kültakarómat hevítő hőség tovább rontotta amúgy sem derűs kedvemet. A meleget nem nagyon bírtam, bár edzettségem szépen ellenállt a kihívásnak. Mégsem akartam sokáig maradni, amiért idejöttem pedig sehol nem találtam. Nehéz is volt úgy, hogy nem tudtam, mit keresek és főleg hogy miért. Nem volt különösebb okom ide jönni saját kényszerérzetemen kívül, mely egyre csak szűnt. Egyre kevésbé tűnt jó ötletnek elhagyni a biztos kimenetelt kínáló termet. Zavarodottságomban a fejemet vakartam mély sóhajtások közben és kezdtem kilátástalannak érezni a helyzetet. Elhagytam azt a helyet amit célul tűztem ki magamnak és eldobtam magamtól azt, amire egész eddig készültem egy bizonytalan, igéző kihívás hatására.
Ahogy múltak a percek, egyre elégikusabb hangulat kerített magába és két lábamra felváltva támaszkodva korholtam magam. Aztán.. Ismét hallottam egy hangot. Egy rövid mondatot mormolt, melyből nem voltam biztos, hogy ugyanazt hallom, mint korábban. De ez is reményt adott. Körbenéztem, de még mindig nem láttam semmit. Amíg meg nem adta a következő instrukciót. Ahogy magam elé néztem egy skorpiót láttam a homokból kibújni, tűzvörös szemei úgy fénylettek mint a nap. Nem léptem hátrébb, bár nem is vonzott túlságosan a látvány. Nem szeretem az ízeltlábúakat, főleg a pókszabásúakat nem. Márpedig a skorpió az volt. Mégis ez volt az egyetlen reményem hogy választ kapjak a kérdéseimre. Semmi más nem vezethetett ide, csak ez, legalábbis másnak nyomát nem láttam és a szavak is erre utaltak.Ha ez a hang forrása.. Jobban örültem volna, ha csak hang marad. Kissé kiábrándultan fogadom az élőlényt és nem igazán tudom tudom, mit mondjak. Késő lenne már az okokkal foglalkozni és túl korai is, amíg ő nem szól hozzám. A felkavarodó homok hatására eltakarom arcomat a kezemmel és kissé hátralépek, hogy a por ne menjen a szemembe. Mire befejeződik a káprázattal felérő látvány, a homokba nézve egy pár lábbelit pillantok, melyek egy nálam magasabb testhez tartoztak. A homokból kitűnő egyén fekete ruházatot viselt, mely illett fekete hajához és opálos bőréhez. Nem volt ijesztő látvány, bár nem is nyugtatott meg különösebben. A pulóverének hátulján egy skorpiót jelképező minta volt látható.. mily' meglepő, Egyszerre csalódottsággal és izgatottsággal figyeltem az eseményeket és én is bemutatkoztam mikor ő is megtette.
- A nevem Osumi Hiroto -mondtam, bár úgy éreztem, már tudja.
De még ezek után sem voltam képes lábamat mozdítani egy idegen lépteit követve, akiről semmit nem tudtam, ráadásul csak újabb rejtélyek felé vezetne. Lassan léptem egyet, de megvetettem lábamat a kialakuló lábnyomban.
- Ki vagy te? - kérdeztem elhűlten, mint aki nem képes elhinni, mi is történt most vele és a szemben álló férfit okolja. Nem voltam megelégedve a válaszával, többet kellett tudnom.
- Pontosan.. Mi közöm van nekem hozzád?
Természetesen nem felejtettem el, hogy miket mondott és mivel is csalt ide. Emlékeztem miért jöttem és választ akartam találni a miértekre, melyek körülöleltek. A mester pedig a legkevésbé volt érdekes ezek közül - nyilván ő volt az okozója ittlétemnek, így általa fogom megkapni a gyógyírt vágyaimra. De egyelőre azt kellett tudnom, hogy miért és hogyan kerültem a látókörébe.

_________________
avatar
Osumi Hiroto
Játékos Mesélő

Taijutsu Pontok : 54


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 345

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: A Végtelen sivatag

Témanyitás  Hyuuga Hanabi on Kedd Júl. 24 2018, 15:41

//Hiroto Osumi - Álom és valóság//
// Elnézést a késésért, +6 cht írok jóvá [339+6=345]// 

Koin, monotonon csapta le lábait, egyenesen az égető homokba. Koromszín csuklyája szemébe lógott, kezeit pedig mélyen zsebeibe süllyesztette A levegő egyáltalán nem járt, itt a hatalmas sivatagban. Egyetlen felhő se ült az égen, így a nap fénye egyenesen a földet érte. Minden olyan meleg volt. Nem volt semmi, ami alá el lehetett volna bújni az égető sugarak elől. Minden kihalt volt és üres. Így a legkisebb mozzanat is port kavart. ezáltal, mikor megálltál, körülötted minden más is megállt. Koin is. Egy mély sóhajtást hallatott, majd a maga mély, reszelős hangján szólt hozzád.
- Kölyök... - lehelte ki szavait. Akármilyen halkan is beszélt, te tisztán hallottad. Az üresség csak úgy zengette szavait. - Neked is van célod. Neked is van álmod. Neked is van mit követned, s van valami, amit el akarsz érni. Igaz? Van valami, amit ha meghallasz, azonnal ugrasz, s dobsz el mindent a kezedből. Mert azért a valamiért élsz. Mert mindennek árán el akarod érni, meg akarod tenni. Tévedek? - az eddig alázatos hangsúlya, most átvoltozott. Sokkal inkább lett tekintélyt parancsoló, s erős. - Ez a közünk egymáshoz. A mester a közünk egymáshoz. Mert ő az, aki segít elérni neked az a valamit. Ő kér tőled, te kérsz tőle. S a vágyad teljesül. A legvadabb álmod. Minden. Minden, amit akartál. Az, amiért idáig küzdöttél. A mester, az élő hullócsillag; az összes babona; a születésnapi gyertya. S mi vagyunk az ég megannyi csillaga. Minden kívánság. Mert az égen minden csillag, egy álom. Valaki vágya. Te kívánságod is ott ragyog, kölyök. S a mester most kiválasztott. Tudja, hogy szükséged van rá.. ahogy neki is rád.-  Fejezte be végül mondandója első felét. Majd egy újabb mély lélegzetet vett, s bal karjával beletúrt hajába. - S, hogy én ki vagyok? Koin. A mester tizenkét alárendeltjének egyike. Tudod kölyök, túl nagyot kívántam, s a mesterért tett tettemmel ez nem volt egyensúlyban. Így most szolgálom őt. Ledolgozom az álmom. S várok. Mert az én vágyam is teljesülni fog. Így kérlek ifjú... kövess. Hadd teljesítsem a feladatom.. s hadd teljesüljön a te álmod. - Hajtotta le fejét - Na mit mondasz ifjú? Velem jössz? Vagy feladod még a reményét is annak, hogy teljesül a vágyad, s élsz tovább azon tudattal, hogy csupán pár lépés választott el a beteljesülésétől.. s te hagytad elúszni a lehetőséget? A döntés rajtad áll. - Emelte hátra, egyenesen rád tekintetét. - Követsz? - vérvörös szemei lelkedig hatoltak. A férfi szürke bőrén megcsillant a nap égető fénye. Vele tartasz vagy más útra térsz? A te döntésed. Semmi se igazolja az előtted álló szavait. Lehet, hogy hazudik. Lehet csőbe akar húzni. De lehet, hogy igazat mondd. Lehet, ő tényleg csak mesterét szolgálja. A döntés rajtad áll. Merre tovább? 

_________________
Mesélések

~Aokaze Atsushi - Néma évezredek története
~Shiyaga Kayguro - Halhatatlan hősök 
~Shiro - Egy kicsi és egy nagy = másfél barát
~Datara - Néma legendák
~Naito Kenji- A shinobi 50 próbája
~Hiroto Osumi - Álom és valóság 
~Senshi Jakoutsu- Az első lépés mindig nehéz 
~Aikawa Hanako - Legendák nyomán (inaktív) 
avatar
Hyuuga Hanabi
Mesélő

Specializálódás : Kifogások


Adatlap
Szint: D
Rang: Epilepsziás viziló
Chakraszint: Tápiókapuding

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: A Végtelen sivatag

Témanyitás  Osumi Hiroto on Hétf. Aug. 20 2018, 15:58

//Te késtél? o.o//

A nap egyre elviselhetetlenebb forrósàgot sugárzott az ég felől a talajra, mely felszállva hőhullámok formájában kezdett megszédíteni. A meleg idő, a párás levegő mindig is a gyengém volt, de ezt igyekeztem nem kifejezésre juttatni. Koin bizonyára egy erős shinobit keres Mesterének, nem olyasvalakit, aki már egy kis hevültségtől is meginog. Ráadásul ő egy fekete pulcsiban tűrte mindezt. A stílusa nem állt messze az enyémtől, de valahogy nem tűnt alkalomhoz illőnek. Én már a saját ruhámba is majdnem belefulladtam. Ha ez lett volna a Chuunin Vizsga második része, már valószínűleg elbuktam volna. De épp az elől csaltak el, így nyilván más céljuk van velem. A közelben pedig nem találtam mást, csak ezt a végtelen homoktengert.
Egy pillanatra felugrok lábujjhegyeimre és az ajkamba harapok mikor a vágyaimról kezdett el beszélni. Azt ígérte, be fog teljesülni, de abban a pillanatban nem is tudtam mi lenne az. Üres sötétséget találtam agyam zugaiban ahol a választ kerestem ami majdnem pánikba ejtett. Arcom eltorzult egy pillanatra, felső ajkam grimaszt vágott, de igyekeztem úrrá lenni magamon. Hirtelen nem tudtam mi a vágyam. Mintha agyam azon része mely ezt az információ tartalmazta üres lett volna. Vagy szerette volna elrejteni. Vagy megzavarodott sok információtól. Nem tudtam mi az a vágy, mi volt az a késztetés ami idehozott. A szülő szóra pattantam ki az asztal mögül a Chuunin Vizsgán, de nem voltam biztos benne, hogy ez a vágyam. Tudatomban még mindig az volt, hogy védelem alatt állnak Kirigakuréban és élik mindennapi életüket; legalábbis azt, amire én emlékszem. De hogyan tehették volna ezt meg úgy hogy valami hiányzott az egységből ami ezt végrehajtotta? Mégis, valami idevonzott engem és az nem a férfi volt; hiszen nem is tudtam hogy egy férfi az. Felemelem a lábam lépésre készen, de nem haladok tovább, csak visszahelyezem lábam a perzselő homokba. 
Koin egyre inkàbb veszíti el szimpátiámat, amikor prófétikus hangon a Mesteréről kezd beszélni, aki állítólag végre tudja hajtani a kívánságaim, ha cserébe én is megteszem amit kér. Kezdtem úgy érezni mintha egy szektába küldenének, amiről a "12 alárendelt tagja" szerepkör is megerősített. De ha a Mester valóban képes végrehajtani mások kívánságait, akkor mi szüksége van rám? És vajon mit kell megtennem cserébe, ha érdekel az ajánlata? Még én sem tudom eldönteni, kit is szolgálok jelenleg, moat pedig egy harmadik résztvevő is beszállna a rajtam való osztoszkodàsba.
A vonzó hang egy taszító emberré, vagy ideává alakult át, ami inkàbb megrémít mint hogy reménységet adna. Mégis, muszáj volt megtudnom, miről szól ez az ajánlat felém és úgy éreztem, ennyivel tartozok is szüleimnek, ha már miattuk jöttem el.
Szó nélkül indultam el az üres sivatagban, de néhány lépés után rájöttem hogy nem tudom merre kell mennem, most nem vezetett hang belülről. Kérdőn visszanéztem és miközben folytatjuk utunkat -ha vezet engem- feltettem a kérdést, ami a leginkàbb érdekelt.
- Mi lesz ha nemet mondok? - Majd néhány másodperc után a következőt. - Honnan tudjam hogy bízhatok bennetek?

_________________
avatar
Osumi Hiroto
Játékos Mesélő

Taijutsu Pontok : 54


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 345

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: A Végtelen sivatag

Témanyitás  Hyuuga Hanabi on Hétf. Aug. 27 2018, 13:44

A meleg rettenetes. Egyszerűen bírhatatlan. Ki az az idióta, aki ilyenkor még képes pulóverben flangálni? s ha megnézed, egy csepp izzadtság se gördült  még le homlokáról a fura fazonnak. Lehet, neki így kellemes. Végül is aki sok ideje él a sivatagban, lehet megszokta ezt az időjárást. Bár... nem... ezt lehetetlen megszokni. 
Kérdésedre Koin megint csak megállt. Szája a füléig felcsúszott, s körbe is ment volna lehet a fején, ha a fülei nincsenek útban. Úgy tekintett feléd. 
- Miért mondanál nemet, ha már idáig eljöttél? Feladtad azt, hogy chunnin lehess... mert tetszett amit mondok. Az én hangomat követve jöttél ide. Mert vágysz az álmod beteljesülésére. - mondta, majd tartott egy kis szünetet - Én se bíztam meg a mesterben eleinte. Nem bíztam meg senkiben. - mondta, majd közelebb lépett hozzád. - De volt egy vágyam, s a mester megtalált. Nem bíztam benne, nem hittem neki. De a vágy.. az mindennél erősebb volt. Így gondoltam, mi baj is lehetne. S láss csodát.. a vágya lassan de biztosan beteljesül. - mondta elmerengve - Addig meg, szolgálom a világ legcsodálatosabb emberét.-mondta -   De, ha tényleg nem bízol bennem - szólt, majd elővett zsebéből egy apró üvegcsét . - Kezedbe adom az életem. - Majd az üvegcséből egyetlen cseppet ráengedett kinyújtott kézfejére. Mikor a színtelen folyadék bőréhez ért, a férfi egész kézfeje megégett. Nem is kicsit. Az egész vörösben izzott s felhólyagosodott. Koin felszisszent. - Ha amit mondtam, hazugság lenne... öntsd ezt rám, s hamu se marad személyemből. A hazugságért megérdemelném a halált - majd ezzel átnyújtotta neked a lezárt flaskát. Sebesült kezét visszadugta pulóvere zsebébe majd újfent elindult - Tudtam, hogy úgyse akarsz majd bízni szavamban...de gondoltam... ezzel meglágyítom a szíved... kérlek.. kövess. Ugyanis azért is odaveszek, ha nem tejesítem mesterem kérését.. - nézett vissza még egyszer rád, s várta mit reagálsz. 

_________________
Mesélések

~Aokaze Atsushi - Néma évezredek története
~Shiyaga Kayguro - Halhatatlan hősök 
~Shiro - Egy kicsi és egy nagy = másfél barát
~Datara - Néma legendák
~Naito Kenji- A shinobi 50 próbája
~Hiroto Osumi - Álom és valóság 
~Senshi Jakoutsu- Az első lépés mindig nehéz 
~Aikawa Hanako - Legendák nyomán (inaktív) 
avatar
Hyuuga Hanabi
Mesélő

Specializálódás : Kifogások


Adatlap
Szint: D
Rang: Epilepsziás viziló
Chakraszint: Tápiókapuding

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: A Végtelen sivatag

Témanyitás  Osumi Hiroto on Kedd Aug. 28 2018, 21:02

Nem csak, hogy semmit nem tudok a férfiról, aki utamat vezeti, az még ki is nevet - teljesen jogosan. Én álltam fel a Chuunin Vizsga első fordulóján, egy teljesen könnyű teszt után, anélkül hogy egy pillantást vetettem volna a következő részére. Én voltam az, aki mindent hátradobva követte belső hangját, pedig látszólag a semmibe vezette. Az én döntésem volt, hogy most itt vagyok és mégis megkérdőjelezem döntéseimet, amik ide hoztak engem. A férfit, aki ide vezetett engem. Még most is voltak kételyeim, de lábaim maguktól vezettek. Most már meg kellett tudnom hova megyek.
A férfi egy tégelyt nyújt át mely valami nagyon erős mérget tartalmazhatott, mert első érintésre végigégette Koin kézfejét. Nyúltam volna utána, de rájöttem, hogy nem tudok segíteni. Csak még jobban megégettem volna, ha véletlenül kiborítom az üvegcsét. A körülmények miatt, amikbe magamat sodortam, most ennyire bizonytalan voltam magamban. Bár a ruhája az is meglepett hogy árt neki a meleg anyag.
Szavait végighallgatva ismét követni kezdem, még mindig nem tudom, hogy hova. A sivatag végtelensége és a tűző nap fénye egyre elviselhetetlenebbé tette ezt a bizonytalan helyzetet, amely most körülölelt. Mégis, bíztam a férfiban, akiről semmit nem tudtam. A vágyban.. Amiről még nem tudtam semmit. De valószínűleg köze lehet szüleimhez. Ha nem is lettek volna ezek a körülmények, az események folyása akkor is kíváncsivá tett. Már kíváncsi voltam, ki ez a mester és mit szeretne tőlem. Nem tudtam, hogyan teljesíthetném én a vágyát, mikor azt sem tudom, ki ő és mi a vágya. Talán ő sem tudta. Talán ő is olyan volt, mint én. Talán azért gyűjt ennyi embert maga köré, hogy rájöjjön, mi a vágya.
Engem mindenesetre meggyőztek a férfi szavai. Még mindig küszködve önmagammal, de lábaim maguktól léptek. Nyilván tudatalattim már rég eldöntötte, hogy követni fogom őt. Ha bajt szeretnének, lett volna rá alkalmuk, hogy megtegyél. Így már csak egy kérdésem, mielőtt odaérünk a mesterhez.
- Egyébként mi ez az anyag amivel leöntötted magad?

_________________
avatar
Osumi Hiroto
Játékos Mesélő

Taijutsu Pontok : 54


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 345

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: A Végtelen sivatag

Témanyitás  Hyuuga Hanabi on Vas. Szept. 09 2018, 14:57

Végül mégis követted őt. Koint.. akiről szinte semmit se tudtál. Ő se tudott rólad sokat. Mégis az életét adta a kezedbe. Mégis... minden erejével arra biztat, hogy menj vele. Ő csak a segítséged szeretné. Jót akar ő neked. Az álmaidat váltaná valóra. Önző módon... hogy ezután az ő álma is valóra válhasson. de végül is.. mind ilyenek vagyunk. Bármi áron valóra váltjuk saját álmaink. Bármi áron.. 
Kérdésedre Koin nem mutatott különösebb reakciót. A tőle már megszokott, egyszerű és alázatos hangon szólalt fel. 
- Nehéz lenne elmagyarázni. Shoda készítette.. a mester kérésére. Shoda... az egyik társam, már ha fogalmazhatunk így. Méregtechnikus... vegyész, ha úgy tetszik. Én se igazán tudom miket tartalmaz. Sósavat biztos. De a többi összetevőjéről fogalmam sincs. A lényeg, hogy halálos. Legalábbis.. ránk nézve biztos... - mondta.
Úgy 20 perc múlva elértetek egy oázist. Ha magad mögé nézel, a lábnyomaitokat már rég elfújta a szél. Fogalmad sincs hol vagy. Nem tudod merről jöttetek és merre mentetek. Csupán az apró zöld területet láthattad. Melynek a közepén egy szikla volt. Mely mellé Koin lehajolt, s suttogni kezdett. Sajna, azt nem hallhattad mit. Mikor felállt, a Sziklát valaki arrébb görgette. S így láthatóvá vállt egy a földbe vezető járat. Melyből, egy érdekes  ugrott elő. Megállt a járat mellett, majd mélyen meghajolt. 
- Koin-san, üdvözöllek itthon. - Majd kiegyenesedett és rád pillantott. - Biztos te vagy Osumi Hiroto-san. Üdvözöllek, Shoda vagyok. - hajolt meg ismét.- Kövessetek. A mester már nagyon vár benneteket. - Mutatott a járat felé. 

_________________
Mesélések

~Aokaze Atsushi - Néma évezredek története
~Shiyaga Kayguro - Halhatatlan hősök 
~Shiro - Egy kicsi és egy nagy = másfél barát
~Datara - Néma legendák
~Naito Kenji- A shinobi 50 próbája
~Hiroto Osumi - Álom és valóság 
~Senshi Jakoutsu- Az első lépés mindig nehéz 
~Aikawa Hanako - Legendák nyomán (inaktív) 
avatar
Hyuuga Hanabi
Mesélő

Specializálódás : Kifogások


Adatlap
Szint: D
Rang: Epilepsziás viziló
Chakraszint: Tápiókapuding

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: A Végtelen sivatag

Témanyitás  Osumi Hiroto on Csüt. Szept. 27 2018, 22:21

Percekig tartó séta után végre megérkeztünk egy helyre, ami akár utunk céljául is szolgálhatott, legalábbis nagyon reméltem, hogy ez lesz a szerepe - egy oázishoz. Az égető hőség után végre valami hűsítő is ígérkezett, a végtelen sivatag végtelen porát üdítő frissesség és végre valami otthonra emlékeztető váltotta fel - zöld. A homoktenger sivársága helyett végre valami élőt is láthattunk, bár Koint ez nem tudom mennyire hatotta; végül is részben az otthona, vagy legalábbis már azzá vált, de nem mintha a nagy hőséggel bármi problémája lett volna, mint egy normális egyénnek.
Még egy pillantást vetettem a kezemben található tüzes méregre, majd átnyújtottam Koinnak. Bármi is volt az oázison belül, magam döntöttem úgy, hogy idejövök. Nincs szükségem biztosítékra, ráadásul nem is bírnék egy embert csak úgy elsorvadni látni - még ha erre is tanítottak szülőföldemen.
A liget üdesége az én hangulatomat is kellemesebbé tette. Bár nem voltam magamba húzódva és készen álltam megismerni a mestert - kíváncsiságom, amit megölt a sivatag melege, újra előtört.
Egy sziklához érve körbenézek, hogy megcsodáljam a liget szépségét, mely most jóleső békességet nyújtott. Ha nem a sivatagban lettünk volna, akkor is elcsodálkoztam volna élettel teliségén és élénk színein, így azonban az élet egy teljesen más szintjére emelkedett. Visszapillantva megláthattam a méreg készítőjét, Shodát, aki ruházatát és küllemét tekintve hasonlított Koinra, csak sokkal élettel telibbnek tűnt - lehet, hogy a hely miatt, ahol dolgozott társával ellentétben.
- Örülök, hogy megismerhetlek - hajoltam meg én is és nem csak illemből. Nem volt kötelességem megtenni nekik, még az udvariasság legapróbb jelét sem mutatni feléjük, mégis megtettem, mert így éreztem helyénvalónak. Zsémbességem eltűnt és átvette helyét az érdeklődés megannyi fokozata. Egyre kíváncsibb lettem és már vártam, vajon a mester mivel szolgálhat számomra, illetve én mivel számára. Készségesen követtem kettőjüket a mester irányába.

_________________
avatar
Osumi Hiroto
Játékos Mesélő

Taijutsu Pontok : 54


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 345

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: A Végtelen sivatag

Témanyitás  Hyuuga Hanabi on Vas. Okt. 07 2018, 15:05

Egy létra vezetett le egy, a föld alatti folyosóra. Hosszú, kikövezett út vezetett, melyen végig lámpások voltak felaggatva. A falon régi papírok voltak kirakva. Megsárgultak, s gyönyörű cirill betűkkel írtak. S minél beljebb haladtatok, a papírok és az íráskép is annál újabb lett. 
- Osumi-san - nézett rád Koin - Ez az álmok folyosója. A mester, minden kívánságot leirat, s amelyiket teljesítette, kihelyezi ide a falra. Ez...egyfajta dicsőségcsarnok. Innen nyílik minden terem és szoba. Mondhatni, ez a főfolyosója az egész rendszernek. 
Kellemes hűvös idő uralkodott. Nem volt se túl meleg, se túl hideg. Sőt, a félhomály is egész nyugtatóan hathatott rád. A levegőben édeskés illatok keveredtek, ínycsiklandó ételek mámoros aromájával. Olyan.. furcsán barátságos  volt az egész hely. Útközben megannyi zárt ajtó mellett haladtatok el. Némelyiket egy apró kép helyezkedett el, melyen egy-egy csillagkép volt. A többi ajtón számok voltak, vagy épp feliratok. Az egyik kapu nyitva volt. Ha belestél rajta, egy férfit és egy nőt láthattál, amint egy asztalnál ülnek, és két bögre kávé felett társalognak. Koin és Shoda egyszerre biccentettek, mire a másik két személy is illemtudóan megtette ugyanezt. 
- A férfi Yoshida. Ő az egyik legjobb szakács szerintem, akit a világ látott. A nő pedig Harumi. Olyan tudással rendelkezik, mint az emberek túlnyomóan kis része. 
Ahogy mentetek tovább, a papírok a falon már egyre fehérebbek és újabbak lettek. Végül megérkeztetek egy hatalmas ajtó elé. egy nagy kopogtató volt a fa bejáraton. Shoda háromszor kopogott vele, majd benyitott. 
- Osumi-san, kérlek fáradj be. A mester már vár. - Mondta lehajtott fejjel, s tartotta neked az ajtót. 
Koin már bement az ajtó, s várta, hogy kövesd. Ha megteszed, egy hatalmas terembe lépsz. Itt világosabb van mint a folyosón. A falon 12 papír volt kirakva. Mellettük képek és különböző tárgyak. A terem tetejére egy éjszakai égbolt volt festve. Asztalokat láthattál még, nem is egyet, s megannyi kényelmesebbnél kényelmesebbnek tűnő széket. Könyvespolcokat, melyek alig bírták már el az olvasmányokat. S egy kutyát, mely a sarokban egy ágyban szunyókált. A terem leghátuljában egy emelvény volt. Azon pedig egy díszes szék. Benne egy idő, hosszú hajú férfi üldögélt, s olvasott. Ruhája sötétkék volt, s megannyi hófehér pont virított rajta. A gombok, mint holdszerűre voltak festve. Az öreg rátok emelte kipirult tekintetét. Tengerszín szeméből áradt a bölcsesség. Koin másodpercek tört része alatt borult térde, s szemével a földet kémlelte. 
- Mindenek ura, én mesterem. Elhoztam az ifjút, kit kértél tőlem. - mondta a szokásosnál is alázatosabb hangon. 
- Köszönöm Koin, gyermekem. - Az öreg hangja mély volt, mégis lágy. Bölcs, s védelmező. Kedves s mégis fegyelmező - Munkád most véget ért. Megpihenhetsz. - mondta. Erre Koin felállt, majd először mestere, majd feléd is meghajolt, végül kiment a szobából. Shoda is hasonlóképp tett, majd bezárta a hatalmas kaput. 
- Üdvözöllek ifjú. Mielőtt meghallgatom álmodat, s elmondom az okát annak, amiért idehívtalak.. lenne-e bármi kérdésed hozzám? csak bátran.. ne félj... - húzta kedves mosolyra száját. 

_________________
Mesélések

~Aokaze Atsushi - Néma évezredek története
~Shiyaga Kayguro - Halhatatlan hősök 
~Shiro - Egy kicsi és egy nagy = másfél barát
~Datara - Néma legendák
~Naito Kenji- A shinobi 50 próbája
~Hiroto Osumi - Álom és valóság 
~Senshi Jakoutsu- Az első lépés mindig nehéz 
~Aikawa Hanako - Legendák nyomán (inaktív) 
avatar
Hyuuga Hanabi
Mesélő

Specializálódás : Kifogások


Adatlap
Szint: D
Rang: Epilepsziás viziló
Chakraszint: Tápiókapuding

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: A Végtelen sivatag

Témanyitás  Osumi Hiroto on Hétf. Okt. 08 2018, 21:12

Egy folyosóra érve végre megpillanthatom, miről is szól ez az egész; láthatóvá válik számomra lakhelyük. Lámpások világították be a kikövezett utat, sejtelmes fényt vezetve az ösvényre, amin haladtunk. A falon megannyi papír és kép helyezkedett el rajtuk számomra ismeretlen, mégis szemet gyönyörködtető írásjelekkel. Ez a része tetszett a helynek, a rejtélyek megannyi sora tükröződött a falakon, a misztikus légkör bejárta az egész helyiséget. Mintha a bekezdő fejezeténél nyitottam volna ki egy történelemkönyvet és az beszippantott volna. A tudás és emlékek amik itt felhalmozódtak nem mérhetők ryoban, annál sokkal többet érnek; ez maga az élő szobája lelkeknek, melyek áthaladtak itt. Ha hihetek Koin szavainak a papírok kívánságokat tartalmaznak, melyeket a mester már teljesített, bizonyára minden alkalommal emlékeztetve őket céljukra, reményt adva azok beteljesülésére. Előre haladva egyre fehérednek a fakó, elsárgult lapok, amik sok évnyi munkásságról árulkodnak. A barátságos légkör és ez a tiszteletet parancsoló lista kezd magába szippantani, már nincs bennem ellenérzés, még ha a kétely nem is hagyott el teljesen; képes vagyok alkalmazkodni a helyzethez, de nem hagyhatom el önmagamat. Még mindig lehet, hogy ez egy kelepce, bár valószínűleg már túl mélyre sétáltam benne; ki tudja hány emberrel találnám szembe magam, ha most meggondolnám magam. Persze ez nem tartana vissza, ha úgy alakulna a helyzet. Éppen ezért mindent igyekszek megfigyelni, hogy ha menekülésre kerülne a sor, legyen mire támaszkodnom.
Az ételek mámorító illatát érezve eszembe jut, hogy már napok óta nem ettem hála a megpróbáltatásokat hozó Chuunin Vizsgának. Gyomrom fel is kordul egy pillanatra, mire szégyellősen összehúzom magam, remélve, hogy nem hallották meg "gyengeségem" jelét. Nem csak azt árulná el, hogy nem vagyok a legjobb fizikai állapotban, de talán még azt is kinéznék belőlem, hogy az étel miatt vagyok itt. Talán ez a kívánságom. Ezt könnyű lesz teljesíteni.
A szobák nagy része zártnak tűnik, de engem jobban lekötnek a falakon és ajtókon található feliratok és firkálmányok, valamint egy lehetséges menekülési útvonal keresése, egyelőre azonban úgy tűnik, csak az az egy kijárat van, amelyiken bejöttünk.
Az egyik kapun bepillantva egy férfit és egy nőt pillantok meg, akiket Koin a maga szokott alázatosságával be is mutat. Illedelmesen meghajlok előttük, majd tovább haladok az engem vezetők nyomában.
Néhány szoba mellett elhaladva végül egy nagy faajtóhoz érünk, rajta egy nagy kopogtatóval. Shoda bebocsátást nyer nekem a terembe, ahol újabb csodák tárulnak szemem elé; a hely hasonlított valamire amit szívesen neveznék otthonomnak. A roskadásig megtelt könyvespolcok, a képek és a régiségek mind helyet kaptak volna saját lakhelyemben. Csakhogy ez a lakhely nem az enyém volt; a mesteré volt. A mesteré, akit végre annyi mesésnek tűnő ígéret után megpillanthatok. Tipikus bölcs öregnek tűnt, valakinek, aki tudja, amit neki és másoknak tudnia kell és azt is, hogyan bánjon az emberrel. Még ruházata is azt a mesékben élő mindentudó idős embert ábrázolta, aki mindig választ adhat a főhős a kérdéseire. A probléma itt csak az volt, hogy én nem voltam hős. Éppen ezért nem is értettem, miért engem választott ki, bizonyára mást is alkalmasnak találhattak volna a Chuunin Vizsgán résztvevők közül.
Tisztelettudóan meghajolok előtte is, bár ez még nem alázatom jele. Végül csak egy kérdés jut eszembe, amit mindennél jobban tudni szerettem volna az adott pillanatban.
- Miért? - bukott ki belőlem némi gondolkodást követően. Mikor rájöttem, hogy ez így önmagában kevés lesz, kiegészítettem a kérdést. - Miért pont most? Miért a Chuunin Vizsga ideje alatt? Nem ért volna rá egy kicsivel később?

_________________
avatar
Osumi Hiroto
Játékos Mesélő

Taijutsu Pontok : 54


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 345

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: A Végtelen sivatag

Témanyitás  Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

8 / 8 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.