Datara

Go down

Datara

Témanyitás  Datara on Szomb. 28 Jan. 2017 - 10:02

A 350-es Chakraszintet Elért Karakter neve: Shunsui.

Név: Datara
Rang: Vándor Szerzetes
Szint: C
Chakraszint: ?
Nem: Férfi
Kor: 26
Kinézet:
260 cm magas, szálkás testalkatú, impozáns jelenség. Heterokrómiája miatt jobb szeme ezüst, míg bal szeme lilás árnyalatú. Egymástól eltérő szemeihez hosszú zöld haj párosul, amit lófarokba kötve vagy befonva hord, ha nem akarja, hogy valamilyen tevékenységében zavarja, máskülönben szabadon lóg. Testét egy nagy kiterjedésű tetoválás borítja.
Ruházta:
Általános viselete egy fekete póló, fekete changshan, fekete nadrág, lábszár közepéig érő csizma. A fekete changshant egy fekete koromo és barna kesa takarja. Kezein fekete kesztyűket hord és egy-egy Nenju van tekerve az alkarjaira, derekán pedig egy egyedi övtáska lóg. Fején egy bambuszkalapot hord, míg az arcát egy maszkkal takarja.

Jellem:
Nehéz, nem szinte lehetetlen feldühíteni, nem ugrik senki torkának, ha csak nem vágyik épp egy kis harcra, addig ugyanis inkább tűnik békepártinak. Ha megteheti, inkább elkerüli a felesleges harcokat: az Ő felfogásából adódóan egy felesleges küzdelem csak hasztalan energiapocséklás, emiatt jobb szereti kerülni a konfliktusokat, ám céljaiért mindig kiáll. A saját vezérelveit követi, tekintet nélkül arra, hogy ezzel kit sért meg, vagy ki mit mond rá.
Semlegesnek vallja magát, nem érezi azt, hogy valamelyik oldalra álljon. Számára a „jó” épp ugyanolyan, mint ahogy a „gonosz”, mert ahol egyik van, ott helye lesz a másiknak, ahogy az árnyéknak szüksége van a fényre. Úgy tekint a „jóra, gonoszra, fényre és sötétségre”, mint előítéletekre, amiket a tudatlan emberek aggatnak azokra, akik valamiben eltérnek a másiktól.
Nem fél olyat tenni, amit más „jó” ember nem tenne meg.

Felszerelések:
- Nenju /2 db/
- szalmakalap,
- maszk,
- shakujo,
- hátizsák,
- egyedi övtáska,
- váltásruha,
- élelem,
- víz,
- ecset készlet,
- sima Tekercs,
- sima tinta,
- Chakra Tinta (nagy üveg),
- Chakra Tekercs (kicsi 6 db, közepes 4 db),

Technikák:
- Shunshin no jutsu
- Henge no Jutsu
- Bunshin no jutsu
- Kawarimi no jutsu
- Tobidogu no jutsu
- Jibaku Fuda: Kassei
- Vízen Járás
- Függőleges terepen való megmaradás
- Raikou Kenka
- Hien: Kaizou no Iki



Előtörténet:
Egyik percről a másikra az ifjú szerzetes egy teljesen ismeretlen helyen állt egymagában. Sötét volt körülötte minden, bármerre is nézett. Ez a sötétség természetellenesnek tűnt a férfi számára, mert tökéletesen látta teste minden egyes pontját, sőt még a talpai alatt húzódó koromfekete kövekkel kikövezett utat is, ám csak ennyit, azon túl mindent elnyelt a homály leple. Datara számára a látvány mellett, ami igazán aggasztotta az az, miképp fogalma sem volt, hogy hol van és, hogy hogyan került oda. Az utolsó dolog, amire emlékezett, az az, hogy egy férfival harcolt s bevitte a végső csapást, amitől holtan terült el a földön, ezt követően hirtelen elsötétült minden és ő itt találta magát. Alaposan végiggondolta mi történt vele a harc közbe s másra nem tudott gondolni, minthogy az ellenfelének egyik fegyvere mérgezett lehetett. Volt még egy dolog, amire gondolni tudott, ami szintén lehetséges lehetett, miszerint egy Genjutsu csapdájába esett. De, mikor használhatta rajta, erre nem tudott rájönni. Feszülten figyelt, erősen megmarkolta a shakujoját. Várt, csakhogy nem jött egy támadó sem. Úgy határozott, elindul egyenesen. Azt gondolta csak vezet valahová a kikövezett út. Egyre jobban elvetette a Genjutsu ötletet. Alig tett meg néhány lépést, mikor valami zajt hallott a háta mögött. Sarkon fordult s készült lecsapni a botjával, ám bármennyire kémlelt a szemével, nem látott semmit sem. Percekig csak meredt előre egy helyben, miközben rendíthetetlenül figyelt, biztos volt benne, hogy nem képzelődött. Engedett kezei szorításán és feszülten figyelve továbbindult.
- Datara… - suttogta egy hang a jobb oldala felől. Ismerős volt neki.
- Gyilkos… - suttogta egy másik hang a bal felől. Ez a suttogás is ismerős volt. Mind a két irányba hiába nézett, nem látott senkit. A kövek mentén a föld remegni kezdett, olyan volt, mintha valami elő akart volna bújni. Néhány lépést lépett hátra. Egy kar bukkant elő a talpa alól, majd a hozzá tartozó test. Az út mentén emberek másztak elő a talajból. Rosszabbnál-rosszabb állapotban voltak. Volt köztük, akinek a lába hiányzott, másiknak a keze és volt olyan, akinek szinte majdnem átvágták a nyakát. Mindegyik ruhája csurom vér volt. Egytől-egyig ismerősek voltak számára. Azon Szerzetesek voltak, akik abban a Templomban éltek, ahol a férfi is régen.
- Datara, gyilkos vagy! Megöltél minket! – kiáltották.
- Ez nem igaz! – ordította magából kikelve.
- Túl sok vér tapad a kezeidhez! – szólaltak meg ismét.
- Nem. – a holtak a kezeiket kinyújtva próbálták belekapaszkodni a Szerzetesbe. Hiába taszította el a botjával az egyiket, egy másik jött a helyére. Szélmalomharcot vívhatott az örökkévalóságig. Datara egyetlen dolgot tehetett, amivel menthette az életét. Nem törődve semmivel, áttört a tömegen és rohanni kezdett. Rohanvást látta, ahogy az út mellett újabb és újabb tetemek bújnak elő. Kezeikkel az élő Szerzetes felé kaptak s próbálták az Alvilágba rántani. Datara újból azt érezte, mint régen, úgy, mint aki nem bír megbirkózni azzal, amit átélt, amit az ő művének tituláltak. Emellett nem csak a múlt szörnyű eseményei kínozták, hanem azok, amit a Szerzetesek halála után tett. Szörnyűségeket, megbocsáthatatlan dolgokat.
Az egyik halott, akit ő ölt meg elkapta a bokáját és a hirtelen rántás miatt hasra esett, a kövek felsértették mindkét tenyerét és vékony csíkban kezdett folyni a vére. Hiába próbált felállni a jeges kezek tucatjai kapták el a végtagjait, a ruházatát.
- Ereszetek el… kérlek! – próbált volna kiáltani, csakhogy nem jött ki egy árva hang sem a torkán. Végül csak egyetlen egy embernek a nevét tudta kimondani, annak a személynek, akinek a legtöbbet köszönhet, akinek az életét köszönheti.
- Apám…

….

- Itt van! – suttogta az egyik nő.
- Kicsoda? – kérdezett rá a mellette álló normál hangnemben.
- A szörnyeteg! – válaszolt a kérésre még mindig suttogva. Az úton egy fiú sétált, ki mindenki megbámult és mindenki megvetett. A fiú hátán hatalmas zsákot cipelt és a falutól nem annyira messze található Szerzetesekhez tartott. Az emberek rosszindulata szinte tapinthatóan érződött, mikor elsétált közöttük. A falusiak nem tekintették közülük valónak, inkább egy kívülállónak, ahogy a Szerzetesek közül is jó néhányan. Nem csak, hogy nem tekintették falubelinek, hanem még embernek sem, csak azért, mert magasabbnak született, mint a legtöbben s a testén egy nagy kiterjedésű tetoválás volt, és a miatt, ahol rátaláltak. Egy nagy mészárlás közepén találtak rá, körülötte minden vérben úszott s meggyalázott holtak testei szegélyezték. Rossz jelnek vették azok, akik megtalálták s ott akarták hagyni, hogy a természet végezhessen vele. Egy Szerzetes, aki véletlenül arra járt, ő is meglátta a nem e világi látványt, amit nem volt képes figyelmen kívül hagyni. Mikor meglátta, miszerint ott akarják hagyni a nevető csecsemőt, ő képtelen volt rá. Magához vette és elvitte abba a templomba, hol élt. Néhány embernek ez nem tetszett, ezért megpróbálták megakadályozni, azonban nem tudtak semmit ellene tenni. A pap beszéde és ereje meggyőzte az összegyűlt tömeget, így hagyták elvinni a vérben fetrengő fiút. Voltak azonban köztük olyanok, akiket a beszéd sem győzött meg és az sem, ahogy intézte feléjük a szavait a Pap. A düh, a megalázottság haraggá, majd bosszúvá vált. Megszállottak lettek, mondván az a csecsemő nem ember, hanem egy szörnyszülött és ennél fogva nincs joga az élethez, pusztulnia kell, máskülönben nagy vészt fog hozni a fejükre. Ezek a rossz indulatok annyira erősnek bizonyultak, miképp képesek voltak átszelni azon kilométereket, ahol rátaláltak a csecsemőre és ahol a Szerzetes Temploma volt található. Igaz éveknek kellett eltelnie, de a pletyka utolérte az akkor már idősebb fiút, és mint a legtöbb pletyka, amiről sejtették, hogy csak kitaláció, egy idő után egyre hihetőbbé vált, ahogy egyre többen és többen hitték igaznak. Datara, mert ezt a nevet viselte a fiú akkor már, nem mutatta ki a valódi érzéseit, elrejtette minden fájdalmát, amiket az emberek valótlanságai okoztak neki. Eltökélten próbálta követni azokat a tanításokat, amiket a Templomban élő Szerzetesek tanítottak. Nehéz lehetett egy olyan gyereknek megszokni a Templom szabályait és elveit, aki megtapasztalta a szülői törődést és a családban való felnövést, Dataraval nem ez volt, ő sosem érezte azokat az érzéseket, amit egy átlagos családban élő gyermek megtapasztalhatott. Nehezebb dolga volt, még a hozzá hasonló árvákénál is, hála a pletykáknak és valótlanságoknak. A Templom közösségében is akadtak néhányak, akik úgy tekintettek a fiúra, ahogy a közeli falu lakói, azonban volt valaki, aki bármi is történt nem úgy kezelte, mint a többiek, nem tekintett rá szörnyszülöttként, inkább, mint a fiaként. Tenzen volt az, aki megtalálta és a Szerzetesek közé hozta. Datarat hiába alázták meg, tiportak a lelkébe, ő nem mutatott ki gyűlöletet, haragot vagy megvetést a többiek iránt. A szavak már nem voltak olyanok a számár, mint a kések, képessé vált elviselni az emberek ellenszenvét. A faluból kiérve futásnak eredt s hamar elérte a Templomot. A táskát és annak tartalmát a konyhában leadta és az udvar fele vette az irányt. Az udvaron nem volt senki, túl korán volt még. A Szerzetesek bent meditáltak, a Tanítványok a reggelijüket fogyasztották még. Datara mindenkinél hamarabb kelt és elment az előző nap megrendelt dolgokért. Szeretett egyedül lenni és a kertnek azon része tökéletes alkalmas volt rá. Az ifjú Szerzetes ide és egy másik helyre járt, ha ki akarta tisztítani az elméjét. Szerette a Templomot, mert itt nem mindenki nézett úgy rá, ahogy a közeli faluban. Az órája kezdetéig még volt ideje, így átsétált a kert egy másik részéhez, amit már gyakrabban látogattak az ott élő Szerzetesek s Tanoncok. A Szerzetesek tanításainak és törődésüknek hála sokat változott és tanult a világról. Képessé vált megérteni azt, hogy az emberek miért akarnak állandóan megszabadulni azoktól a dolgoktól, amelyeket nem tudtak és nem is akartak megszokni s úgy kezelni, mint a többi dolgot. Gong szó zengte be a környéket, jelezte, miszerint hamarosan megkezdődnek az órák. A kihalt udvar se perc alatt olyan lett, mint egy nyüzsgő hangyaboly. Szerzetesek és Tanítványok sokasága halad át a kerten és a folyósokon, miképp a kijelölt helyükre siessenek. Datara hiába az eget nézte, a szeme sarkából látta, ahogy három hozzá hasonló Tanítvány közelít felé. Alig pár hete érkeztek, mégis úgy viselkedtek, mintha évek óta itt laknának. Az ifjú Szerzetes a hangjukból be tudta azonosítani, jól ismerte őket. Arrogáns, beképzelt és öntelt alakok voltak, akiket lelke mélyén megvetett.
- Hé, nézzétek csak meg ki van ott! – harsant fel a fiú mögül egy gúnyolódó hang. Megszokta már azt a hangnemet és a valótlan félelmet, ezért sem foglalkozott velük. Hirtelen ütődést, majd fájdalmat érzett a feje hátulján, hallotta, hogy valami a földre zuhan. Lepillantott és látott egy félig vörös ködarabot, az ő vére színezte be olyan árnyalatúvá.
- Ha, ez a nyomorult meg sem érezte? – szólalt meg ismét – Na, majd most! – próbálkozott meg újra.
- Segítek! – csatlakozott a másik.
- Én is! – a harmadik sem maradt ki.
Újabb ütődéseket érzett a fején és kettőt a hátán.
- Ezt már biztos megérezte! – ércelödőtt vidáman. Sokáig azt hitte, hogy az a megfelelő lépés ilyen helyzetekben, ha bedühödik és ököllel próbálja meggyőzni az igazáról. Sokáig azt se tudta miért baj, ha különbözik másoktól, mi okból gyűlölik és vetik meg. Hiába hallotta, ahogy azt mondják neki, hogy „szörnyszülött” vagy, hogy „elátkozott”. Ameddig nem ismerte ezen szavak jelentését, kevésbé okoztak akkora fájdalmat, mint azután, hogy tisztában lett vele. Tompa ütések tucatjait érezte a testén. Nem fordult meg, ökölbe szorította kezét és mély levegőt vett. Tudta, miszerint nincs értelme bántani őket, azzal úgysem érne el semmit. Hosszú ideje már, hogy hallgatott és tűrt. Hallgatta a gúnyos kacajokat, a szitkokat, tűrte a hideg arroganciájukat. Ha nem épp Tenzen nevelte volna fel, akkor végül azok a szavak és tettek kiölték volna belőle minden érzelmet. Nem maradt volna semmi a jéghideg haragon és megvetésen kívül, amik falat képeztek volna a szíve körül és mögüle tekinthetett volna a világra. Den nem így lett, a tanításoknak hála másképp kezdte látni a világot…

Végül úgy döntött megpróbálkozik azokkal, amiket Yakou mondott neki, úgy volt vele nem veszíthetett semmit. Chakra irányítási képességét javítani akarta, mert azon, amin akkor állt, az elég lehangoló volt. Az volt a legrosszabb számára, hogy azon módszerekkel sem tudott segíteni rajta, amiket a többi növendék gyakorolt, így hát muszáj volt azokhoz a technikákhoz folyamodnia, miket a ninja növendékeknek tanítanak az Akadémiákon. A Fürge Test nevű technikát kezdte el legelsőnek elsajátítani. Először a testén belüli rányitásban kellett jobbnak lennie. A Jutsu lényege az volt, hogy képesnek kellett a használónak lennie egy nagyobb adag chakra összegyűjtésére és megtartására, majd a megfelelő pillanatban, a megfelelő helyeken egy szemvillanás alatt felhasználni. Ezzel a használó képes lehet nagyon rövid időre és elég kis távolságon belül, szemmel lekövethetetlenül mozogni. Ez egy alap technika az Akadémistáknak, mégsem könnyű Jutsu. Ha nem figyel oda, hol használj, nem veszi figyelembe a környezetét, akkor sok buktatója lehet. Datara ebből nem egyet megtapasztalt. Volt olyan, hogy rosszul mértre fel a távolságot és belerohant egy tóba, olyan is akadt, mikor nem nézett a lábai elé s elesett egy a földből kiálló kőben. Annak ellenére, miszerint lépésről-lépésre haladt, nem kevés fejtörést okozott az az egyszerű Jutsu, nemhogy a többi. A Henge no Jutsu-val is meggyűlt a baja, jobbnál-jobb kinézeteket vett fel, Yakou nem győzött nevetni, a végén már majdnem a földön hempergett annyira jól érzete magát. A Transzformációs Jutsu után, a Klón Technika csak hab volt a tortán. A klónok olyan jól sikerültek Dataranak, hogy Yakou a könnyeivel küszködve, a hasát fájlalva fetrengett a földön. Komikus jelenetek voltak. A félresikerült másolatok, és ahogy egy idős ember a porban fetreng, miközben majd megszakad a nevetéstől. Yakou örömére vagy inkább bánatára a Kawarimi-vel sem hagyta nyugodni. A megtanulás közben is rengeteg vicces jelenetet teremtett akaratán kívül a fiatal Szerzetes. Az addig megtanultak közül talán ezt tudta a legnehezebben elsajátítani. Kétszer annyi időbe telet, mint az előző kettő együttvéve. A két chakra irányítási művelet egymás utáni használata, feladta Datara számára a leckét. A Tekercsírás és a Robbanó Jegyzet Aktiválás, amik ezt követték már felüdülés volt a fiú számára.
Két hónappal az után, hogy megtanulta mindegyik Technikát, Yakou újabb feladat elé állította a zöld hajú fiút, fára kellett másznia. A famászás még nem lenne nagydolog Datara számára, hisz erre minden hat évnél idősebb ember képes, azonban volt benne egy csavar a dologban, konkrétan az, hogy a kezeket nem lehetett használni. A magyarázat érthető volt megfelelő mennyiségű chakrát kellett koncentrálni az alsó végtagokba, pontosabban a talpakba. Ha túl sokkal próbálkozott, a fa kérge összetört és leesett, amikor meg kevéssel veselkedett neki akkor nem tapadt kellőképp. Behatárolni a kellő mennyiséget problémásabbnak bizonyult a fiúnak. Apránként kellett növelnie a chakra mennyiséget s oda kellett figyelnie, miképp megtudja jegyezni azt. Sokadik nekifutás után, már a fa egyik magasabb ágán ülve fogadta Yakou érkezését. Miután lemászott, jöhetett egy másik feladat, a vízfelületén való megmaradás. Ahhoz, hogy képes legyen rá, fel kellett használnia a famászáskor szerzett tapasztalatait és minden figyelmét oda kellett koncentrálnia. Elég volt egy kis inger, ami megszakította a koncentrációját, már a vízben találta magát. Egyszer kérdezte meg Datara Yakou-t, hogy miért azokat tanulja, mint egy Akadémiai tanuló, aki ninja akar lenni, hisz ő nem az és nem is akar az lenni. Yakou azt felelte rá „Mert ez a legegyszerűbb módja a chakrakontroll fejlesztésére. Ezeknél már csak sokkal nehezebb módszerek vannak. Az Akadémiákon is azért tanítják, mert nem túl nehéz elsajátítani őket, és mellette még hatásosak is. Datara megelégedett ennyivel és inkább a feladatára koncentrált, amit hetekkel később már elvégzett, sőt volt még ideje egy másik Jutsut is elsajátítania, ami a Szabaduló Technika nevet viselte. Magának a Jutsunak a működése nem bonyolult folyamat és az elmúlt idő erőfeszítéseinek meglett a hatása, ily módon hamar ráérzett a Jutsu nyitjára. A chakráját beleirányította a kötélbe, majd irányítani próbálta magát a chakrát. Először csak megrándult a kötél s csak még szorosabb lett. Pont azt ellenkezőjét érte el. Jobban kellett koncentrálnia és figyelnie a chakrakontrollra. A kötél rossz végét próbálta megmozgatni még másodjára is, végül harmadjára, a megfelelőt sikerült megmozdítani, igaz csak egy hangyányira. Haladás volt ez a számára. Érezte, hogy melyik részre kell jobban figyelnie és milyen irányba mozgatni. Meglazítania egy óra próbálkozás után már képes volt, ám néha történtek még apróbb bakik, amik miatt több időt vett igénybe a szabadulás, mint azt szerette volna…
Az éj súlyos takaróként szállt a világra, sötétségbe takarva a horizont egészét. A hatalmas Hold korong és a csillagok milliói árasztottak magukból sápatag fényt. Az ifjú Szerzetes néma csendben, csukott szemekkel ült a hegy egyik kiálló szikláján és meditált. A fiú ülőhelyétől nem messze egy vízesés zuhant alá a mélybe. A Szerzetes ellazította izmait és még mélyebbre merült a meditáció által nyújtott megnyugtató érzésbe. A meditálás célja az volt, hogy megnyugtassa a lelkét és kitisztítsa az elméjét. Ha megszabadult a felesleges gondoktól és gondolatoktól, a fiú könnyebben tudta áramoltatni a chakráját és így jobban is tudta használni azt. Mint egy Szerzetesnek elengedhetetlen volt az elméje és a teste feletti teljes kontroll, amit már oly’ régóta gyakorolt. Hosszú idő kellett ahhoz, hogy az ember elsajátítsa a tökéletes megtisztulás módját. Az embernek ismernie kellett magát, ahhoz, hogy megfelelően használja azt. A lélegzetvételeket kontroll alatt tartotta, engedte, miképp az egész teste teljesen ellazuljon. A lélegzetvételek szabályozásával a szívverését is képes volt irányítani valamelyest, ezáltal még nagyobb összhangot létrehoznia a teste és lelke között. Az egyenletes légzéssel, a szívverése is lelassult s kellemes nyugodtság öntötte el. Ezen meditációk elősegítették és megerősítették a hitét és a hite tartotta azon az úton, amin elkezdett haladni s nem engedte letérni semerre sem. Nem számított hol volt, nem számított mi zajlott körülötte, a hite nem inoghatott meg. A hit tanította az embereket és minden élőlényt. Aki igazán hit, csak az válhatott tanítóvá és taníthatta a fiatalokat.
Percek vagy hosszú órák telhettek el, mikor lassan felnyitotta kétszínű lélektükreit. A Szerzetes nem tudta, nem volt képes megállapítani mióta is merült a jótékony állapotba. Újból hallotta a közelébe mélybe zuhanó víz hangját, a szél lágy süvítését, a tücskök ciripelését. Ahogy a tekintetét az égre emelte észrevette, hogy hajnalodik.
- Lassan egy újabb nap virrad. – mélyet szippantott a friss levegőből. Idilli, békés nyugalmat látott bármerre is nézett szét a környéken. Teljesen más látványt és érzést nyújtott, mint a világ bizonyos pontjain. Nem tükröződött az a világ, ahol olykor eltűnnek az igazi értékek és csak a szörnyű és kegyetlen harc pusztít.
- Datara! – egy meglepett hang csendült fel.
- Jó reggelt Tenzen Mester! – köszöntötte udvariasan, miközben felemelkedett a földről. Nem hallotta a férfi közeledtét, túlzottan el volt merülve a gondolataiban. A szikla párkányról lenyűgöző kilátás nyílt az alattuk elterülő földekre.
- Neked is jó reggelt! – viszonozta a köszöntést – Hamarosan kész lesz a reggeli…
- Akkor jobb lesz ha sietünk, milyen példát mutatunk az ifjú növendékeknek, ha elkésünk. – nézett az idősebb férfi szemeibe - Főleg te! – szúrt oda még a végén.
- Igen… - mosolyodott el végül. A fiú közben hátat fordított az elképesztő tájnak s elindultak a fák között megbújó ösvényen visszafelé. Miközben követte a férfit, Datara végignézett az előtte sétáló alakon, szikár volt. Ö törődött legtöbbet a fiúval és ö hozta a Templomba is. A tetovált óriásnak olyan volt ő, mint ha az apja lenne és az idősödő Szerzetes is úgy tekintett a fiúra, mintha a gyermeke lenne.
- Köszönöm, hogy szóltál! – szólalt meg gyengéden, elhagyva a kötelező megszólítást
- Nemrég néhány ember érkezett hozzánk. – pillantott hátra hirtelen. Várt egy kicsit, majd folytatta. A fiú látta az aggodalom jeleit a férfi tekintetében. – Megint egy banditatámadásról számoltak be, most Kintou falut támadták meg. Ez már a harmadik alkalom az elmúlt két hónapban. – folytatta továbbra is aggodalmasan - Az ott élő emberek a segítségünket kérik. – sóhajtott egy mélyet. Ahogy elérték a Templom udvarát szemük elé tárult a várakozó emberek látványa a Faluból. A hatalmas Szerzetes melléjük lépett és üdvözölte őket. A Falusiak rémülten léptek hátra, amint meglátták, majd remegve kissé ők is meghajoltak. Egyetlen férfi azonban nem hajolt meg tisztelte jeléül.
- Yourou vagyok a Falu vezetőjének fia! – nézett keményen és megvetően.
- Datara vagyok… - mondatát azonban nem tudta befejezni, mert a férfi felemelte a kezét és elfordult tőle. A növendékek, akik szemtanúja voltak a jelenetnek, ilyen fokú udvariassággal még nem találkoztak. Datara szintén meglepődött, már elfelejtette milyen volt egykor az élete, mikor még a Templomban is ugyanúgy tekintettek rá, mint a kinti világban. Ilyen emberi viselkedések szegélyezték a múltját, a jelenét viszont nem.
- Tisztában vagyok azzal, hogy ki vagy! – végül az emberei rosszalló tekintetére félig visszafordult. Nem rejtette el a gyűlöletét, amit a zöld hajú Szerzetes iránt érzett, annak ellenére, hogy még csak most találkoztak először.
- Megdöbbentő számomra ez a fajta udvariatlanság egy olyan embertől, aki épp segítséget jött kérni! – szólalt meg meglehetősen komolyan Kentarou, az egyik magas rangú Pap a templomból. Nem tetszett, amit látott és hallott és ez ki is fejezte. A férfi szemei tágra nyíltak meglepettségében a szavak hallatán.
- Elnézést kérek, amiért udvariatlan voltam Datara-dono! – mormogta nem tetszően. Datara bólintott, majd szóra nyitotta a száját, amikor megjelent Tenzen és behívta a vendégeket…

….
- Datara! – hangzott fel az a hang, amit az életében legtöbbet hallott. A megbéklyózó kezek eltűntek a testéről, csupán egyetlen maradt, de ennek az érintése kedves és gyengéd volt. Végigsimította a hosszú zöld haját, majd az orcája felét és finoman megemelte az állát. – Fiam, nézz rám! A Szerzetes bárhol felismerte volna a hangot, az őszülő hajjal rendelkező, mindig mosolygós arcot, a Mestere és egyben Apja arcát.
- Te nem lehetsz itt! – hátrált el előle térdepelve – Csak képzelődök! - állt fel, s botjával támadó állásba helyezkedett.
- Meg akarsz támadni? – kérdezte Tenzen szelíden. – Hasztalan ezt te is tudod, hisz már meghaltam. Tenzen egész jelenléte valódinak tűnt, minden egyes porcikája, a ráncai, a vörös szemei pont úgy festett, ahogy Datara emlékezett rá. A férfi bizonytalanul kinyújtotta a kezét és megérintette a vele szemben álló idősebb férfi arcát.
- Apa, tényleg te vagy az? – kérdezte remegő hangon. Tenzen nem válaszolt szóban, csak mosolygott. A shakujo hirtelen kiesett a kezéből s koppanva landolt a kövön. A zöld hajú óriás letérdepelt és olyan erővel szorította magához Apját, amennyire csak képes volt. Könnyekkel átáztatott arcát, az idősebb Szerzetes ruhájába fúrta. Az érzelmek teljesen eluralkodtak rajta és engedett nekik, ám hamar kapcsolt, nem engedhette meg magának ezt a gyengeséget, mert az volt, a Templom tanításai szerint. Uralkodnia kellett rajta és törekedni az egyensúlyra. Datara most szembe ment vele, amit nem lett volna szabad, főleg nem a Mestere és egyben Apja előtt, így is elég szégyent hozott már rá.
- Sajnálom, hogy csalódást okoztam Apám! – a fiú hangja alig volt érthető a zokogástól. Próbált erőt venni magán, de nem ment, nem volt képes kontroll alá venni érzelmeit, nem volt képes Mesterének szólítani az Apját. Az idős férfi felemelte a földet bámuló s zokogó férfi fejét, miképp a szemeibe nézhessen…

….
A felkelő nap sugarai szöktek be az ablakon keresztül és ébresztgették a Szerzetest álmából. Elnyomta az álom, de a nem túl mély szendergésből, a hirtelen jött fényváltozás magához térítette. Miután visszatért a feladatából a szobája magányába húzódott vissza. Nem beszélt senkivel, csak szótlanul végigsétált a folyósokon és szobája magányába zárkózott. Nem volt mit jelentenie, mint mindig, most is sikeresen elvégezte a rá kiszabott feladatott. Emellett még ott volt az is, hogy anélkül is tudták, miszerint elvégezte a dolgot, hogy az elmondta volna. A legtöbb hozzáhasonló személlyel ellentétben, kik a bandában dolgoztak, őt nem érdekelte a pénz és a hatalom, őt csak egy dolog és csak az. Ez nem volt más, mint az elszánt hév és a bosszú. Megvetette az egész bandát és a tagjait. A többi emberrel ellentétben neki, nem volt olyan nagyratörő tervei, mint Niiro-nak, a banda vezetőjének. Nem akart feleslegesen embereket ölni, nem akart nagyhatalmat. Egyvalamit akart… meg akarta büntetni azokat, akik megölték a Templom összes lakójával. Annak ellenére, hogy csak azokat akarta megölni, akik felelősek voltak a Szerzetesek és növendékek haláláért, sajnos másoknak is el kellett vennie az életüket, olyanoknak, akiknek semmi köze sem volt, azon eseményekhez. Datara már nem követte azon eszméket, amikre a Templomban élő Szerzetesek tanították. Elvette az eszét egy olyan érzés, amit oly’ régóta elnyomott magában. Ez az érzés előtört lelke legmélyéről és egyesült azokkal, amiket akkor érzet, mikor meglátta mit történt a barátaival. Azután már csak egyvalamivel törődött, meg akarta büntetni azt a személyt, aki elárulta őket. Tettével azonban nem csak megölte a szeretteit, hanem romlásba is taszította őt. Céljaival is csak ezekre koncentrált, a körülmények és mindenki más csak egy shogi figura volt a képzeletbeli tábláján. Egy nagy játszma volt az egész, minek a végére leüthette mindenkit és befejezhette a játékot. Miközben az ablakon keresztül meredt ki a kinti tájra, újra elöntötte a harag. Mindig azt tette, ha volt némi szabad perce, amikor nem egy feladatott végzett vagy edzett, töprengett.
- Elbuktam, mint egy Szerzetes. – suttogta lehangoltan – Két ilyen szemét miatt! – a lehangoltsága hamar tovaszállt s helyére a harag telepedett. A dühe olyan volt, mint a csillapíthatatlanul tajtékzó tenger, a haragja meg az akár vadul lobogó tűz. A bosszú koromsötét lángnyelvek képében nyaldosták lelkét. Egy pillanatra sem hagyta nyugodni, egy pillanatra sem engedte megbékélni.
- Állj bosszút a tetteseken, büntesd meg azokat a személyeket, akiket nap, mint nap látsz! Minden percben, minden órában kísértették ezen szavak az elméjét. Lelke mélyén, egy eldugott szegletében, azonban volt egy rész, amit nem tudott felemészteni a bosszú keserű tüze. Kétely formájában újra és újra megkísértette, ám a haragja oly’ erős volt, hogy nem tudta elég kellőképp megingatni. Ahányszor csak megpróbálta, savként mart a testébe az elvesztett emberek okozta fájdalom. A Szerzetes kötelességének érezte, hogy törlesszen Niiro-nak és Taio-nak a tettéért. Taio elfordult azoktól az emberektől, kik segítettek neki, mikor segítségért könyörgött. Ételt, italt adtak neki és szállást, majd pedig maguk közé fogadták.
- Ch, hogy tehette! – frusztráltan motyogta. Nem értette, hogy Taio miért csinálta, vagy csak egyszerűen nem akarta. - Mérhetetlen düh. – sziszegte összeszorítót fogakkal – Annyira gyűlölöm öt, hogy már-már teljesen felemésztett.
Datara olykor elhagyta a banda bázisául szolgáló épületet s a városban sétálva figyelte az embereket. Reménykedett benne, miszerint így rájön, hogy miért árulta el őket Taio. Máskülönben miért akarna olyan emberek között élni, akik azt mondják, teljesen különbözik tőlük? Miért? Merengéséből egy lökés és az azt követő jajgatás rázta fel. Egy angyali mosolyú, kedves hang, ami szabadkozik az üközés miatt. Egyszerű volt, mégis szívmelengető, a belőle áradó kecsességtől s lágyságtól. Pedig nem volt más csak egy egyszerű lány. Nem látott más különbséget közte és a többi lány között. A Szerzetesi mivolta miatt, sosem tekintett úgy rájuk, mint a normális férfiak. A meglepő mégis az volt, hogy nem úgy tekintett a lány a férfira, mint a többi ember. Egyáltalán nem rémült meg, mikor végigpillantott a férfin, nem látszott rajta semmilyen árulkodó jel. Meglepődött, majd zavarodottságából felocsúdva lépett odább, miközben annyit mondott „Nem történt semmi!”. Szabadidejét egy újabb utasítás vetette véget. Ismét egy embert kellett eltakarítania a Főnöke útjából. Mint mindig, most sem utasította vissza. Eddig is már tengernyi vét tapadt a kezéhez, egy újabb ember élete már nem számított. Még mindig emlékezett azon emberre, akit megölt, csak azért, hogy bekerüljön a bandába. A férfi arcán megállás nélkül folytak a könnyek, rettegő arcáról.
- Ki vagy te? – emelte rá reszkető tekintetét – Várj, kérlek várj! – hangja végül elhalt – Miért teszed ezt velem? – lehelte megtörten, ám Datara nem válaszolt, helyette lesújtott… Sikeresen átment a banda Főnökének első vizsgáján. Képes volt gond nélkül ölni, ez volt a lényege a feladatnak. Datara hagyta, hogy ezt követően az események magukkal sodorják. Küldetések, edzések és elismerések. Ahogy telt az idő az egyik legjobb emberévé vált a bandának. Végül a szíve és a lelke kezdett közeledni azon eszmék felé, amit Yakou vallott még mielőtt száműzték volna a Templomból. Ő úgy hitte és úgy élte az életét, hogy a jó épp olyan rossz, mint a rossz és a rossz éppolyan jó, mint a jó. Egyik sem létezhet a másik nélkül. Egy mérleg két oldala. Ha valaki, valamilyen gonoszságot hajtott végre, akkor valaki a világból, valahol, valami jó cselekedett, amivel kiegyenlítette az egyensúlyt. Így ha ő megölt valakit, akkor valaki megmentett egy másik életet. Majd talán, mikor bevégzi, amit lekezdett átvált a mérleg másik oldalára.
A sors fintora az volt az ifjú Szerzetes számár, hogy amikor visszatért a küldetéséről, holtan talált mindenkit. Lemészárolták őket mind egy szálig. Ez annyira nem volt meglepő, hisz Niiro rengeteg ellenséget szerzett magának, sok olyan ember lábára taposott, kiknek nem kellett volna. Legelsőnek, mikor meglátta a halottakat, örömöt érzett, kacagva sétált végig az élettelen testeken s egyenesen Niiro szobájába ment, hol láthatta azt a személy lélektelen testét, akit annyira gyűlölt. Útközben Taio holtestét is látta, aki valószínűleg menekülni próbált. Hirtelen ötlettől vezérelve felkutatta volt Főnöke rejtett széfjét és annak tartalmát magához véve hagyta el az épületet. Jól tudta mennyire paranoiás volt, ha pénzről volt szó, ezért is csináltatott két széfet a szobájába. Az egyiket kevésbé rejtette el, hogy ha valaki kiakarná rabolni, akkor az abban lévő kevés értéket vigye. A jobban elrejtett széfben őrizte viszont a legértékesebb dolgait és a pénze nagyobb részét. Datara még a régebben véletlenül látta, ahogy kinyissa a titkos széfjét és berakott valamit. A háztól pár méterrel távolabb az öröm hirtelen tovatűnt Datarabol és végül csak csalódás érzett a látványtól. Összetört. A rengeteg erőfeszítés, a számtalan ártatlan áldozat feleslegesnek tűnt ezek után. Saját kezeivel akart revansot venni, ám ezt már nem tudja megtenni. Datara ezzel elvesztette a célját és egyben az életkedvét, árnyéka lett önmagának.
Többnapos céltalan bolyongás után, az éh és szomjan halás szélén talált a célját vesztett férfira Yakou. Magához vette a férfit és új célt adott számára, ami nem volt más, minthogy járja a világot, s minél többet tudjon meg saját magáról. Lépésről lépésre haladjon, vándoroljon és szerezzen tapasztalatot, a saját szemeivel lássa meg a világot. Miután látta és tapasztalta, más ember lesz. Életkedvét visszanyerve a volt Szerzetes megfogadta Yakou tanácsát és elindult világot látni. Az, hogy miért döntött úgy, miszerint úgy fog utazni, mint egy Szerzetes, az azért volt, mert így látta jónak. Úgy gondolta, abban az öltözetben kevésbé tűnik majd feltűnőnek. A Szerzetesi létet és a Templom tanait maga mögött hagyta véglegesen, tudta és érezte, miszerint nincs joga követni, mert elárulta azokat. Furcsa mód azonban, lelke mélyén valójában nem zavarta ez, valahogy közelebb érezte azon tanokat, amiket Yakou vallott. Mivel Datara még akkor nem igazán volt tisztában az érzéseivel és még az elméje is kicsit zavart volt, ezért nem tűnt fel neki, miért is választotta valójában azokat a ruházatokat. Olyanok voltak, mint a mérleg két oldala, a Szerzetesi öltözet jelképezte azon gondolkodását, ami a „jóság” felé irányult, a másik, az az ellenkezőjét jelképezte…

Hosszú és kemény jellemformáló tréningen esett át Yakou kezei alatt. Muszáj volt, mert másképpen nem tudta túltenni magát az eseményeken. A tréning végeztével, azonban egy teljesen más emberként állt Yakou többi tanítványa elé. Az öreg Pap nem változtatta örült gyilkossá, sem hidegvérűvé. Rámutatott a világ valódi arcára, ami nem volt annyira boldog hely, mint azt sokan hangoztatják, inkább kegyetlen és szörnyű, s megtanította neki miként élheti túl ebben a világban. A legfontosabb tanácsa az volt, hogy ne bízzon senkibe, vonja kétségbe a világot és akkor kevésbé érheti meglepetés. Taio tette óta nagyon kevés embert engedett közel magához s fogadott a bizalmába. Ezt a leckét megtanulta és a saját kárán kellett rájönnie arra, amire Yakou gondolt. Yakou szerint hosszú út állt még Datara előtt, mire teljesen és tökéletesen magáévá teszi azt a gondolkodási mondott, amit Ö és a tanítványai vallanak. Egyik napról a másikra nem lehet, idő kell hozzá, ám Datara jó után haladt afelé.
Ahogy egyre jobban kezdte visszanyerni életkedvét, úgy kezdte látogatni Yakou könyvtárát. Tekercsek és könyvek olvasásával töltötte az idejét és azt kezdte észrevenni, hogy egyre nagyobb kedvel teszi azt. Annyira magával ragadta a különféle történetek és leírások, az a hatalmas tudás, ami abban a helyiségben volt található, hogy az is segített a férfinak a felépülésben. Az idő telt és mire észbe kapott, magában már elhatározásra jutott.
- Jaj Fiam, biztos ezt akarod? – kérdezett rá ismét – A Jutsuknak az a fajtája, amiről beszélsz a Ninja Világ egyik, ha nem a legnehezebb ágazata. Megtanulni egy-egy Pecsét Jutsut sem könnyű, nemhogy a Mestere lenni. A mai világban már nagyon kevesen foglalkoznak velük! – magyarázta.
- Tudom jól. Örvény Ország ninja-i jártak az élen eme tudásban. Uzushiogakure no Sato lakói értették meg igazán a Pecséteket. Én is meg szeretném tanulni, meg szeretném ismerni a titkait, ennek a lenyűgöző ágazatnak. – mesélte nagy lelkesedéssel.
- Úgy látom, nem tudlak eltántorítani tőlük, de nem is baj. Legyen, megtanítalak az alapjaira, ám készülj fel, miszerint nem lesz könnyű dolgod.
- Nem baj, ezt szeretném! Attól a naptól kezdve kemény tanulásba kezdett és rövid időn belül belevágott az első Jutsu megtanulásába.
- Ez a Technika, ha mondhatjuk úgy a Tekercsírás egy fejlettebb formája. Ugyanúgy létre kell hozni a megfelelő Pecséteket, ám ezt bárhova el lehet helyezni, akár a testre is. A Tekercsíráshoz hasonlóan a lepecsételni kívánt dolgot chakrává kell alakítani és a Pecsétbe zárni. Feloldáskor elég megérinteni kézzel a Fuin-t és a benne tárolt dolog a kézben jelennek meg.
- Ennek a birtokában nem kell annyit bajlódni, mint a Tekercsírásnál! – állapította meg. A Tekercsírás és a Villámló Penge Készítés, mindkettő a maga nevében hasznos Technika. Yakou megmutatta a Pecsétet, a kézjeleket, majd magára hagyta a férfit, had gyakoroljon. Datara elvett egy tekercset az asztalról és elkezdte lemásolni a szimbólumokat. Ötöt, hatot készített belőle, mire úgy érezni nagyjából memorizálta a szimbólumokat s elhelyezkedésüket. Amint ezzel készen volt, a kunai-t ráhelyezte s lehunyt szemekkel chakrát kezdett belevezetni. Mikor érezte, hogy átjárja fegyvert, megpróbálta átalakítani azt chakrává. A próbálkozás nem járt sikerrel. Nem koncentrált eléggé arra, amit szeretett volna tenni. Másodszor is nekifogott, most az áramoltatás során végig arra gondolt, miszerint a kunai chakrává alakuljon és lepecsételődjön. Ez a próbálkozás már sikerrel zárult, a fegyver eltűnt.
- Jó. – mondta halkan, majd megérintette a Fuin-t. A kunai megjelent a kezénél, ám nem sikerült időben elkapnia, így leejtette azt. – A reakcióidőm nem volt megfelelő! – amint kimondta, megint lepecsételte. Jó párszor megpróbálta ezt, és a pecsét elkészítését is gyakorolta. A Villámló Penge Készítés mellett Yakou megtanította Datara-t még egy másikra. Ez nem kapcsolódott a Pecsét Jutsukhoz, ám azok számára hasznos, akik valamiféle fegyvert használnak a küzdelmeik során. Hien: Kaizou no Iki, ezt a nevet viselte a Technika. A chakrát a fegyverbe vezetés után, ezzel a Jutsu-val sokkal élesebbé, erőteljesebbé teheti azt, akár a méretét is megnövelheti, vagy egyedi alakot adhat neki. Mivel Datara előszeretettel használja shakujo-át, a Formázás Útjával még erősebb lehet az. A magyarázat közben kezdte a botba áramoltatni a chakráját. Lépésről-lépésre halad, először a kezeibe irányította, majd elkezdte a fegyverbe vezetni a végtagjaiban összegyűjtött chakráját. Következő lépésként annyit áramoltatott be, amennyivel megtelítette azt. Tudni szerette volna, mennyi az a mennyiség, amivel eléri. Percekig csak figyelte az ölében lévő shakujo-t. Vett két mély lélegzetet és elkezdte kiterjeszteni a bot külsejére. Az volt a célja legelsőnek, miképp meghosszabbítsa legalább húsz centivel a fegyverét, a chakrája segítségével. Komoly koncentrációt igényelt a művelet, az összeráncolt homlokán elkezdett gyöngyözni az izzadság cseppek. A chakra a bot végéről elkezdett elnyúlni és egy alakot ölteni, ami nem igazán hasonlított a botjára.
Majdnem egy egész nap telt el, mire a chakra alakja már majdnem tökéletesen megegyezett a shakujo végével. A forma megőrzésével legalább két napja elment, mint a chakra sűrűségének megtartásával is. Az, hogy harcban is képes legyen használni, ahhoz még több időre és gyakorlásra volt szüksége…

….
- Miért okoztál volna csalódást Nekem? – csodálkozva kérdezte – Én egyetlen dologra tanítottalak és ugyanazt kértem tőled, csak azt, hogy bármilyen helyzetbe is kerülsz, légy mindig erős. Te pedig nagyszerűen helytálltál, mert követed azt. Datara Apja megtörölte fia könnyes szemeit s az út szélére sétált, hol leült. A fiatalabb férfi nem ment utána, csak figyelte Apját. Az idős Szerzetes körül a sötétség eltűnni látszott, és egy jóleső derengés került a helyére.
- Hol vagyunk Apám? – kérdezte meg végül, miközben helyet foglalt a számára oly’ kedves személy mellett.
- Hol máshol lennénk, mint egy út szélén, ahogy azt látod kedves Fiam. Egy út szélén, ami összeköt két helyet. – jelentette ki azt, amit már Datara is tudott.
- Azt látom, de az út hová vezet? – voltak sejtései, ám azokat nem merte kijelenteni.
- Az egyik létezésből egy másikba. – válaszolta. Apja válasza után már tudta hol van.
- Szóval meghaltam… - suttogta, miközben újra a földre nézett.
- Nem, még nem haltál meg. Mondhatjuk úgyis, hogy egy kereszteződés előtt állsz, ha innen nézzük, ahol most ülünk. Minden attól fog függeni, melyik irányt választod. Ha balra mész, akkor azon visszatérsz a réi életedbe, ha viszont jobbra, akkor egy másikba. Datara először balra nézett, majd jobbra, nem látott különbséget a két út között, mindkettő homályba és sötétségbe borult.
- Merre kéne mennem Apám? – nézett a férfira.
- Én erre nem tudom a választ, neked kell eldöntened a saját akaratodból. Senki más nem hozhatja meg helyetted a döntést. Datara elgondolkozott. Melyik lenne a jó választás, ez nehéz volt számára meghozni. Ha jobbra megy, akkor biztos meghal és felszabadul minden teher alól, amit a vállára nehezed, ezzel megszabadul minden emlékétől, még a kellemesektől is. Ezt nem szerette volna. Nem akart elfejteni azon emberek arcát, akik kedvesek voltak a számára. Ha viszont a baloldalit választja, akkor a régi életébe tér vissza, ahol az a sok szörnyű emlék fogja kísérni az útját. Ez még rosszabb volt, mint az előző. Lehet, hogy más embernek ez nem lett volna ennyire nehéz döntés, azonban a tetovált Szerzetesnek nagyon is nehéz volt. Percekig szótlanul ültek egymás mellett. Tenzen tudta, miszerint a döntés, ami előtt a férfi állt mennyire volt nehéz, épp ezért nem szólalt meg, hagyta töprengeni.
- Apa, miért nem küzdőtél aznap… és nem csak Te, hanem az összes többi Szerzetes? Elég erősek voltatok, győznötök kellett volna. Akkor meg miért? – szólalt meg ismét. Egy olyan kérdést tett fel egyetlen szülőjének, ami már régóta nyomta lelkét.
- Harcolni? Kivel? – kérdezte értetlenül.
- Ne tettesd magad úgy, mintha nem tudnád… Azokra a banditákra gondolok! – emelte meg kissé a hangját, Apja értetlensége miatt – Miért kellett meghalnotok? – kérdezte kétségbeesetten.
- Ez az élet rendje. A sors számunkra ezt a végzetet adta. – hangja ugyanolyan nyugodt volt, mint mindigNincs értelme küzdeni ellene.
- Semmi köze a sorsnak. Nem az okozta, hanem az az áruló Taio. Biztos tett valamit, ami miatt nem tudtatok harcolni! - mondta dühösen.
- Datara…! – hallotta a nevét a sötétségből – Ébredj fel Datara… - mintha Akito hangját hallotta volna.
- Kérlek, ébredj fel! - egy másik jól ismert hang szólalt meg.
Datara értetlenül bámult abba az irányba, amerről hallotta a hangokat.

- Úgy hallom a barátaid már várnak rád. – mosolyodott el szelíden.
- A barátaim? – ismételte el a szót.
- Igen, a barátaid. Bármennyire is próbálod elszigetelni magad, ők azok.
- Ez nem…
- Kit akarsz becsapni kedves Fiam, engem vagy magadat? – vágott a fia szavába és fojtotta belé a mondandója többi részét. Datara erre nem tudott mit mondani.
- Datara… - Akito hangja most már sokkal elkeseredettebbnek hallatszott.
- Jobban teszed, ha indulsz! – állt fel az idős férfi – Ne várasd azokat, akik szeretnek téged. A zöld hajú férfi szintén felállt, de nem mozdult Apja mellől, csak figyelte őt. Aztán félig felemelte a kezeit, ám meggondolta magát és visszaeresztette azokat. Az öreg Szerzetes, mintha csak tudta volna, mit akart a fia, elég közel lépet hozzá s megölelte. - Vigyáz magadra szeretett Fiam!
- Ne menj! – kérlelte kétségbeesetten, könnyes szemekkel.
- Muszáj mennem. Datara látta Apja arcán, hogy muszáj mennie.
- Hiányozni fogsz. – sírva fakad végül. – Találkozunk még valaha Édesapám? – kérdezte a könnyeivel küszködve.
- Nem tudom. – felelte, aztán megrázta a fejét – Biztos vagyok benne, hogy egyszer igen! – javította ki magát. – Én mindig várni fogok rád és figyelni foglak. – szorította meg erősen – Én mindig veled leszek itt! – mutatott a fia mellkasára. – Most már viszont elég az érzelgésségből, menj és éld az életed úgy, ahogy jónak látod, és ne törődj azokkal, hogy mások mit mondanak vagy mi a véleményük róla. – engedte el végül – Én mindig büszke leszek rád. – ismételte meg, amit a beszélgetésük elején mondott. Datara megfordult és elindult visszafele. Néhány lépés után, azonban megtorpant és visszanézett Apjára. Tenzen ott állt az út közepén, körülötte az a fény, ami eloszlatta a sötétséget. Az az aura most sokkal erősebb volt, olyan, mint egy irányjelző. A zöldhajú férfi tudta, egy nap majd követni fogja azt a melengető fényt egy másik élet felé, egy olyanba, hol újra találkozni fog a Szerzetesekkel és az Apjával s boldogan fognak élni. Határozta el magát szilárdan. Az, hogy miért az a lehetőséget választotta és nem rögtön követte az Apját, az még maga sem tudta igazán. Talán azért mert érezte valamit, még meg kellet tennie és anélkül nem kezdhetett volna bele abba a boldog életbe.

- Datara, mikor fog felébredni? – kérdezte szomorúan Yatsumaru.
- Nem tudom. – mondta Yakou.
- Épp ebben a percben. – mormogta Datara. A férfi feje majd szétrobbant a fájdalomtól, a mellkasában úgy érzete, mint ha tábortűz gyújtottak volna s még a végtagjai is zsibbadtak. Életben volt akármennyire is rosszul érezte magát.
- Végre felébredtél. – könnyebbült meg Yakou.
- Mi történt velem, homályosak az emlékeim? - faggatózott.
- Az ellenfelednek sikerült megmérgeznie. Szerencséd volt, hogy időben megtaláltunk! – erősítette meg Datara sejtését Yatsumaru - Majdnem egy hétig voltál eszméletlen, már az hittük nem fogsz felébredni többé.
- Olyan sokáig. - lepődött meg.
Még egy hétnek kellett eltelnie, mire végre elhagyhatta az ágyat Datara s folytathatta tovább az útját.
avatar
Datara
Játékos

Taijutsu Pontok : 59

Tartózkodási hely : A világban valahol.


Adatlap
Szint: B
Rang: Vándor Szerzetes
Chakraszint: 440

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Datara

Témanyitás  Senju Tobirama on Kedd 14 Feb. 2017 - 3:25

Szép ET-t olvashattunk, bár nem egy elírást vettem észre, melyek főleg a végéhez közeledve kezdtek szaporodni. Az NJK-k is kicsit felszínesen lettek bemutatva, s ez az "időben" ugrálás hatása lehet kissé. Mindazonáltal a villámló penge készítésről kicsit keveslem a leírást, és a Hiennél van egy kis írni valóm. A hiennél a méret növekedése NEM látható növekedés, tehát erre majd figyelj, illetve abban az esetben, ha van eleme a karakternek, kap plusz tulajdonságokat ugye. Mivel Chunnin szintű karakter indításáról beszélünk, megengedem, hogy ha akarod még írd bele ezt, hogy tényleg teljes potenciáljában tudd használni a Hient, mivel amúgy a Chunnin szintű karaktereknél gond nélkül megírható az első elem feloldása. Ajándék technikát azonban nem fogok tudni adni, tekintve hogy a két választott C és azalatti technikából három lett (Hien, Szabaduló, Villámlópenge.) Abban az esetben, ha így megfelel minden, nem akarsz búvíteni rajta egy elem feloldásával, írj és megadom az értékelés további részét illetve kapod a kezdőértékeket!

További szép reggelt/napot/estét! ^^

_________________
Jaken, Nana, Misage, Arata, Mineo, Mirubi, Kawachi, Munfurawa, Shuzuya, Karu
+Vizsga: Naoki vs Karasu, Arata vs Akira
avatar
Senju Tobirama
Főadminisztrátor


Adatlap
Szint: E
Rang: Hokage
Chakraszint: Halálütés

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Datara

Témanyitás  Senju Tobirama on Szer. 15 Feb. 2017 - 22:07

A megbeszéltek alapján akkor értékelném is az ET-t! ^^
A fentiekben, már leírtam a hiányosságokat, azonban az elírások és egyebeken kívül, mást nem nagyon tudok felhozni. Maga a történeti elrendezése, felépítése érdekes és egyedi volt, mégsem lökött ki a hangulatából. A terjedelem is nagyon szépre sikerült, jól tükrözi a dolgokat. Néhány kérdésem azonban maradt. Pontosan hogyan történt a mészárlás, hogyan csatlakozott a bandához. Illetve -ahogy írtam- a karakterek nem igazán voltak bemutatva, így bennem maradt a kérdés, hogy most a bandavezér volt a gyilkos? Surprised Mondjuk ez és az ezekhez hasonló kérdések, lehetséges hogy a folytonos fáradtságomból fakadnak inkább, mint az írásból... Very Happy Mindenesetre összességében élveztem, a bennem maradt kérdések ellenére is. Jöjjenek hát az adataid:

230 Chakrával
20 Taijutsuponttal (Genineknél 10 a személyes maximumom Chunninoknál 25, amennyiben nagyon látványosan Taijutsura épít a karakter. Ennél több, csak a tényleges specialisták markát üti. A te esetedben, a szerzetesi múlt, valamint a testi adottságok játszák a legnagyobb szerepet, mert -legalábbis én- nem láttam nagyon jelét, hogy komoly edzéseket folytatott az "alap" szerzetesi edzéseken kívül.)
3000 Ryo
A választott technikáidat felírhatod, mellé a történetben szereplő Szabaduló technikát is.
Ugyan azt mondtam, hogy a +1 technika miatt nem adok, de nincs szívem nem adni, mivel elégé lefoglalt az ET maga...
Az ajándék technikád:

Youji // Fogpiszkáló

A technika igen egyszerű, lehetővé teszi a ninjának, hogy akár egy egyszerű fogpiszkálót, ceruzát, evőpálcát is senbonként használjon.
Chakraszint: 55
Besorolás: D

Írj adatlapot és kezd meg a játékot! ^^

_________________
Jaken, Nana, Misage, Arata, Mineo, Mirubi, Kawachi, Munfurawa, Shuzuya, Karu
+Vizsga: Naoki vs Karasu, Arata vs Akira
avatar
Senju Tobirama
Főadminisztrátor


Adatlap
Szint: E
Rang: Hokage
Chakraszint: Halálütés

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Datara

Témanyitás  Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.