Kenshiro Izuna

Go down

Kenshiro Izuna

Témanyitás  Kenshiro Izuna on Szomb. Aug. 20 2016, 16:43

[Elhelyezés: Az első Kenshiro Birtokon töltött hétben]

A pillangók szárnyaikon hordozzák a veszélyt


Mióta elhagytuk Mikával az otthonunkat, nem történt semmi. Nem, nem túlzok. Tényleg semmi nem történt. Mika és a klán új vezetője, Kenshiro Yori elhagyták a házat egy küldetés céljából, engem pedig nem voltak hajlandóak magukkal vinni. Mikor fogják már megérteni, hogy elég nagy vagyok már és tudok magamra vigyázni? Egyedül voltam azon a hatalmas birtokon és nem volt mit tennem. Jó, nem egyedül, de Kazuya valahogy nem sokat nyomott a latba. Ugyan tanított nekem egy technikát, ami azóta elég hasznosnak bizonyult, de erről majd később... 

Ez is egy unalmas és eseménytelen napnak indult, mint a többi. Tudniillik, gyűlölöm a tétlenséget. Még az időjárás sem kedvezett nekem, mikor felhőlesre indultam a kertbe. Jobb ötletem már nem volt, gondoltam kimegyek és kémlelem a hatalmas kékséget. Hát nem leszakad ez a fránya ég?! Alig töltöttem pár másodpercet a viharban ahogy menekülőre fogtam, de már is szétázott mindenem. Bosszúsan facsartam ki a hajamból és a ruhámból a vizet, de arra már nem gondoltam, hogy egy hatalmas tócsát képzek ezzel a műveletsorral a nappali közepére. Ekkor betoppant az öreg Kazuya, persze pont abban a pillanatban. Miért is ne? Nem tudtam eldönteni, hova álljak, hogy eltakarjam a pocsolyát. Nem tűnt túl bosszúsnak, ugyanis nyilván észrevette a miniatűr tavacskát a padlón, de elment és hozott nekem egy törölközőt, majd amíg szárítkoztam, mesélni kezdett.

Gondolta jól jönne nekem végre egy kis megbízás. Én értékeltem a jó szándékát meg minden, de hogy lenne izgalmas egy gyógynövény beszerzése? Hozzátette, hogy a területen útonálló banditákkal találkozhatok. Gondoltam még örülnék is neki, mert az új jutsum még nem vethettem be senkin élesben. Egy apró cetlivel illusztrálta a leírását. Egy egyszerű, öt sziromlevelű virág látványa fogadott, ahogy szétnyitottam a négy felé hajtott papírt. "Belül vörös és kívül kék" - festette be elmém a színtelen skiccet a virágról. Örömmel vettem fel a megbízást, elvégre végre kimozdulhatok egy kicsit a birtokról. Ha hazajön a nővérem, büszkén mesélhetem majd neki az átélt kalandokat. Összeszedelőzködtem a felszerelésem és felkutattam egy köpenyt, mivel az eső továbbra sem állt el, valamint magammal vittem némi élelmet és vizet. Mikor ez megvolt, a Fű Országának erdőségei felé vettem az irányt és gondolatban rengetegszer elismételgettem az egyszerű színkombinációt, amit a virág birtokol, mert hát milyen lenne már visszaállítani egy teljesen más virággal...

Elérkeztem a leírt helyszínre és elkezdtem végeláthatatlan túrámat. Gondolataim a családomra kalandoztak, közben már a figyelmem nem terjedt ki a lábaim mozgatására és sorban egymás után bukdácsoltam a fák kelleténél jobban kitüremkedő gyökereiben. Na meg persze az eső sem hagyott alább, csak hogy jobban hangulatot adjon a már amúgy is lapos küldetésemnek. Beleakadtam pár pókhálóba  is, ha ez még nem lenne elég. Ám egy pillanatra rám mosolygott a természet és megmutatta a szép oldalát is, ahogy az esőcseppeket a napsugarak pompázva emelte ki a rengetegben. A figyelmemet leginkább a szárnyukat fatörzseken pihentető pillangók kötötték le. A legváltozatosabb színkombinációban ragyogtak és különféle minták ékítették apró szárnyaikat. Szokásomhoz híven türelmetlenül böngésztem a talajt apró növények után kutatva, néha már magamat átverve vetettem rá magam egy reménybeli darabra. Mindig csalódással végződött és már kezdtem feladni ezt az egészet, mikor egy válaszúthoz érkeztem. Az ösvény bal ágán egy csillogás kápráztatta el szemem és csalogatóan hívott. A másik oldal egy teljesen átlagos erdei útnak bizonyult. Ekkor segélykiáltást hallottam egy kisfiú hangján a bal oldalról és tombolt bennem a segítés vágya. Bekasznizhattam volna egy hőstettet és még egy bajbajutottat is megmenthettem volna.

Sosem tudni, az ember mivel áll szemben, ezért óvatosan közelítettem a hang forrásához. Az eső kivételesen segítségemre volt és elnyomta lépteim neszét, miközben lopakodtam. Egy fa mögött megbújva mértem fel a helyzetet és egy bosszantó jelenet tárult világoszöld szempárom elé. Egy női alak feküdt a földön és egy kétajtós szekrénnyel felérő férfi fojtogatta őt. Eközben egy kisfiú erőszakosan cibálta a pasas ruháját és könyörgött neki, hogy hagyja abba. Nem messze tőlük egy közömbös, szinte unott arckifejezésű férfi ült egy hordón, tétlenül. Egy különös dolog azonban még a szituáció komorságán is túlmutatva babrálta elmémet, a kisfiú hangja késett. Szájmozgása eltért a kiejtett hangoktól. Először egy hang alapú jutsura gondoltam, de aztán bevillant egy ösztönszerű megérzés. Erős gyanúm volt rá, hogy ez egy genjutsu. Különben miért késne a fiú hangja? Visszagondoltam az akadémián töltött óráimra, mikoris a chakraelméleten belül a genjutsuról tanultunk. Elvégre ezek az érzékszerveinkre hatnak. Tanácstalan voltam viszont, mert nem vagyok képes feloldani egy ilyen jellegű technikát. Mivel egyedül voltam, nem várhattam más segítségére sem. Egyedül magamra számíthattam. Mint tudjuk, néha a fizikai fájdalom is hatásos az illúzió ellen. Elszántam magam végül és egy kunait döftem a karomba.

Kikerekedtek szemeim, ahogy a helyzet továbbra is fennállt. A karomból áramlott ki a langyos, vöröslő folyadék. Ami pedig még rosszabb, hogy észrevették a jelenlétem. Nyilván nem csendes dolog húsig döfni egy kést. A hordón ülő, kedvetlen fickó elindult irányomba. Eközben a bokorból előbújt egy kissrác és a másik, aki az iménti jelenet részese volt feloldotta a transzformációt. Egy férfi alakját vette fel, kinek öklén egy tekken feszült. Át lettem verve, nem is kicsit. Túlerőben voltak, de ennek ellenére is felkészültem a legrosszabbra. Nem futamodtam meg, így már személyes indíttatás miatt is szerettem volna megleckéztetni őket. Egyre közelebbről hallottam a lépteit a férfinek és hirtelen cselekedtem. Levágtam a földre egy füstbombát és a Shinjuu Zanshu no Jutsu-t bevetve elrejtőztem a föld alatt, majd kihasználva a füst nyújtotta előnyöket észrevétlenül nyúltam fel a férfi bokájához. Egy határozott rántással lerántottam, majd fölfelé jövet egy robbanócédulát tapasztottam a mellkasához. Hátraugrottam és gondolkodás nélkül feloldottam a cetlit. Bele sem gondoltam, csak a veszélyeztetettség érzete késztetett cselekvésre. Ami a szemeim elé tárult, azt a mai napig nem tudom kiverni a fejemből. A füst kezdett oszolni és a robbanás felkavarta a levegőt, így tökéletesen láttam a végeredményt. A férfi belsőségei kikívánkoztak testéből és mindenhol belepték őt. A koponyája kettéhasadt és keresztmetszetében tökéletesen láttam a nyelvét, teljesen sértetlenül. Vére mindenhová fröccsent. Rám is vetült pár csepp, ráadásul nem csak a ruházatomra, hanem a bal szemembe is került.

Felfordult a gyomrom a látványtól. Olyan nevelést kaptam a szüleimtől, aminek lényege a túlélés fontossága és a hezitálás nélküli ölés, ha úgy hozza a szükség. Vajon most tényleg szükséges volt?... Felkészítettek arra, hogyan védjem meg magam. Arról viszont senki nem figyelmeztetett, milyen is az, ha elveszem valaki életét. Lesokkolódva álltam pár pillanatig, de nem volt vesztegetni való időm. Egy indulatos kiáltás törte meg a detonáció után beállt csöndet. Valószínűleg a cinkosa lehetett. Vészjósló suhanások jeleztek ismét veszélyt számomra. Feltehetőleg fegyverek közeledtek felém, de azt mindenképp meg tudtam állapítani, hogy nem csupán egyről, többről volt szó. A füst ugyan felszállóban volt, de eléggé sűrű volt ahhoz, hogy átláthatatlan maradjon a fegyverekkel szemben. Hátrafelé alkalmaztam a fürge test technikáját és nem gondoltam bele a következményeibe. Egyrészt a dobófegyverek ha jól meg vannak küldve, nem ívelnek le egyhamar, másrészt látnom is kellett volna, hogy hova megyek. Ennek fényében nekicsapódtam egy fának és a kunaiok durván tépték fel a ruhámat, majd amikor előre hanyatlottam végigszántották a hátam. Mikor már azt hittem, hogy vége van, a kegyelemdöfés csak eztán jött. Úgy szállt a karomon lévő, lüktető sebbe az utolsó fegyver, mintha direkt oda szánta volna az illető. Még intenzívebbé tette a vérzést az eset és egyre durvábban szivárgott a karom. A földön fekve, félve szemléltem, ahogy a füst teljesen eltűnik.

Egy érdekes dolgot fedett fel számomra két hang társalgása abból az irányból, ahonnan a ninjaeszközök érkeztek. Mégpedig, hogy nincsen több náluk. Elég meggondolatlan dolog kiadni a felszereltséget az ellenségednek. Egy pillanatig eljátszottam a gondolattal, hogy csak megtéveszteni szeretnének, de olyan egyszerűen és könnyen volt közölve, hogy sütött róla az őszinte ostobaság. Ez talán megmagyarázza azt, hogy miért hagyták annyiban a keresésemet. Ha nekem hullana el ilyen könnyen egy társam, nem győzném magam türtőztetni az indulatoktól, amik rámszakadnának. Ők mégis egy kis dühkitörésen kívül nem tettek semmit az ég világon. Szörnyű, miféle emberek léteznek.

Karom lüktetni kezdett a szokásosnál is jobban. A vérveszteség már-már zavaró fokánál jártam, ahol könnyen szédülés okozta ájulás is bekövetkezhet, ha nem állítom el a vérzést. Ekkor emlékeimből egy ismerős teremtmény lépett ki és vált valósággá. Egy igazán színes, parányi lepke rebegtette szárnyait és szállt rá vállamra. Vészhelyzet ide vagy oda, nem szégyelltem elgyönyörködni benne. Mélázásom léptek nesze zavarta meg. Nem tudtam beazonosítani, kihez tartozhat. Túl könnyed volt ahhoz, hogy a nagydarab fickóé, de eléggé nehéz, hogy ne a kisfiúé legyen. A pillangó szárnyai egyre hevesebben verdestek. Mint egy homokóra, minek szemcséi a szokásosnál eltérőbb gyorsasággal peregnek. A szárnymozgásából könnyen azt lehetett leolvasni: "Siess". Igaza volt, nem hagyhattam, hogy megint vesztett helyzetbe kerüljek. El kellett látnom a karomat, ennek érdekében pedig ismét a Lefejező Technikához folyamodtam és eliszkoltam a föld alatt. Ez volt az egyetlen ésszerű tett számomra.




Sikeresen elslisszoltam az idegen elől és egy fa menedékében elláttam a sérüléseimet, a karomra pedig egy kötést helyeztem, ami elállította a vérzést. Gyengének éreztem magam a sok vér miatt, amit veszítettem. Ám a karomat gond nélkül képes voltam mozgatni, pedig elég csúnyán nekivágódtam annak a fának. Az eső lecsendesedett és szélvihar lépett helyébe, minek fuvallata furcsa érzést hordozott magával. Észrevettem, hogy a lepke újra megtalált. Olyan érzés fogott el, mintha szemmel tartana és vigyázna rám. Elmosolyodtam, ahogy szárnyacskáival csapdosott és megigézte szemeimet, ahogy kifújtam magam. Nem tartott ez a békés, idilli pillanat sokáig, ugyanis egy ordítást hallottam, ráadásul nem is messziről. Egy férfi hangja volt, de különösen érdekfeszítő szóalkotásban, alig érthetően formálta meg a mondandóját. Hangtónusa normális volt, de mintha öntudatlan állapotban mondta volna ki a szavakat. Keresett valakit, és nem vetettem el azt a lehetőséget, hogy netán én lennék az.

Nem akartam megint meggondolatlanul, hirtelen felindulásból cselekedni. Előbb inkább felmértem a helyzetet. Mivel a fickó irányomba közelített, én tovább haladtam előre és addig kutattam, míg egy helyettesítéshez megfelelő farönkre nem bukkantam. Ekkor alkottam egy kawarimit egy egyszerű utasítással a fejemben. "Itt vagyok! Ki maga és mit akar?" - ismételgette hasonmásom ezen szavakat, miközben a lehetséges irányba ment, ahol a pasas tartózkodhat. Én lapulva követtem az eseményeket, míg egymásra nem akadtak. Kicsit úgy éreztem magam, mintha egy színdarabot néznék és izgatottan vártam a fejleményeket. Arcán beteges vigyor húzódott és visszataszítóan nyáladzott. Picit mintha meg lett volna veszve az ürge. Örültem, hogy nem személyesen én állítottam oda, mert valószínűleg már nyálfürdőt vettem volna. A testhelyettesítésem egyre csak kérdezgette tőle a megadott szöveget, mire a férfi is egy kérdéssel állt elő. Igaz, nem egészen résmentesen, de azt akarta megtudakolni, Én öltem-e meg Gin... Ginf... Nem tudtam kideríteni a nevét, mert emberünk nem tudta kimondani. Mivel párbeszédet nem képes folytatni a kawarimi, ezért ismét a megadott mondatokat hajtogatta, mire a fickó egy aligha bölcs elhatározásra jutott, mégpedig hogy nem én tettem. Könnyelműen dobta sutba védelmét ellenem, mikor az ökléről egy tekkent húzott le. Ekkor jöttem rá, ki is Ő. Arcát hegek fedték, sőt duzzadt állapotban volt. Esetleg összeverhették korábban, az megmagyarázná, miért volt ilyen tökkelütött. Ő a férfi társa, akit az imént megöltem, kétségtelen. Ha bosszúért jött volna, nem úgy tűnt, mintha elsietné a dolgát. Mikor már sokadjára szajkózta frázisát a hasonmásom, a fickó ingerült lett s egy hirtelen mozdulattal, tiszta erőből megküldte tekkentelen öklét, ami a farönknek feszült. Dühödt ordításban csúcsosodott ki az ütése, mondanom sem kell, valószínűleg eltörte a kezét. Nem tudtam rezdüléstelen arccal végignézni a jelenetet, a szám akaratlanul is kárörvendő mosolyra görbült.

A kiáltás odavonzotta a kölyköt, akinek eddig nem sok szerepe volt a kis kalandomban. Azonkívül hogy szemtelen volt és egy pimasz vigyor ült a képén, nem tudott mit felmutatni. Ez most sem volt másképp, ketten álltak tanácstalanul a helyzet előtt. Átfutott egy pillanatra az agyamon, hogy most egy helyen vannak és könnyedén rajtuk üthetnék, de vajon megérdemelnék? Egyrészt olyan intelligencia szinttel rendelkeznek, ami felér egy marék dióéval, másrészt nekem sem volt vesztegetni való időm, elvégre küldetésre mentem, nem pedig a világ megtisztítására az ilyen emberektől. Ráadásul nem jött volna jól a plusz terhelés, már így is elég gyengének éreztem magam. Kivártam a megfelelő pillanatot és elosontam remélve, hogy nem akadnak rám megint és nem okoznak több fejfájást. Úgy tűnt, sikeresen leráztam őket és ismét koncentrálhattam az eredeti feladatomra, ami nem más volt, mint a gyógynövény kutatás. Egy pillanatig eltűnődtem azon, mi is volt az a két szín, amit keresnem kellett. Már kezdtem pánikolni, de inkább megnyugtattam magamat egy kegyes hazugsággal, hogy tökéletesen emlékszem rá. "Belül vörös, kívül kék" - visszhangzott elmémben ezen négy szó, miközben az ösvényeket jártam. Végül kilyukadtam azon a helyen, ahol túrám elején válaszúthoz értem. Ideje volt megnézni, mi is van az ösvény jobb ágán. Titkon reméltem, hogy végre ráakadtam azokra a fránya virágokra, de mikor megláttam, tényleg megörültem neki. A nap megcsillogtatta az apró növénykéket. Úgy éreztem, végre helyben vagyok. Egész sok volt, annyi legalábbis tuti, amennyi nekem kellett. Teljesen biztos akartam lenni, így a cetlit kerestem a zsebemben, de a dulakodás miatt valószínűleg elkallódhatott. Gondoltam leszakítom őket, mi bajom lehet?

Ekkor jött a sors pofátlan humora. Nem, a költői kérdésekre nem kéne válaszolni. Nem, ez nem egy felhívás volt keringőre. Nem is sejtettem, hogy a vesztem szárait tépkedtem le egyesével, hanyag eleganciával. Ahogy közel hajoltam még jobban éreztem ezt a csodás illatot, ami a virágból áradt. Mélyeket szippantottam a levegőbe és megtelítődött a légutam a változatos összetevőkkel fűszerezett aromával. Nem tudtam eldönteni, mit szimatoltam éppen, de felettébb tetszett. Kevésbé magabiztosan tépkedtem le a növényeket, mert nem voltam meggyőződve a mennyiségről, de végül 8 darabot vetettem bele táskám mélyébe és elégedetten ugrottam fel. Azt hittem, egy pillanatra megszédültem, de nem akart elmúlni az émelygés érzete. A látásom homályossá vált és elkenődött a táj, amerre csak néztem. Orromba a tömény gyógynövény illata férkőzött. Érzékeim eltompultak, de hallásom kiélesedett. Két ismerős hang bolygatta fel elmémet. Először nővérem, Mika hangja szólalt meg. Őt édesapám követte. Nem akartam hinni a fülemnek. Sietve fordultam meg irányukba és a látvány, ami szemeim elé tárult lesújtott.

Ajkamon vonaglott ki zavarodottságom, s dadogva tettem fel nekik a kérdést, hogy kerültek ide, valamint hol van édesanyám. Teljesen magával ragadott az idilli kép és odacsalogatott. Apró kezeim kinyújtva irányukba lépdeltem a családom felé. Válaszul egy csalárd mosolyt intézett felém nővérem, majd azt felelte, hogy ott van velük. Megkönnyebbülten haladtam feléjük, s odaérve a karjaiba zárt apám. Lágy hanghordozásban közölte velem, hogy Anya halott és hogy Ők ölték meg. Nem hittem el. Kikerekedett szemekkel próbáltam feldolgozni a hallottakat. Az ölelés egyre szorosabb lett és kellemetlenebb. Felnéztem, s szemtanúja voltam, ahogy apa arca bárgyú vigyorral foszlik szét. Rémülten botladoztam hátra és Mikára pillantva csontkinövéseket véltem felfedezni, amik húsát belülről döfték át. Egyre parányibbá lettek s vigyorogva vesztették el előttem az életüket. Zihálva kapkodtam a levegőért és kezem torkomra rándult, mintha így próbáltam volna megszabadulni a fulladozástól. Orromba bemarta magát a gyömbér fojtó illata. Erőm elhagyott és lerogytam a térdemre, miközben kezeimet torkomon nyugtattam. Pár pillanaton belül teljesen mentesültem a gyötrelemtől, gyengén buktam előre és tenyeremmel fel tudtam fogni az esést. Furcsamód langyos tapintása volt a földnek. Lenéztem kezemre, ami vérben úszott. Karom elernyedt és a földre hullottam. Próbáltam felkelni és körültekintve ismét elmosódott minden, az ég kékje és a lombok zöldje helyet cserélt. Nem értettem, mi történik. Egy kísértetiesen ismerős hang csengett fülemben, de nem tudtam beazonosítani, pedig annyiszor hallottam már. Odakaptam fejem és elcsodálkoztam. Én voltam az. Becsmérlően vont kérdőre, miért nem kelek már fel. Lehunytam szemem, mintha csak azt szerettem volna, mire kinyitom, addigra vége legyen ennek az egésznek. Nem volt ilyen egyszerű. Ráförmedtem a klónomra, és ökölbe szorítottam kezem, reszkető pilláimból könnyek záporoztak.

Erre Ő hátborzongató, ördögi kacajba kezdett és a hús marcangolásához hasonlatos hangok képződtek, mintha helyben széttéptek volna valamit. A kuncogás egyre élesebben tompította hallásom és szédülni kezdtem. Az összes lélekjelenlétem elszállt és eszméletlenül feküdtem a földön. Míg ájultan hevertem, elmém elbarangolt egy sötét, rejtett zugába. Hullámként tajtékozva szakadtak rám az emlékképek. Hol tiszták voltak, hol homályosak. Mígnem megint láttam azt a kettéhasadt koponyát. Azt a sok vért. Őrületig játszódtak le bennem újra és újra az első gyilkosságom képkockái. Ám most máshogy történt, ahogy akkor. A kettéhasadt fej állkapcsa megszólalt. Édesapám hangján egy "Köszönöm"-öt mondott, tisztán s érthetően. Reflexszerűen pattant ki szemem és pilledt testem erőtlenül feküdt egy ágyban. Zavartan néztem körül a szobában és eltartott egy ideig, de realizáltam, hogy otthon vagyok. Tompa társalgások vettek körül. Két beszélő fél volt. Az egyik Kazuya-sama hangja, de a másik ismeretlen volt számomra. Nem tudtam összpontosítani a párbeszédükre, visszaszenderültem és csak néha-néha nyitottam fel szemem elkapva pár kósza közlést. Valószínűleg a megbízóval beszélhetett az öreg. Kazuya jött értem az erdőbe és mint azt kitalálhattam, a gyógynövények okozták a hallucinogén hatást. A napfény és az esőcseppek párolgása töményen juttatta illatukat a levegőbe, ami adrenalintól túlfűtött testbe jutva nagy mennyiségben azt okozza, mint amit tapasztaltam.

Két nap kellett ahhoz, hogy teljesen felépüljek. Kazuya ellátta a sebeimet és a megbízó - aki mint kiderült tudós - használhatónak vélte az információkat, amit gyötrelmes áron sajtoltam ki magamból, így a küldetés sikeresnek tudható. Ugyan én már kevésbé éltem meg sikeresnek... A vízióm közepette látott képek mélyen eltárolódtak lelkemben és belémköltözött a félelem, az aggodalom, amit szüleimért érzek és a nővéremért. Meg kell őket látogatnom, mert addig fog mardosni a lelkiismeretem, míg nem láthatom Őket viszont, épségben. Most pedig csak reménykedni tudok, hogy Mika jól van és Yorival hamarosan hazatérnek. Kérem, legyen így. Kérem...


A hozzászólást Kenshiro Izuna összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Dec. 14 2016, 16:06-kor.
avatar
Kenshiro Izuna
Játékos

Taijutsu Pontok : 55

Tartózkodási hely : Mika oldalán


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 426

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Kenshiro Izuna

Témanyitás  Terumi Mei on Vas. Aug. 28 2016, 17:09

Mika meg Yori jól vannak... még. Very Happy 
Ahogy olvasom, az egész hatott inkább genjutsunak, mint egy kellemes erdei sétának, pedig annak indult. Sok mindenen túl kellett esnie pár óra alatt Izunának, ami nem biztos, hogy jó hatással volt a lelki világára - még szép, hogy nem! Reméljük, a továbbiakban nem lesz emiatt skizofrén. o.O


Jutalmad:
Chakra: +9
TJP: +2

_________________
Hentesáru:
Amori Shuu - Árnyjáték
Nishikawa Karasu - Régmúlt idők
Engyounogou Hakuryuuin - Fából vaskarika
Ginoo Yukizaki - Tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld
Kenshiro Shinju - Megszoksz vagy megszöksz
Kuriyo Iso - Egy másfajta küldetés
Komimushi Zanami - Egyenesen járni tudni kell (fagyasztott)
Fujikage Kizashi - Zápor, zivatar (fagyasztott)
Hateshi - Ami az arcok mögött lapul (fagyasztott)



avatar
Terumi Mei
Adminisztrátor

Specializálódás : Kdeves Mizukga

Tartózkodási hely : Idegosztály


Adatlap
Szint: S
Rang: Mizukage
Chakraszint: Pálinka

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.