Aka Amire, Raizetsu

Go down

Aka Amire, Raizetsu

Témanyitás  Aka Amire, Raizetsu on Szer. Júl. 12 2017, 16:27

Név: Aka Amire, Raizetsu
Ország: Tűz országa
Rang: (Chuunin szintű) Genin
Szint: C
Kor: 16
Nem: Férfi
Felszerelés:

  • 5 Kunai
  • 5 Robbanó jegyzet
  • 5 Shuriken
  • 1/2 liter víz
  • 10 méter drót
  • 1 katana



Jellem:
Raizetsu barátságos jellemmel lett megáldva, szereti a jó társaságot, a jó beszélgetéseket és persze a poénokat is. Mindezek mellett karizmatikus egyén, komolyan vesz minden feladatot és megmérettetést, s még ha az adott szituáció meg is haladja erejét, mosollyal lovalja bele magát a feladatba. Kedvenc mondása: "Ami nem öl meg, az megerősít" ez nagyon sokat el is árul róla.
Raizetsu erős testfelépítésének köszönhetően kedveli a közelharcokat, s habár ellenfelei rendszerint alábecsülik őt elvesztett karja miatt, ő megtanult ezzel együtt élni. Ha ninjutsu használatára kerül a sor, megrögzötten ragaszkodik a víz eleméhez, mely egyfajta kötelékként köti őt össze eltűnt nővérével.

Kinézet:
Raizetsu elég feltűnő jelenségnek számít, távolról is kiszúrni középhosszú mélyvörös haját ami szó szerint vonzza a tekinteteket. Már ha tekintetekről van szó, szemei sötét barna színben pompáznak valamint bal szeme körül sebhelyek foglalnak helyet. Masszív teste izmos, amiről lerí, hogy nem hanyagolja el az edzéseket. Mindezek mellett talán egyik legfontosabb ismérve Raizetsunak, hogy bal karját válla alatt elveszítette, ám ennek ellenére folytatta a Shinobik életét.
Ruházat már nem annyira feltűnő mint testi ismertetőjegyei. Nem hord magán megszokott ninja ruházatot mint a láncmellény vagy övtáska, ő ennél jobban bízik az erejében, inkább lengébb ingeket szeret hordani ami felett egy fekete köpeny foglal helyet és mivel övtáskát nem hord magánál, a felszerelései a köpeny belső zsebeiben kaptak helyet. Lejjebb egy háromnegyedes rövidnadrág kapott helyet, végezetül pedig szandál helyett fapapucs ékesíti a lábát.

Előtörténet

Idegesen léptem be a vizsgabiztosok szobájába, ahol majd eldől számomra, engedélyezik e letelepedésemet, valamint folytathatom e ninja életemet vagy sem. Három személy ült az ajtóval szembe egy asztal mögött és már attól a pillanattól kezdve, hog beléptem méregettek a szemeikkel. Köszöntem nekik, majd egy mély meghajlás után jeleztem nekik, hogy készen állok a vizsgára.
- Tudja Raizetsu-san, ennek itt most egy genin vizsgának kellene lennie, ahol tudása és rátermettségének bebizonyítása után megkaphatná Konoha fejpántját, azonban nem tudunk magáról semmit, se a múltjáról, sem a képességeiről. Ezen a jelentkezési lapon az áll, hogy sokáig Amegakureban élt és dolgozott mint shinobi. Ha nem magas helyről jött volna az ajánlása, akár kémnek is hihetnénk és még csak esélyt sem kapott volna egy ilyen vizsgára. Tehát kérem mielőtt bármit is tenne, mesélje el nekünk az élete eddigi szakaszait pontról pontra, egészen az első emlékeitől kezdve a tűz országába való érkezéséig.
A vizsgáztatók nem kerteltek, egyikük azonnal ki is mondta a nyilvánvalót, nem bíznak bennem, s habár csak az egyikük szólalt fel, a másik két résztvevőn is látszott, hogy egyetértenek a kéréssel. Vettem hát egy mély levegőt, összeszedtem a gondolataimat, majd nekivágtam a saját történetemnek.

Amegakure no Satoban születtem, az eső és a szegénység országában ahol csak az erősek és a talpraesettek vihették valamire. A szüleim shinobik voltak, apám erős és tehetséges Jounin volt akire nyugodtan számíthatott az ország ha baj volt, míg édesanyámnak sosem sikerült felülmúlnia a Chuunin szintet, ami több vita kiváltó oka is volt a későbbiekben. Szüleim mellett volt egy nővérem, Akina aki hat évvel volt idősebb nálam és talán az egyik legfontosabb személy az életemben.
Bevetések miatt a szüleim rengeteget voltak távol, sőt úgy is fogalmazhatnék, hogy nagyon keveset voltak itthon, ezért a nővérem Akina volt az aki felnevelt lényegében. Megtanított írni és olvasni, együtt végeztük a ház körüli munkát és együtt jártunk edzeni. Kicsit túlzás azt mondani, hogy együtt jártunk, megengedte hogy elmenjek vele a ház mögötti kis erdőbe ahol edzette magát, én pedig nézhettem. Mindég is csodálattal néztem nővéremre és az ő tehetségére, mert igenis tehetséges volt. Már az akadémiai évei vége felé sikerült feloldania az elemi adottságát, a víz elemet, melynek tökéletesítésén fáradozott nap mint nap. Olyan volt akár egy angyal ahogy az esőben állt és irányította a körülötte lévő vizet, még a mai napig úgy tartom, neki sokkal nagyobb tehetsége volt hozzá mint nekem. Volt egy saját fejlesztésű kis technikája aminek segítségével vízzel borította be egyes végtagjait, kezeit, lábait és ezzel növelte a fizikai erejét és teherbírását, ha nem is nagyon de egy kicsivel biztosan. Olyan látvány volt mintha vízből készült páncélja lett volna. Csillogó szemekkel néztem nap mint nap ahogyan ezt a technikáját csiszolgatja.
Ezen a ponton, talán apai késztetésre, vagy nővérem iránti csodálatom miatt, de elhatároztam, hogy én is mindet megteszek, hogy Shinobi lehessek. Igaz még túl fiatal voltam ahhoz, hogy ilyesfajta gyakorlatokat végezzek, vagy fegyverekkel célba dobhassak, azonban kiszemeltem magamnak egy vastagabb fatörzset, majd nővérem mozdulatait utánozva ütni illetve rúgni próbáltam azt. Amikor Akina észrevette, hogy az ő mozdulatait próbálom kissé szerencsétlenül másolni, mosolygott egyet magában, majd odasétált hozzám és megmutatta, hogyan is kellene csinálni.
Fájdalmas volt, fájt amikor a kezem vagy a lábam eltalálta a fatörzset, azonban hogy ne mutassam magamat gyengének, pláne ne a nővérem előtt, sírás vagy hiszti nélkül kisebb szünetekkel folytattam.
Szüleink, főleg apám mindkettőnknek azt a sorsot szánta, hogy erős és megbecsült shinobik legyünk pont mint ő, így amikor hazaértek egy-egy küldetésről eleinte Akinat edzette, majd amikor elértem a kellő kort, velem is komolyabban el kezdett foglalkozni. Sok reményt főzött hozzám, sokkal többet mint nővéremhez, talán azért is mert a férfi viszi tovább a nevet a családban. Rossz érzés volt amikor azt láttam, hogy miattam hanyagolja Akina edzéseit, azonban titokban még mindég együtt edzettünk a ház mögötti erdőben.
Amikor apám felfedezte a bennem lévő potenciált, erőt, tűrőképességet, láthatóan felcsillant a szeme és mindég elismerő tekintettel nézte a gyakorlataimat, olyan tekintettel amely azt sugallja "igen, ő megfelelő utódom lesz", s mellyel nővéremre sosem nézett. Ettől kezdve egyre keményebb és nehezebb feladatokat adott nekem az öregem és apai szigorral figyelte minden egyes rezzenésemet.
- Nem jó, magasabbra a kezet! - Kiáltotta mindég, majd a kezében lévő bambuszbottal eleinte megemelte a karjaimat, majd később rájuk csapott. Gondolom nem kell senkinek bemutatnom a láthatatlan szék gyakorlatot. Apám megrögzött híve volt neki. Álló helyzetből a térdeket be kellett rogyasztani, majd derékszöget felvenni vele, mintha csak egy széken ülnénk, a karunkat pedig magunk elé kellett emelni. Ez az edzés állítólag kiválóan növeli a tűrőképességet, az állóképességet és persze a fizikai erőt, hisz a kinyújtott karunkra súlyokat kötött. Nővérem idősebb lévén sokkal tovább bírta mint én, azonban hiába volt kitartó, ha elesett, vagy leengedte a kezét, mindég nagyobb dorgálást kapott, azonban az edzések végén az anyai szeretet mindkettőnket elért. Édesanyám gondoskodott rólunk edzések után, ellátta a kisebb sérüléseket, megfürdetett engem és feltöltött minket lelkileg. Én az ölelését szerettem a legjobban, bár apa ilyenkor mindég morgott egyet ha meglátta, de ő is tudta, hogy szükség van a törődésre is.
Összességében erről szólt a gyerekkorom, mivel barátaim nem nagyon voltak, így amikor a szüleim itthon voltak, apám nehéz és néha kegyetlennek tűnő edzését végeztük, amikor pedig távol voltak, kettesben edzettünk az erdőben. Az egyik ilyen kettesben eltöltött edzés során megkértem Akinát, hogy tanítsa meg nekem használni a víz elemet, amire ő csak kuncogott egyet. Elmondta nekem, hogy nem rajtunk múlik, hogy milyen elemet használunk, hanem hogy a természet mit "választ" nekünk. Ekkor nagyon elszomorodtam, mert én is olyan ügyes "vízforgató" akartam lenni mint ő, ám Akina meglepett engem. Odalépett hozzám, leültetett a földre, majd maga is mellém ült és megfogta a bal kezemet. Mosolyogva kacsintott egyet nekem, majd láthatóan összpontosítani kezdett és ekkor a körülöttünk lévő esőcseppek elkezdtek végigfutni a testén, fel a karján, végezetül át az én kezemre. Ekkor olyan érzés kerített hatalmába mintha összekapcsolódtunk volna. Éreztem a gondolatait, a kétségeit, a fájdalmát és az irántam érzett testvéri szeretetét.
- Ez az én kis titkos technikám, tartsd ezt titokban apa előtt. Mondta nekem mire a teljes bal karomat beborította a víz mint egy átlátszó kék páncél.
- Most üsd meg teljes erőből azt a fatörzset amin gyakorolni szoktál. Nem is tétlenkedtem tovább, vízzel a karomon felálltam, majd a fához sétáltam és felkészültem az ütésre. Kicsit féltem, tartottam attól, hogy ha teljes erőmből megütöm akkor az fájni fog, de megtettem amit kért. Bevittem egy teljes erejű ütést a fa közepére és csak csodálkoztam a végeredményen. A fatörzs eddig karcolások nélkül mindég büszkén állt előttem amit pár helyen csak néha-néha kicsurranó vérem éktelenített. Az ütést követően elemeltem a kezemet amiről a csodaszép páncél eltűnt és láttam hogy az eddig sértetlen fa törzsén most egy apró azonban határozottan öklömnyi széles horpadás keletkezett. Nem volt túl mély, nem volt túl feltűnő de ott volt!

Hosszú és szigorú edzéseknek hála amelyet apámmal kellett végeznünk, valamint saját titkos kis edzésünknek köszönhetően 8 évesen könnyedén sikerült bejutnom Amegakure ninja akadémiájára, ahol hozzám hasonló korú gyerekek talán hasonló motivációval vagy szülői hatásra, foglaltak helyet. Sok gyerek a szegényebb régióból jött az akadémiára, arra számítva, hogy ninjaként jobb, gazdagabb életük lesz, illetve voltak páran akik Amegakure felsőbb régióiból érkeztek. Velük a tanár kiemelten foglalkozott, de ez várható volt. A Sensei nem volt olyan szigorú és nem voltak olyan nagy elvárásai a diákjaival szemben mint az apámnak, így könnyen teljesíteni tudtam az általa kiadott feladatokat, és hamar az osztály legjobbjai közé kerültem. Többnyire az erőnléti feladatokban, mint a futás, mászás, ugrás, elsőként végeztem, ám a dobófegyverek használatában még volt mit fejlődnöm, de erre rendelkezésemre állt négy hosszú év, valamint nővérem is aki már lassan második éve geninként teljesít feladatokat. Hála nővéremnek, amikor éppen otthon volt, kölcsön tudtam kérni tőle pár shurikent és kunait, hogy gyakorolhassak, ugyanis az iskolából, gyakorlás céljára sem adják ki.
Az akadémiai éveim alatt a többi diákkal, igaz jóban voltam, de egyikükkel sem voltam olyan jóban mint a Akinával, így mindég azt vártam, hogy haza mehessek és vele folytathassam az edzést.
Négy év elteltével eljött a várva várt Genin vizsga. Nagyon izgatott voltam, hiszen ez azt jelentette, hogy teljes értékű ninja lehetek akárcsak Akina és a szüleim. Tudtam, hogy készen állok a feladatra, így emelt fővel mentem el az akadémiára vizsgázni. Amikor beléptem az osztálytermünkbe, már mindenki feszülten várakozott a helyén, így csatlakoztam hozzájuk. Kiderült, hogy már hamarabb elkezdték a vizsgát, mint ahogyan az értesítőmben állt. Ugyanis így próbáltak meg minél több időt adni a tanoncoknak a felkészülésre. Nekem az értesítőben 10 óra állt, aminek eleget téve én pontosan meg is érkeztem. Kiderült hogy már hárman túl is vannak a vizsgán és hogy az egyik lánynak nem sikerült a vizsga. Ezt hallva egy picit idegesebb lettem, már ha lehet még azt fokozni, majd körülbelül öt perc múlva nyílt az ajtó és engem szólítottak.
- A következő Raizetsu! Aka Amire, Raizetsu-san Kérem jöjjön be! Invitált egy női hang, amire a helyemről felállva, besétáltam a vizsgaterembe. Szintén három vizsgáztató volt egy pad mögött akik méregetni kezdtek. *Kuncogok magamban, hisz vannak dolgok amik nem változnak*
- Három feladata lesz amit el kell végeznie, először is be kell mutatnia nekünk a Tobidogu no jutsut //Tekercsírás, hordozható fegyverek - technikát. Le kell pecsételnie egy kinait, egy shurikent és egy palack vizet egy tekercsbe, majd meg is kell idéznie belőle.
Amint a vizsgabiztos végzett a feladat ismertetésével, bólintottam egyet, majd az asztalra kihelyezett kellékeket elvettem és nekiláttam a feladatnak. Kigurítottam a tekercset, majd rá helyeztem egyesével a kunait, a shurikent és a palackot, majd egyesével elkeztem lepecsételni azt. Először a Kunai-al kezdtem, rátettem mindkét kezem, majd chakrát összpontosítva sikerült elhelyeznem a tekercsben, ezt követően a Shurikennel tettem próbát ami szintén sikerült, végezetül a palack vizet kicsit hosszabb rákészüléssel, de lepecsételtem. Kis szünetet tartva, miután kifújtam magam, megidéztem mind a három tárgyat. A vizsgáztatók elismerően bólintottak, majd közölték a következő feladatot.
- Most pedig az erőnlét következik, ingafutást kell végrehajtania a teremben, a padlón feljelölt vonalak érintésével. Mondta, majd kezével a terem közepén feljelölt hat, egymástól egyre távolodó vonalra mutatott. Nem állt távol tőlem a feladat, hisz sokat edzettem otthon, így biztos voltam a sikerben. Beálltam a kezdő pozícióba, majd amikor a vizsgabiztosok felkészültek az idő mérésére és jelet adtak, nekikezdtem a gyakorlatnak. Szinte villámgyorsan cikáztam oda-vissza a hat vonal között amit meglepetten néztek a megjelentek, majd a feladat végeztével levegőt kapkodva rájuk pillantottam. Elismerően bólogattak, majd szinte azonnal fel is vázolták a következő feladatot.
- Végezetül pedig célba kell dobnia, méghozzá egy kunaial, melyben egyik kollégám lesz segítségünkre! Jelentette ki, ahogyan az egyik vizsgabiztos felállt a pad mögül, majd a terem végébe sétálva egy almát tett a saját fejére. Kissé klisé egy almát az ember fejére rakni, hogy azt eltalálják, de hát ez volt megadva feladatnak. Felálltam a kijelölt dobó ponthoz, majd a kapott kunaial célozni kezdtem. Tudtam, hogy nem volt tökéletes a dobó tudásom, azonban bíztam magamban. Célra tartottam, majd egy határozott mozdulattal eldobtam a kunait. Egyenesen a vizsgáztató felé tartott az éles dobófegyver, jobban mondva a vizsgáztató fején helyet foglaló alma felé tartott, amit el is találtam, azonban nem tökéletesen. Az alma szélét hasította végig a kunai, ami még mindég jobb mintha a férfi fejével történt volna ugyan ez, azonban az alma a fej tetején maradt, ami rossz jelnek számít.
A gyakorlatot követően a három biztos összedugta a fejét, hogy megbeszéljék és egyeztessék az eredményeket. Ez pár percet vett igénybe, majd egy fejpánttal a kezükben jöttek felém.
- Gratulálok! Hangzott el a mondat amit a legjobban vártam, majd boldogan elindultam a kijárat felé, de még mielőtt kiléphettem volna, visszafordultam, hogy feltegyek egy kérdést. Megkérdeztem tőlük, hogy mit lett volna ha rosszul dobok célba és véletlenül az alma helyet a vizsgáztatót találom el. Erre ők felnevettek majd elmondták nekem, hogy magas rangú ninjaként nem esik nehezükre elkapni vagy elhárítani egy feléjük tartó fegyvert. Belegondolva teljesen logikus volt a dolog, majd miután ezt nyugtáztam magamban hátrahagytam a termet.

Fejpánttal a kezemben, immáron friss geninként boldogan siettem haza az úton, hogy minél előbb megmutathassam a szüleimnek és főleg a nővéremnek, hogy már teljes értékű shinobi vagyok akár csak ők. Hazaérve édesanyám fogadott és elsőként neki tudtam megmutatni szerzeményem, mire büszkén megölelt engem. Szinte még most is érzem szorításának erejét és melegségét. Apám pont ekkor ért haza, kikapta a kezemből a fejpántot, majd alaposan megnézte azt. Utánozhatatlan vigyor szökött az arcára, pont amilyeneket akkor produkált, amikor edzett minket.
- A neheze csak most következik, ne nagyon szállj el magadtól! Mondta, majd visszadobva a fejpántot, elindult a szobája felé. Ekkor anyámra néztem kérdően, hogy Akina merre van, hisz neki szerettem volna a leginkább megmutatni. Édesanyám azt mondta, hogy jelenleg távol van egy küldetés miatt, de hagyott egy levelet a szobámba, így hát fogtam magam és siettem, hogy elolvashassam azt.
Szomorú voltam, hogy nem mutathattam meg neki a fejpántot és nem mesélhettem el, hogy mi történt, azonban ami késik az nem múlik. Legalábbis ezt hittem.

Nem sokkal a fejpánt megszerzése után felkeresett az akadémia, hogy kirendeltek mellém egy Jounint aki majd figyelemmel kíséri a fejlődésemet, de még mielőtt belekezdenék a geninek nehéz életébe azt ajánlották, hogy pihenjem ki magam. Ez pont kapóra jött számomra, hisz mindenképpen meg akartam várni Akinát és csak utána akartam elkezdeni a küldetésekre való járást. Apám szerint a küldetés amit elvállalt, egy hétnél nem tarthat tovább, így vártam. Minden nap a ház mögötti erdőben, a mi különleges helyünkön edzettem és közben vártam rá. Lassan eltelt az első hét, de a nővéremnek híre sem volt, így csak várhattam. Már amikor a második hét is eltelt, kezdtem aggódni iránta, azonban bíztam benne. Tudtam, hogy erős és ügyes Kunoichi, sokkal jobb ninja mint amilyenné én valaha is válhatok. Pár nappal később egy üzenet érkezett Amegakure vezetésétől, miszerint Aka Amire, Akina küldetését a Tűz Országában félbe hagyta és elszökött, ezzel pedig Eső ország Árulójává vált. Apám ezt felolvasva hatalmas haragra gyúlt, dühében felforgatta a ház berendezéseit és mérgesen Akina nevét kiabálta. Az ő szemszögéből nézve ez hatalmas foltot jelent a makulátlan nevére, hisz a saját lánya árulta el az országot. Apám dühöngött édesanyám pedig belekarolt, nyugtatni próbálta, azonban nem sikerült, félrelökte őt és még egy pofon is elcsattant.
- A te hibád! Nézett anyámra. - Mindég is jobban hasonlított rád! A te tehetségtelenségedre ütött! Kiáltozott és mindenféle szavakat dobált anyámhoz. Mindezt hallva rengeteg érzés, indulat, kétely és düh kavargott bennem aminek hangot is adtam.
- Akina nem tehetségtelen! Sokkal nagyobb ninja mint amilyen én vagy te leszel valaha is! Kiáltottam el magam, majd kirohantam az ajtón minél messzebb. Láttam, hogy Apám követni próbál engem, de anyám visszatartja. Olyan gyorsan futottam ahogyan csak bírtam. Minél messzebb akartam kerülni a házunktól a szüleimtől és az érzéseimtől. Nem tudtam merre tartok, csak azt tudtam, hogy meg akarom keresni Akinát. Biztos voltam benne, hogy bajban van és a hír amit kaptunk csak hazugság lehet. Közel egy órán keresztül futottam megállás nélkül, beletemetkezve a gondolataimba. Amikor feleszméltem egy magas szirten találtam magam aminek lábánál egy tó volt. Lenézve a szirtről sziklás kitüremkedések teteje látszódott a zavart víz felszínén.
- Messzire jutottál! Hallottam meg apám hangját nem olyan messze tőlem. - Tehát tehetségtelennek tartasz?! Vont kérdőre majd közeledni kezdett. Annyira megijedtem tőle, hogy hirtelen el is felejtettem, hogy hol vagyok és félve apám haragjától, hátrébb léptem. Hátrébb léptem ahol már a szirt vékony széle volt. A vékonyka földréteg, melyet néhány fűcsomó tartott meg a lezuhanástól az én súlyom alatt már nem bírta tovább tartani magát és megindult. Velem együtt. Lassan zuhantam a mélybe és csak apám arcát láttam, ahogyan megpróbál utánam kapni, de már késő volt.

Egy álmot láttam. Láttam Akinát, ahogyan épp a vízzel beszélget. Mintha a víz felszínén a saját tükörképe helyett én lettem volna. Velem beszélgetett. Olyan érzés volt mint régen amikor végigvezette rajtam a víz technikáját, mintha ismét eggyé vált volna a gondolatunk, az érzésünk. Hatalmas fájdalmat és kétségbeesettséget éreztem a részéről, mely mintha mind az Eső országa ellen irányult volna. Akina hirtelen belecsapott a vízbe, megzavarva ezzel a tükörképet, majd elfutott onnan, nem sokkal utána pár ninja követte őt, vagy talán üldözte. Éreztem, hogy ami körülvesz minket, az eső, a folyó, a tó, a víz kötelékként köt össze minket testvéreket.

Lassacskán kinyitottam a szememet, de homályosan láttam. Egy ismeretlen mennyezetet láttam magam előtt, fogalmam sem volt róla, hogy hol lehetek, vagy hogy mi történhetett velem. Ismét becsuktam a szemem, majd mikor újra kinyitottam azt, már egy orvost volt előttem aki épp a szüleimmel beszélt. Édesanyám zokogott, míg apám rezzenéstelen arccal hallgatta amit az orvos mond. Nem értettem belőle sok mindent csak pár szófoszlányt kaptam el.
- Ap..ób hor..zsás..sok a sze.m.énél, a kar..ját nem.. tud..tuk megmenteni!
Nem igazán értettem, de valami volt az egyik karommal. Jobbra néztem, megpróbáltam mozgatni, de semmi sem éreztem. Nem tudtam még de egy jó adag fájdalomcsillapítót és nyugtatót kaptam. Amikor balra néztem viszont sokkolt a látvány, nem láttam a saját kezemet. Kicsit jobban elfordítottam a fejem, amire már az orvos és a szüleim is felfigyeltek, én pedig a vállamat néztem amit vastag véráztatta kötések borítottak. Szinte azonnal elájultam, vagy talán visszaaludtam? Nem igazán emlékszem.
Az utolsó ájulásomat követően fél nap múlva felébredtem és át tudtam gondolni, hogy mi is történt velem. Apám szerint leestem a szirtről bele a tóba és szerencse, hogy élve megúsztam a dolgot. Az igaz, hogy élve, de milyen áron?! Tettem fel magamnak a kérdést, mivel már tudatosult bennem, hogy végleg elveszítettem a bal karomat.
Éppen hogy csak genin lettem, máris le kell mondanom a ninja életről?! Hiszen ki hallott már fél karú shinobiról? Ez a kérdés foglalkoztatott engem míg fel nem épültem és haza nem engedtek. Maga a rehabilitáció közel két hónapot foglalt magába. Igaz, hogy "csak" a karomat vesztettem el, de meg kellett tanulnom nélküle élni, hisz fontos szerepe van, vagy legalábbis volt.
Otthon ülve láttam, ahogyan a szüleim magukba zuhantak, két hónap leforgása alatt majdnem elveszítették mindkét gyereküket. Apám lemondott rólam, úgy vélte nem leszek képes folytatni a ninja életet fél karral, ezért inkább itthon se volt, vagy ha haza is jött, bűzlött a szesz szagától, majd hamar távozott is. Anyám pedig próbálta összeszedni magát a sok megrázkódtatás után.
A szüleimet nézve, láttam hogy teljes mértékben lemondtak Akináról, de még rólam is, ezért elhatározásra jutottam. Úgy döntöttem, hogy még ha a szüleim le is mondtak rólunk, én nem fogok. Meg fogom keresni Akinát, rendbe fogom hozni a saját életemet és ezért bármit képes vagyok megtenni.
Elmentem a Falu vezetőségéhez és megkértem őket, hogy hagy mehessek Akina után a Tűz országába. Elmondtam nekik, hogy ki akarom deríteni mi is történt vele kapcsolatban és hogy bebizonyítsam azt, hogy nem áruló. A vezetőség kinevettek engem, mondván saját magam nem tudnám megmenteni semmitől fél kézzel és, hogy már határoztak is azzal kapcsolatban, hogy visszaveszik tőlem a Genin rangot azzal az indokkal, hogy nem tudom folytatni (amit mondjuk még el se kezdtem) a ninják életét.
Valamit tennem kellett, tudtam, hogy nélkülem senki se fogja keresni Akinát ezért nekem kell tenni valamit. Eszembe jutott, hogy még megvolt az üzenet amit az akadémiától kaptam a kirendelt Senseiiel kapcsolatban. Az egyik napon elmentem hozzá és elmondtam neki mindent ami velem a családommal és Akinával történt. Miután elmeséltem neki minden apró részletet, összeszedtem magam, térdre ereszkedtem és a fejemet a földnek szegezve megkértem, hogy tanítson engem, tanítson, hogy erős lehessek, hogy elmehessek Amegakureból, hogy megkereshessem a nővéremet. A sensei egy idős férfi volt, talán a hatvanas éveiben lehetett. Tanakodott, de végül valamit megláthatott bennem, mert elvállalta azt, hogy tanít. Viszont volt egy feltétele. A tanításért cserébe el kellett mennem vele Amegakureból egészen Eső ország egyik határvidékére, ahol majd elkezdi a kiképzésemet. Én hálásan megköszöntem neki, hogy időt fordít rám, majd hazamentem, hogy összepakolhassak és elköszönhessek a szüleimtől, legalábbis anyámtól, ha már apámat nem nagyon találni meg otthon.

- Így kerültem hát önökhöz e mögé a vizsgaasztal mögé, ahol már egyszer álltam, csak egy másik ország geninjelöltjeként. - Mondtam, majd felkészültem arra, hogy bizonyíthassak.
- Elég érdekes élete volt eddig Raizetsu-san, viszont a balesete négy évvel ezelőtt volt igaz? Mit csinált ez alatt a négy év alatt?
Kérdezték tőlem teljesen jogosan, ám nem akartam hosszú mesélésbe kezdeni megint.
- Ez alatt a négy év alatt mondhatni "újra jártam az akadémiát", megtanultam egy kézzel boldogulni a shinobik világában - kezemet eközben a földre tettem míg lábaim lendületet vettek és már égnek is álltak, ezáltal egy tökéletes kézenállást bemutatva a jelenlévőknek -  valamint az öreg Senseiiel feloldottuk az elsődleges elememet és elsajátítottam az egykezes pecsétek megalkotását.

- Igen? Be is tudná ezt mutatni nekünk?
Számítottam a kérdésre és a már előkészítette palack vizemet felbontva egy vékony körben magom körül szétlocsoltam.
- A víz csendes természeti erő, életet ad és ha kell, el is vesz. A nővérem után engem is kiválasztott az elem. Mondtam, ahogyan karomat az égbe emelve két ujjamat kinyújtva koncentrálni kezdtem a chakrámat. Irányítottam azt, eleinte a testemen belül forgattam azt, majd kivezetve azt a körülöttem lévő vízbe, létrehoztam vele egy vékony kis kiterjedésű ködréteget. Olyan volt akár egy függöny ami elég vékony volt hogy keresztül lehessen látni rajta, de az ember pontos alakját már eltorzítsa. A technika sikeres volt, így megszűntettem a chakra áramoltatását aminek köszönhetően a köd is elült.
A vizsgáztatók láthatóan meglepődtek ezen, nem vártak efféle bemutatót, azonban tetszett nekik.
- Kreatív, meg kell hagyni. Már csak egy kérdésem lenne. Miért akar letelepedni Konohában és a Tűz ország színei alatt ninjaként tevékenykedni?
- Az Eső országa és Amegakure árulónak bélyegezte a nővéremet és a családomat is azért amit el se követtünk, majd engem is megfosztottak a genin rangtól és attól, hogy ninjaként élhessek, ezért hagytam a hátam mögött az országot. A Tűz országát pedig azért választottam, mert az egyetlen nyom, a levél amit Akinától kaptam, ide vezet. Innen szeretném megkezdeni a keresésemet utána.

Magabiztosan válaszoltam a vizsgáztatóknak, akik ismét összedugták a fejüket pont mint régen. Hosszas tanakodás után átnyújtották nekem a fejpántot ami a Tűz országát jelképezi, azonban egyúttal figyelmeztettek is. Figyelmeztettek, hogy mivel más országból érkeztem ezért nem tudnak teljesen megbízni bennem, így szemmel fognak tartani.


*
Szeretnék engedélyt kérni egykezes kézpecsétek használatára, karakterem testi fogyatékossága miatt
avatar
Aka Amire, Raizetsu
Játékos

Taijutsu Pontok : 20


Adatlap
Szint: D
Rang: Genin
Chakraszint: 120

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Aka Amire, Raizetsu

Témanyitás  Terumi Mei on Hétf. Júl. 24 2017, 14:16

Üdvözöllek az oldalon!


Nagyon szép és kedves előtörténetet olvashattam, és be kell vallanom, meglepődtem, amikor Akina eltűnt, mert jobbik esetben mindig azt olvashatjuk, hogy egy családtag váratlanul eltávozik egy küldetésben... végleg. Szóval ez egy jó fordulat volt, és meg is magyarázza azt, hogy a karakter miért szeretne Konohában letelepedni.
Az egykezes pecsétekre az engedélyt a karakter testi fogyatékossága miatt megkapod, elvégre ideje is volt arra, hogy kitanulja annak csínját-bínját. Ezzel egyidejűleg az előtörténetet Elfogadom.


Kezdő értékeid:
Szint: C
Rang: Genin
Chakra: 120
TJP: 20
Ryo: 2.000



Írj adatlapot! ^^


Mei

_________________
Hentesáru:
Amori Shuu - Árnyjáték
Nishikawa Karasu - Régmúlt idők
Engyounogou Hakuryuuin - Fából vaskarika
Ginoo Yukizaki - Tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld
Kenshiro Shinju - Megszoksz vagy megszöksz
Kuriyo Iso - Egy másfajta küldetés




avatar
Terumi Mei
Moderátor

Specializálódás : Kdeves Mizukga

Tartózkodási hely : Idegosztály


Adatlap
Szint: S
Rang: Mizukage
Chakraszint: Pálinka

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Aka Amire, Raizetsu

Témanyitás  Senju Tobirama on Hétf. Júl. 24 2017, 19:18

Itt egy kis hiba történt. A "C" szint 150 chakrától kezdődik, autómatikusan fogsz rá fellépni, nem kell semmit csinálni érte, csak legyen majd meg a chakra. ^^ Tehát igazándiból "D" szinten indulsz. Adatlapon is kérlek javítsd át. 

Bár nem ezért írok ide, hanem, hogy leírjam, mit is jelent maga az, hogy "engedélyt" kaptál egykezes kézpecsétekre.
Ez konkrétan azt jelzi, hogy neked kifejezetten engedélyezve lesz az, hogy "saját technikákat" csinálj a már meglévők alapján. Ez annyit tesz, hogy mikor tanulsz, (ahogy kell amúgy azt) a mesélődnek mondod, mi is az amit akarsz. Ezt követően, meg fogod kapni, miben lesz más az a technika, az eredetitől. Az egykezesek nem konkrétan helyettesítik a simákat, hanem teljesen mások, ezért más lesz az, am jutsu létrejön a végén. Ez nálad abban fog megnyilvánulni, hogy a technika amit megtanulsz, a hatásaival együtt, felkerül a saját jutsuid listájába, hogy megmaradjon, miben is más, ne emlékezetből halásszuk elő. Külön név nem szükséges neki, csupán annyi, hogy oda legyen majd írva, hogy pl: Egykezes verzió, vagy Saját verzió. Persze azok a technikák amikhez nem kell kézpecsét, vagy alapból egykezes kell hozzá, nem szorulnak ilyesféle megoldásra. Ez is csupán azért lett kitalálva, hogy a hátránnyal indult karakter ne legyen akadályoztatva a hátrány legyűréséről szóló történetben. Természetesen amúgy tanulási nehézségekhez vezethet a karakternél, hisz alapjaitól kell elkezdenie felépítenie egy jutsut, csak annyiból, hogy mi is a végcél nagyjából. Amennyiben kérdésed van, nyugodtan dobj meg egy PM-el. Meg menet közben kialakul, látni fogod, hogyan kényelmes majd. 

Továbbá szeretném tudatni veled, hogy van lehetőség számára a normál kézpecsétek használatára, bár speciális a módszer, de elérhető. Igazság szerint több is van, ami megfelelhet. Amennyiben erre igényt tartanál, szintén dobj meg egy PM-el, megbeszéljük a megoldást és annak menetét. 


_________________
Jaken, Nana, Ryusuke, Misage, Arata, Aki, K.Takashi, Benji, Mirubi, Ran
avatar
Senju Tobirama
Főadminisztrátor


Adatlap
Szint: E
Rang: Hokage
Chakraszint: Halálütés

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Aka Amire, Raizetsu

Témanyitás  Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.