Engyounogou Hakuryuuin

Go down

Engyounogou Hakuryuuin

Témanyitás  Engyounogou Hakuryuuin on Kedd Jún. 06 2017, 13:27

350 Chakrat Elért Karakter: Shunsui
Név: Engyounogou Hakuryuuin
Ország:
- Születési ország: Yukigakure no Sato
- Hovatartozás: Fegyverkészítők Szövetsége
Rang: Chunin
Kor: 29
Nem: Férfi
Kinézet:
Magasság: 196 cm
Testsúly: 86 kg
Haj szín: fekete
Szem szín: barnásvörös
Haja hosszú, egyenes szálú s általában tarkójánál összekötve viseli, hogy ne akadályozza napi tevékenységében, de előfordul, miképp kiengedve viseli. Alakja nyúlánk, teste edzett, háta, és vállai szélesek, izmait az edzéseknek s az inaskodásnak köszönheti. Alkarjaiba a kovácsolás során a szikrák égtek bele. Határozott megjelenésű, jó kiállású férfi, kinézete erőt, határozottságot sugároz, tekintetében pedig kiolthatatlan lángként lobog, a végtelen tudni akarás fénye. Viszont ha mérges lesz, vagy megvetően pillant valakire, jegesen lesz és kivesz belőle az a fény, ami általában lehet látni a maszkja takarása mögül.

Jellem:
Hakuryuuin rendkívül intelligens, szorgalmas s kitartó egyén, ugyanakkor nyugodt, türelmes személyiség, aki már nem riad vissza semmilyen eszköztől, hogy elérje a célját. Nem felejt, és nem bocsát meg egykönnyen, képes hosszú ideig megőrizni magában a haragot s gyűlöletet, csakhogy a megfelelő időben bosszút tudjon állni. Rendkívülien nagy tudásszomja által, kíváncsi természetnek örvend, azonban ezek csak bizonyos dolgok irányába igazak. A tudományok elkötelezett híve. Azt az álláspontot vallja, miszerint a tudomány számára nem létezik lehetetlenség. Képes rengeteg időt rászánni csak, hogy tökéletes legyen a kezéből kikerült dolog. Kísérleteibe képes belefeledkezni, ezzel figyelmen kivel hagyva, akár a testi szükségleteit. Munkáját lelkiismeretesen végzi, legnagyobb odafigyeléssel és a legnagyobb precizitással. A tanulásban eltökélt. Egy zseni, már gyerekkora óta korát megelőző gondolkodással rendelkezik. Erős akaratú, és ha kell ambiciózus férfi. Hakuryuuin arcvonásai a külső szemlélők számára gyakran tűnnek úgy, mintha egy nagyon bölcs és mindentudó személy lenne. Igaz roppantul tanult, azonban a tudása nem határtalan.
Az öccse halála, életének egy nagy fordulópontja volt. Testvérével együtt elvesztette a világban hitt bizalmát. Ez lassú folyamat volt, még akkor kezdődött, mikor kistestvére elkezdte az Akadémiát. Tanúja volt, ahogy szeretett öcsét kiközösítették és oly’ sokszor megalázták és kis híján megölték, csak azért mert más volt. Az elvesztése volt az a katalizátor, amitől végképp megutálta a világot. Hűvös és könyörtelen férfivá vált, azokkal szemben, akik megérdemlik azt a viselkedésük és cselekedeteik alapján. Teljes lelki nyugalomban képes beszélni a gyilkolásról és ugyanolyan nyugalommal képes megtenni azt.

Felszerelések:
- Maszk
- Széles övtáska 2 db
- Szerszám készlet (szereléshez)
- Füstbomba 5 db
- Robbanó jegyzet 10 db
- Energiatabletta 1 doboz/
- Dróthuzal 10 m
- Kunai 5 db
- Hátizsák: váltás ruházat, kulacs, hálózsák, elsősegély készlet (küldetéseknél)
- Chakra tekercs 4 db
- Chakra tinta 1 kisüveg
- Ostorkard

Technikák:
Alap E osztályú Jutsuk
Vízen járás
Függőleges terepen való megmaradás
Raiton Kaitou // Villám Elem Feloldás
Raiton: Kyuuden no Jutsu
Raitou Jutsu: Rakurai // Villámbástya Technika: Könnyed Villám




Előtörténet:
Huszonkilenc évvel ezelőtt született egy fagyos téli éjszakán a Hó országában, Yukigakure no Sato-ban az Engyounogou családba, mint elsőszülött gyermek. Egy olyan család lett az otthona, kiket zseniknek mondtak a Faluban. Felmenői mind kiváló intelligenciával születtek és korán megmutatták tehetségüket a tudományok terén. Egy olyan országban, mint a Hó országa ez annyira nem lett volna feltűnő, ám az a „korán” ténylegesen korán volt. Felnőve a családban mindenki azon munkálkodott, hogy még nagyobb hírnevet szerezzen a családjának, olyan dolgok feltalálásával, amikkel megkönnyíthették az emberek életét.
A családra jellemző intelligencia, nála is hamar megjelent, Ö már akkor tudott beszélni, mikor még a korabeliek csak gügyögtek. Ugyanez volt a járás megtanulásával, nagyon hamar elkezdett próbálkozni és hamar képes volt már lépkedni néhány métert.
Gyermekkora annak ellenére, hogy „kicsit” különbözött néhány dologban, eseménytelenül telt, barátokat szerezett és velük töltötte a szabadidejének egy részét, a többi idejét a családi kötelességével töltötte, ami nem volt más, mint a tanulás. Sokszor járt az Apja és Nagyapja műhelyében s figyelte őket. Apjától mechanikai ismereteket tanult, míg Nagyapjától a kovácsolás alapjait.
Apja úgy vezette bele a mechanika világába, hogy úgynevezett Karakuri babákat építtetett vele. Az volt a cél, hogy minél bonyolultabbat tudjon készíteni önerőből. Jó döntés volt az Apjától, miszerint ezzel kezdett, mert olyannyira megfogta az ifjú Haku-t, hogy nem kellett sok neki, és magába szippantotta a fogaskereket és kábelek világa. Rengeteg könyvet olvasott, amelyek számos leírást tartalmaztak a szerkezetek mozgásáról és felépítéséről. Amint megértette az olvasottakat, akkor kezdhetett bele gyakorlatba ültetni a leírtakat. A szerkezeteket kezdetben nagy részben fából csinálta, ami miatt sok alkatrészt magának volt muszáj kifaragnia. Készített olyan babát, amit a kezébe helyezett súly hozott működésbe és egyenes vonalban indult előre. Ha a súlyt levették a végtagról, akkor megállt, és mikor visszahelyezték, fordult egyet s elindult vissza az ellenkező irányba. A szerkezetek, miket létrehozott fogaskerekek, zsinegek és apró sulyokból álltak. A mozgásba hozásáért egy rugó felelt, ami egyben a mechanikai szíve is volt. A rugó tartóssága és szilárdsága révén biztosította, hogy a szerkezet egyes mozdulatai tökéletesen az azt követőbe olvadjanak. Más babák mozgásának vezérlését másképp oldotta meg. Csavarmenetes emelőkhöz csatlakozó szabálytalan formájú bütykös lemezek és számtalan mozgó rész kapott szerepet a mozgás segítésében. Ezen rendszerek segítették az összetett mozdulatsorokat. Később bonyolultabb mechanikával rendelkező játékok építésébe fogott bele.
A szerkezetek építésével, megtanulta, milyen fontos a precizitás, mennyire számít a pontosság. Ha egy fogaskerék akár egy millimétert is eltért, akkor a mozgás nem volt megfelelő vagy meg sem mozdult. Muszáj volt pontosnak lenni, hogy pontosan passzoljanak egymáshoz az alkatrészek. A kézügyessége emiatt fejlődött olyan gyorsan és lett olyan pontos…
Hakuryuuin felfigyelt, hogy nemegyszer különféle emberek jöttek a Nagyapjához, más és más Falukból s felkérték egy-egy munkára. A legtöbb átlagosnak mondható volt, egy viszont mély benyomást tett az ifjú Haku-ban.
Nagyapja egyik útjáról tartottak épp hazafelé Yukigakure-ba, – mert sokszor kísérte el Nagyapját - mikor zajokra lettek figyelmesek. Olyan zajokra, amik nem megszokottak voltak az erdőben. Vas ütődését hallották. Két fémdarab érintkezett egymással, s hangosan felüvöltöttek. Hakutoku – így hívták Haku nagyapját - ezt halva megállította a szekeret és figyelni kezdett. Rövidesen a fák felett megjelent két alak, két ninja, akik egymással harcoltak. Az ifjú Hakuryuuin, amikor meglátta őket, nem tudta mik is ők, nem ismerte fel őket a ruházatukról. Nem megszokott uniformist viseltek, hanem valami egyedit, a Nagyapjának kellet felvilágosítani Őt arról, hogy kicsodák. Feltűntek néhány másodpercre a levegőbe, míg egymásnak feszültek és utána egymástól elrugaszkodva visszatértek a fák közé.
- Jobb lesz, ha megállunk és leszállunk a kocsiról, majd elbújunk az erdőben!  – az öreg korát meghazudtolva leugrott a szekérről és az unokáját is levett, mivel Ő még meg sem mozdult. Amint talpa földet ért, Hakutoku magával húzva berohantak a sűrűbe. Jól tették, hogy nem akartak továbbmenni, mert méterekkel a szekér előtt becsapódott valami. Olyan hirtelen történt, hogy Haku azt sem látta mi, már csak egy méretes krátert a robbanás helyén. A két ninja harctere elért hozzájuk, a sűrűben meglapulva figyelték az eseményeket, az eseményeket, mik alaposan megváltoztatták Őt. A kisebbik férfi hátáról előhúzta kardját és a vállára helyezte s várt, várt arra, hogy ellenfele megtegye a következő lépését. Ellenfele elmosolyodott és a kezével kézjeleket formázott. Haku már látott hasonlókat a Falubeli ninjáktol. Mikor befejezte a mozdulatokat, két klónja jelent meg maga mellett. Hárman kezdték meg a rohamot. Kunaikat dobtak a kardos felé, ki a fegyvere egyetlen suhintásával hárította a feléje tartó fegyvereket, s ezzel a lendülettel a közelébe érő klónokat is elintézte. A mozdulatok, amiket csináltak szemmel alig lehetett követni. Az ifjú szeme ide-oda cikázva követte a két harcoló felet, de még így is lemaradt, mert észre sem vette, mikor a másik fegyvert rántott újból. Egy rúgás, és a nagyobbik egy nem túl messzi fatörzsnek csapódott, betörve annak kérgét. Egyből gyomrához kapott és levegőért kapkodott, hogy az ütés, s ütközés miatti kiáramlott oxigént pótolja. A fát támasztékként használva feltornázta magát álló helyzetbe. Furcsa mód ellenfele hagyta, nem rohant oda hozzá és nem támadta meg, míg próbálta kiheverni az előbbi kemény rúgást. Hirtelen kikerekedett a szeme, ahogy bámult előre, majd körbe. Az ifjú legelőször odanézett, ahova az idegen ninja tette, ahol az ellenfele volt, vagyis csak kellett volna lennie, mert már nem volt ott. Egy villanás, egy pillanat és már előtte termett és ökleivel támadott, két kezével próbálta elintézni az ellenfelét. Ám a másikat sem ejtették a fejére, ahogy átszakította a fát, mielőtt elrepült volna a pusztító erejű csapásoktól, megragadta a visszahúzódó kart. Eme cselekedetével megakadályozta az eltávolodását, s lehetőséget kapott a visszatámadásra. Az időzítése kiválónak bizonyult, a kard akadálytalanul vágott mély sebet a másik ninja felsőtestébe. Ezt követően térdre esett, majd eldőlt a földön. Az életben maradt kifújta magát, majd sietősen elhagyta a helyet.
- Hu, ez félelmetes volt nem? – mondta, miközben elnevette magát.
- Igen az volt! – válaszolta Unokája. Szótlanul, néma csendben folytatták útjukat hazafelé, Haku közben elmerengett a történteken. Akárhányszor idézte fel a harcot, mindig valami különös bizsergést érzett a testében. Végül elhatározásra jutott… ninja lesz.
Mikor hazaértek rögtön a szülei elé állt és elmondta mit akar. Eleinte nem akarták, némi rábeszélés után, egyeztek bele. Nagyapját viszont nem tudta szavakkal meggyőzni, egyetlen esélye az volt, ha valami olyannal áll elő, amivel boldoggá teszi. Így hát azt is bejelentette, hogy többet fog tanulni tőle és az Apjától. Ily’ módon már belement. Segéd lett és várta azt a napot, mikor elkezdhette az Akadémiát…
Hamarabb, mint azt számította, bele is vágott a tudományok végeláthatatlan világába. Másnap reggel arra ébredt, hogy a szobája padlójára zuhan. Álmos és értetlen fejjel pislogott körbe és próbálta kitalálni, vajon mi történhetett, miért eshetett a padlóra. Elég hamar sikerült rájönnie, miszerint Hakutoku ébresztett, eme kellemetlen módon.
- Ideje felkelni, kezdődik a tanulásod. Kapd össze magad és menj, reggeliz meg, mert nehéz napunk lesz! – ahogy befejezte, hátat fordított és kiment. Hakuryuuin nagy ásítások közben, lassú tempóban kászálódott vissza az ágyra és ott tovább mászott az éjjeliszekrényig, ahonnét levette az órát és megnézte mennyi az idő. Megrökönyödve látta, hogy még nagyon korán van, s ahogy kinézett, még a nap sem kelt fel. - Mi lesz már! – ordított fel lentről a rokona. Sűrű ásítások közepette érkezett meg az étkezőbe, hol már szinte minden szék foglalt volt.
- Jobb ha sietsz, mert te vagy az utolsó! – szolt hozzá Apja. Végignézett az asztalon és látta, hogy már majdnem befejezték a reggelijüket. Fürgén magába tömte az étel, s ment a többiek után. A műhely előtt megállt, megigazította a frissen kapott ruháját.
- Nagyapa, mi lesz a feladatom? - érdeklődött, mivel fogalma sem volt arról, hogy miféle feladatot kell ellátnia.
- Majd később megtudod, most olvasd el azokat a könyveket. Először elméletet fogsz tanulni, ezzel fogod lefektetni az alapokat, és ahogy ez meg lesz, úgy jön majd a gyakorlati része.
- És ez mikor lesz? – érdeklődött. Próbálta leplezni, hogy nem igazán van oda az ötletéért.
- Hogy mikor? Az majd megtudod, ha eljön az ideje! – válaszolta. - És ahogy nézlek elég nyeszlett is vagy, úgy látom a testedet is meg kell edzenem, nem csak a fejedet, ha már oly’ nagyon ninja akarsz lenni! Ezt követően még legalább egy óráig folytatta a fizikai ereje lehurrogását…


Hakuryuuin ninjává válásának első napja egy szép reggel kezdődött el, amikor is majdnem két órával hamarabb nyitotta ki a szemeit. Csak az első pár alkalommal okozott gondot neki a korai kelés, elég hamar hozzászokott és már fitten kezdett hozzá a napi feladatainak. Akkor is így kezdte, néhány kör futás, s némi testedzés követően ment reggelizni. Magára kapta a tegnap előre elkészített ruháit és elindult az Akadémia épülete felé. Nem sietett, jól ismerte az oda vezető utat és azt is, hogy mennyi időbe telik oda sétálni. Néhány percet várt kint az épület előtt és figyelte a megérkező diákokat, voltak közöttük hozzá hasonló elsősök és voltak olyanok, akik már javában a képzés közepén jártak. Bent az eligazodás nem ment könnyen, sikerült eltévednie a folyosó labirintusban. Vészesen közeledett a kezdés időpontja, de még mindig nem találta a helyét. Tizenöt, húsz percig kóválygott fel és le, mikor végre találkozott valakivel, akit Tanárnak gondolt.
- Elnézés Tanár Úr, meg tudná mondani, hogy merre van a tanári? – szólt oda. Nem válaszolt, még rá sem hederített.
- Bocsánat! – újból megszólította, most viszont még megbökte a hátát is. Ekkor már rájött, hogy ö nem egy tanár.
- Öhh! – kicsit meglepődött, ám hamar kapcsolt. Úgy látszott mégis hallotta, mit mondott Haku. - Épp oda tartok gyere velem! - ezzel megindult.
- Elnézést, azt hittem, hogy… - kezdett bele a magyarázkodásba.
- Tanár vagyok? – kérdezte nevetve, miközben befejezte Haku szavait.
- Igen. – vörösödött el a szégyentől.
- Talán szemüveget kéne viselned. – rosszallóan csóválta meg a fejét.
Több szót nem váltottak, ugyanis megérkeztek a tanárihoz. Haku épp kopogni akart, mikor kinyílott az ajtó és egy tanár lépett ki, egy valós.
- Elnézést Tanár Úr!
- Igen? – nézet le rá. Ezt követően elmondta neki a problémáját, hogy eltévedt. A Tanár utánanézett a nevének és útbaigazította. Tényleg szégyellhette magát, mert a bejárattól elég könnyen meglehetett találni a helyet. Haku meglepődött, mikor meglátta, hogy pont abba az osztályba került, ahova a környékbeli gyerekek, kik a barátai voltak. Ők már régóta hangoztatták, hogy egyszer nagy shinobik lesznek és ilyen, meg olyan hőstetteket hajtanak majd végre, mikkel kivívják majd a tiszteletet és hősök lesznek, a Falu hősei. Hakuryuuin nem álmodozott erről, addig a bizonyos eseményig, mi erre az útra terelte, még nem tudta, mit akar majd az életével kezdeni.
Az elkövetkező esztendőket szorgalmas munkával töltötte. Azokat csinálta, amiket a Nagyapja anno mondott neki. Sokkal nehezebb volt, mint azt akkor gondolta. Nap, mint nap többet izzadt, mint azt addigi élete során. Egyre nagyobb érdeklődéssel végezte a munkáját, mígnem azon kapta magát, hogy örömmel tölti el az inaskodás. Több és több időt töltött a tanulással és szabadidejéből is többet szánt rá. Szorgalma kifizetődő volt, mert egyre többféle feladatot kapott.
„A vér nem válik vízzé” mondja a mondás. Lehet, hogy eleinte kevésbé érdekelte azok a dolgok, amikkel a rokonai foglalkoztak, ám ez változásnak indult, mikor több dolgot kezdett megismerni. Nagyapja mellett egyre több fajta munkát végzett. Eleinte persze csak vizet hordott és takarított, majd később már engedte, hogy a kohónál is dolgozhasson. Szenet kezdett lapátolni és figyelte rokonát, ahogy kovácsolta a különböző dolgokat s az inasait, kik kalapálták az izzó fémet. Nagyapja tudta, hogy az unokája képességeinek hála, sokkal hamarabb képes lehet megtanulni a kovácsmesterséget, mint a többi inasa. Ő nagy reményeket fűzött Hakuryuuin-hoz e-téren, ezért kezdett bele olyan fiatalon az okításába. Azt akarta, hogy minél több tapasztalatot szerezzen, és mindenkinél jobb legyen. Hakuryuuin persze idővel már meg szeretett volna felelni ennek az elvárásnak, ezért véset mindent az eszébe és megállás nélkül gyakorolta azt, ha alkalma adódott rá. Állandóan ott volt a Nagyapja mellett, mikor válogatott az ércek között, amikből, majd kiválasztotta a megfelelő darabokat. Az apró darabok széleit figyelte, onnét tudta megállapítani, hogy megfelelő lesz egy kiváló kardhoz, késhez vagy yari hegyhez. Olykor vizsgáztatta is, volt olyan, mikor válogatta szét a frissen érkezett érceket. Évekkel később azon megtiszteltetés érte Öt, hogy a nála idősebb tanítványok, kik már a végső vizsgájuk előtt álltak, felkértek, hogy legyen a segédjük. Egyiküket sem utasította vissza, megtiszteltetés volt a számára segíteni nekik elkészíteni a Mestermunkájukat. Hakuryuuin is úgy tett, mikor eljutott addig, hasonlóképp felkérte az egyik inast. Hosszú éveket készült rá, számtalan ötlet merült fel benne és ugyanannyit is vetett el. Amiket érdemesnek látta, azokat papírra vetette. Nem egy stoc gyűlt össze belőle, mire végre megtalálta azt az egyet, mire felrakta az életét. Ahogy közeledett az a bizonyos nap, úgy jutott eszébe azok az emlékek, amiket az inaskodás alatt szerzett. Mennyi vödör vizet cipelt be a műhelybe, majd cserélte le a régit és vitte ki azt. A szén, vas és fapakolás fizikálisan olyan szinten edzette meg a testét, ahogy a nehéz kalapácsok folyamatos használata, mit elképzelni se tudott volna régebben. Abból az átlagos gyerekből, egy edzett férfivá nőtte ki magát. Edzettebb lett, mit a csapatársai, ami ha azt nézzük valójában nem volt meglepő. Az edzések mellett a folyamatos nehéz munka csak eleinte okozott gondot neki, ahogy telt s múlt az idő, úgy kezdte megszokni és gond nélkül végezni. Ahogy azt a Nagyapja várta, kiváló vizsgadarabot készített. Hibátlan darab került kis a kezei közül, amit nemcsak a rokona vélt így, nem egy másik Mestert is megkérdezett, hogy értékelje neki. Egytől-egyig meglepődtek és ugyanazt mondták, ennél fogva nem akadályozta semmi, miszerint kardkovácsnak nevezhesse magát…
Az idő röpült és a Genin vizsga is eljött. A feladatok, miket kaptak Haku-nak nem okoztak nehézséget, mindent megfelelően végrehajtott. Az eredményhirdetés után közölték azoknak, akik átmentek, hogy másnap hol fogják tartani az eligazítás, majd hazaengedtek mindenkit. Az izgalom benne volt, de nem annyira, hogy ne tudjon aludni. Talán egy óra ébrenlét után elnyomta az álom, s másnap reggelig úgy aludt, mint a bunda. Másnap az elsők között volt azok között, akik megérkeztek. Az egyik oktató jött be és kezdte el csapatokba osztani az újdonsült Genin-eket. Az ifjú Haku feszülten figyelte az egymás után elhangzó neveket. Nagy nehezen sikerült lepleznie meglepődését, mikor megtudta a két másik nevet. Mindketten az ismerősei voltak.


A Sensei-ük az ötödik küldetésük után úgy döntött, megtanít nekik két olyan dolgot, mi az alapjait fogja adni az elkövetkező technikáiknak. Az első dolog, amit kiadott, hogy meg kell tanulniuk, a függőleges terepen való mozgást és megmaradást. Elmondta, hogy a megfelelő chakra mennyiség talpba való irányítása után, képesek lehetnek megtenni azt. Annyit tett hozzá még, hogy a többire nekik kell rájönni. Elsőre nem tűnt nagy ördöngösségnek a feladat, azonban nem volt könnyű kitapasztalni a megfelelő mennyiségű chakrát a Genin-eknek. A folyamatos talpba való irányítás sem ment könnyen, ezek miatt eltartott majdnem négy napig, mire megtalálták a kellő mennyiséget. A többi meg már gyakorlás kérdése volt. A következő dolog megtanulását a Sensei két küldetéssel később adta fel nekik, ami a vízen járás megtanulása volt. Az alapja a függőleges szinten való megmaradás, azonban ez a feladat sokkal nehezebb. A fára mászós gyakorlatból tanulva egyből ruha nélkül próbálkozott Haku. Sejtette, hogy elsőre úgysem fog sikerülni, ezért inkább leöltözött, minthogy fölöslegesen vizes legyen a ruhái. Több mint egy hétbe telt, mire képesek voltak a víz tetején maradni és sétálni. Nehezebb volt a víz hullámzásához igazítani a talpukban lévő chakrát.
A vízen járás megtanulása után három nappal elég váratlanul érte Haku-t a Sensei kijelentése, miszerint nem lenne-e kedvük megpróbálkozni azzal, hogy következő szintre emelik a tanulásukat. Nemcsak Haku, hanem a két társa szintúgy meglepetten állt Vezetőjük előtt. Haku-nak már szándékában állt bele kezdeni elsajátítani annak az elemnek az irányítását, amelyikkel megáldotta a Sors. Kérni is akarta Jin-t, ám nem akadt rá lehetősége, mert hamarabb felhozta a témát, minthogy beszélt volna vele. Haku volt az első, aki bólintott s csak utána reagált két csapattársa. Jin négy tenyérnyi papírlapot vett elő és adott egyet-egyet mindenkinek.
- Jól figyeljetek, egyszerű a dolgotok! A chakrátokat kell a papírba irányítani, mi a szerint fog majd reagálni, amilyen elemmel rendelkeztek! A három Genin koncentrálásba kezdett, chakrát gyűjtöttek a papírt tartó kezeikbe, majd azt a lapba irányították. A különleges papír szinte azonnal reagált a beléjük került chakrára. Kinu-é elázott, Hien-é elporladt, míg Haku-nak összegyűrődőt.
- Ha a papír kettészakad, akkor Szél természetű vagy. Ha összegyürködik villám, ha elázik víz, ha elporlad föld, és ha meggyullad, akkor tűz. – magyarázta a különleges fából előállított papír reakcióját, ha más és más természetű chakra éri.
- Ezek szerint én Föld elem felé húzok! – szólalt meg elsőnek Hien.
- Én meg Víz! - Kinu volt a második.
- Villám Jutukat leszek képes elsőnek tanulni! – utolsónak Hakuryuuin maradt.
- Igen! Sajnos mivel én csak a víz és tűz Justukban vagyok jártas, így csak Kinu-nak tudok segíteni. De ne aggódjatok Haku, Hien, nektek kerítek olyan személyeket, akiktől megtanuljátok az alapokat! – magyarázta. Úgy is lett, másnap már mindkettőjüket várta egy-egy olyan ninja, aki azt az elemet használt, mint a két ifjú Chunin. Mindkettőjük ismerte azt a személyt, akihez osztva lettek és ez fordítva is igaz volt, emiatt sokkal könnyebben kezdődött a tanulás.
- Mint azt tudod az első elem feloldás nem könnyű dolog, nem megy egyik napról a másikra! – kezdte el mesélni az elemfeloltással kapcsolatos dolgokat - Hetekbe, hónapokba sőt akár évekbe is telhet mire sikerülhet. Volt már az utolsóra példa, nem is egy személynél. Ismerlek jól, te nem szeretnél olyan sokáig várni, ebbe biztos vagyok, ezért van egy lehetőség, ami meggyorsíthatja a feloldást. Valamennyivel kevesebb időbe fog kerülni, azonban fájdalmasabb lesz… csak egy kicsit. Persze, ha ezt választod! - Haku-ra nézett és egyből tudta a választ - És miért ne választanád. – mosolyodott el - Lényegében abból fog állni, hogy nem túl erős elektromosságot fogok vezetni a testedbe és neked az lesz a feladatod, hogy a chakrádat szinkronizáld vele s reprodukáld az elektromosságot.
Még, hogy csak kicsit volt fájdalmas. Elégé tévedésbe élhetett, ha ezt hitte. Haku az első próbálkozáskor még csak koncentrálni sem tudott, olyannyira fájdalmas volt. Őt, tíz nekifutás után is éppen hogy csak eljutott odáig, mikor már nem zavarta meg a testén keresztülfutó feszültség. Ez még mind kevés volt, míg mindig nem tudott úgy koncentrálni, ahogy az kellett volna. Hetek, sőt egy hónap telt el, mire a chakrája mutatott némi szikrácskát.
Nem sokat tudtak gyakorolni, mert már kapták is a következő feladatot, ami miatt el kellett hagyják a Falut.


A csapatuk lassan haladt az ösvényen, a hegyre fel. Három nap telt el, mire elérték azt a hegyet, hol a megbízójuk tartózkodott. A hegyet elérve még legalább egy napba telet volna, mire megérkeznek, ha egyszerű emberek lettek volna s nem ninják. Az út nehézségei, a kacskaringása s a meredek út megmászása nekik, az Ő tempójukban egy fél napba telt. A tisztásra felérve Haku egyből kiszúrta a fenyőkkel körbeölelt épületeket. Ahogy felértek, alig tudtak harminc métert haladni, egy csapdába sétált Haku egyik társa. Kinu-nak pillanatok alatt szorult a hurok az egyik lába köré és húzta fel a fára. Másodpercekkel később, még két csapda aktivizálódott, mik elől, időben sikerült megszökniük a másik háromnak. Talán egy perc telhetett el, az utolsó csapda aktiválódása után, mikor is egy idősebb férfit vettek észre szaladni feléjük, miközben vadul integetett. Megálltak és megvárták, míg odaért hozzájuk.
- Elnézést a kellemetlen fogadtatásért! – hajolt meg bocsánatkérés kép - Sajnos mostanában nem csak az idő ver minket. Az ifjoncok azt hitték megint visszatértek a banditák, ezért kapcsolták be a csapdákat.
- Nem történt baj, úgyhogy semmi gond! – mondta a Sensei mosolyogva. Kinu időközben lekászálódott s odament hozzájuk. Látszott rajta, hogy szégyelli magát, amiért nem sikerült kikerülnie a hurkot.
- Na, ne itt ácsorogjunk, kérem, kövessenek! – azzal elindult visszafele. Az egyik nagyobb épületbe mentek be s foglaltak helyet az előtérben. A kinti hideghez képest, a helyiségen jó meleg volt, tehát megszabadultak a vastag kabátjuktól. Amint leöltöztek pár asszony üdvözölte a jövevényeket, majd besiettek a konyhába s nekikezdtek az ételek elkészítésének.
- Az alapján, amit kint láttam, a helyzet súlyosabbnak tűnik, mint az a felkérésben állt. – rögtön a dolgok közepébe vágott a Sensei.
- Igen, azóta sokat változott a helyzet. Sokat romlott, már-már annyira, hogy nevezhetnénk egyoldalú háborúnak. Az elmúlt napok alapján legalábbis bizonyosan.
- Ezek szerint a támadások régóta tartanak? – kérdezte Kinu.
- Igen. Már fél éve is van talán. Eleinte csak ritkán ért minket támadás, ám ahogy telt az idő, egyre sűrűbben történtek. Mint az az előbb mondtam, az elmúlt napokban megnőtt, nem csak a támadások száma, hanem a támadóké is. Most már nem riadnak vissza nyílt harcba szállni velünk. Régebben csak beosontak és loptak, ha észrevettük, akkor ránk támadtak megijesztés kép. Ezek után volt, hogy több hétig vissza sem dugták a képüket. Mostanában viszont nem így van. Szinte minden nap visszatérnek és állandóan más és más módszerekkel próbálkoznak. A folytonos támadásaik miatt, már egyre kevesebb ételünk van, nem tudunk utánpótláshoz jutni. – látszott az arcán a helyzet súlyossága.
- Közelben kellet letáborozniuk. - szólalt meg Hakuryuuin, miközben Shou kiterített egy térképet az asztalra, min a házak és a környék szerepelt. Egyből feltűnt Haku-nak, azok a jelölések, amik a táborokat jelölhették.
- Ezeken a helyeken lennének? – kérdezte Hien.
- Úgy van. Máshol nem nagyon tudom elképzelni azokat. Úgy ismerem a környéket, mint a saját tenyerem, jól tudom hol találhatóak azok a helyek, hol biztonságosan fel lehet húzni egy tábort.
- Ha van közöttük ninja, vagy aki kapott ninja képzést, akkor lehetséges. – hívta fel a figyelmüket erre a lehetőségre Hakuryuuin.
- Eddig még egyel sem találkoztunk.
- Jobb lesz, ha számításba vesszük azt, amit Haku mondott, hogy legalább egy van közöttük! – tanácsolta a Sensei.
- Attól, hogy még nem látott egyet sem, azt nem jelenti, hogy nincs. Az is lehet, hogy csak eddig nem volt! – nézett az öregre az ifjú Hien.
- Ha van köztük, még ha csak a támadások intenzitását és a támadók számát nézzük, akkor azt kell feltételeznem, hogy egy komoly ember állhat a támadások mögött. – vakarta meg a fejét a vezetőjük - Shou-san esetleg valami nagy munkán dolgozik mostanság? – érdeklődött.
- Nagy munkám jelenleg nincs, azonban kicsit felgyülemlettek az elkészített fegyverek.
- Akkor ez lehet az oka a megszaporodott s eldurvult támadásoknak. A beszélgetés egészen ebédig tartott, az étel elfogyasztását követően, egy kis idő után körbevezette a frissen érkezőket a környéken, ily módon megismerték a terület adottságait. Elég sok részletet mondót el a támadók stílusáról, a csapdái pontos helyéről. Ahogy leszállt az est az ifjú kovácstanonc magához vette a vacsoráját s kiült egy fenyő ágára. Onnét figyelte a csillagokat és a távoli fellegeket, amíg falatozott. Közben néha-néha lecsukta a szemeit és maga elé képzelte a térképet s a környéket. Mindig is jó volt a térlátása, egy egyszerű tervrajzot is képes volta úgy látni, mintha maga előtt lenne össze szerelve. Vagyis helyesebben a rajzok az elméjében megelevenedtek és összeálltak azzá, ami akart lenni. Ezt a képességet másban is kamatoztatni tudta. A térkép és a látottak alapján, ki tudott találni egy olyan tervet, amire a Sensei-e is rábólintott. Mivel a legtöbb bandita nem volt túl képzett, ezért úgy gondolta, hogy Ők Geninek is el tudnak intézni belőlük jó néhányat. A terve az volt, hogy csalik lesznek Hien-el és Kinu-val, elcsalják olyan helyekre őket, hol a Sensei lecsap majd rájuk, egy nagyobb hatókörű Jutsu-val. Emellett kihasználnák az öreg csapdáit is és a maradékot elintéznék Ők maguk. Ha esetleg feltűnne egy ninja, akkor azt a Sensei elintézi. Ennyiből állt, nem volt túl bonyolult. Ezt még a vacsora előtt átbeszélték és csak utána fogtak neki az evésnek.
Az égről levéve a tekintetét a horizontot figyelte tovább. Bámulta és bámulta egész addig, míg néhány fénylő pontot nem látott. Pillanatokig fénylettek, majd kialudtak.
- Azok fáklyák fénye volt. – állapította meg - Szóval jönnek! Leugrott az ágról, majd pár másodpercnyi zuhanás követően elrugaszkodott a fenyőtől. Egyenesen az épülethez sietett, hol a többiek tartózkodtak.
- Jönnek! – kiabálta be. A társai rögtön kisiettek hozzá. A Sensei, útközben adott néhány utasítást a benn tartózkodóknak. Haku-nak néhány szót sikerült elcsípnie, mint például azt, mikor Jin Sensei azt mondta, hogy mindenki maradjon az épületben. Ez persze nem tetszett az öregnek. Ellenkezni próbált mondván, hogy ez az ő földje.
- Gondoljon előbb a többiekre! – szólalt meg Haku a nála megszokottnál is hangosabban. Kezdte zavarni az öreg akadékoskodása.
- Zárkózzanak be és senki se jöjjön ki! – utasította a benn lévőket a Sensei.
- Nem akarják, hogy lássuk, mit tesznek. – hallatszott egy suttogó hang bentről, az épületből.
- Maguk biztonsága érdekébe tegyék! Nem tudnánk garantálni a biztonságukat, ha maguk is kint lennének. – válaszolta a három ifjú vezetője, miközben hátat fordított nekik. Rövidesen hallatszott, ahogy az ajtó zárja kattan s nem sokkal később, az ablakokat védő fa redők bezáródtak. A ninják felugrottak egy magasabb fenyőre és figyelték a közeledőket.
- Pont úgy jönnek, ahogy azt megjósoltad Haku! – lepődött meg Kinu.
- Nincs sok lehetőségük és azok alapján, amit mesélt az öreg Shou, nem hittem, hogy a kelleténél jobban kockáztatnák az életüket. – magyarázta.
- Akkor ideje belekezdeni a tervedbe! – mondja és elindult a kijelölt pontja felé. Az adóvevőjüket bekapcsolták és a Genin-ek is megindultak. Haku azt hitte akkor, hogy félni és rettegni fog. Azt hitte meg fogja viselni, mikor a kunai-át beledöfi egy másik emberbe. Meglepődött, mert nem így volt. Egyáltalán nem érzett semmit akkor. Tudta vagy Ő hal meg ott, vagy az ellenfelei. Meghalni pedig nem akart, mert volt mit tennie az életben. A Genin társaival is hasonló lehetett a helyzet, mert azokban a pillanatokban nem tűntek úgy, mintha zavarnák a kiontott életek. A lopakodást azonnal feladták, mikor meglátták a Yukigakure-i ninjákat. Egy-kettővel közelharcba bocsátkoztak az ifjak, majd menekülőre fogták magukat. A banditák persze egyből azt hitték megijedtek és utánuk eredtek. Fogalmuk sem volt, hogy csapdába sétáltak. A Sensei Jég Jutsu-ai elöl nem volt menekvésük. Ezek a banditák nem voltak ép eszes fajtájuk és elég kezdőek is a harcban. Egy legyőzése nem okozott akkor gondot, mint arra számított Haku, kevés olyannal találkozott, akik úgymond, megizzasztotta. A mennyiséggel akarták kompenzálni a minőségbeli hiányt. A terve bevált, elég jól meg tudták tizedelni a soraikat. Jin Sensei jó megérzése volt, mert egy idő után megjelent egy szökött ninja. Sensei egyből letámadta s harcba bocsátkozott vele. Ekkor vették igénybe az öreg csapdáit. Az eltelt évek alatt, nem fukarkodott a különbnél-különb csapdák felállításával. Az ép esze és biztonságérzete akkor kapóra jött nekik, a csapdák nem keveset intéztek el a támadok közül. Amint sikerült leverniük a rohamot, egyből a táboruk felé vették az irányt. A Sensei parancsára nem hagyták, hogy rendezzék a soraikat. Hosszú és fáradságos harc után, sikerrel jártak és elintéztek mindenkit… Jó csak majdnem, mert voltak nem kevesen, akiknek sikerült megszökniük. Őket a Faluból kért erősítés intézte el. Fáradtak és kimerültek voltak a végén, egyből elnyomta mindhármójukat az állom, amint elérték a megbízójuk házát. Hakuryuuin másnap kezdte megérezni az előző napi tettének súlyát. Öcsének hála azonban túl tudta tenni magát, mikor rágondolt és eszébe jutott az eskü, könnyebb lett. A sérüléseiket a támogató csapat ellátta, és ahogy mindenki olyan állapotba került, elindultak vissza a Falujukba. Útközben számtalanszor felrémlett a fiúban az az este, és az akkor történt események. Mikor az első kábé fél tucat embert odacsalta a Sensei-hez, ki a váratlan támadásával letarolta őket. A hangtalanul feltűnő halálos jégtüskék, egymás után döfték át a testeket, számtalan lyukat hozva létre. Haku úgy érezte, hogy az egész csata a Vezetőjüknek köszönhetően alakult úgy, ahogy. A tervébe nem kalkulált bele olyan ellenfeleket, akik íjpuskákkal támadnak. Ha Jin Sensei nem intézte volna el őket még azelőtt, hogy támadni tudtak volna, akkor talán már Ők se élnének. Az igazán meglepő dolog viszont akkor következett, mikor visszatértek Yukigakure-ba. A Falu vezetője úgy döntött, hogy amiért megakadályozták a rengeteg fegyver ellopását, a létszámfölényben lévő támadóktól, megkapják a Chunin rangot. Habár a feladat nehézsége nem volt magas, legalább is a papírforma szerint és a banditák java részét Jin Sensei intézte el, mégis érdemesnek találta Őket a feljebb lépésre. A Faluból kiküldött másik csapat, elkapta azt a személyt, aki utasította a háttérből az embereket és az újbóli támadást is megelőzték. Hát igen, ha az a töménytelen mennyiségű fegyver rossz kezekbe került volna, nagyon nagy gondot okozott volna, nemcsak a Falunak, hanem az egész országnak is.
Egy hónap múlott el mire nekikezdhetett egy elemi technika elsajátításának, ennyi idő elteltével érte el azt a szintet, mikor már érdemes volt belefogni. A Villámgömb nevű Raiton Jutsu volt az első, amit a feloldás után sajátított el. A frissen feloldott Villám elemű chakráját irányította az egyik kezébe, hol egy kis gömböt formált belőle, majd eldobhatta azt. Az elemi chakra irányítása úgy, ahogy ment, a gömbé formálás már egy egész más dolog volt. Bárhogy is próbálkozott, a gömbforma sehogy sem akart létrejönni. Hosszú órákat töltött a próbálkozásokkal, mígnem muszáj volt abbahagynia és pihennie. A chakra tartalékai vészesen megfogyatkoztak, pihenésre volt szüksége, hogy feltöltse azokat. A megfelelő forma létrehozása s fenntartása csak sokadik kísérlet után mutatkozott meg. Eleinte csak rövid ideig, néhány másodpercig volt képes fenntartani a gömböt, utána szertefoszlott. Ideje sem volt eldobni, hamarabb tűnt el a kezéből. A sok kudarc ellenére, sem adta fel… tovább próbálkozott és próbálkozott. A határozottságának meg lett az eredménye, végül sikerült rendeltetésének megfelelően használni. A siker felbátorította és belefogott egy másik Jutsu tanulásába. Az előző támadó Technika mellé egy védekező lett a második. Villámbástya Technika: Könnyed Villám nevét viselte. A Jutsu a Raiton chakrábol egy nem túl nagy elektromos mezőt generál a használó körül. Ez a mező akadályozni tudja az esetleges támadókat. A Kyuuden no Jutsu-nál szerzett tapasztalatai jól jöttek ennél a Technika megtanulásánál. Fele annyi idő alatt sikerült arra a pontra eljutnia, mire a Tanára azt mondta elfogadható. Azt azért még odaszúrta az előző szavai mellé, hogy nem árt még gyakorolnia a Technikát, sőt a másikat is…


- Bepakoltál mindent?
- Igen.
- Felvetted azt a pulóvert, amelyet előkészítettem?
- Igen. Felvettem azt és a többit is. A plusz vastag zoknit, a nadrágot és a szőrmével kibélelt cipőt. Akkor már mehetek?
- Tudod jól, hogy ez nem tréfadolog…! Ha nem védekezel eléggé a hideg ellen, akkor megfázhatsz vagy komolyabb bajod is lehet. – mondta aggodalmaskodóan.
- Tudom anya, tudom. Most már had menjek, mert el fogok késni! – erősködött Haku Öccse. Majdnem minden reggel ez ment, de nem volt mit tenni, muszáj volt figyelni, hogy Hakuren rendesen felöltözött. Öccse, Haku-val ellentétben beteges természetű volt és egy ritka betegségben szenvedett. Emiatt, a betegség miatt, volt már a születésétől kezdve valamennyivel soványabb, mint az átlagos gyermek. Ez idővel sem lett jobb, sőt csak rosszabb lett. Szép lassan majd annyira le fog fogyni, hogy minden porcikája ki fog látszani, csont és bőr lesz. Gyenge lesz, erőtlen és beteges, az évek múlásával egyre nehezebb lesz számára mozognia, végtagjai szép lassan elnehezülnek, mígnem mozgásképtelené nem válik. Sajnos gyógyszer nincs a betegségre. Hakuryuuin szíve összeszorult, mikor erre gondolt.
- Jól van! – édesanyjuk befejezte az ellenőrzést - Indulj csak, aztán időben gyere haza! – kiabálta a fiatalabb gyermeke után. Hakuren csak bólintott, aztán az ajtó halk nyikorgása jelezte, hogy elhagyta a házat. Az ifjú Chunin-ra nézett anyja, mire Ő szintén bólintott és elindult az Öccse után. Amikor tudta, mindig kísérte őt, hol mellette sétálva, hol titokban követve. Kistestvére annak ellenére, hogy tudta, miszerint valami nincs rendben vele, nem szomorkodott, próbálta mindig vidámnak mutatni magát. A szüleik nem akarták, hogy ilyen fiatalon megtudja, miben szenved, ezért titkolták előle. Haku elöl is akarták, ám neki feltűnt, a furcsa viselkedésük s kihallgatta az egyik beszélgetésüket, mikor az Öccse betegségéről volt szó, emiatt nem volt választásuk, mint beavatni. Kistestvére jókedvűen sétált keresztül a Falu egyik nagyobb terén. A kikövezett út meg volt tisztítva az éjszaka leesett kisebb mennyiségű hótól. Az Akadémiát már lehetett látni a távolból. Az ifjabb Engyounogou, amint megpillantotta az osztálytárasait, futásnak eredt, de pár lépés után visszalassított. A gyerekek tekintete találkozott egymással és ekkor lassított le. Haku tudta jól és látta is a többiek pillantásait. Nem kedvelték az Öccsét és ezt nem rejtették véka alá. Féltette a kistestvérét, legszívesebben odakiáltott volna neki, hogy ne szaladjon, mert még a végén elesik.
~ Még csak az kéne, hogy a hirtelen megerőltetéstől összeessen.
Megértette, hogy izgatott, mert a hosszú kényszerszünete véget ért és újból bejárhatott az Akadémiára. Lebetegedett és három hétig az ágyat nyomta az orvos utasításának megfelelően.
- Időben be fogsz érni az órádra, úgyhogy nem kell sietned! – mormogta halkan. Csak onnét tudta mit érezhetett ilyenkor, mert nem egyszer meghallotta, ahogy az Istenekhez fohászkodott. Tudta mire vágyakozott a szíve. Lelke legmélyén azt akata hogy, a társaival együtt futhatott volna, hogy ö is együtt tudott volna játszott a többiekkel az Akadémiáról. Legjobban viszont arra vágyakozott, hogy olyan lehessen, mint a vele egykorúak. Gyermek korától kezdve, mindig ferde szemmel néztek rá, csak azért mert gyengébb és soványabb volt a többieknél.  Mégis Hakuren folyamatosan jókedvű volt s mosolygós. Hitt, bizakodott abban, hogy egy nap majd másképp tekintenek rá. Bátyja segíteni akart neki, ezért is kezdte el még többet és még nagyobb odafigyeléssel tanulni. Mindezt csak azért tette, mert talált egy megoldást arra, hogy képes legyen mozogni, még ha a végtagjai megbénulnak. Rálelt a megoldásra a házuk abban a helyiségében, ami tiltva volt a számára és folyamatosan zárva volt az ajtaja. A zár sokáig tartott távol a helyiségtől, ám amint rájött arra, miképp nyithatja ki kulcs nélkül, már betekintést nyerhetett a szoba tartalmába. Tekercsek, könyvek és olyan dolgok voltak elrejtve a háznak abban a szobájában, amiktől tátva maradt az ifjú szája. Attól a naptól kezdve, ha volt ideje és lehetősége, mindig belopózott és a könyveket, meg a tekercseket bújta. Az egyik ilyen dokumentumban talált egy olyan ninja Művészetet, amivel segíthetett az Öccsén. Még elszántabb lett a tanulásban és ezt a családja is észrevette. Sokkal jobban odafigyelt azokra a dolgokra, miket Apja s Nagyapja mondott és tanított. Sajnos csak egy rövid ideig tudta titokban tartani, hogy belógott a tiltott szobába… nem egyszer. Jól leszidták, mikor észrevették és megbüntették. Haku azonban leszögezte azt, hogy hiába tiltották el azoktól a dolgoktól, mik a szobában voltak találhatóak, folytatni fogja később a kutatást. A határozottsága ismét meglepte rokonait. Sosem volt még annyira elszánt, mint akkor, még akkor sem, mikor eldöntötte ninja lesz.
Amint újra feleszmélt az elmerengéséből már elérték az Akadémiát. Haku megállt az egyik ház takarásában s figyelte, ahogy bemegy Öccse az épületbe. Aznap nem volt semmilyen feladata, ezért úgy döntött ott marad és figyelemmel kíséri kistestvére napját. Jó idő volt, annak ellenére, hogy máskor már olyankor sokkalta hidegebb volt, egyedül a néha-néha feltámadó szél okozta azt az érzetet, amit előző évben akkor lehetett tapasztalni. Felugrott az egyik fára és az ablakon keresztül látta, ahogy Hakuren nem messze az osztálya ajtaja előtt megremegett. Vett egy mély levegőt s belépett az ajtón. Haku megváltoztatta a pozícióját és egy olyan helyre ment, ahonnét rálátása nyílt a terem belsejére. Mit ad isten, ezt nem volt nehéz megtalálnia, mert közvetlenül az épület azon része mellett volt néhány fa. Annak a fának az ágán bújt meg, amelyik az épp nyitott ablaknál állt.
- Jó reggelt! – mosolyogva köszönt a testvére, ahogy belépett és leült a helyére. A benn tartózkodók viszont arra sem méltatták, hogy visszaköszönjenek neki. Elfordultak inkább és sugdolózni kezdtek.
- Miért jött be? – kérdezte az egyik gyerek rosszallóan.
- Amilyen gyenge, mégis mit keres még itt? Rég elküldhették volna. Mégis egy ilyenből, hogy lehet ninja! Épp a nyitott ablak mellett sugdolóztak, szóval a Chunin tisztán hallotta az egész beszélgetést.
- Protekciója miatt lehet itt, csak azért mert a családja híres és befolyásos a Faluban.
- Na meg miért olyan boldog mindig… Ez nagyon idegesítő! Ökölbe szorult a kezei, legszívesebben mindenkit szájon vágott volna azért, ahogy és amit mondtak. Hakuren nem ült túl messze tőlük, emiatt valószínűleg mindent hallott. Még ezen szavak után sem fordult át szomorúsággá a mosolya. Úgy tett mintha nem hallott volna semmit. Ez nem az első ilyen volt, ez már a sokadik olyan alkalom, mikor úgy beszéltek róla az osztálytársai. Nem egyszer volt, hogy Öccse tudta nélkül jól elverte azokat, akik megbántották szeretett testvérét. Hakuren–nek az Akadémián egyetlen egy barátja sem volt, szinte mindig a teremben tartózkodott, emiatt is rossz szemel néztek rá és lenézték. Haku-nak nem volt joga azt mondani neki, hogy „Sejtem mit érezhetsz”, mert fogalma sem volt. Ő nem élte át azt, amit neki kelletett, Ő normális életet élhetett, mert a sors neki megadta azt. Ahányszor csak meglátta kistestvére szomorú arcát, még nagyobb erővel és lelkesedéssel vetette bele magát a tanulásba. Számtalan éjszakát virrasztott át és megannyiszor kelt hajnalok hajnalán, csak azért, hogy egyszer megadhassa testvérének azt, amire a legjobban vágyott. Megesküdött, hogy egyszer meg fogják bánni Öccse osztálytársai, miképp nem tartották maguk közé valónak és azt éreztették szeretett testvérével. Bármennyire is nehéz volt, néha megérteni egyes dolgokat a tekercsekből, bármennyire is nehéz volt annyi helyen helytállnia, nem adhatta fel, hisz Hakuren se tette. Ö kitartóan küzdött és hitt abban, hogy egyszer olyan lesz, mint a többiek.
- Ha a sors nem is adja meg, akkor én biztosan megadom neked, bármibe is kerüljön!
Családjukból mindenki biztatta Hakuren, hogy az álma egyszer megvalósul és szerencsére akadt néhány gyerek a szomszédban, akik nem úgy viselkedtek, mint az Akadémiai társai. Ők voltak az egyetlen barátai s ők is ugyanazt mondták…


A Fegyverkészítők Falujába érkezését követő következő hónapban elővette azon terveit, amiket régebben készített. Jó pár darab volt, rengeteg ötlet jutott az eszébe az évek során és szinte mindent papírra vetett, kivéve azokat, amik nem érték meg. Sok olyat is tett maradandóvá, amik egészben nem lett volna érdemes megépíteni, azonban egyes részi még hasznosak lehettek a későbbiek során. A temérdek terv közül azt vette elő, amelyik legjobban felcsigázta. Egy kard vázlata szerepelt a papírokon, ami eltért az átlagostól. Egy ostorkard ötlete szerepelt, amit még a Chunin-ná válása előtt kezdett ötletelni. Végre elért arra a szinte, amikor képessé vált megvalósítani. Szakmai tapasztalata, a felszerelése, a terv tökéletesítése, minden feltétel adott volt. Vagyis csak majdnem, mert egy része még hiányzott. Eme hiányosságot Hakuran Nagyapja oldotta meg, ő hozott egy olyan anyagot, amit Hakuryuuin keresett. Egy olyan fém hiányzott, ami elég erős, mégis képes nyúlni egy bizonyos fokig. Haku először azt hitte ilyen fém nem létezik, ám a Nagyapja bebizonyította az ellenkezőjét. Így már belekezdhetett az elkészítésébe. Az öntőformák elkészítésével volt az első lépés, egyenként faragta az összes darabot. A szelvényekhez szükséges részek megléte s összeillesztése sok időt vett igénybe. Aprólékos munkával alakította ki az illesztéseket és vájatokat. Mikor rendelkezésre állt a tizennyolc darab, plusz a markolat, beleépítette azokat az apró mechanikákat, amik biztosították a szétválást és az összekapcsolódást. Hakuran által hozott kellő tulajdonságokkal rendelkező drótból hármat használt fel. A kezdetleges terveiben eleinte kettő szerepelt, ám, mikor elképzelte használatban, az egyik gyenge pontját vélte felfedezni a két húrban. A gyengeség kiküszöbölése érdekében még egyel egészítette ki, amit csak abban az esetben tervezett használni, ha az a bizonyos helyzet áll fenn. Haku elképzelése alapján némi chakrával kiegészítve a mechanikai részek tökéletesen képesek ellátni a kellő feladatukat.

- Figyeljetek fiatalok! A kovácsolás nem csak hivatás, hanem spirituális létforma, a Családom már kilencszáz éve készít kardokat. – kezdett bele a magyarázásba. Haku elkezdte az új inasai okítását. - Először aprólékosan megvizsgáljuk, hogy az érc megfelel-e az új kard alapanyagául. – ugyanúgy kezdett bele az inasok okításába, mint ahogy az a Nagyapja tette vele - Az ezüst színben ragyogó nehezebb darabokat kel keresi, azokat, amelyek durvák és szürkés-fekete részekkel rendelkeznek, azokat el lehet vetni. Tudjátok a nagy kardművesek sokkal többek az egyszerű fegyverkovácsoknál, nem csupán kard formájúvá kovácsolják a fémet. Most azt kérdezhetitek miben mások! Nem árulom el, magatoknak kell rájönnötök! - a magyarázás közben szenet lapátolt a kovácstűzhelybe - Elmerültek a fémek és azok olvasztását, öntését és kovácsolását övező titokzatos hagyományoknak. A megannyi gyakorlat, a hosszú inas évek és a Mesterről Tanítványra szálló évszázados hagyomány váltotta át kézen foghatóvá és így létezhet még mindig a tudás. – immár begyújtotta a faszenet s lassú, egyenletes mozdulatokkal húzta maga felé a fújtató fogantyúját, majd tolta vissza - A kardkészítés alapelemeit sok évig fogjátok tanulni. Eleinte csak a szénnel és a kovácstűzhellyel fogtok foglalkozni, csak ezután léphettek tovább a kovácsolás módszereire. Néhány évvel később, aztán elkezdhettek saját kardokat készíteni. Az a néhány szerencsés kiválasztott, aki eljut odáig, Ők is csak további legalább őt év elteltével nevezheti majd maguát kardműves Mesternek. Hakuryuuin elővette az előzőleg kiválasztott érc darabokat és a kezébe vette egyet. - A kisebb darabok szélén látható, hogy mennyire szenesek, ez nagyon fontos a megfelelő acélhoz való kiválasztásánál. – Haku a kiválasztott darabokat papírba göngyölte, majd vékony agyag és hamu réteggel borította be - Azért kell agyaggal és hamuval borítani, hogy megvédjük az oxidációtól! – az összerakott és betakart darabokat óvatosan a tűzágyba helyezte - A tűzhely heve és a szüntelen kalapálás, a Kovácsmester éber tekintete alatt alakítja az új fegyver építőanyagává. A darabok egyé kovácsolását azzal készítjük elő, hogy az acélt újból ezerháromszáz fokra hevítjük. – a magyarázás közben a darabok elérték azt az állapotot, mikor megkezdődhetett a kovácsolás első szakasza. - Gyorsan kell dolgoznunk, mert ha az acél lehűl, akkor már nem munkálható meg. – amint a tűzből kivette az izzó fémet s az üllőre helyezte, az idősebb inasok belekezdtek a kalapálásba. Egy meghatározott ritmusban, egymás után sújtottak le úgy, hogy a két ütés között minél rövidebb idő telt el. - A kovácsolással a még megmaradt szennyeződéseket is letávolítjuk. – a csapások között Haku néha megfordította az izzó fémet és leseperte a kalapálás által eltávolított szennyeződéseket. - Az elkészült darab a nyersanyagának csaknem fele annyit nyom. Hakuryuuin keze alatt a katana kezdemény végre elkezdett testet ölteni az egységes fémtömbben. - Ez a fém csak a szenet még egyenletesen eloszlató ismételt hajtogatás és kalapálás után fogja elnyerni saját vonásait. A hajtogatás folyamán megkeverjük a vasat illetve az acélt, ami után a tömb egész szerkezete nagyjából egyenletes lesz. A kézzel végrehajtott műveletsor bámulatosan pontos. Az anyag széntartalma végül csaknem mindenütt ugyanannyi lesz. Én az acél színe alapján ismerem fel a széneloszlást. – a fémtömb, a beszéd közben újabb és újabb rétegekkel gyarapodott. - A több tucatnyi hajtogatás után egy centiméter acélban, akár több ezer különálló réteg jöhet létre. Te döntöd el hány réteget szeretnél, de Én azt mondom, ötven rétegnél ne legyen kevesebb. Ezek a rétegek fogják kialakítani a Jihada nevű mintázatot, az az acél bőrének kinézetét…
- A kardot nem egy, hanem kétféle acélból kovácsoljuk. A vágó éle kemény és rendkívül éles, a magja viszont lágyabb és hajlékonyabb. Tudjátok miért csinálják így? – kérdezett rá, hátha tudja valaki a választ.
- Azért mert egy nagyon kemény acélból kovácsolt kard éles, de könnyen kicsorbul, esetleg el is törik. – válaszolta az egyik - Ha viszont lágy acélt használunk, akkor a kard nem törik, de nem is lesz túl éles. - folytatta.
- Így igaz! A kardkovácsok megértették ezt az ellentmondást és ez lett a kardműves diadala: a vas és acél együttes alkalmazása. Az éle mentén kemény, a penge hátsó részén pedig jobban alakítható az acél. Szívósság és keménység együtt. – ütött az öklébe - Ez a két külön jellemző emeli a katanát a legellenállóbb és legélesebb kardok közé, amit az ember valaha is készített. Az előző napokban elkészített kétfajta acélt elővéve előkészült a kovácsolás fojtatására. Az ifjú inasok, miközben figyelték Hakuryuuin kezeit, folyamatosan eszükbe vésték a szavait.
- A folyamat soron következő lépése a kétféle fém összedolgozása. A kemény, szénben gazdag vágóé acélját… - mutatta fel az említett fémet - a penge magját alkotó kevesebb szenet tartalmazó lágyabb vas köré hajlítjuk. – azzal a két izzó fémet összeillesztette s tovább folytatódott a kovácsolás. A napjuknak több mint a felét azzal töltötték, hogy a fém minél előbb kardformát vegyen fel…


Miután a megfelelő méretre lett nyújtva, Haku a soron következő műveletet a műhely egy olyan szegletén végezte el, hol bőséges fényviszonyok biztosították a munkáját.
- A felületre kent egyedi összetételű agyag, szénporkeverék és még néhány másfajta anyag keveréke, ami majd szigeteli és megóvja a penge meghatározott részeit az edzés folyamán. – megkeverte a tégelyben lévő agyagot. Az inasok ott álltak mögötte és figyelték az aprólékos mozdulatokat. - A szigetelés határvonala, már önmagában is műalkotásnak számít, ez az úgynevezett Hamon. Én az agyag keverékhez még faszenet keverek, ezzel hozzon ki a Hamon nevű rajzolatot. Ennek a sávnak a kikészítése nemcsak a kardműves tehetségét mutatja meg, de kifejezi az alkotó készséget is és minden kardot egyéniséggel ruházza fel. A lágyabb acélmag és a penge kemény élének érintkezésénél határozott vonal volt látható. - A gondosan csiszolt felületen ettől nem jön létre tükörsima felület. – fűzte még hozzá, amint befejezte a szigetelést. Az inasok elsötétellték a műhelyt, így a fém színe alapján pontosan megállapíthatta, hogy mikor érte el a penge éle a megfelelő hőmérsékletet. - Nagy odafigyelést igényel ilyenkor a feladat, mert ha az acélt túlmelegítik, akkor könnyen megreped, ha viszont túl hideg marad, akkor az edzés nem éri el a célját. Minden pillanatban készen kell állni a penge kihúzására. A kard csak akkor képes befogadni a lelkét, amikor a penge a felkelő nap vörös színére változik. Ezt jól véssétek az eszetekbe! - a vörösre izzított pengét hirtelen a vízbe merítette. - Azok a részek, amik csak vékony agyagréteg takar, hihetetlen gyorsan lehűlnek, és rendkívül keménnyé válnak. Mondhatjuk úgy is, hogy az edzés közben a kard lassan életre kell. A gyorsabb lehűlés során erősen feszített állapotban köti meg a szenet, így jön létre a katana éle. A kard teste, amit vastagon agyaggal burkoltam, lassan hűl le, emiatt lágyabb marad. – a pengét alig egy percig tartotta a vízbe, ezt követően kiemelte - A hűtés során végbemenő szerkezeti átalakulás adja meg a kard jelképpé vált formáját. – még egyszer belemerítette a gőzölgő fegyverkezdeményt. Amint az lehűlt belekezdett a kard elkészítésének egyik utolsó műveletébe a csiszolásba. - Azt ugye nem kell említenem, hogy penge méretét és körvonalát, már a kard tervezésekor meghatározzuk. Gondolom ezt már tudtátok? – az inasok sűrűn bólogattak - Először egy durva csiszolást végzünk a penge a szélein, ezzel kezdjük meg a kard élesítését. Ebben a szakaszban lehet megállapítani, hogy van-e hibája! – belekezdett az elnagyolt csiszolásba. - A durva csiszolás követően jön a finom csiszolás, amikor is kiélesítjük a kardot és megadjuk neki a végső kinézetét. Minden egyes kardhoz más és más különleges csiszolókövekre van szükségünk. A jó kövek igazán ritkák, nehéz rájuk találni, így ha a kezedbe kerül egy, akkor arra nagyon ügyelj! – tanácsolta a ninja kovács. A dobozból elővette az egyik nagyobb követ s az állványra rakta. Lassú és óvatos mozdulatokkal kezdte előre-hátra mozgatni a kardot. Tíz nap csiszolás után a legfinomabb kövek egyikével folytatta a munkát. Öt hónapig tartott a munka, mire teljesen elkészült a kard. Öt hónapon át, majd minden egyes nap munkálkodott és az inasok mindig ott voltak mellette. A tsuka, saya és a cuba elkészítését is megmutatta nekik, majd adott nekik néhány napot arra, hogy elgondolkozzanak azon, vajon tényleg kovácsok akarnak-e lenni. Vállalják azt a rengeteg munkát, ami egy kard elkészítéséhez szükséges. Az inasok közül senki sem futamodott meg, így Haku további dolgokkal ismertette meg őket. Megmutatta nekik a kovácsolás egy másik módját, ahol az olvad fémet formába öntik és úgy készítik el a fegyvert vagy egyéb tárgyat. Hakuryuuin szerette volna, ha saját szemeikkel látják azokat, amiket majd meg fognak tanulni a későbbiek során…


- Vajon hogy jutottam el idáig, miképp hagyhattam, hogy a bosszúvágy elhatalmasodjon rajtam? – nézett fel a Holdra és tette fel neki a kérdést. - Miért is kérdezem ezt Tőled, hisz úgysem válaszolsz rá. Erre a kérdésre nálam jobban senki sem tudja a választ. - hunyta le a szemeit - Hiába előtted tettem fogadalmat, nem hiszem, hogy tudod miképp jutottam idáig. Igen a fogadalom, amit anno tett. Évek teltek el s Ő nem feledkezett meg róla. Lassan de biztosan halad afelé, hogy beteljesítse. Annak ellenére, hogy évek teltek el, a lelke mégsem nyert nyugodalmat, ahogy azt sokan mondták neki. Azzal áltattak, hogy az idő majd tompítja a fájdalmát és gyógyír lesz rá. Nem így lett. A múlt még mindig felrémlett az álmaiban. Még mindig nem tudott tiszta lelkiismerettel az égre nézni.


A hozzászólást Engyounogou Hakuryuuin összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Jún. 25 2017, 16:00-kor.
avatar
Engyounogou Hakuryuuin
Játékos

Taijutsu Pontok : 70


Adatlap
Szint: C
Rang: Chuunin
Chakraszint: 285

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Engyounogou Hakuryuuin

Témanyitás  Engyounogou Hakuryuuin on Kedd Jún. 06 2017, 14:24

Emlékek elevenedtek fel s elnyelték. Telihold volt, a hatalmas világító korong bevilágította ezüst fényével a tisztást, amin tartózkodott. A tavasznak a kellemes illata terjengett a levegőben és oly’ nyugalom árad mindenből, még a legapróbb kőből is, mint ha már ne is az evilágot taposta volna. Akkor ez nem érdekelte, figyelmen kívül hagyta. Akkor az égadta világon nem érdekelte semmi sem. A dühvel keveredett bánat lüketett az ereiben, a jól bevált gyakorlatok, amik máskor segítettek neki, akkor nem értek semmit, nem tudták megnyugtatni. Szétszórtak voltak a mozdulatai, gondolatban máshol járt és ez elvonta a figyelmét. Nem érezte értelmét a folytatásnak. Földre vetette a vizes palackját s rúgott egy nagyot a semmibe. Más megoldás híján hanyatt feküdt a fűben s a csillagok milliárdjait kezdte figyelni. A gyász és a magány, mi az Öccse elvesztése okozott, mázsás kőként nyomta a mellkasát, úgy érezte már-már megfojtja. Talán jobb is lett volna. Próbált megszabadulni az elmúlt napok történéseitől… sikertelenül. Elvesztette azt az embert, aki mindenkinél jobban megértette és bármi történt is melléje állt. Hakuren meghalt. Egy jó mély levegőt vett és összeszorította lélektükreit. Nagybátya Takumi no Sato, azaz a Fegyverkészítők Szövetségének vezetőjének egyik legmegbízhatóbb tanácsadója jutott eszébe. Sok harcot nyert és felküzdte magát abba a pozícióba, amiben volt, annyi eltelt év után is. Nem volt olyan, aki nem ismerte a nevét a Szövetségen belül. Hakuryuuin ezért mélyen tisztelte öt, tisztelte, ám semmi több. Ennél többen nem érzet, nem tekintette a családja tagjának. Nagybátyja nemcsak a munkájában volt szigorú, Haku-t és az Öccsét is ugyanolyan hideg közönnyel nevelte, mikor a szüleik elküldték őket hozzá. Nem tekintette őket az unokaöccseinek, számára csupán eszközök voltak a hossztávú terveiben. Mikor megfeleltek az elvárásainak és ez számára természetes volt, nem illette dicsérettel, nem mondott semmilyen kedves szót. Ám, mikor rosszul teljesítettek, nagyon megbüntetett őket. Ahogy Hakuren letette a Genin vizsgát Yukigakure no Sato-ban, nem sokkal azután eljöttek a Nagybátyjukhoz. Hakuren csak néhány küldetésen tudott részt venni a csapatával, amiben beosztották, nem volt sem ideje, sem alkalma többre. Haku sokáig nem igazán tudta az okát hogy, miért tették ezt a szüleik, azt viszont igen, hogy alig egy héttel érkezésük után a Kisöccse egyre jobban kezdte érezni magát. Egészségügyi állapota javult és a fizikai képességei is javuló tendenciát mutattak. A Chunin-t lenyűgözte, hogy milyen hamar, mennyivel jobban lett. Nagyon hamar a figyelem középpontjába került a Faluban. Ahogy javult az állapota, egyre jobban megfelelt annak a követelménynek, ami elé állította Nagybátyjuk. Egyre jobban megmutatkozott a tehetsége a harcban. Addig a betegsége korlátozta őt, így nem mutatkozhatott meg a valódi képességei. Azt már hamar kiderült, hogy korát meghazudtoló bölcsességgel áldotta meg a sors. Annak ellenére, hogy Haku-t zseninek tekintették, valójában az Hakuren volt az. Haku képességei messze alulmaradtak az övével szemben, ám ezt, Ő nem bánta. Ha néhány dolog máshogy alakult volna, akkor lehet, hogy foggal-körömmel igyekezett volna előtte maradni, ám lehet, hogy nem ért volna semmit az igyekezete. Belegondolt, hogy ha Ő született volna hamarabb, akkor lehet, hogy csak az árnyékát tudta volna üldözni. Nagybátyjuk is hasonlóan vélekedett és ezt minden adandó alkalommal az idősebb testvér fejéhez vágta. Ha úgy lett volna, akkor sem változott volna semmi benne, ugyanúgy szerette volna öt.
Idővel Haku tanítványa lett, annyira kérlelt öt Hakuren. Haku igyekezett mindent megtanítani neki, amit tudott. Ezen órák a legszebb emlékei közé tartoztak. Azokban az időkben érezte úgy, hogy önmaga. Azóta, hogy megszületett az Öccse, mindig is az egyik álma az volt, hogy majd egyszer Ö taníthasson neki különböző dolgokat. Teljes szívéből örült, mikor valami sikerült neki, Hakuren-töl olyasmit kapott, amit csak nagyon kevesektől: dicséretet, önbizalmat s bátorítást. Nagyon kevesen voltak azok, akik teljes szívből mondták ezt s nem azért, hogy behízelegjék magukat a bizalmába. Rengeteg mindent köszönhetett neki, sokszor Ö biztatta, hogy ne adja fel, mikor épp azt akarta. Azt a sok mindent, amit kapott tőle, mind meg akarta hálálni. Nem telt el egy év, az Öccse pusztakezes küzdelemben bárkit legyőzött.
- Lenyűgöző, úgy érzem, lassan én tanulhatnék tőled. – nevetett, miközben megtörölte a homlokát.
- Nem túlozz ennyire! – mosolyodott el s felsegítette a földről a Bátyát.
- Nem túlzok! Lassan egy fél éve már nem tudok egyetlen menetet sem megnyerni, mikor küzdünk. – emelte fel kissé a hangját és a mutatóujjával megbökte a vele szemben álló testvére homlokát.
- Akkor a múlt heti mi volt? – háborodott fel - Sikerült a földre vinned, majd kritikus csapást mértél rám.
- Hogy az! Az nem számít. – legyintett, miközben visszaemlékezett - Akkor elvonták a figyelmed, azért sikerült. Még egy friss Genin-nek is ment volna a dolog. Öccse vissza akart vágni, ám belátta idősebb fivérének igaza volt. Miután kifújták magukat, látta, hogy az Öccse viselkedése megváltozott. Tanácstalanul és zavartan bámulta. Épp az egyik fatövébe ült le, mikor megszólalt.
- Bátyám… - kezdett bele bizonytalanul, miközben közeledett hozzá. Hakuryuuin tudta mit akart mondani, de nem vágott a szavába, megvárta, míg elért hozzá és folytassa. - Holnap indulok a küldetésre, ezért…
- Nem te mész! – elérkezett az idő, mikor közbeszólt.
- Tessék! – lepődött meg.
- Jól hallottad, amit mondtam. Nem mész a küldetésre. – lassan oly módon állt fel, hogy felé nézett a végén - Én fogok menni! Másodpercek teltek el úgy, hogy némán bámult rá.
- Ez nem lehet! – szólalt meg újra, miközben értetlenül nézett fivérére - Te nem mehetsz, rád a Faluban van szükség! Ezért döntöttek úgy, hogy én megyek!
- Beszéltem a Vezetőséggel és sikeresen meggyőztem őket, hogy én menjek helyetted. Így a feladat az engem… - vágott hirtelen a szavába.
- Na de…
- Elég! – kiabált rá határozottan - Fiatal vagy még, nemrég lettél Genin. Jól helyt állsz a komoly helyzetekben, azt nem vitatom és nem is vonom kétségbe, ám még tapasztalatlan vagy. Arról nem is beszélve, hogy bármennyire is állítod, a lelked még nincs rá felkészülve. Ha nincs eléggé megedzve a lelked, az akár össze is roppanthat a látottaktól vagy attól, amit végre kell hajtanod közben.
- Nem vagyok már gyerek, egy ninja vagyok! - dühösen húzta ki magát - Nem roppannék össze, már felkészültem. Nem kell féltened tovább Bátyám. Minden egyes szava magabiztosságot sugárzott. Közelebb sétált s a vállaira helyezte a kezeit.
- Persze, persze. – mosolyodott el - Úgy kérlek akkor, mint egyik férfi a másikat. Maradj most a Faluba, a szüleinkkel. Ígérem, legközelebb mehetsz, sőt az azt követőre ketten megyünk. Rendben? Hakuren fanyar képpel bólintott. Haku megkönnyebbült, rossz érzése volt azzal a küldetéssel kapcsolatban, ezért nem hagyta, hogy ő menjen.
Ez volt az utolsó beszélgetésük Hakuren-el, soha többé nem látta öt… Miután Haku-ék és társai elhagyták a Falut és megkezdték a feladatuk elvégzését, a Nagybátyjuk és Shigure, egy másik küldetésre küldte őt és még néhány társát. A feladatott úgy adták elő, mint egy egyszerű, nem túl veszélyes küldetés lett volna, azonban nem ez volt az igazság. Jóval veszélyesebb volt, mint azt annak beállították. Képzettebb embereket kellett volna küldeniük és nem olyanokat, mint ők. Annak ellenére, hogy tudták mégis… mégis őket küldték. A csapatukat csapdába csalták és végeztek velük. Egyetlen egy ember maradt csupán életben, ő is komolyan megsérült. Etsuya olyannyira megtervezett terveit egy csapásra húzták át. Odalett tíz tehetséges fiatal, elveszett az a dolog, amiért küldték Öket és odaveszett Hakuren is, akivel oly’ nagy tervei voltak. Hakuryuuin jól tudta, ott az ő vérének kellett volna folynia, neki kellett volna ott maradnia s nem a fiatalabbik Engyounogou-nak. Etsuya nemcsak Haku iránt érzett haragot, hanem az Hakuren-re is épp olyan dühös volt. Ő volt a csapat vezére, neki kellett volna sikerre vinnie a terveit. Dühös volt Haku-ra és őt hibáztatta, mert ő beszélte rá a helycserére. Nagybátyja nevén szégyenfolt keletkezett, emiatt annyira dühös lett, hogy nem engedte meg visszahozni az elesettek testeit. A düh elvakította, ahogy később Haku-t is. Tombolt a haragtól és ez kezdte vezérelni. Fejet hajtott, sírva könyörgőt, hogy legalább a testét engedje meg visszahozni, ő azonban hajthatatlan maradt. Azelőtt sosem gondolta volna, hogy ez az érzés ilyen mély tud lenni. A döntésébe nem nyugodhatott bele, az akarata ellenére elhagyta a Falut s megkereste a testeket. Összeszedte őket s hazavitte. Titokban szólt a hozzátartozóknak, hogy eltemethetik a testeket. Hakuren épen maradt testrészeit arra a tisztásra vitte, ahol annyit edzettek együtt. A telihold is mellette állt, mert az ezüstös fénnyel világította be a tájat. A megszokott pihenőhelyünknél ásta meg a sírját. Minden egyes ásó mozdulatnál egy-egy emlékkép elevenedett fel elméjében. Aznap nem csak Öccse sírját ásta meg, hanem a sajátját is. Egy olyan sírt készített magának, ami az emlékeivel voltak kidíszítve. Ezen emlékeket jó mélyen magába véste, az összes pillanatot, amit az testvérével töltött. Emlékezni akart rá, nem csak akkor, hanem a jövőben is, az akarta, hogy örök stigmakén díszítsék lelkét.
- Bármennyire is fáj és fájni is fog, nem feledhetem ezen emlékeket, hisz nekem már csupán ezek maradtak, de ezeket senki sem veheti el tőlem…
„Jaj Bátyám, már mondtam, ne a düh és a harag vezesse a tetteid, mert az idővel el fog vakítani. Ne fellejts! Egy jó harcosnak nincs szüksége olyan fegyverre, mint amire te gondolsz. Idővel… valamikor… talán hamar… talán később… ezt csak te fogod tudni, ha egyáltalán észreveszed. Elérhetsz egy olyan pontra, mikor az akaratoddal, pusztán az eszeddel képes leszel másokat megvédeni. Akkor már nem lesz szűkséged se shurikenre, se kunaira. Akkor már talán elérted az a szinted, amire azt mondják lehetetlenség. Számodra viszont csal akkor lesz értelme, ha az majd megnyugvással fog eltölteni. Akárhogy is döntesz majd, én büszke leszek rád!" Szavait és mosolygós arcát sohase felejtette el.
Az idő telt és neki fogalma sem volt mennyi, nem tudta mennyi ideig ácsoroghatott ott. Üresség tátongott a szívében, kiveszett belőle egy olyan dolog, mi betöltötte. Térdre rogyott, könnyes szemekkel nézett a tenyereire. Remegett. Zokogni lett volna kedve, ám küzdött ellene. Azonban az akarata kevésnek bizonyult, az egyre erősödő érzelmeinek, a kétségbeesés, a harag, a fájdalom és maga a gondolat, hogy egy olyan jövő áll előtte, amiben már nem szerepel az Öccse. Nemcsak a szívéből, hanem a lelkéből is kitéptek egy darabot. Hangokat kezdett hallani, amik azt mondogatták, hogy az Ö hibája, Ö miatt halt meg a kistestvére.
- Ez nem igaz! – ismételgette, miközben a fejét fogta. A hangok nem akartak abbamaradni.
~ Elég legyen! ~ üvöltése bezengte a környéket. A hangok halkulni kezdtek és a végén, már csak az önön zihálását hallotta. Körülnézett, azt figyelte hátha valaki meghallotta ordítását. Senki… egyedül volt, ám most már több értelemben is. Érezte, hogy megint a sírás kerülgeti. Felugrott s elkezdte a különféle mozdulatokat ismételgetni. Nem akarta, miképp megint elkezdjen zokogni. Félt, hogy talán soha többé nem hagyná abba. A táj kezdett elmosódni a szemei előtt, de Öt nem érdekelte. Miután hazaért elmesélte mit tett, a szülei nem szidták meg érte, hanem sírva a nyakába borultak…
A napok csak teltek és a másik Nagyapja, Hakuran megelégelte azt, hogy naphosszat csak a szobájában ült s magába roskadva kuporgott az ágyán. Feladatot adott a számára, munkát, mibe temetkezhetett és közben elterelhette a gondolatait.


Hakuryuuin-t egyik nap a Nagybátyja magához hívatta. Haku ha lehetett kerülte a rokonát, csak akkor találkozott vele, amikor feltétlenül muszáj volt. Ez az alkalom is ilyen esetnek számított.
- Hakuryuuin egy fontos dolog miatt hívattalak. Shigure-sama egy komoly feladattal bízott meg. Mint tudod a Szövetség több településből áll és mindegyik más és más országban találhatóak. Shigure-sama növelni szeretné ezen települések számát és a befolyásunkat s ezét téged biz meg azzal, hogy létrehozz egy újabbat, egy olyan országban, ahol még nem található. – tudta meg találkozásuk célját.
- Ez komoly feladat, miért pont Engem biz meg vele? – kérdezett rá meglepetten.
- Épp ezért. Nem bízhatja akárkire, a komolysága végett! – válaszolta meg az unokaöccsének kérdését.
- Értem. Van még néhány halaszthatatlan dolgom, mit be kell fejeznem, ám amint végeztem vele, azon nyomban útnak indulok. – azzal meghajolt és elhagyta a Nagybátyja irodáját. Haku rögtön átlátott a dolgon. Nagybátyja keze volt a dologban, ő intézte úgy, hogy elhagyja a Falut és egyhamar vissza se térjen. Valahogy sikerült meggyőznie Shigure-t, hogy adja ezt a feladatott az unokaöccsének.
- Fél tőlem! – mosolyodott el, miközben elhagyta az épületet - Jól teszi, van miért félnie! Hakuryuuin nem tántorodott el a szinte lehetetlennek tűnő feladattól, sőt még örült is neki, meglátta benne az esélyt. Ha sikerrel jár, azzal még jobban sikerülne megnövelni a hírnevét és befolyását a Szövetségen belül. A célja egy lépéssel közelebb lenne, ami nem más, mint hogy megfossza a Nagybátyát és Shigure-t a hírnevüktől és posztjuktól. Fizetniük kell, amiért azt tették az olyannyira szeretett Öccsével. Amire elvégezte a fennálló feladatait, addigra megtette a szükséges előkészületeket és intézkedéseket a kapott parancsa irányává. Megkérte az egyik ismerősét, akiben megbízott, hogy segítsen neki. Egy feladattal bízta meg, mégpedig azzal, hogy találja meg a megfelelő helyet az új Falu számár. Josho elég nagy ismeretségi körrel rendelkezett, így neki nagyobb esélye volt rá megtalálni a helyet, mint Haku-nak. Neki más dolga volt, ahhoz hogy sikerre vigye a tervét, egy bizonyos Szervezet segítségére lesz szüksége. A Szervezet tagjaként megfelelő ismeretséget tud szerezni, befolyást és elengedhetetlen információkhoz juthat. Pár napon belül már végzett is a teendőivel s készült útnak indulni.
- Haku tényleg elmész? – kérdezte Hakutoku.
- A feladat, amit kaptam Shigure-samatol elszólít tőletek. Muszáj elhagynom a Falut, hogy véghezvigyem és büszkék legyetek rám. Úgy érzem pont jókor kaptam ezt a feladatot, így legalább rendbe tudom tenni a gondolataimat. Az utóbbi időkben valami megváltozott bennem, olyan érzések uralják az elmém, amiket meg kell még értenem. – magyarázta távozása másik okát. Persze a valósat nem közölte velük, nem akarta bevonni Őket a saját bosszú hadjáratába. - Ez az utazás számomra még a fejlődésről is szól, meg akarom ismerni más emberek stílusait és az enyémet fejleszteni. Ne aggódjatok, vigyázok magamra és küldök majd leveleket, amikben megírom, merre járok!
- De mégis meddig leszel távol? – kérdezte aggódóan az édesanyja.
- Ezt ne kérdezd, mert nem tudom. Lehet, hogy hamar hazajövök, de az is lehet, hogy később! – válaszolta. Fogalma sem volt, nem tudta, azt viszont igen a bosszú vezérelte és ahhoz viszont még erő is kelletett.
- Rendben, de nagyon vigyázz magadra! – ölelte át fiát.
- Jó, de ti is! – szorította meg.
Haku, amint meglátogatott néhány, a Szövetséghez tartozó Falut, azt követően a Medvék Országa felé vette az irányt, hol találkozott egy bizonyos személlyel. Josho segített ebben is, az ő ismerősein keresztül vette fel a kapcsolatot azzal a Férfival…


- Értem túl kockázatos lenne életben hagyni. – azzal hátat fordított és elindult az előbb említett városba. Útközben elgondolkodott. - Hogy fogok bejutni egy börtönbe? – töprengett el. Végül arra jutott, hogy, majd akkor tervezget, ha odaér. A város nem volt messze, így két nap alatt elérte. Megérkezve először a helyszínt derítette fel, ezért egy kis tudakozás után szemben állhatott az épülettel, amiben a célszemély tartózkodott. Amennyire tudta és az nem volt túl feltűnő, körbejárta a börtön épületét. Kívülről minimális őrség strázsált, ez megkönnyítette a dolgát, azonban az nem, hogy fogalma sem volt, benn hányan lehettek vagy az, hogy az épületen belül melyik cellában tartózkodott az illető. Sokáig nem akart időzni, nehogy feltűnjön, ezért bement a kocsmába és egy ital mellett leült az egyik szabad asztalhoz. Sok ismeretlen tényező miatt, nem tűnt könnyű dolognak a feladat elvégzése, egy megfelelő terv kitervelése lett az elsődleges dolga.
~ Nem mehetek be csak úgy a főbejáraton és mészárolhatom le az utamat állókat, ez túl feltűnő lenne. Kitudja, mennyien lehetnek benn, egy bizonyos létszám fölött már nekem sem lenne könnyű dolgom. Ha valaki véletlenül felfedezne egy halottat, akkor a nyakamra csődítené a város összes őrét, ami csak tetézné a bajt. A tömeges mészárlás most nem jöhet szóba. De akkor mi legyen? ~ merengett el, miközben kért még egy italt ~ Rabként be tudnék jutni, azonban a kijutás nem tudom, miképp jönne össze. Már sötétedett, mikor szó szerint az ajtón majdnem átesve jelent meg az ötlet a szemei előtt. Öt, már elég ittas, a város rendjéért felelős egyén jött be a kocsmába és foglalt helyet a mellette lévő asztalnál.
~ Ez tökéletes alkalom arra, hogy belső információkhoz jussak! Csak össze kell barátkoznom velük, ami nem lesz nehéz néhány pohár ital társaságában. ~ mosolyodott el és az asztalán lévő üveg ital társaságában odasétált hát a felettébb jókedvű rendfenntartók asztalához.
- Szép jó estét Uraim! Elnézést, amiért így szó nélkül, hirtelen betolakodok a személyes szférájukba, de megívhatom önöket egy italra? Olyan rendíthetetlenül őrzik a biztonságot, hogy meg szeretném hálálni azt. – eleinte bambán figyelték, mintha nem értették volna a szavait, majd, mikor az ital szó eljutott az agyukig, összenéztek s elfogadták az „önzetlen” ajánlatot.
- Persze, hogy meghívhatsz, főleg ha nem csak egyre! – mondta vígan. Az ingyen pia gondolata egyből elfelejtette velük, azt, hogy azt se tudják, ki állt előttük.
~ Jó haladok, azonban a neheze még csak most fog jönni. Órákon keresztül beszélgetett velük mindenféle dolgokról, kezdve az időjárástól, a városról, a családjukról és a munkájukról. Végül elérkezettnek látta az időt, hogy burkoltan elkezdjen kérdezni a fogolyról.
- Börtönőr! Szóval az is lehet az ember. Oh, nem is tudtam. Van önök között olyan, aki ezt a feladatot végezte mostanság? – puhatolózott.
- Ezt miért kéred hehh! – förmedt rá a Haku-val szemben ülő.
- Csak azért kérdezem, mert úgy tudom, hogy tegnapelőtt bevittek egy embert, aki többszörös gyilkossággal gyanúsítanak. Tudják, ő egy régi ismerősöm. Már régóta gyanítottam, hogy valami nincs rendben vele, azonban semmit nem tudtam rábizonyítani.
- Ismered azt a szemetet? – kérdezett vissza - Tegnap egyedül őriztem őt a magánzárkáknál. – szólta el magát. Egy fontos információval lett gazdagabb az elszólásának köszönhetően a ninjakovács. Sikerült megtudnia, hogy a magánzárkáknál kell keresnie.
- Van magánzárka is a börtönbe? – kérdezte meglepetten, vagyis csak úgy tett, mint aki meglepődött volna.
- Igen ott a déli oldalon. És nem is egy van, legalább egy fél tucat. Igaz mától kezdve valamiért megemelték azoknak a számát, akik őrzik, hat személyre. Vajon miért? – mormogta a végén - Mindegy! Ott eddig is biztonságban volt, hisz át kell menni az épületen, hogy eljusson az ember oda.
- Hé, mit művelsz! Fogd már be! – kiabált rá a másik.
- Ezekről a dolgokról nem szabad vadidegenekkel beszélni. - szúrta le erőteljesen a jobb oldalán lévő.
- Bocsánat, az én hibám, túl sok kérdést tettem fel! – kapkodva szólt közbe - Emiatt meghívom önöket még egy körre. Hakuryuuin odasietett a pulthoz és kért még két üveggel a legolcsóbb lőréjükből. Addig sem tűnt fel nekik, hogy már mióta isszák azt a gusztustalanságot és ezután sem vették észre, úgy be voltak rúgva. Elég volt az a két üveg, hogy egy őr kivételével mindenki mást elnyomjon az álom.
- Elnézést, hogy megint erről kérdezlek, de sokan közületek vállalják el a börtönőri feladatot? Látszott rajta, hogy furcsállotta a kérdést. - Csak azért kérdem, mert régebben arról dicsekedett, hogy jóban van közületek nem kevés személlyel. Ha tényleg igazat beszélt, ha vannak köztetek olyan személyek, akikkel jóban van, akkor azok, akár segíthetnének neki megszökni.
- Nem épp népszerű feladatkör, senki sem szokott rá önként jelentkezni, így a Parancsnok szokta kijelölni a személyeket. Talán, amiatt, amit mondtál, amiatt rendeltek annyi személyt az őrzésére. – eltöprengett.
- Értem ezt jó hallani, így megnyugodtam. – játszotta meg, hogy megnyugodott.
- Na, azt hiszem mára elég lesz, most juttattad eszembe, hogy holnap én is be vagyok osztva az őrzésére. Na meg már késő is van, ezeknek a feleségei biztos mérgesek már, hogy ennyire elidőzték az időt.
~ Tökéletes, már van egy majdnem egész tervem a feladat elvégzésére. ~ állapította meg magában. A fickó közben felkeltette a barátait és mozgásra bírta őket.
- Akkor jó éjt! – köszönt el s megvárta, míg kimentek, csak utána indult utánuk. A bőbeszédűt követte egyenesen az otthonáig, majd megtelepedett egy olyan helyen, ahonnét megfelelő rálátása nyílott az épületre. Lehunyta a szemeit és pihent. Hajnal felé már ébren volt s várta, mikor indult munkába a férfi. Amint kijött az épületből utána ment és kivárta a megfelelő alkalmat, mikor leütötte. Kezeit és lábait megkötözte, száját kipeckelte és elvitte egy elhagyatott házba, hol magára hagyta. Az volt a terve, hogy a Henge no Jutsu-val átveszi a helyét és Ő megy el a börtönbe őrködni, a férfi helyett. Így is tett és senki sem sejtette, ki ment el mellettük valójában. Persze mielőtt elérte volna a cellát, elrejtett két Robbanócetlit a folyosón. Direkt ment oda hamarabb, hogy felállítsa a csapdát. Amint a folyóson megpillantotta a másik öt őrt, megvárta, míg elérték a cetliket, majd felrobbantotta azokat. Nem jött volna össze, ha külön-külön jöttek volna, ám elintézte, hogy egyszerre jöjjenek. Bezárta az öltözőbe őket, így csak a munkaidő kezdete előtt egy kicsivel hagyták el a helyiséget. Már nem volt idejük mást csinálni, úgyhogy egyenesen a magánzárkához jöttek. Haku a kulcs segítségével kinyitotta a cellát s odaszólta a bent álló rémült férfinak.
- Gyere, gyorsan kiviszlek innét! – mondta. A fickó meg sem mozdult, csak értetlenül és rémülten bámulta. - Gyere már, vagy itt akarsz megrohadni! – kiabálta rá, mire megindult felé. Ahogy elhaladt mellette, a Takumi-i ninja elkapta a fejét s kitörte a nyakát, ezt követően a cellából gyorsan kilépett és nem messze a robbanástól lefeküdt a földre. Úgy tett mintha a robbanás vágta volna hanyatt és eszméletét vesztette volna. Akkor kezdett ébredezni, mikor lépteket hallott.
- Hé, ébren vagy? Mi történt? – kérdezte, miközben ülő helyzetbe segítette Öt egy férfi.
- Nem tudom. – fogta meg a fejét s fájdalmat színlelt. - Egyszer csak egy hatalmas lökést éreztem a hátam mögött, majd elsötétedett minden. Játszotta el a robbanás túlélőjének és nem az okozójának szerepét.
- Uram a rab… meghalt! – kiáltotta egy másik férfi a cellánál.
- Micsoda! – kiáltott fel meglepetten - A tettes még itt kell, hogy legyen az épületben, keressétek meg! – azzal, szinte mindenki elindult a fantom tettest megkeresni. Akik maradtak, azok a törmelékek közötti túlélők után kutattak.
- Én jól vagyok, el tudok menni az orvosig, te inkább menny segíts nekik hátha… hátha valaki túlélte még. A férfi úgyis tett, ahogy mondta, Haku-t otthagyta és ment segíteni a mentési munkálatokban. A nagy zavarodottságot kihasználva az álcázott ninja elhagyta a börtönt, és nem sokkal távolabb, egy épület mögött feloldotta a Jutsu-t. A felszerelését magához vette s elhagyta a várost. Nem sokkal később jelent meg újból az a kopasz, szakállas alak…


A hozzászólást Engyounogou Hakuryuuin összesen 9 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Jún. 25 2017, 16:24-kor.
avatar
Engyounogou Hakuryuuin
Játékos

Taijutsu Pontok : 70


Adatlap
Szint: C
Rang: Chuunin
Chakraszint: 285

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Engyounogou Hakuryuuin

Témanyitás  Terumi Mei on Csüt. Jún. 22 2017, 18:16

Szervusz Shunsui kimondhatatlan nevű karaktere!


Először is, elnézést kérek, amiért ilyen sokáig tartott az Előtörténeted elbírálása.


Másodszor pedig, az Előtörténeted ilyen formában nem fogadhatom el, hiszen vannak benne logikai buktatók. A hibák pedig:
- A chuunin rangot nem adják csak úgy, ahhoz valami nagy tettet kell végrehajtanod, ahogy pedig az előtörténetben is említetted, ez eléggé pitiáner feladat volt ahhoz, hogy egy ilyen rangot a kezedbe adjanak, ráadásul nem volt teljesen kidolgozva és levezetve, hogy miért is adták ezt meg. 
- Ebből következik, hogy általában már geninvizsga után, avagy elég hamar a shinobik kezébe nyomják a chakrapapírt, hogy megtudják, milyen természetű chakrájuk van, így megint csak nem gondolom, hogy érdemes volt a chuunin rangra - bár elég hamar lett az. Kérdésem, hány évesen is kapta meg ezt a rangot? Meddig volt genin? A kérésem pedig, hogy a folyamatot cseréld fel, miszerint előbb tudja meg az elemét, s csak később válik chuuninná.


- Kicsit értelmetlen nekem a vége, de lehet, megint csak én vagyok minden lében négy kanál: Miért kérne meg valaki arra, hogy találj egy falut, és hogy jön képbe egy újabb szereplő, akivel végezned kell a börtönben? És egyáltalán miért kell megölnöd? Erre sehol sem találok magyarázatot. A másik pedig, hogyha egy tapasztalt shinobiról van szó, akkor simán megszökik egy egyszerű börtönből, főleg ha olyan oktondi őrök vigyáznak rá, mint akiket te is az előtörténetedbe írtál.


- Helyesírás, ragok, személyes névmások. Sok helyen felcseréled az E/1-et az E/3-mal, csak egy példa: "Förmedt rám a Hakuval szemben ülő..." - Ha ebben a formában akarom értelmezni a mondatot, akkor a narrátorra förmedt rá a karaktereddel szemben ülő fickó? És nem ez az egyetlen ilyen eset, az előtörténet elején rengeteg ilyenbe belebotlani. Pl. "Haku meglepődött, mikor meglátta, hogy pont abba az osztályba kerültem, ahova a környékbeli gyerekek, kik a barátai voltak."


- A ragok esetében pedig van, hogy hozzáraksz még a szóhoz, van pedig, hogy lemaradnak róluk dolgok, esetleg amikor többes számról van szó, akkor csak egyes számban írsz vagy fordítva.


- Furcsa nekem a mondatok összekapcsolása, példa okáért: "...hisz át kell menni az épületen, miképp eljusson az ember oda..." - A "miképp" lehet, hogy csak nekem szúrja itt a csőröm, viszont rengeteg mondatot láttam így összekapcsolva. Miért nem lehet egyszerűen "hogy"? Elvégre a miképp/miként/miképpen úgy használatos, hogy "miként fogjuk a dolgokat elvégezni", persze nem mondom azt, hogy rosszul használtad, mivel a "hogy" helyett kötőszóként is szerepel, ha az sokszor fordul elő.


- Amit én nagyon nem szeretek, az a kell/kellesz és a kellett még múltidejűbb alakja, a kelletett. Persze mifelénk, Észak-Magyarországon eléggé elterjedt ez a "kellesz", ami helyesen kell lesz - El kell lesz menni a boltba, avagy El kellene menni a boltba (akárcsak a lehet lesz, bár szerintem hülyeség... magyarok és nyelvi szokásaik, heh). A muszáj lesz már használatosabb, és úgy is használjuk, hogy muszájna.... megint balgaság. Erre azt szoktam mondani, hogy mint ahogy a ragozás is mondja, egy személyre mondjuk azt, hogy kellesz, pl: Úgy kellesz nekem, mint háztartásba a penész. És így nem téveszti össze az emberke.
A kellett - kelletett változata pedig olyan, mintha azt mondanám a tulipánra Tulipánt kérek helyett, hogy kérek egy Tulipántot. 


- Egy dolog még: "Azt azért még odaszúrta az előző szavai mellé, miszerint nem árt még gyakorolnia asztat, sőt a másikat is…" Khm... asztat? Nem akarok kukacoskodni, de azért érted, na... Very Happy 




Ha én néztem el valamit, akkor elnézésedet kérem. Ha bármi nem világos, vagy kérdéseid vannak, nyugodtan írj nekem PM-et; akkor is, ha csak javítottál (azt is, hogy miket) és visszanézek.

_________________
Hentesáru:
Amori Shuu - Árnyjáték
Nishikawa Karasu - Régmúlt idők
Engyounogou Hakuryuuin - Fából vaskarika
Ginoo Yukizaki - Tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld
Kenshiro Shinju - Megszoksz vagy megszöksz
Kuriyo Iso - Egy másfajta küldetés
Komimushi Zanami - Egyenesen járni tudni kell (fagyasztott)
Fujikage Kizashi - Zápor, zivatar (fagyasztott)
Hateshi - Ami az arcok mögött lapul (fagyasztott)



avatar
Terumi Mei
Moderátor

Specializálódás : Kdeves Mizukga

Tartózkodási hely : Idegosztály


Adatlap
Szint: S
Rang: Mizukage
Chakraszint: Pálinka

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Engyounogou Hakuryuuin

Témanyitás  Terumi Mei on Csüt. Jún. 29 2017, 20:32

Rendben van, legyen, nem akarlak feltartani sem. Very Happy A fontosabb dolgokat, amiket kértem, azt javítottad.


Kezdő értékeid:
Chakra: 220
TJP: 20
Rang: chuunin
Szint: C
Ryo: 5.000


Írj adatlapot és mehetsz is játszani! Smile  (Szólj, ha kihagytam valamit, hajlamos vagyok rá.)

_________________
Hentesáru:
Amori Shuu - Árnyjáték
Nishikawa Karasu - Régmúlt idők
Engyounogou Hakuryuuin - Fából vaskarika
Ginoo Yukizaki - Tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld
Kenshiro Shinju - Megszoksz vagy megszöksz
Kuriyo Iso - Egy másfajta küldetés
Komimushi Zanami - Egyenesen járni tudni kell (fagyasztott)
Fujikage Kizashi - Zápor, zivatar (fagyasztott)
Hateshi - Ami az arcok mögött lapul (fagyasztott)



avatar
Terumi Mei
Moderátor

Specializálódás : Kdeves Mizukga

Tartózkodási hely : Idegosztály


Adatlap
Szint: S
Rang: Mizukage
Chakraszint: Pálinka

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Engyounogou Hakuryuuin

Témanyitás  Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.