A Fekete Homok Terme

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Go down

A Fekete Homok Terme

Témanyitás  Uchiha Kagami on Szer. Dec. 06 2017, 02:16

A Fekete Homok Terme
A Sunagakurei Chuunin Válogató Vizsga Írásbeli szekciójának helyszíne



A Chuunin Válogató Vizsga. Elérkeztetek hát ide is, erre a fontos eseményre, amely alapjaiban határozza meg a jövőtöket. Sunagakure nem mondhatni, hogy tárt karokkal várt benneteket, hiszen a kivonulás ellenére is Iwagakure árnyéka még mindig rájuk vetült, továbbá a háború lezárultát követően sem múltak el nyom nélkül a különböző ellenségeskedések. Néhol a nemrég még ellenséges falvakból származó geninek épphogy csak nem mentek ölre, megint máshol pedig a morózus sunagakurei biztosítók választották szét a verekedőket. Egy kumogakurei csapatot már haza is küldtek, túl messzire mentek a kirigakurei csapattal való vitájukban. Remélhetőleg köztetek nem lesz ilyen… remélhetőleg.

Különböző nemzetek fiai és lányai voltak itt, mindegyikőjük ugyanazokkal az ambíciókkal. Sokan voltatok, megannyi fiatal és idősebb Genin, kis és nagy nemzetekből, győztes és vesztes féltől egyaránt. Mindnyájatoknak egyetlen célja volt ezen a vizsgán; Chuuninná válni, de jól tudtátok, hogy ezt nem adják ingyen. A tikkasztó hőséget éjszaka csontig hatoló hideg váltotta fel, és most, hogy a Chuunin Válogató Vizsga írásbeli tesztjére vártatok, olybá tűnt, hogy az idő még inkább ellenetek dolgozott. A várt ellenére nem nappal, hanem éjszaka tartották meg, ami nem jött túl jól nektek, ugyanis kifejezetten fáradtak voltatok.

Előző éjszaka még aludni sem tudtatok, mivel a cellára hasonlító szobáitok ajtaját minden fél órában ütötte valaki, nappal pedig a fülledt közös helyiséget nem hagyhattátok el, ha pedig valaki megpróbált elaludni, annak a plafonból hideg víz zúdult a nyakába. Bizony, fáradtak voltatok, ráadásként a sunagakurei ellátás sem éppen volt az a vendégszerető típus; ebédre és vacsorára alig-alig kaptatok valamit, és közölték veletek, hogy a vizsga helyszínére se ételt, se italt nem vihettek be magatokkal. Reggelit nem is adtak.

Egy csapatnyi éhes, szomjas és a körülményekhez mérten fáradt fiatal; ezek voltatok ti. A terem ajtaja még nem nyílt ki, az óra még nem ütötte el az este tízet… de már csak percek voltak addig hátra. Feszült várakozás, néhányan pedig hirtelen ötlettől vezérelve bementek a mosdóba, hogy degeszre igyák magukat, azonban prüszkölve jöttek ki onnan és hangosan méltatlankodtak arra, hogy a víz olyan sós, mintha tengervíz lenne. Már-már kezdetét vette egy kisebb csetepaté, de néhány idősebb chuuninjelölt azonnal szétválasztotta a fiatalabbakat, akik verekedni készültek és a szemükre hányták, hogy már tegnap is elbocsájtottak egy csapatot. Sokan már a falat verték kínjukban, mígnem egyszer csak az óra kattant egyet; este tíz volt.

A kétszárnyú homokkő ajtó kitárult és két sunagakurei jounin beállt az útba, mielőtt egyáltalán elkezdtetek volna besorjázni. – Iratokat! – szólítottak fel titeket, és mindenki elkezdte átadni az iratait nekik; megnézték azokat és egyenként engedtek be titeket a terembe, továbbá mindenki számára megmondták, hogy hova ülhet, és kilátásba helyezték, hogyha eltértek az ülésrendtől, akkor rövid úton távozhattok innen. A csapatokat természetesen szétültették, ráadásul tették ezt úgy, hogy a különböző, ellenséges nemzetek fiait és leányait helyezték egymás mellé; szinte tapintani lehetett a levegőben a feszültséget.

A hatalmas terem sem volt éppen barátságos. Csak a nyugati oldalán volt egy hosszú ablak, a terem többi része azonban feketére mázolt homokkő volt. Néhányan idegesen tekintettek körbe, amikor beléptek, hiszen a hely nem éppen nyugodt aurát sugárzott felétek. A mennyezeten pár neonlámpa világított, épp elég fényt adva ahhoz, hogy az orrotokig még ellássatok. Az ülések és a padok sem voltak kifejezetten kényelmesek, ráadásul mindegyik fülsértően nyikordult fel, amikor leültetek rájuk; mintha a faragott fát kínozta volna valaki, olyan erősen hatolt a fületekbe a sivító hang, ráadásul ez mindig megtörtént, ha egy kicsit is megmozdultatok. Mikor mindenki beült - az irataitokat nem adták vissza - az ajtó becsukódott és hamarost némileg több fény árasztotta el a termet. Most már láthattátok a padokon elhelyezett tollakat és az üres papírokat; ha megpróbáltatok hozzájuk nyúlni, oldalról azonnal rátok ordítottak, hogy ne tegyétek.

A termet sunagakurei chuuninok és jouninok ülték körbe, mindegyiküknél egy mappa és egy ceruza volt; lerítt róluk, hogy ők voltak a felügyelők. Hidegen néztek titeket és látszott rajtuk, hogy véresen komolyan fogják venni a feladatukat. A terem túlsó végében egy nagy tábla volt kihelyezve a falra, s egy katedrán egy pad és egy szék, melyeknek tulajdonosa hamarost láthatóvá is vált; a keleti fal árnyékából lépett elő, és lecsapott a padra egy órát, ami öt percre volt beállítva. Ahogy odaállt a táblához, a plafonon lévő lámpák közül felgyulladt a többi is, így most már mindenki számára elég fény volt a teremben.

A férfi egy magas, sunagakurei jounin volt, kopaszra borotvált fejjel és szigorú arccal. Átható, barna szemei végigpásztáztak a termen, akire ráemelte tekintetét, az akaratlanul is összehúzta magát, és nem javított a helyzeten az se, amikor megszólalt; síron túli hangja úgy zengett, hogy arra még a legbátrabbak is összerezzentek egy pillanatra. – Funakoshi Daiki vagyok, az írásbeli vizsga fő vizsgáztatója. Fordítsátok meg a padokon lévő lapot! – amint így tettetek, akkor azon a következő feliratot láthattátok: „Chuunin Válogató Vizsga Előzetes Felmérő Teszt”, és tíz kérdés szerepelt rajta.

– Rám néz mindenki! – kiáltott fel Daiki Vizsgáztató, és mikor mindenki oda nézett, akkor hátra kulcsolt kezekkel kezdett el közöttetek sétálni és figyelte, hogy nézitek-e a lapot. – Amit most láttok, az még nem az írásbeli vizsga, hanem egy előzetes felmérő teszt, egy beugró. Összesen öt percetek lesz a tíz kérdést megválaszolni, kérdésenként fél percnyi gondolkozási idővel. Tíz pontot érhettek el maximálisan, legalább hat pontot kell teljesítenetek ahhoz, hogy a tényleges tesztet elkezdhessétek megírni. Akinek nem sikerül a hat pont, megbukott! Ha egy három fős csapatból egy bukott meg, akkor az a csapat kétfős marad, ha kettő, akkor a megmaradt személy a saját falván belül más csapathoz kerül beosztásra!

Aki ezen a beugrón nem megy át, nem érdemli meg azt sem, hogy geninnek nevezhesse magát, és indítványozni fogjuk, hogy erejétől függetlenül visszatérjen az Akadémia utolsó évére egy kis fejtágításra! Csalni tilos, egy csalás azonnali bukás nem csak az illetőnek, hanem a társainak is! Öt percetek van, a sípolásnál lerakjátok a tollat! Aki a síp után is ír, megbukott a társaival együtt. Kezdjétek! – miután elmagyarázta a szabályokat, rácsapott az órára, ami lassan, de biztosan elkezdett visszaszámlálni… 04:59… 04:58…

//A következő hozzászólásban mindenkitől a fentiek teljes lereagálását kérem. Hozzászólásaitokat bontsátok két részre, az első része az legyen, hogy megkérkeztek Sunagakuréba és a fentebb leírt "vendéglátás" alapján eltöltötök ott két napot; a hozzászólások második részében pedig reagáljátok le a posztot annak rendje és módja szerint.


Figyelmeztetlek titeket, hogy a kérdésekre hozzászólásban válaszolni TILOS és bukásveszélyes! A kérdéseket Google űrlapon kell beküldenetek, online kell kitölteni a tesztet. Természetesen kijátszhatjátok, hogy egyes kérdéseken a karakter gondolkozik, de nem írhatjátok le, hogy melyik választ jelölte meg! Figyelmeztetek mindenkit továbbá arra is, hogy az, aki multikarakterekkel is jelen van, a multiszabályzat értelmében semmilyen interakciót nem tehet multikarakterei között (igen, ez azt is jelenti, hogy utalást sem tehettek arra, hogy meglátják egymást)!

A beugró kérdéssort az alábbi linken tölthetitek ki, kövessétek az utasításokat, majd a végén küldjétek be. A rendszer automatikusan kiértékeli, méghozzá a tesz
t beállított válaszai miatt. Az elküldést követően nem lehet módosítani, továbbá nem mutatja a jó és rossz válaszokat. A teszt feleletválasztós. Jó munkát mindenkinek!



Határidő: 2018.03.01.

Eddig kell megírni a hozzászólásokat és beküldeni a linken található tesztet!//

_________________
Tää jylhä kauneus ja ääretön yksinäisyys
Lapsuuteni metsän, taivaan
Kaikuu se haikeus halki tän matkan
Aamun tullen yö tarinansa kertoo



Állandó mesélések (5/5)
- Djuka Orimi
        - Jelenlegi kaland: ElektrOP vol 2.0
-Tsuuzoku Tomoe
        - Jelenlegi kaland: A Téboly Mezsgyéin
- Kowarii Zion

        - Jelenlegi kaland: Cirque du Freak
- Hasegawa Zauki
        - Jelenlegi kaland: Üdvözöllek és búcsúzok
- Isha Dansei
        - A nagy szívű nővérkék tárt karokkal várnak

Ideiglenes mesélések (1/1)
- Hyuuga Shakaku (Köss csomót a szájára!)

Csapatmesélések (1/1)
- Csapat összemesélésre vár (Hasegawa Zauki, RandomNJK, Isha Dansei)

avatar
Uchiha Kagami
Moderátor

Specializálódás : Több éves posztok előkutatása

Tartózkodási hely : Elfeledett fóliánsok között


Adatlap
Szint: S
Rang: A Gundan Könyvtárosa
Chakraszint: Vodka

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: A Fekete Homok Terme

Témanyitás  Nishikawa Karasu on Vas. Feb. 04 2018, 22:58

//Chuunin vizsga// 


IV. Nagy Ninja világháború.

Rengeteg ígéret, megannyi nagyra törő terv, és oly sok remény veszett oda a harcok alatt. 
Sokan nem voltak képesek elfogadni feletteseik döntését, és továbbra is folytatni kívánták a küzdelmet.
Szinte mindenhol felbukkantak megmondóemberek, akik arról beszéltek, hogyan nyerhetné meg nemzetük a háborút. Persze ezek az emberek a legtöbb esetben még egy kunaitőrt sem láttak, nemhogy részt vettek volna a csatákban. Az ilyen alakokat vagy egy árván maradt gyermek, vagy egy özvegy hallgattatta el, vagy valaki elvágta a torkukat egy sikátorban, esetleg véresre verve tértek magukhoz az utcán. Mindennek ellenére még most, a Chuunin válogató vizsga kezdetén is találkozni ilyesfajta alakokkal, akik még mindig a múltba tekintenek, és félnek a jövőtől.
Azok a shinobik akik átélték a poklot, szinte kivétel nélkül békére vágytak. A béke pedig elérkezett.
A ninja világ ezen fejezetét, a "Befejezetlen háború"-ként is lehetne emlegetni. Senki sem nyert, senki sem vesztett, mégsem folytatódnak a harcok. Azonban a múlt sebeit sokszor még az idő is csak nehézkesen képes begyógyítani. Van, hogy generációkon átívelő sérelmek keletkeznek, ez a háború pedig olyan sebeket szakított szinte az összes résztvevő nemzetbe, amiket talán sosem fognak teljesen elfelejteni. 
Ezek a sebek sokszor igen erős táptalajt szolgáltatnak egy elkövetkező háborúnak. 
Adja az ég, hogy ne így legyen... 
Sunagakure


A Nap sugarai mindenféle akadály nélkül ostromolták a falu házfalait, és a homokot, melyre ez a falu épült. Nem véletlenül hívták Rejtett Homoknak. Nehéz volt árnyékot találni, legalábbis azoknak, akik nagyobbra nőttek egy gyíknál. A falu lakói már megszokták ezt a klímát, azonban nem mindenkinek volt ínyére a szikrázó napsütés. Szerencsére néhány törmelék, ami a harcok után maradt, most jó szolgálatot tett egy arra tévedő gyíknak. Órákon át aludt a nagyrészt téglából, és fából álló törmelékhalom belsejében, mígnem egyszer csak felriadt. Zajt hallott, így kikémlelt egy törött tégladarab alól, és hatalmas, kétlábú állatokat látott mozogni. Nem tűnt úgy mintha támadni akarnának, ettől függetlenül a kis gyík visszakúszott a törmelék alá, elvégre jobb ha nem veszik észre ezek a monstrumok. 
-A rákba lehet itt megmaradni? Miért pont itt kell megtartani a vizsgát?
-Jobb lett volna Konohában, mi? Aztán meg elcsaljátok! 
-Fogd be a szád, mit tudsz te? Agyon lett verve a seregetek!
-Melyik? A faluőrség? Gratulálok, mégis alig maradtatok ti szerencsétlenek!
-Elég! Bírjátok már ki míg odaérünk. A francba már, két pisis. A vizsgán majd egymásnak eshettek.
A jounin hangja nem volt túl mély, mégis tele volt erővel. A két genin összehúzta magát. 
Egyikük konohai, a másik pedig Kirigakure-ből jött. Ők még mindig a múltba tekintettek... 
De miért volt együtt két különböző országból származó csapat? Attól függetlenül, hogy mekkora különbség van a két ország földrajzi elhelyezkedésében, valahogy sikerült a két csoportnak szinte egyszerre odaérniük a faluba. Zseniális. Most a felügyelők, és kísérők hallgathatják a "pisis" geninek veszekedéseit, és panaszkodásait. Bár utóbbit eddig is hallották, azonban most már két különböző tábor sírását kell elviselniük. 
"Meleg van", "szomjas vagyok", tele ment homokkal a cipőm", "k..va Sunagakure", meg hasonlók.
A szőke jounin még ebben a melegben sem vette le a fejpántot. A rang, a hovatartozás kimutatása egyaránt fontos volt egy ilyen eseményen, épp ezért nem kelthette könnyelműség látszatát. 
Karasu egyelőre nem igazán tudta eldönteni, hogy megfelel e neki a helyszín, elvégre a meleget szerette, a homokot, szárazságot már kevésbé. Az izzadtságot pedig még kevésbé, márpedig az idiótája ismét feketében parádézott a tűző napon. Legalább a haját felkötötte, és a maszkot is levette, a kesztyűvel együtt. 
A hőséggel tehát nem volt gondja azzal amit a hőség kiváltott viszont annál inkább. A falu maga...nos furcsa. Talán ez a szó illik rá leginkább. A hagyományos sunagakurei házak, a rengeteg homok, és a furcsa emberek még furcsább ruhában, egészen szokatlan kombinációt alkottak.
A fiú még sosem járt a Víz országán kívül, pláne nem egy ennyire eltérő klímával rendelkező országban. Úgy érezte mintha egy másik világba csöppent volna. Illetve inkább szétfolyt, mivel a meleg mégiscsak kezdte átáztatni. A falu már most próbára teszi, Ő azonban eltökélte, hogy chuunin lesz. 
Chuunin. Ez az a rang, amit elvileg már évekkel ezelőtt el kellett volna érnie. A küldetések amiket elvállalt, a veszélyek, amikkel szembenézett, és a rengeteg tapasztalat amit szerzett...igen. Neki már rég chuuninnak kéne lennie. Számára azonban ez csupán azt jelentette, hogy ugyanazokat a küldetéseket vállalja el, csak több pénzért. Elvégre volt Ő már A szintű küldetésen, harcolt kalózokkal, és egy konohai jouninnal is meggyűlt a baja. Mivel válsághelyzet volt, hisz a jouninok, és chuuninok szinte kivétel nélkül a fronton tartózkodtak, nekik genineknek kellett elvállalni az ilyen nehéz küldetéseket is. 
A háborúról meg volt a véleménye: Felesleges erőfitogtatásnak, a falvak közti óvodás szintű sérelmek, nézeteltérések, és talán kulturális különbségek miatt kialakult, szinte spontán vérfürdőnek tartotta. Egészen addig, míg véget nem ért. 
Ezután kezdett el olvasni, és érdeklődni bővebben a harcokról, a résztvevő felekről, és azok haderejéről. Rengeteg mindenbe beleásta magát, és azt vette észre, hogy nagyon is érdekli a dolog. Bár arra még nem jött rá, miért. Mindenesetre ha a háborúról kérdeznek majd, Karasu készen áll. 
Persze amilyen peches, valószínűleg nem így lesz...no sebaj, legfeljebb megbukik. Aztán nem lesz otthon, csak száraz kenyér, víz...
A csoportok megérkeztek végül, és szerencsére hamar szétválasztották őket. Ha itt kialakult volna egy vérfürdő, na az lett volna az V. Nagy Ninja Világháború, ami már sokkal közelebb állt Karasu korábbi gondolataihoz. Legalábbis ami a spontaneitást illeti. De, hogy senki sem lett volna közülük chuunin, az is biztos.
Megérkeztek tehát. A fogadtatás? Mintha egy nudista strandra mentek volna be, ruhával. Amilyen melegen tűzött a nap, a fogadtatás olyan hideg volt. Már-már ellenséges, mégis az ilyenkor szokásos protokollt betartották a felek. Legalábbis a jouninok, és chuuninok. Még szerencse. Mi lenne akkor, ha ők sem tudnának uralkodni magukon?  Ja igen: V. Nagy Ninja Világháború... 
Amikor Karasuékkal közölték, hogy: "Ez lesz a szobátok", volt aki káromkodott egyet, volt aki felszisszent, és voltak akik csendben maradtak, de a szemükből ki lehetett olvasni a gyűlöletet.
Azonban valaki elnevette magát.  
-Nem tetszik? Avarrejtekben talán máshoz szoktál? Gyere, mutatok neked egy jobb helyet. 
A sunagakurei jouninnak nem volt haja, Karasu legalábbis ezt állapította meg. Bár a fején volt egy rongy, ami talán az izzadtságot szívta fel, - ez egyébként az összes sunagakurei fején megtalálható volt- mégis szinte egyértelműnek tűnt, hogy Ő sem sokat fésülködik. Márpedig akinek nincs haja, az egy nyomorék...
A kis srác -nem lehetett több tizennégynél- félve ment a jounin után, aki viszont pár lépés múlva megfordult.
-Várj csak! Hozd a csapattársaidat is! Biztosan nekik is jobban tetszene egy másik hely. 
 -Genki, te meg az a nagy pofád! 
-Meg sem szólaltam! 
-Az idefelé vezető úton is összekaptál azzal a ködrejtekivel! 
-Ő kezdte! 
-Ezért megöllek... 
A srác csapattársai sem lehettek többek tizennégynél, és nem is voltak túl bizalomgerjesztőek. Három konohai chuuninjelölt. 
A legtöbben viszont érettnek tűntek a feladatra, és a rangra. Biztosan sok küldetés, és rengeteg tapasztalat volt a hátuk mögött. 
A cella egy dolog, az összezártság egy másik, azonban nappal meleg, este viszont szörnyen hideg volt.
Ez pedig Karasunak egyáltalán nem jött jól. Az ember azt gondolná, hogy egy ködrejteki már hozzászokott a hideghez. Nos, ő nem...ráadásul ő csak félig ködrejteki, tehát joga van fázni! Ezt egy társa tudtára is adta aki megjegyezte, hogy úgy vacog mintha azzal átmenne a vizsgán.
Ennek a tetejébe még a kaja sem volt világelső, elvégre olybá tűnt, hogy a reggelit ebben az országban nem ismerik. Ebédet, vacsorát, kaptak ugyan, azonban a homokrejteki koszt nem volt éppen Karasu szíve tücske. Ki találta ki, hogy a rovar jó lesz nasinak, és köretnek is? Felakasztani! Akkor is ha már halott!
A közös helyiség kegyetlen volt, összezárva lenni rengeteg izzadt emberrel pedig nem éppen leányálom. Ezt viszont még a fiúk is nehezen viselték. 
-Büdös vagy!
-Te is rohadj el! 
-Épp azt csinálom nem érzed? 
Aztán eljött az írásbeli előtti nap. Na, az csodálatos volt: A reggeli helyett, amit Karasu minden egyes alkalommal oly nagy reménnyel várt, hogy hátha most, hátha...szóval helyette bejelentették, hogy az írásbelit éjszaka fogják megtartani. Fasza. A nap úgy ahogy eltelt, bár a legtöbben már feszültek voltak, egy kisebb bunyó is kialakult volna, ha két idősebb chuunin nem lép közbe. Kár volt.
Aki ezt nem bírja ki, nem méltó arra, hogy chuunin legyen. 
-Miért kell minden félórában verni azt az átkozott ajtót? -kelt ki magából egy homokrejteki. 
-Nem veri senki! Én csak ellenőrzöm, hogy stabilak e, és nem tudtok kijutni. 
A lány még szólni akart valamit, ez tisztán látszott, azonban visszanyelte a szavakat. 
~Nem akar megbukni. Okos. Egyre több ilyen lesz, a selejtet már az elején kiszórják. Szerencsére én jól bírom, életem során viszonylag sokat éheztem, mondhatjuk így...azonban ezek a hőmérséklet változások egyre inkább kikészítenek. Most meg ez az alvásmegvonás...meg akarnak törni.~ 
A vizsga 


Végül elérkezett az idő. Este tíz volt, az ajtó pedig kitárult. Két jounin állta el a tolakodók útját, és az iratokat kérték. 
Karasu először nem találta őket, ezért néhány hellyel hátrébb állt, végül csak meglettek. 
-Jobb lenne ha rendszerezné a dolgait fiatalúr. 
~Mi? Ez észrevette? A rák egye meg.~ 
-Igenis. Uram. 
A rövid, gépies mondat után -éljenek az antiszociálisok- a tömeg egy teremben gyűlt össze, aminek falai feketék voltak. 
~Na, ez tetszik. Engem bazdmeg itt oszt senki nem fog észrevenni. Még jó, hogy feketében jöttem. Puskára fel! Izé...milyen kérdések is lesznek?~ 
A terem valószínűleg a félvakoknak készült, arra bezzeg volt idejük a homokrejtekieknek, hogy kialakítsanak egy olyan szinten bonyolult ülésrendet, amilyet még a világ nem látott. Mindenkit elültettek mindenkitől konkrétan...
Karasu is helyet foglalt, persze jó messze a csapattársaitól. Ami elég nagy gond volt, mert bár az ideút alatt azért beszéltek párszor a hajón, de mivel a fiú elég antiszoc, így nem sok mindenre jutottak. Márpedig a csapatmunka döntő lesz ezen a vizsgán. Legalábbis az egyik ködrejteki jounin szerint. Furcsa volt a négy főt számláló csapat, azonban a kényszer szülte helyzet volt ez, a kis varjút ugyanis sehova sem lehetett betuszkolni. Kicsi? Majdnem 180 centi, és még csak 18 éves...de legyen.
Az út egyébként viszonylag eseménytelen volt, leszámítva néhány puha gyomrú chuuninjelölt hányását, illetve egy fiú vízbeesését. Sokan nem is látták, Karasu viszont igen, sőt hallotta is. A dagi fiú megjegyezte, hogy szerinte már nem is maradtak valójában jouninok a faluban, mert vagy elestek a Villámok országában, vagy az ostrom alatt ölték meg őket. Ezek a jouninok pedig valójában csak chuuninok, sőt geninek. Na ekkor kapott egy olyat az egyik közelben álló jounintól, hogy átesett a hajókorláton. Karasu kacagott. 
Akkor viszont nem kacagott amikor még több neonlámpát oltottak fel, és láthatóvá vált jó pár felügyelő, valamint a vizsgabiztos is. Szintén kopasz...
~Én...én megőrülök.~ 
Az, hogy a balján egy konohai, a jobbján pedig egy kusagakurei foglalt helyet, nem igazán zavarta. Elvégre Ő maga nem vett részt a harcokban, ráadásul valószínűleg ez a két srác sem. Az egyik szemüveges, lófarokba fogott szőke hajjal, és barna szemekkel. A másik, a fűrejteki pedig egy kopasz, tagbaszakadt férfiú. 
~Nem tőled fogok lesni...~
Amikor a vizsgabiztos elkezdte a mondandóját, a konohai srác szinte megdermedt, ezt pedig kusagakurei sorstársa is észrevette. 
Karasu nem szeppent meg. Ködrejtekben már az akadémián megszokta a hasonló fazonokat, ráadásul tudta, hogy ez csak pszichológiai hadviselés velük szemben. Azért is a lapot nézte. A vizsgabiztos azonban nem vette észre, ahogy a felügyelők sem. Legalábbis ezt hitte. Aztán elhangzott egy kérdés:
-Olyan érdekesnek találod azt a lapot? 
Karasu hirtelen felnézett, és szinte "vigyázülésbe" vágta magát. Már ha van ilyen... 
A kérdés viszont nem neki szólt, a terem másik végében lévő társát kapták rajta. 
~Bassza meg, lábon kihordtam egy szívinfarktust.~ 
A vizsgabiztost nem érdekelte a dolog, inkább tovább folytatta a beszédet, végül elindította az órát. 
~Öt perc...de csak tíz kérdés. Lássuk...~ 
Sokan elkezdtek írni, páran viszont a tenyerükbe temették az arcukat, vagy a fejüket vakargatták. 
Karasu egyesével olvasta el a kérdéseket, és sorban válaszolt rájuk, hogy a többi kérdés ne zavarja össze. Mindegyik a háborúval volt kapcsolatos. 
~Ez rohadt jó, nem kell visszamennem az akadémiára. Innentől kezdve elégedett vagyok magammal.~
Az utolsó kérdés következett, ami azonban kifogott a fiún.
~Mi a fasz? Milyen csata? Életemben nem hallottam erről. Biztos én vagyok hülye. Azonban ha összeszedjük az összes csatát amit Amegakure, és Kusagakure vívott... Ááá! Feladom. Rendben, legyen ez. Abszolút tipp, de legalább az egyetlen a tízből. Azért hat pontot csak össze kéne szedni.~
Végül letette a tollat, és megtámaszkodott a bal könyökén, kezét az arcára téve mint a kocsmában. Így nézte a lapot, ami a szomszédainak fel is tűnt. 
~Nehogy kérdezni merjetek. Én biztos nem szólalok meg, de ezekből kinézem, hogy azt is megbuktatják aki meg sem szólalt.~
Végül megfordította a lapot, hogy lesni se tudjon a két srác, akik ezek után már nem néztek többet a fiúra. 
Az idő szép lassan telt, Karasu pedig párszor az órára, majd a többiekre pillantott. Voltak akik még mindig tollat rágtak, páran írtak, néhányan pedig szintén megfordított lappal nyugtázták: Ez sikerült.
A genin gondolkodott, hogy rajzol valamit a lap hátuljára, ahogy azt oly sokszor megtette az akadémián, esetleg költ egy verset a vizsgabiztosnak, de ez valószínűleg nem tetszett volna a homokiaknak. Így telt el élete leghosszabb öt perce. Nem emlékezett rá mennyi ideig írta a tesztet, nem tudta mikor hagyta abba, azonban már csak két perc volt hátra. Az utolsó egy percben páran már pánikoltak, ez tisztán látszott. 
A selejtet kiszórják. 
Végül már csak másodpercek voltak hátra, és mindenki letette a tollat, az is aki eddig csak rágta. Még az is, aki a kezébe sem vette.
5...4...3...2...1...
~Vége.~
avatar
Nishikawa Karasu
Játékos

Taijutsu Pontok : 60

Tartózkodási hely : Mei-sama oldalán


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 365

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: A Fekete Homok Terme

Témanyitás  Hattori Arata on Szomb. Feb. 10 2018, 23:29

/Chuunin Válogató Vizsga - A reagálásra engedélyt kaptam a Ninja Tanácstól/


A múlt kísértetei
Két hónap. Két egész hónap telt el a háború végének bejelentése óta. No igen... a háború. A háború, amelyben ezrek haltak meg, ahol az apák temették fiaikat, vagy épp nagyszülők az unokáikat. A háború, a IV. Nagy Shinobi Háború, ami tömegével szedte áldozatait... most véget ért. De vajon tényleg vége volt? Hiszen az újjáépítések még csak épphogy elkezdődtek, a nemzetek közötti ellenségeskedés pedig nem éppen szűnt meg egy csapásra... tán csak a legfelsőbb szinteken, és katonailag. Ettől függetlenül nem lehetett csak úgy eltörölni az elmúlt sok-sok hónap keserű emlékeit, azt a vérzivataros időszakot, amely özvegyeket és hadiárvákat szült, romokat és kiégett erdőket okozott, szenvedést és nyomort hagyott maga után. Nem. Ezt sosem lehetett elfeledni, maximum csak félretenni... de még tán azt sem.

A múlt kísértetei örökre ott fognak bolyongani árnyakként az emberek látómezejének peremén, várva, hogy mikor úszhassanak be újra, mikor döfhessék bele az ember szívébe hideg tőrüket, ezzel felszakítva azt a sebet, ami sosem fog igazán meggyógyulni... és akkor, amikor a tőr olyan mélyre hatol, hogy újabb sebet ejt a felszín alatt, akkor elkezdődik a következő nagy világégés... elkerülhetetlenül és visszavonhatatlanul. Mert ez volt az élet rendje. Az ember nem felejtett, és ez így volt helyes... bár, tán... néha jobb lett volna felejteni. Akkor elkerülhették volna azt, hogy legközelebb is egymás vérét vegyék, olyan indokokért, amelyeknek rég a feledés homályába kellett volna veszniük. De a múlt kísértetei senkit nem engedtek ki hideg karmaikból...

Arata ez ellen nem is akart harcolni. Határozott célokkal pakolta össze felszerelését, mikor pedig mindent rendben talált, elköszönt szüleitől, és csatlakozott két másik társához, plusz az ideiglenes Jounin sensei-hez is. Csak ez egyikük neve ragadt meg benne igazán, azé az ígéretes, de kissé bohókás gyereké... Zion. Hátha vele jó csapatot fog tudni alkotni. Ettől függetlenül... Arata nem igazán vágyott arra, hogy a többieket kelljen pátyolgatnia. Jól dolgozott egyedül, jobban is, mintha csapatban dolgozott volna, de tudta, hogy milyen fontos egy csapat... szóval nem ágált, csak beletörődött, és remélte, hogy nem kell hallgatnia egyikőjüktől sem a panaszokat majd, amikor beérnek majd a sivatagba. Arata már előre felkészült a kicsit könnyebb anyagú ruhával, de sejtette, hogy nem lesz majd leányálom az a klíma, amit ott fogja várni őket... azonban eltökélte, hogy egyetlen egy panasz sem fogja majd elhagyni a száját, amikor átvágnak a sivatagon. A Chuunin Válogató Vizsga... végre itt volt az, amire már évek óta várt, amire vagy néhai jounin felügyelője, vagy csapattársai miatt nem tudott eljutni már régebben. Most majd meg fogja mutatni a világnak, hogy Amegakure nem vehető félvállról, és a Hattori klánnal is újra számolni kell a porondon...

Sunagakure no Sato
Hőség. Ha valami, akkor a hőség az elviselhetetlen volt. Annál rosszabb tán csak az éjszakai hideg, de Arata száját, magának megtett ígéretéhez híven egy rossz szó sem hagyta el, egyszer sem panaszkodott, csak ment tovább a száraz, érdes és mindenhova behatoló homoktengerben. Egy valamiben biztos volt... ha odaérnek Sunagakurébe, akkor venni fog egy jó fürdőt, és az se fogja érdekelni, hogyha a víz forró lesz, csak lemoshassa magáról az út porát. A rejtett faluba érvén, bemutatta útlevelét az ellenőröknek, akik továbbengedték őket; Aratát lenyűgözte a lépcsőzetes védelmi rendszer, ami elég könnyen meg tudta törni a támadókat... bár, ez sem bizonyult elégnek, amikor a falut elfoglalták, épp ezért Arata igyekezett megtalálni a benne lévő hibákat, ámbátor abból most nem kevés volt, hiszen a falut azért itt-ott még kellett foltozgatni. De hát, ez volt az eredménye annak, ha valahol több nagyobb csatát is vívtak.

Csoda, hogy egyáltalán a civil lakosság életben tudott maradni a körülmények alatt. És attól függetlenül, hogy Arata a békesség jegyében sosem mondta volna ki itt azt, amit gondolt, örült annak, hogy Sunagakure is egy kicsit megérezte, milyen az, amikor kiszolgáltatottá válik... hogy milyen az, amikor egy nála erősebb hatalomtól függ a sorsa... hogy milyen az, amikor menekültként kell tengetniük a napjaikat, amikor éheznek és fáznak. Igen. Most, hogy jobban megnézte a homokkő épületeket, Aratába még inkább belevágott, hogy ennek a helynek porig rombolva kéne állnia, lakosainak pedig egy tömegsírban feküdnie, férfiaknak, nőknek és gyerekeknek egyaránt; mert, ha mindenkinek vége, akkor nem lesz, aki bosszút akarna állni elhunyt szeretteiért, vagy lerombolt házáért.

Bevezették őket arra a helyre, ahol el fogják szállásolni a chuuninjelölteket... nos, nem volt éppen a legjobb, ahogy a fogadtatás sem. Az írásbeli megkezdése előtti időszak a ridegtartás jegyében telt el, ahogy azt Arata később megfogalmazta magában; reggeli nincs, alig valamekkora fejadag, éjszakai hideg és nappali hőség... ráadásul összezárták az összes, régebben ellenséges nemzet geninjeit egy helyre, amiből nem igazán sülhetett ki semmi jó. Egy csapatot már haza is küldtek a szervezők, még a Vizsga megkezdése előtt. ~ Szánalmas selejtek... ~ gondolta Arata, miközben becuccolt cellájába a másik kettővel együtt; a Vizsgáztatókat még a nemi különbségek sem érdekelték, csapatként lettek elszállásolva.

Aratát ez nem igazán érdekelte, ugyanis egy éles küldetés során sem válogathatta meg a szabad ég alatti hálótársait, ráadásként nem volt az a szégyenlős fajta, őt aztán nem érdekelte, hogyha egy női csapattárs előtt át kellett öltöznie. Az olyan falvak gyermekei, mint Konoha... hát, ők talán akadékoskodtak ezen, de a kisebb nemzeteké nem igazán. Shinobi és kunoichi: egyek voltak egymás szemében. Legalábbis Arata szemében nem volt se több, se kevesebb egy női társ, mint egy férfi. És bár már bőven érett volt a dologhoz, egyelőre őt a chuuninná válás érdekelte, nem pedig a nők. Annak is meglesz majd a maga helye és ideje, de még nem most volt. Először a karrierjére kellett gondolnia, utána következhetett bármi, ami a családdal kapcsolatos. Mármint az általa alapítandó családdal, hiszen mostani családjának viszont dicsőséget és elismertséget kellett kivívnia itt. Kíváncsi volt, hogy mik lesznek majd a feladatok, hogy milyen akadályokon kell majd átvágnia magát ahhoz, hogy elérje a chuunin címet, de egy pillanatig sem gondolta, hogy könnyű dolga lesz.

Chuunin. Mit ér a chuunin cím? Mindent... felelte volna az átlag genin, ha megkérdezik. Aratának azonban ez csak egy ranglétra volt, amit meg kellett lépnie, mielőtt még elérni a végső célját, azt a célt, amit kitűzött magának. És ezért a célért bármire hajlandó volt. Elviselte az alvásmegvonást, a kevés ételt... elviselte azt, hogy meg akarták törni őket, hogy a selejtet kihullajtsák, mielőtt még maga a vizsga megkezdődne. Ha ő lett volna a szervező, ő sem csinálta volna másként a dolgot. Így lehetett kiszűrni azokat, akik nem voltak alkalmasak a ranglétra következő fokára lépni. Jó ideje nem volt nemzetközileg megtartott Chuunin Válogató Vizsga, evidens volt, hogy csak a legjobbakat akarták meghagyni, és az alkalmatlanokat pedig kiszórni. Aki ezt a kis étel-ital és alvásmegvonást nem volt képes elviselni, az majd miként fog helytállni a küldetésen, mint szakaszvezető? Amikor majd magukra kell vadászniuk, vagy napokig egy helyben ülniük, hogy a célpont feltűnjön végre... nem, ezt el kellett viselni ahhoz, hogy elmondhassa majd magáról: átment a teszten. No meg persze, ott volt az is, hogy nem akarta megadni azt az örömet ezeknek a homokos... pontosabban homokfalvi kutyáknak, hogy lássák, nem érzi jól magát. Ó, igenis ő jól érezte magát! Egyenesen kicsattant az energiától! Amúgy nem, de kifelé ezt mutatta... legalábbis próbálta mutatni.

Jó, persze nem véletlenül. Mikor realizálta, hogy a koszt kevés, az alvás pedig nehézkes, - hiszen minden fél órában verték az ajtajukat - akkor megpróbált ügyeskedni ezt-azt. Sajnos az ételt túl jól számolták ki, náluk már nem volt, mert azt felélték az ideút alatt - vélhetően a kísérő jounin tudott egy pár dolgot arról, hogy mi lesz itt, és néhányan panaszkodtak a tömegben, hogy nincs dugikajájuk... - és pont annyit adtak nekik, ami még épp elég tápértékkel bírt, de nem laktak jól tőle. A víz volt az egyetlen baj, de Arata kitalálta a megoldást... már, ha azt megoldásnak lehetett nevezni, de inkább csak félig volt jó. Mikor kiment mosdóba, Suiton: Kaitou segítségével felszabadított egy kis vizet a szájában, és le is nyelte azt, de hát, ez olyan volt, mint halottnak a csók, mivel a víz gyakorlatilag elemi chakra volt, így nem igazán tudta táplálni őt. Egyvalamire volt csak jó, hogy ideiglenesen el tudta verni vele a szomjúságérzetet, legalább pont addig, amíg meg nem kapták a következő fejadagot abban a fülledt helyiségben, ahol az áporodott izzadtságszag legalább annyira zavaró volt, mint az, hogy alig kaptak enni és inni.

Tán ez jobban is zavarta a férfiút, de ennek sem adott hangot. Nem fogja megadni az örömet a felügyelőknek... be fogja bizonyítani, hogy jobb azoknál a konohaiaknál, akik éppen verték a nyálukat egy kis plusz ételért. ~ Ezek lassan egymást zabálják fel... barbár beteg barmok... ~ gondolta, és inkább letette a fejét az asztalra, de abban a minutumban hideg víz zúdult a nyakába. Örömmel nyugtázta, hogy legalább kicsit meg tudott fürdeni, hiszen ez volt a terve; látta, hogy mit tesznek azzal, akik megpróbálnak elaludni, és így legalább... hát, legalább hűsölt egy kicsit, no. Meg tisztább is lett valamennyire, legalább ő nem lesz olyan büdös, mint a közelében lévő iwagakurei, aki valami "miért nem romboltuk porig ezt a koszfészket" szöveget mormolt az orra alatt. Ha valamiben, akkor ebben egyetértett az iwagakureivel. Tényleg porig kellett volna rombolni ezt az egész koszfészket, és a helyét pedig behinteni sóval, utána ugyanezt megtenni a többi Nagy Nemzet rejtett falvával is. Oh, és persze mindegyik shinobit közülük internálni és kivégezni. Akkor talán tényleg béke lenne ebben a világban, legalábbis ez volt Arata véleménye, aminek viszont nem igazán adott hangot.

Éjszakai kezdés. A megtörés másik fokozata. Előző éjszaka alig engedték aludni őket, és most is azonnal felébresztették azt, aki megpróbált elbóbiskolni. Ügyes húzás, de Arata dugiban gyorsan bevett egy energiatablettát, és majd a következőt is be fogja venni, még a vizsga megkezdése előtt. Ezzel ki tudta tolni a fáradtságot, de csak remélni merte, hogyha átmegy, akkor a következő nem azonnal utána fog következni, mert bizony nagy bajban lesz ezesetben. Az energiatablettát ki kellett pihenni... kettőt pedig még inkább, legalább tíz órányi alvásra szüksége lesz ezután. És bár fáradt nem volt a tabletta miatt, ettől függetlenül rohadtul unta magát, mert tudta, ha előveszi a kis könyvecskéjét, el fogják venni tőle. - Bármi legyen, próbáljunk meg összedolgozni. El fog kelleni a csapatmunka, úgy érzem... - mondta csapattársainak, de nagyjából ennyiben ki is merült az Arata általi kommunikáció feléjük. Vajon mi lesz? Az elmúlt időszakot végigtanulta, a dédapja nem csak gyakorlati, hanem elméleti edzést is nyújtott számára. Bízott a tudásában, ha azt fogják számonkérni akkor nem lesz probléma. Csak elkezdődhetne már... az óra lassan, nagyon lassan ketyegett, de végre-valahára a nap lement, és hamarost jelezték is nekik, hogy elindulhatnak a helyszínre. Ideje volt már, mert a hideg kezdett begyűrűzni a nappali forróság után, és az átizzadt ruhákban még jobban fázott mindenki; volt, aki egyenesen didergett. De hát... erre ment ki a játék, nemde? Az óra végre elütötte a tízet, de addig át kellett élnie, hogy egyesek a sózott víz miatt panaszkodtak. ~ Mégis mit vártak az előzőek után? Hogy tejben-vajban fogják füröszteni őket? Selejtek...

Igen, Aratának megvolt a véleménye a többiekről. Az iratait természetesen azonnal odaadta a két ajtónállónak, hiszen az volt a feltétele annak, hogy beléphessen a terembe. A gyér világítás, a fekete falak és a nyugati ablak után már csak hab volt a tortán, hogy a csapatokat elválasztották egymástól, és a székek úgy nyikorogtak, mintha a fa lelke visított volna kegyelemért. Bár, néhány testesebb shinobit elnézve, Arata inkább a székeket sajnálta. Az ajtó becsukódásával végre némileg több fényt kaptak, és láthatták a papírokat és tollakat. Páran természetesen azonnal szemügyre vették volna közelebbről is, de az oldalt ülő felügyelők éles hangja végighasított az amfiteátrumszerű termen, ezért Arata inkább meg sem próbált hozzányúlni még a tollhoz sem. Inkább figyelmesen hallgatta a fő vizsgáztató által elmondott instrukciókat. ~ Beugró? Hm... Tényleg ki akarják zárni a selejteket. És öt perc? Jó, mondjuk erre a tíz kérdésre elég lenne kettő is... ~ gondolta, mikor gyorsan megnézte a kérdéseket, mielőtt még a vizsgáztató felszólította őket arra, hogy csak rá nézzenek. Jó taktika volt, ezzel elkerülte azt, hogy egyesek gyorsan memorizálni tudják a kérdéseket. Szerencsére Aratát jó ésszel áldotta meg az ég, így elég volt egyszer rápillantania, hogy a tízből az első négy még mindig az agyában keveregjen. Háború... hát persze, hogy a háborúról kérdeztek. Ugyan mi másról kérdeztek volna?

Beugró... Vissza az Akadémiára, ha nincs meg hat pont. ~ Most komolyan, ki az aki, ebben nem tud elérni hat pontot? Az minek van itt egyáltalán? ~ tette fel magának a kérdést Arata, amikor a vizsgáztató rácsapott az órára, és elindult a visszaszámlálás. Abban a minutumban körmölni kezdett, nem érdekelte, hogy a mellette, mögötte és előtte ülők miként haladtak. Több százan voltak a teremben, de Arata most mindenki kizárt, a teljes környezetét, csak írta a válaszokat. Egy pillanatig sem kellett gondolkoznia azokon, elolvasta és már tudta... ezek tényleg egyszerű kérdések voltak, a bent ülők mindegyike gyakorlatilag megélte a háborút, ha máshonnan nem, hát a napi újsághírekből, vagy a vacsoraasztalnál a családtól hallhatták az információkat, amelyekről ebben az Előzetes Felmérő Tesztben kérdeztek. Kíváncsi volt, hogy mi lesz majd a tényleges írásbeli tesztben, mivel ez... ez semmi sem volt. Ez csak azt mutatta meg, hogy gyorsan, nyomás alatt mennyire képesek összeszedetten gondolkozni és emlékezni, legalábbis Arata erre a következtetésre jutott. No meg arra, hogy az, aki ezt nem tudta, tényleg nem volt alkalmas még shinobinak sem. Ahogy végzett, le is tette a tollat és elégedetten nyugtázta, hogy három perc alatt le tudta körmölni a válaszokat; még volt két perc hátra, ezt viszont feszült figyeléssel töltötte, és még véletlenül sem nyúlt hozzá sem a papírhoz, sem a tollhoz. Aztán... síp. Az első kör első köre lezajlott. Vajon hogyan tovább?
avatar
Hattori Arata
Játékos

Taijutsu Pontok : 110

Tartózkodási hely : Amegakure no Sato


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 662

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: A Fekete Homok Terme

Témanyitás  Akira on Vas. Feb. 11 2018, 20:17

//Chuunin vizsga//

A hold fehér villanása hazatért hosszú évek után újra a Hold országának talaját érintette lába. Az út kemény volt, sokat tapasztalt, korát illetően pedig vén genninnek számít. Megjárta a frontot és valahogy túlélte. Vajon a szerencséjének köszönheti ezt vagy a tudásának? Hamarosan kiderül, ugyanis a falu szinte még el sem fogadta, ha egyáltalán elfogadta, hogy él és visszatért, máris úgy döntött, hogy elengedik a vizsgára, de ezúttal sokkal körültekintőbbek. Társait egyelőre nem ismeri, őket már előre küldték, igaz az csak egy két fős csoport, hiszen a harmadik társuk egy küldetés során egy rosszul elsült csapda hatására életét veszítette a fronton. Genki, bár ezt a nevet azóta nem használta, hogy elhagyta szülőfaluját, szerencséjére, a falu vezetés úgy döntött, hogy elengedik a vizsgára. ÍÉppen csak elhagyta Kumot és a villámok földjét, máris fordulhatott vissza a nem kevésbé barátságtalan Szél országába, ahol egyenes útja van Sunagakuréba. A meleg nem éppen az ellensége, ugyanis egy trópusi szigeten nőtt fel, ahogy már a hideg éjszakák is sokkal kevesebb gondot okoztak a számára, ugyanis Kumoban megedződött annyira.
Az országba lépve az első dolog az volt, hogy a hivatalos papírokat kérték el és ellenőrizték, majd a "szállásunkra" kísértek. A falun jól látszottak a háború eseményei és ugyan csak szóbeszédek szintjén, de eljutott hozzám is, hogy a falut Iwagakure foglalta el és ezzel tört ki a háború. Körbenézve szomorú látvány volt a falu, nem csak a homok lepett be mindent, ami nem is meglepő, hanem a sok lerombolt ház. Pontosan ezt láttam Kumoban is, mielőtt eljöttem onnan. Jobban megfigyelve a gennineket látszott mindenkin, hogy meg akarja kapni a rangot, talán én voltam az egyetlen, aki azért vagyok itt, hogy reprezentáljam a falunk erejét, a rang már csak egy bónusz. Nem vágyom az előrelépésre, vagyis nem így. Eleget teljesítettem már, még ha sokszor nem is hivatalos küldetésen és ezzel pontosan tisztában is vagyok. Érzem, hogy szinte csak gyengébbek vannak, legalábbis, ami a chakraszintet érinti, de azzal is tisztában vagyok, hogy sok olyan képesség és lehetőség van a ninjutsuk területén, amivel át lehet engem verni és akár le is lehet győzni, annak ellenére, hogy talán az én chakratartalékom a legnagyobb a jelenlévő genninek közül, bár ki tudja, lehet itt olyan, aki jól titkolja.
Beérve a szállásra és meglátva a szobát, amit kirendeltek nekünk, első körben a merev romoknál "meglátogatott" patkánylyuk jut eszembe. Ha ott túl tudtam élni, akkor talán itt sem fog gondot okozni a dolog, bár nem tudom, hogy mi vár itt rám. A cella, ahol elszállásoltak csak a kezdet volt. Az éjszaka folyamán nem hagytak aludni, ugyanis valaki fél óránként verte az ajtót, az étel szegényes és undorító volt, nem mellesleg reggelire nem is kaptunk semmit.  ~Egyszer verem rá valakire az ajtót, de az nem köszöni meg.~ Gondoltam magamban olyan hajnali fél 3 körül, amikor már körülbelül nyolcadik alkalommal jött az illető. ~Vajon mindig ugyanaz jön vagy váltva csinálják? Szánalmas a próbálkozás, éltem én már túl rosszabbat is, például a merev romoknál vagy a fronton.~ A másnap sem volt jobb, semmi reggeli, ebéd és vacsora pedig alig volt valami, az elalvásról pedig szó sem lehetett, ugyanis amint valaki megpróbálkozott vele víz ömlött a fejére, egy ízben én is megtapasztaltam ezt, viszont korábbi látvány alapján én fel voltam rá készülve, ugyanis csak úgy csináltam, mintha aludni próbálnék, majd a víz alatt kinyitom a számat, hogy legalább pár kortyot le tudjak nyelni, legalábbis megpróbálom.
Aztán az óra hirtelen elüti a 10 órát. Kinyílik az ajtó, amit eddig a legtöbben bámultak és vártak arra, hogy kijöjjenek a vizsgáztatók és elmondják, hogy a vizsga első szakasza elkezdődött. 2 jounin tűnt fel, akik elállták az utat a beszivárgás megkezdése előtt. Felszólítottak, hogy iratokat vegyük elő, mert ellenőrzés lesz. Egyesével mindenkinek megnézték a papírjait, majd közölték a helyét. Természetesen a csapattársakat még véletlenül sem egymás melé ültették és ha lehetséges talán a legmesszebbre egymástól, mindezt úgy, hogy lehetőleg ellenséges falvak shinobijai üljenek egymás mellett. velem ugyan melé lőttek, hiszen mind a két oldalon harcoltam, így nem tudtam elmondani, hogy melyik is ellenséges falu nekem. Talán a Víz országára haragudtam egy kicsit, mivel újra felforgatták az én és családom életét, de nem annyira, mint más szövetséges falvak ninjái. Egy dekoratív hölgy és egy nagydarab, szakállas fickó közé kerültem. Mint kiderült a nő Yukigakuréből érkezett és nem rég töltötte be a 18-at, míg az úriember korát nem tudtam megállapítani, de a fejpántja alapján Iwagakuréből érkezett. A szoba sem ppen barátságos volt, egyetlen ablak volt rajta, azon kívül az egész fekete volt. A lámpák csak annyi fényt adtak, hogy az ember, amennyiben nem állathasználó, csak az orráig éppen csak ellátott.A székek is legalább ennyire kényelmetlenek voltak és valahányszor valaki megmozdult vagy leült rájuk akor fülsértő nyikorgást hallattak. Miután mindenki elfoglalta a helyét a papírokat nem kaptuk vissza, de helyette bezárták az ajtót és lámpák fényesebbé váltak, aminek hatására láthatóvá váltak az asztalon helyet foglaló tollak éspapírok, már ha valakinek eddig nem tűnt fel.Bárkire, aki megpróbált hozzányúlni a papírhoz egyből kapta az utasítást, hogy ne tegye. Körbenézve rengeteg egyenruhás fazon ült, kezükben mappa, papír és ceruza volt. A terem túlsó végében egy hagyományos katedra volt, utoljára az akadémián jártam ilyen teremben, az is körülbelül 8 éve volt. Aztán egy újabb tag vált láthatóvá, aki egy órát rakott az asztalra, ami pontosan 5 percre volt beállítva.Körbenézett a termen, majd mintha a halál maga szólalt volna meg, olyan hangon kezdett el beszélni. Elmondja, hogy megfordíthatjuk a lapot, majd közli, hogy ez nem a vizsga, csak egy beugró és 6 kérdésre kell jól válaszolni a tízből és aki megbukik rajta annál kérvényezik a falunál, hogy ültessék vissza az akadémia utolsó évére. A beszéd végeztével rácsap az órára, ami el is indul. Egyből a papírra nézek, majd meg is akad az első kérdésem a szemem, ami a nevem s a falum. Egy pillanatra elbizonytalanodom, de aztán gyorsan le is írom. A többi kérdés már nehezebb. Az első kérdés, a nevem után, gyakorlatilag nevetségesen könnyű, gyakorlatilag adja magát. A második kérdés már egy kicsit becsapós volt,mert ha jól tudom, akkor pont nem a főparancsok faluról kapta a nevét, hanem inkább a Tűz ellenségeként adták a szövetségnek a nevet. A harmadik kérdés szimpla tipp, bár több lehetőséget is ki tudtam zárni, mert első kézből tudtam, hogy részt vett a csatákban, még ha az egyikbe jártam is és akkor még semleges votl, de hogy azóta megtartotta-e ezt a helyzetét. A Wasabui és Wagarashi családról nem is halottam, így csak tippelni tudok, sejtésem szerint valamelyik kisebb országból származhatnak, de tényleg semmi ötletem, így kiválasztok egyet. A következő kérdés nem túl nehéz, lévén a hír eljutott hozzánk is Kumogakurébe is, tehát a válaszban egyértelműen bejelöltem a jó választ. A tíz kérdésből hatot megválaszoltam, majd felnézek a papírból, hogy pontosan tudjam mennyi idő van még. ugyan a Wasabi és a Wagarashi kérdés hosszabb időt vett igénybe, mégis majdnem 3 percem, pontosan 2 perc 48 másodperc maradt még. A következő kérdést végig sem olvastam, ugyanis jó magam is résztvettem ebben a csatában, így a kérdésre körülbelül már a válaszok megnézése nélkül is tudom a választ. A következő kérdés már nehezebb volt, de kettőt egyből ki is zárok, hiszen azok hozták létre a szövetséget, de azt is tudtam, hogy a többi is a Víz szövetségéhez tartozik, mégis csak kettő között gondolkodom. Az utolsó két kérdésemre még másfél perc maradt, hiszen gyorsan válaszoltam. Mivel az utolsó két kérdés is olyan volt, amiről én magam nem hallottam, így csak betippeltem a két választ, majd letettem a tollat.
avatar
Akira
Játékos

Taijutsu Pontok : 194

Tartózkodási hely : Elveszve a nagyvilágban


Adatlap
Szint: S
Rang: Genin
Chakraszint: 835

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: A Fekete Homok Terme

Témanyitás  Kaibutsu Hiroto on Hétf. Feb. 12 2018, 21:29

//Hajrá Konoha!//

Eljött hát az idő. A háborúnak vége és most chuunin vizsgára készülnek a nemzetek. Amikor meghallottam a hírt, tudtam hogy engem ebből is kihagynak, hiszen még csapatom sem volt. Viszont amikor megkérdezték, szeretnék-e részt venni, azonnal rábólintottam. A társam Yamanaka Inako lett, akiről semmit sem tudtam. Éppen ezért az úton próbáltam vele a lehető legtöbbet beszélgetni. Alaposan kifaggattam a technikai tudásáról, illetve elárultam neki, hogy tőlem mire számíthat. Ezt követően megpróbáltunk együtt kitalálni valamilyen taktikát, amivel sikert érhetünk majd el a vizsgán.
Majd egy nem túl hosszú utazást követően megérkeztünk Sunagakurébe. Nappal a túlzott meleg, éjjel pedig a túlzott hideg viseli meg az embert. Ráadásul hiába zárult le a háború, a sérelmek még túlzottan frissek. Néhány csapat összeszólalkozott, az egyiket pedig haza is küldték. Itt már tényleg nem babra megy a játék... Az éjszakát lényegében egy cellában töltöttük, ahol nem hagytak minket aludni. Néha kopácsoltak az ajtón, csak hogy ne hunyjuk le a szemünket. Ez viszont engem nem túlzottan zavart, ezért lehunytam a szemem. Már majdnem elszundítottam, amikor jó adag hideg víz zúdult a nyakamba. Nagyon bosszantott a dolog, hisz váltóruhám nem igazán volt. Abban kellett lennem, ami rajtam volt. Így hát ázott kutyaként virrasztottam. Ennivalót alig kaptunk, ráadásul a vizsga reggelén kimaradt a reggeli.
Végül újra ránk esteledett. Miközben elindultunk a vizsgáztató teremhez, próbáltam megkeresni Inako-t, hisz együtt csak egyszerűbb lenne teljesíteni a feladatot. Persze  a dolgok ezt követően sem alakultak könnyebben. A terem ajtaja előtt megvárattak minket, amivel egyre jobban felhergelték a tömeget.
~ Ha egymás ellen kell harcolnunk, szinte biztos hogy sokan nem fognak vacakolni és kiadják magukból a feszültséget. Ennek nem lesz jó vége! ~
Pár perc morgolódást követően végre kinyitották a terem ajtaját. Ekkor két jounin elkérte a papírjainkat, majd egyesével beengedtek minket a terembe. Ez szintén elég sok időt vett igénybe. Ekkor kezdett az az érzésem támadni, hogy direkt húzzák az agyunkat. Meglehetős közönnyel adtam át a papírjaimat az egyik biztosnak, majd elfoglaltam a helyem a kijelölt helyemen.
Miután mindenki leült, végre megérkezett a vizsgáztató. Unottan nézek rá, majd csendben végig hallgatom amit mond. Ezután gyorsan letekintettem a papírra, majd átnyálaztam a kérdéseket. Nos igen, a beugró feladatsor nem volt valami nehéz. Villámgyorsan ráírtam a papírra a válaszaimat, vártam, hogy páran beadják a sajátjukat. Ezt követően én is letettem a pennát és vártam a folytatást...

_________________
Adatlap
On this sea of rats I shall set my throne On this sea of death I shall claim my crown

Karakterek: Obake Kaito, Hoshizoku Kaito, Doshiri Asuka, Tottori Shinko
avatar
Kaibutsu Hiroto
Játékos Mesélő

Taijutsu Pontok : 73


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 469

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: A Fekete Homok Terme

Témanyitás  Kureiji Hanaro on Kedd Feb. 13 2018, 03:14

//Sok sikert mindenkinek Smile// 

Valahol Füst Országában, a Karite no Sato melletti erdőségben.
A katakombák mélyén szokás szerint lassan telt az idő. Csak a falióra, mely most délután öt körül járt, tudatosította valamelyest a jelenlévőkben, mely napszakban is járhatnak épp.
Halovány fényt árasztó fáklyák szegélyezte ebédlő, vassal burkolt falak melyről itt-ott tompán verődött vissza a lángok aranyló tánca, egy hatszemélyes, kopott, bordó asztallal és négy darab székkel.
Az egyik széken egy fiatal, zöldhajú, tizenéves forma fiú foglalt helyet. Zöld szemei unottan pásztázták a kopár falakat, tekintete sokadjára járta már körbe a termet, néha-néha elmerengve az aranyló fények táncában.  Hikaru, kedvenc bábja most is a mellette lévő széken foglalt helyet, bepólyálva, szokásos némaságba burkolózva.
 Tetsu, a család feje és tanítója kérésre várakozott most, már jó egy órája itt Han. Szeretett volna felpattanni székéből, megkeresni mesterét és beolvasni neki, hogy így megvárakoztatja, de nem tehette. A férfi az, aki miatt most itt lehet, aki miatt a család része lehet. Tetsu hangja nem tűrt ellentmondást, amikor ide hívatta és az ifjú sunai jól tudta, ilyenkor jobb, ha csendben marad.
Halk nyikorgás kíséretében tárult ki a kétszárnyú ajtó, s egy férfi lépett be rajta. Bordó vörös haja, hosszúkás arca és fülei tündékre emlékeztető külsőt kölcsönöztek neki, ahogy különböző színű szempárja is felkelthette az arcát jobban szemügyre vevők figyelmét. Szájában a szokásos cigaretta csonk lógott, tekintete megakadta a teremben már helyet foglalt fiún.  Nyugodt, ragadozókat meghazudtoló könnyedséggel szelte át a termet, majd a fiúval szemben foglalt helyet, s valamelyik zsebéből elő halászva egy papírköteget tett az asztalra. Látva, hogy az ifjú nem érti, miről van szó, székében előre dőlve áttolta azt a fiú elé.
- Ez micsoda Tetsu? - Han értetlenül vette a kezébe a papírokat, s kezdte őket lapozgatni.
-  Ez, amiért idehívattalak. - Jelentette ki kurtán. Bár most foglalt helyet, most újfent felállt, s háttal állva a fiúnak kezdett magyarázatba.  - Az edzéseknek vége Han. Legalábbis ami a kezdeti gyakorlatokat illeti. Elértél egy szintet és ennek mind örülünk. Egyszer már bizonyítottál, hogy érdemes vagy a képzésre. És most Kari, Yama és én úgy véljük, készen állsz, hogy tovább lépj, hogy bizonyíts méltó vagy, hogy a családunk tagja legyél, s hogy egyenértékűként kezeljünk.
A kezdeti büszkeség és öröm, amely eltöltötte a fiút, hogy a cigarettázó férfi elismeri tetteit és akaraterejét hamar lelohadt. Még egy próbatétel van hátra melyen az ifjúnak átkell esnie, hogy a család egyenrangú tagjává váljon. Kifelé még annak ellenére is mosolygott, hogy a férfi háttal ált, mert Tetsunál nem lehet tudni mikor figyel és mikor nem. De belül összetört. Jeges tőrként hasított a szívébe a tudat, annak ellenére, hogy az elmúlt hónapok alatt mennyi olyan dolgot tett, amit csak a puszta akaraterejének köszönhetőn volt képes elérni, még mindig próbatételek elé állítják. 
- A papírok, amiket az asztalon látsz a chuunin vizsgához szükséges információkat, utasításokat tartalmazzák, és ami fontosabb köztük vannak az ideiglenes papírjaid is.
- Milyen vizsga? Milyen papírok? Mégis mi ez az egész Tetsu? Azt hittem eleget bizonyítottam már! Hogy én is veletek tarthatok küldetésekre, hogy egy lehetek közületek.  - Han nem bírta tovább visszatartani sértődöttségét, kicsordulni készülő könnyeivel viaskodva pattant fel, oly hevesen, hogy még a tölgyfa asztalt is ellökte magától.
- Ülj le és hallgass végig! - Fordult hátra a vörös hajú, hangjában szokatlan, haragos éllel. - Azt hiszed, hogy ez az egész olyan egyszerű? - Tette fel a költő kérdést. - Ez a vizsga nem más, mint egy ninja életének legfontosabb mérföldköve. Itt dől el, hogy ki méltó, hogy shinobinak nevezze magát és ki az, aki szánalmas véget érne az első nehezebb küldetés alatt. Mi bűnözők vagyunk. - Emelte fel büszkén fejét, vörös tincsit hátra libbentve, miközben szemein megcsillantak a fáklyák fényei. - Azért fogsz elmenni a vizsgára, hogy tapasztalatot szerezz. A shinobik lesznek majd a legveszélyesebb ellenfeleid. Ismerned kell a mentalításukat, a világukat… Hogy képes legyél felvenni velük a harcot. Ne feledd, őket szabályok, erkölcsök, törvények kötik, minket nem. Ez a mi fegyverünk ellenük… - félbeszakította mondandóját. Elméje mélységeiben most is egykori bűntársai képei villantak fel. Sok-sok társ, akik a törvény kutyáival való harcok alatt vesztették életüket.  Ismét hátat fordítva, nyugodtabb tempóra válta folytatta. - A vizsga pontosan két hét múlva veszi kezdetét. Minden lényeges információt megtalálsz az iratokban.  Javaslom, az új személyazonosságodat magold be rendesen az út alatt. Yama és Kari majd ellát a szükséges felszereléssel. Holnap reggel kell útnak indulnod. Onnantól magadra vagy utalva. 
- De hogyan? Új személyazonosság? - nézte tátott szájjal az ifjú az új papírjait. 
- Mondjuk úgy, hogy a mi kis "szervezetünk" tesz egy kis szívességet Kemurinak, amiért cserébe Ők hajlandóak ellátni a szükséges iratokkal és a saját színeikben indítani. Még egy fejpántal is megdobtak - közben zsebéből előtúrta az említett tárgyat, s az asztalra dobta, pontosan a papiros tetejére - A társaddal majd ott találkozol, Őt is a falu jelölte ki melléd.  - Nagyot szívott a cigarettából, majd komótos léptekkel elhagyta a termet. 
A fiú kezébe vette a papirost, s a „helyszín” mellett azonnal megakadt a szeme. Mint egy kígyó, úgy sziszegte fogai között a gyűlölt nevet.
- Sunagakure…

Másnap étellel, itallal, a rendkelkezésére bocsájtott felszereléssel és természetesen Hikaruval útnak indult. Nem volt nagy ölelkezés meg búcsú buli. Semmi érzelmes megnyilvánulás. A szobáját, Tetsu parancsára teljesen üresre takarította előző este, eltüntetve létezésének minden nyomát, egy morzsát sem hagyva, hogy valaha is járt a Katakombák falain belül.  Talán az idősebb férfi ezzel akarta enyhíteni azon eshetőség okozta fájdalmán, ha a fiú mégsem térne vissza.
Han első dolga volt, hogy a papír halomból előbogarászta a térképet, s séta közben megtervezte az utat. Gyakorlatilag esélytelennek tűnt bármilyen egyéb közlekedési forma igénybevétele, így jobb híján gyalog tette meg az eseményekben nem túl gazdag utat a Szél Országáig, átvágva a Tűz és a Folyó országán. 
Hosszú és kimerítő gyalogtúrába került, mire a már jól ismert dús, zöld növénytakarót egy rég látott, ismerős talajfajta kezdte felváltani. A fű egyre jobban ritkult, ahogy kezdte elhagyni a Folyó országát, s helyét átvette a látóhatáron túlra nyúló végtelen homoktenger.
Han nagy szerencséjére a helyi időjárás volt a legkisebb gondja, miközben a próbált nem eltévedni a dűnehullámok között, ruhája, amit persze már rég újra cserélt Sunagakure elhagyása óta, az onnan hozott ruházata tökéletes másolata volt, így nagy segítséget jelentett, miközben a városig próbált elvergődni. Itt-ott azért még neki is meg kellet húznia magát egy-egy komolyabb homokvihar miatt. Apró pengékkel tömött, kegyetlen szélviharok ezek, amik könnyen kikaparják az óvatlan utazó szemét, vagy tépik le csontjairól a húst, hogy aztán a test megmaradt tartóváza is felmorzsolódva egyé váljon a homokkal. Már a maradék vize is elfogyott, mire szomjúságtól gyötörten, egy homokbuckára felmászva megpillantotta a város.
- Homok dögivel, közel s távol egyetlen strand se… - tárta szét karjait a távoli városra tekintve - koszos lábú, izzadt emberek, sz˛%r zene, még sz°rabb kaják, ronda nők, kib%szott kazekage. Ez Sunagakure…

A fogadtatás a legkevésbé sem volt barátinak nevezhető. Han akarata ellenér, még úgyis, hogy egy nappal korábban érkezett rögtön a vizsga helyszínére vezényelték. Nem hagytak lehetőséget a fiúnak egy kis városnázésre, bár az is elég volt, amit út közben látott. A város még mindig magán viselte a háború nyomait. Iwagakure árnyéka, mint sötét folt még mindig ott lebegett a sivatag egykori fenséges városa felett, s ez rányomta az emberek életére is a bélyegét. Bár felszabadították őket a komor nyomasztó hangulat, miképp a romok egy része még megmaradt.
Olybá tűnt kis és nagy nemzetek egyaránt képviseltették magukat a vizsgán. De az ellenségeskedés, az egykor különböző oldalon harcoló nemzetek fiai között nem múlt el. Úton útfélen hangoztatták, hogy ki miért érdemelte meg a győzelmet, vagy a vereséget, s a folyamatos piszkálódás eredményeképp egy csapatot haza is zavartak. Hanarot nem igazán érdekelték az ilyen piszkálódások, még ha a Kemuriról is volt szó, nem is érthette, hisz’ benne soha sem élt a hazaszeretet. Ő csak egy hontalan vándor, aki ott telepedik le ahol épp jónak gondolja, s nem szolgál egyetlen nemzetet sem. A többiek meg had tépjék csak feleslegesen a szájukat. Hazaszeretetből még senki sem lakott jól.
Az ellátás még a szokványos trágya, sunai mércét sem ütötte meg. Reggeli nuku, ebéd meg vacsora ímmel-ámmal.  Bár Han gyomra szívesebben vett volna valami gyorsan ható mérget, agya mégis azt súgta jó lesz, ha ezzel a kevéssel is beéri, a körülményeket figyelembe véve ugyanis, ennél jobbra nem nagyon számíthatott. Az első éjszaka kellemesen telt. A hideg, cellaszerű szoba sem volt újdonság, Han a katakombákban is hasonlóban lakott, csak az a hülye nem verte volna az ajtót minden félórában. Han ugyanis szokás szerint nem tudott aludni, amit vizsga miatti idegeskedés csak tovább tetézett, így olvasásra adta a fejét, amit azonban borzasztóan gátolt a dörömbölő ismeretlen. Egy-két alkalommal még közölte is az illetővel, az ajtó túloldaláról, hogy nem szándékozik aludni, az ennek ellenére mégis folytatta.
De volt ennél fontosabb elfoglaltsága is. Az ide vezető útja során beszerzett alkatrészek beszerelése Hikaruba. Kicsomagolta hát a bábot, előszedte a szerszámait, s nekilátott, hogy formába hozza a bábot. Először csavarhúzóval felnyitotta a báb két felkarját, s beszerelte a két senbon lövő mechanikát. A dolog nem ment olyan tisztán, mint gondolta. A báb ugyanis jóval kisebb, mint amilyenre az eszközt tervezték, így kénytelen volt átalakítani . A báb alkarjaiba szerelt tűvetőket a felkarokba helyezte, az újonnan szerzett eszközöket pedik az alkarokba helyezte. A senbon lövő tárait is kénytelen volt átalakítani, a helyhiány miatt, így azok már csak maximum tíz-tíz senbon befogadására alkalmasak. A szomszéd szoba falán gyakorolt az eszközzel, mire a túloldalról káromkodva válaszoltak minden falba repített senbonra.
A két senbon lövő elkészülése után kezébe vette az új játékszerét. Ez egy tartájból és rugalmas csövekből álló szerkentyű volt, amivel Hikaru képes lesz tüzet fújni. Mivel nem lett volna célszerű magára gyújtani a szobát, ezt az eszközt csak szimplán beszerelte, ahogy elméletileg kell, s reménykedett, hogy nem mond csütörtököt a fegyver, ha szükség lesz rá. Bár a csövek szépen megteltek a gyúlékony folyadékkal szivárgás nélkül, s a gyújtó szerkezet is megfelelően működött.  Utolsó lépésként feltöltötte a két-két senbob vetőt a báb felkarjaiban, s a bombavetőt a szájában. Így már készen állt, ha bármilyen harcra is kerül sor.  Ha meg nem is nyeri a vizsgát, így már talán túl fogja élni és akkor már emelt fővel térhet haza, hogy a család elismert tagjává váljon.

A második nap is úgy telt, mint az első. Reggelit nem adtak, ebédet is és vacsorát is csak mértékkel, s a tetejébe közölték, hogy a vizsga a várakozással ellentétben este lesz.
Nappalra az egész bandát, egy rakás izzadt, éhes és szomjas fiatalt bezártak egy fülledt terembe. Az egész célja talán az volt, hogy megtörjék az akaratukat, hogy már itt kiderüljön ki az, akit érdemes tovább engedni. Aki ennyi nélkülözést sem bír, az nem érdemli meg, hogy chuuninnak nevezze magát, sőt még geninnek sem.
Han nem zavartatta magát az események miatt, félrehúzódott az egyik sarokba, Hikarut a feje alá vette, s a tömeg viselkedését figyelte. Az Ő feladata az volt, hogy próbáljon minél több tapasztalatot szerezni a shinobikról, hogy megismerje a világukat, így csak a sarokba húzódva figyelte a névtelen tömeget. Egyik másik bekómált ifjú nyakába víz zúdult, mások úgy gondolták jó ötlet lehet a mosdóban próbálkozni vizet szerezni, csak hogy azt ihatatlanul megsózták.
- Miért nem próbálkoztok a wc-vel? - tette fel a költői kérdést Han fennhangon, hátha valaki felfigyel rá. - Szerintem abba nem piszkáltak bele. 

Ütött az óra. Elérkezett az este tíz, s feltárult a kétszárnyú homokkő ajtó. Két jounin lépett ki rajta, s az iratok átadására szólították fel a jelenlévőket. Han enyhén remegő kézzel bogarászta elő a Tetsu által beszerzett papírokat, s reménykedett, hogy a férfi kapcsolata jó munkát végzett. Fején megigazította a kemurii fejpántot, s Ő is átnyújtotta mikor sorra került. Belépett a teremben ahol közölték az ülésrendet. Azzal a bizonyos kemurii lánnyal még azóta se találkozott bár így, hogy szétültetik a csapatokat egy hamar nem is lesz rá alkalma, Őt magát meg két ellenséges nemzet ifjonca közé ékelték be. Őt nem igazán kötötte le ez a nemzeti viaskodás, mellette ülő társai azonban kellemetlen pillantásokkal adták tudtára „Ha rá mersz nézni a papíromra kiszúrom a két szép zöld szemed!”
- Hangulatos megvilágítás, kellemes dizájn, modern bútorzat… tisztára, mint egy kripta. - gondolta magában Han elmerengve, miközben helyet foglalt. S ha a kriptahangulat nem lett volna elég, a jeges szemmel méregető jouninok és chuuninok gyülekezete, tollakkal, meg papírokkal a kezükben,  a terem szélén katonás rendben, csak erősítette az elképzelést. Mintha egy ravatalozáson ültek volna.
Kisvártatva felvillantak a fények. S megjelent maga az ördög, a fal árnyékából előmászva drakulaszerű kinézettel, csillogóan kopasz fejjel, s oly hangszínnel, amitől még Hanba is megállt az ütő. Egy öt percre felhúzott órát csapott az asztalra, s monológba kezdett.
- Funakoshi Daiki vagyok, az írásbeli vizsga fő vizsgáztatója. Fordítsátok meg a padokon lévő lapot!
Az ifju sunai eleget tett a „kérésnek”, s a következőt olvashatta: Chuunin Válogató Vizsga Előzetes Felmérő Teszt. A kopasz kérdést nem is várva folytatta.
Rám néz mindenki! - erre Han is ijedten kapta fel a fejét. - Amit most láttok, az még nem az írásbeli vizsga, hanem egy előzetes felmérő teszt, egy beugró. Összesen öt percetek lesz a tíz kérdést megválaszolni, kérdésenként félpercnyi gondolkozási idővel. Tíz pontot érhettek el maximálisan, legalább hat pontot kell teljesítenetek ahhoz, hogy a tényleges tesztet elkezdhessétek megírni. Akinek nem sikerül a hat pont, megbukott! Ha egy három fős csapatból egy bukott meg, akkor az a csapat kétfős marad, ha kettő, akkor a megmaradt személy a saját falván belül más csapathoz kerül beosztásra! - Egy kis hatásszünet után folytatta. 
- Aki ezen a beugrón nem megy át, nem érdemli meg azt sem, hogy geninnek nevezhesse magát, és indítványozni fogjuk, hogy erejétől függetlenül visszatérjen az Akadémia utolsó évére egy kis fejtágításra! Csalni
tilos, egy csalás azonnali bukás nem csak az illetőnek, hanem a társainak is! Öt percetek van, a sípolásnál lerakjátok a tollat! Aki a síp után is ír, megbukott a társaival együtt. Kezdjétek!

A homokszemek lassú pergésbe kezdtek, ahogy a drakulaképű elindította az órát.
- Akkor lássuk - hajolt a tollal a papír fölé a zöldhajú gondolataiba mélyedve.
- Tíz kérdés és mindegyik a háborúhoz kötődik. Persze ki gondolta volna, még most is csak ezen tudnak károgni. Francba, hogy nem figyeltem Tetsura jobban - szitkozódott magában. Mestere ugyanis meglehetősen gyakran hozta fel témát a vacsoraasztalnál ülve, Hanaro viszont legtöbbször figyelmen kívül hagyta. Szerencséjére a kérdések között felbukkant Suna ostroma is, így azt grátisznak véve gyorsan bejelölte a helyes választ. Próbálta itt-ott kilogikázni a helyes választ, vagy csak egyszerűen bejelölte a „c”-t mert mindig az a legjobb, ha nem tudod a választ. Összességében gyorsan végigfutott a kérdéseken, s hátradőlve, karjait a tarkója mögé téve várta az eredményhirdetést.

//Kagami remélem nem nagy probléma, hogy itt ejtettem meg a vásárlást, csak nem akartam üres bábbal, meg kézzel vizsgázni jönni, élményben, meg mesélés alatt meg már nem tudtam volna vásárolni :/   //
Vásárolt eszközök:
Bábmester eszközkészlet                  5000ryou
2db Senbon lövő mechanika            2x3000ryou
 
1db Folyadék kilövő szerkezet         15000ryou
200 db tű                                             10x300ryou  (100-100 a felkari tű vetőkbe)
20db hosszú tű                                   4x300ryou (10-10 az alkari senbon lövőkbe)
1db Altató gázbomba                        5000ryou (bombavetőbe)
5db robbanó jegyzet                         5x200ryou
1db Kunai                                            200ryou

Végösszeg: 36400 (ha jól számoltam)

És akkor így a magammal hozott felszerelés (az előtte meglévőket is beleértve):
1szett szerszámkészlet
1szett bábmester eszközkészlet
1db kunai
8db robbanó jegyzet
Hikaru:
Fejben bombavető, tárban 4db füstbomba, 1db altatógázos bomba (sorban az utolsó)
Felkarokban tűvető, tárban 100-100db tű
Alkarokban senbon lövő mechanika, tárban 10-10db hosszú tű
Lánszóró a báb testében, kivezető nyílás a szájban
Behúzható penge a báb alsó részében
avatar
Kureiji Hanaro
Játékos

Taijutsu Pontok : 73


Adatlap
Szint: C
Rang: Vándor
Chakraszint: 268

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: A Fekete Homok Terme

Témanyitás  Tsuuzoku Tomoe on Hétf. Feb. 19 2018, 20:30

/// Chuunin Vizsga \\\


Az Előzmény - A Sensei rendkívüli gyűlést hív össze


    Szombat reggel. Igen, szombat. Na és mit jelent a szombat? Délelőtti alvást és nyugodtságot. Legalábbis egy átlag embernek. Valaki olyannak mint én, a szombat nem különbözik sokban a többi naptól. Ugyan úgy felkelek reggel és pakolászni kezdek. Szokásomhoz híven most is gyakorlásra akarom fordítani az időmet. Akarnám! Mire fel a feltételes mód? Miközben a felszerelésem ellenőrzöm át, hogy mindenem meglegyen, kopogást hallok az üvegen, az ablakom előtt pedig egy elnyújtott árnyék húzódik. Valaki áll a nyílás záró keleti oldalán úgy, hogy egyszerűen kinézve ne lehessen látni. Kinyitom hát az ablakot és kinézek az említett irányba, ahol is a drága Senseiemet pillantok meg amint éppen… dohányzik. Meg se lepődök a látványon, ami viszont jelenleg leginkább zavar, az nem, hogy mit keres itt, hanem az, hogy érzem azt az undorító, émelyítő szagot, melyet a cigarettája áraszt. Sietve kiugrok hát az ablakon, odalépek elé, majd egy jól irányzott pöcköléssel eltávolítom a csikket a szájából.
-Nézze Sensei, nagyra értékelem, hogy még szombaton is a mikéntemről jön érdeklődni, de azért a szobámat nem kéne tele füstölnie.
-Most, hogy így mondod… Valóban! Arra felé, fúj a szél. Ne haragudj.
-Bökje ki mit akar Sensei! Mennék gyakorolni.
-Nem mész te sehova! Vagyis rosszul fogalmazok. Pont, hogy mész valahova.
-Mire céloz?
-Tíz perc múlva legyetek a szokott helyünkön!
-Küldetésünk van?
-Így is lehet fogalmazni. Ne késs el!
Az instrukciók kiadása után azonnal eltűnik, meg se várva a válaszom.
~Maga az egyetlen aki mindig késik…~


    Folytatom azt, amit alap járaton csináltam, amíg meg nem zavartak, majd amint végeztem a felszerelésem átnézésével azonnal megindulok. Tetőről tetőre ugrálva közelítek az Akadémia felé, mely mostanra bevett találkozó hellyé nőtte ki magát. Senki nem tudja, hogy miért az épület tetején találkozunk vagy, hogy miért pont az Akadémia, de mint említettem, ez már szokás. Minnél közelebb érek, annál kivehetőbb Katoék alakja, úgy fest Ők ez alkalommal előttem értek ide. A landolásom pillanatában épp arról társalognak, hogy lassan idő van és a Sensei megint késni fog. Zsebre tett kézzel érkezem le közéjük, folytatva a gondolat menetüket.
-Én már meg sem lepődök, hogy késik. De persze engem figyelmeztetett, hogy ne késsek.
Ekkor egy kéz érinti meg a fejem búbját, Noraék tekintetéből meg azt szűrőm le, hogy egy érdekes személy érkezett köreinkbe.
-Azért mondtam ezt neked Tomoe, mert ez alkalommal tényleg időben itt kellet lennetek.
Valóságos csoda! Kész kuriózum az, hogy a Sensei a megszabott időre a találka helyen van. Ezek szerint valóban valami igencsak komoly dologról van szó. Mi történhetett vajon? Kitört az Ötödik Háború is? Magam is szembe fordulok a Sensei-el várva, hogy mit szeretne mondani. Ő azonban beszéd helyett a mellénye belső részébe nyúl, majd pár pillanatnyi kutakodás után három lapot vesz elő, melyeket készséggel felénk is nyújt. Mindhárman elvesszük a felénk nézőt, majd értetlenül bámuljuk és a Senseit felváltva.
-Mégis mi a jó isten ez Sensei? -teszem fel én a kérdést.
-Pontosan az aminek látszik.
-De ezeken nincs semmi! Üres lapok Sensei!
-Oh bocsi! -kiálltja el magát, majd elkezdi végig taperolni magát egészen addig amíg a far zsebéhez nem ér. -Á tényleg ide raktam őket! Tessék.
Átnyújtja az új lapokat, melyeken már valóban van valami. Nem más mint egy ajánló levél a soron következő Chuunin Választó Vizsgára, amely Sunagakure no Satoban kerül megrendezésre…
-Öt nap Múlva?! -kiáltom el magam.
-Picit megkéstem az átadással.
-Picit?! Sensei, három vagy négy nap az út!
-Tudom, úgyhogy jobb ha indulunk. Öt perc múlva találkozunk a fő kapunál.
Ezt követően egy pukkanás és némi füst kíséretében eltűnik.
~Chhh… Kage Bunshin? Nyílván az igazi teste nem ért volna ide időben. Csak nehogy klónt küldjön velünk a vizsgára is.~
-Én készen állok, indulhatunk egyből a kapuhoz nem?
-Nekem még valamit fel kell kapnom. Ott találkozunk.
Sietősen távozok, hisz időszűkében vagyok. Roham tempóban száguldók haza, ahol a maszkomat felkapva és elrakva azonnal el is indulok a főbejárat felé. Legnagyobb meglepetésemre, már mindenki itt van mire ideérek.
-Na akkor készen álltok mindhárman. Nagyon jó. Induljunk!
-Hai!                                                                                                                      -Hai!                                                                                                                        -Hai!

Bevezetés - Avagy a vendéglátás nagymesterei

    A negyedik nap reggelére érünk Sunagakuréba. A vizsga első fordulója mától két nap múlva veszi kezdetét. Sokan ekkor tájra időzítették az érkezésüket, hisz egy kisebb tolongás alakult ki a falu hatalmas, szakadék szerű bejáratánál. A lépcsőzetesen kialakított sáncokon mindkét oldalról szúrós tekintetű Sunai shinobik figyelték a tömeget. A felsőbb szinteken mintha már a helyi ANBU képviselőit vélném felfedezni, de lehet, hogy csak a hőség játszadozik az elmémmel. A lassú tempó, valamint az egyre szűkösebb hely, továbbá a nemrég lezárt háború miatti feszültség, akarva akaratlanul is összetűzéseket szül. Folyamatosan hallani a szitkozódásokat:
-Mocskos Kirigakureiek!
-Semmire kellő felhőzabáló Kumoi bagázs!
Egy Iwagakurei hármas minket is megpróbált betalálni:
-Cöh! Nézzétek már fiúk! Azok ott Konohából jöttek.
-Micsoda?
-Ráadásul nézzetek már rájuk! Ezek csoda, ha tegnap végeztek az Akadémián. Az ezüst hajú törpe még csak nem is fiú!
Mindhárman nagyon jól szórakoznak a saját kijelentéseiken. Jómagam hideg fejjel, rájuk se pillantva menetelek tovább, azonban Kato mint mindig, most is próbálna visszaszólni nagy hevesen, feltéve ha hagynám neki.
-Akadémia? Úgy érted Óvoda? Az Ő kis “oktatásuk” semmi a milyékhez képest. Hé ti! Puhány Konohaiak! Tudjátok ti mi az a vér? Tudjátok az a piros folyadék ami belőletek is ömlik majd, amikor felhasítom a mellkasotok.
Ezen kijelentésre, pontosabban a második felére már bennem is megindul felfelé a pumpa. Rideg tekintettel vetek rájuk fél szemmel.
-Ha ennyire nagyra vagytok magatokkal, majd a vizsgán bizonyíthattok. Mondjuk legkorábban a második fordulón lesz esélyetek az erőtöket fitogtatni, addig pedig el kéne jutnotok. Legjobb tudomásom szerint az első forduló, egy értelmi vetélkedő, melyen így első ránézésre aligha mentek át. De ha valami csoda folytán még is, csak így zárójelesen jegyezném meg, hogy amelyik kutya ugat az nem harap, kis száj hősök.


    Ahogy tömörülünk be a szűk átjáróba, úgy kerülnek egyre közelebb egymáshoz a korábban ellenséges nemzetek képviselői. Talán a legkiélezettebb helyzet Kiri és Kumo között található. Más lenne a helyzet, ha itt lennének a Sunai geninek is, azonban mivel Ők alapból a faluban vannak, így nekik majd csak később kell csatlakozniuk hozzánk. A sor hírtelen megáll, majd alig pár méterrel előttünk egy komolyabb, az eddigiekhez nem fogható összetűzés zajai hangoznak fel. Bár a tömeg miatt nem hallani jól, de mintha ütések hangját hallanám, továbbá mintha egy kunai jellegzetes hangja csapja meg a fülem, amint azt éppen elő akarnák húzni a comb tartóból. Meg se lepődök, hogy egy Kiri és egy Kumo csapat verekedett össze. Őket hamarost szét is választják, majd rendkívüli hatállyal el is távolítják őket a vizsgáról. Ilyen az, amikor az indulataikat nem tudják fékezni az emberek. Azonban a szorongásnak lassan vége, hisz nemsokára át is érünk a kapun, így a hely már sokkal tágasabb. Azonban a kakaskodás és az egymás méregetése továbbra is folytatódik, csak ezúttal jó pár méter távolságról. Szinte már-már két tábor alakul ki egymással szembe. Lassacskán kezd olyanná válni a szituáció, mint egy mini “IV. Nagy Shinobi Háború”. Az a baj, hogy egy némelyik, magát Senseinek nevező Jounin, még adja is a lovát a Geninek alá. Ostobák, mind ostobák. A barbár néppel mit sem törődve menetel a kijelölt szállás felé. Megismétlem… “szállás” felé. Odaérve sokkalta inkább látszik cellának, mintsem bármi másnak. Nap közben gatya rothasztó hőség uralkodik, este pedig olyan hideggé hűl a levegő, hogy már a csontjaim is remegnek. Persze van a kellemes átmenet is, körülbelül az a pár perc, amíg a nap lebukik a horizonton. Az ember azt hinné, hogy eme borzasztó körülményeket majd ellensúlyozza az ellátás minősége. Hát ez errefelé nem pont így van. A két nap leteltével már tényleg az a gondolat jár a fejemben, hogy ezek kínozni akarnak minket. Ráadásul még csak el sem hagyhatjuk a szobáinkat, amit részben meg is értek, hisz a szervezőség szeretné elkerülni az érkezéskor történt incidensek további kialakulását.


A vizsga előtt huszonnégy órával - Megtört test és elme


    Elérkezik hát a vizsga előtti este. Sejtéseink szerint, holnap reggel kezdődik az írásbeli. Mindenki szeretné kipihenni magát most már, hisz mondhatni hozzá szoktunk a körülményekhez. Azonban ez közel sem tűnik opcionális lehetőségnek. Becsléseim szerint, melyek a jelen helyzetben tönkrement idő érzékem miatt közel sem pontosak, körülbelül háromnegyed óránként végigkopognak az összes ajtón. Egy vizes rendszert véltem felfedezni még az első nap, amely a plafonba van beépítve. A szomszéd szobákból kiszűrődő hangok alapján, ez a rendszer működésbe lép, még pedig akkor, ha valaki lehunyja a szemét.
~Az elménk megtörése és a testünk vég kimerültséghez közeli állapotba hajszolása. Ez lenne Sunagakure módszere a vizsgára? Talán a feszültséget akarják így csillapítani, hogy ne legyen senkinek energiája kötekedni a másikkal? Vagy talán úgy akarják megirtani a tesztet, hogy ebben az állapotban vagyunk? Így akarják felmérni azt, hogy majd élesben ki az, aki képes lesz hasonló körülmények után logikusan gondolkodni. Okos. Egy Chuuninnak néha olyan döntéseket kell hoznia, melyek akár a csapata életébe is kerülhetnek. Így ki tudják szűrni azokat, akik mentálisan alkalmatlanok lennének. Szerencsére a közelmúltban átéltek után, engem ezen dolgok már nemigen hatnak meg.~  
Az említett körülményekkel megfűszerezett estét követő reggel. Mindenki készülődik, hisz a legtöbben úgy tudják, vagy legalább sejtik, hogy órákon belül kezdődik az írásbeli. Azonban bejelentik, hogy erre csak este tízkor kerül sor. Továbbá a kezdést megelőző egy óra elérkeztéig nem hagyhatjuk el a szobáinkat. Még a kantint és az eddig rendelkezésre álló közös helység sem érhető el. A levegő az idő múlásával egyre kellemetlenebb a kis helységben, továbbá a hőség is sokat kivesz még belőlünk. Azonban elérkezik a kilenc óra, így elindulhatunk a vizsgára kijelölt terem bejárata felé. Mindenkin látszik, hogy fáradt és éhes. Sunagakure elérte a célját, megtörte a többséget mind mentálisan, mind fizikálisan. Azonban nem mindenkit! vannak páran, akik hozzám hasonlóan jelét sem adják annak, hogy bármi bajuk sem lenne. Az ilyeneknek van még talán némi esélye átmenni a vizsgán.



A vizsgán - Lássuk mit tudunk alkotni


    Újfent egybe lett tömörítve a bagázs, újra feltámadtak a pár nappal ezelőtti nézet eltérések. Az indulatok elszabadulnak, így elkerülhetetlenné vállnak az újabb csípős szóváltások. Katonak is sikerül egy Kirigakureivel összebalhéznia, azonban az én, továbbá egy ismeretlen alak közbelépése megakadályozza az ütés váltást. Több helyen is közbelépnek az idősebb és értelmesebbnek mondható geninek. Valaki a csapat társait fogja vissza, míg mások csak a korábbi szövetséges nemzetek shinobijait csitítják el, nehogy még valakit kizárjanak. Az ajtó pontosan akkor nyílik ki, mikor az óra tíz órát üt. A hatalmas ajtó lomhán tárulkozik ki, a túloldalon pedig két helyi Jounin áll, akik az iratok átvételéért felelősek. Szerencsére mi a feltörlődött sor elején állunk, így hamar bejutunk. Az irataink átnyújtását és a helyeink kiosztását követően el is foglaljuk azokat. Akárhányszor, akárki, akárhova ül, a roskatag fa padsor felnyikordul, ezzel még tovább hajszolva minket az őrület felé. Lassacskán mindenki beér és leül, így a pad már nem csikorog folyamatosan. Egyenes, kihúzott háttal ülök, kezeimet magam előtt összefonva tartom. Nem veszek tudomást sem az engem méregető ellenfelekről, sem pedig a még morcosabbnak tűnő vizsga biztosokról. Pár percnyi várakozás után előlép az az úriember, aki megjelenésével azonnal elnyerte a nem tetszésemet. Felkapcsolódik fölötte a villany, majd szóra nyitja a száját. Bár ne tette volna. A hangja sok kellemetlen érzést kelt bennem, melyeket igyekszem azonnal visszaűzni a szívem mélyére. Egy gyors bemutatkozás, majd a szabályok ismertetése. Igazából nem olyan meredekek a szabályok, azonban ha nem Ő mondaná el ezeket, még lehet a gatyámat se szarom össze. Azonban az óra elindul, én pedig sietve bele is vetem magam a kérdésekbe. Jómagam is kíváncsi vagyok, hogy jelenlegi állapotomban mire leszek képes.
avatar
Tsuuzoku Tomoe
Játékos

Taijutsu Pontok : 59

Tartózkodási hely : Konohagakure


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 360

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: A Fekete Homok Terme

Témanyitás  Takeyanagi Tomoko on Szer. Feb. 21 2018, 19:24

Elérkezett, hosszú idő után újra itt van a várva várt és egy kicsit félt is, chuunin válogató vizsga. A világ minden országában lévő shinobi falu legjobb genninjei néznek farkasszemet egy halálos verseny keretein belül, aminek a végén a túlélők közül néhányunkat, akik teljesítik azokat az elvárásokat, amiket a falvak vezetői támasztanak egy chuuninhoz, megkapják a kinevezést. Tudtam, hogy hajóval nagyon lassan érkeznék meg a helyszínre, így más tervem volt. Nem rég tanultam egy technikát, amivel képes vagyok gyorsabban utazni, így arra az elhatározásra jutottam, hogy repülve megyek a vizsga helyszínre, mert az sokkal menőbb, mint a hagyományos utazási módok. Az akadémiai tanáraimtól engedélyt kértem, hogy az akadémia térképét használhassam, hogy megtervezzek egy útvonalat Getsuból Sunába. Hosszas , napokig tartó számolgatás és tervezés után végül összeállt a kép, Shingetsu, majd Jiro, onnan egy rövid pihenő a Tea országába, ahol pár napot eltöltök, hogy teljesen feltöltődjek, a végső, leghosszabb részre, ami már a végső cél, Sunagakure. Az út előtt még feltöltötem fegyverkészleteimet, majd némi élelem és víz vásárlása után kijelöltem az indulás napját.
Az utazás némi kényelmetlenséggel járt, nem várt dolgok jöttek közbe, de véül sikeresen meg is érkeztem a helyszínre. Mvel a tinta sárkány fenntartása nem kevés chakrámat emésztette fel az elmúlt három napban, így a vizsga helyszínét csak pár nap múlva látogattam meg, amikor már mind a chakrám, mind az erőm visszatért. Mint a helyszínen kiderült igen csak jól tettem, hogy így döntöttem, ugyanis a vizsga első fordulóját megelőzően is már embertelen körülmények fogadtak minket, ugyanis a vizsgát nem csak, hogy nem reggel tartották, hanem csak a rákövetkező este, a további körülményeket, hogy nem volt víz és étel, de még aludni sem lehetett, hiszen valaki félóránként ránkverte majdnem az ajtót, hogy még véletlenül se tudj aludni, ha meg esetleg nem keltél fel volna egy- egy dörömbölésre, akkor addig verték, míg valamit nem válaszolsz. A másnap sem volt jobb, ugyanis az összes ételt és vizet, amit az ember magával hozott már a bejáratnál elvették és cserébe semmit nem kaptunk, vagyis amit mégis, azt nem hívhatjuk emberi adagnak, de még ételnek sem nagyon. Lassan már odáig jutottam, hogy a falt kezdtem kaparni kínomba. Aztán az óra ütött és kinyílt az ajtó, ami mögül két jounin lépett be és felszólítás után egyesével engedtek be  minket a papírok átnézése után, ajd mindekit előre kiadott helyre ültettek. Senki nem került senki mellé, nem hogy saját csapattárs mellé, de még saját falubéli mellé sem, sőt ahogy megfigyeltem figyeltek arra, hogy a padtársak lehetőleg ellenséges faluból érkezzenek. Így kaptam egy átlagos testalkatú, szakállas konohait és egy hermelinnel az ölében ülő kumoit. ~Remek, remélem a vizsga további része ennél jobb lesz. Még a társaimat sem látom, bár mást sem nagyon.~Miután mindenki elfoglalta a helyét újra felszólaltak a vizsgabiztosok és egyúttal láthatóvá vált az asztalon helyet foglaló toll és papír. Meg sem mozdultam, de voltak néhányan, akik bátran a papírért nyúltak volna, ha nem ordítanak rájuk, hogy ne tegyék. A terem túl végén egy katedra és egy óra állt, ami pontosan 5 percre volt beállítva.Ekkor egy újabb tag jelent meg, aki egy rövid bemutatkozás után elmondta a feltételeket és azokat a szabályokat, amiket be kell tartani, hogy ne bukj meg ezen a részén a vizsgának. ~Remek, hülye idióták, akik túl sok homokot nyeltek. Meg mi az, hogy csak azért, mert nem tudok válaszolni néhány kérdésre?~ A monológja után le is csapott az órára. Egy pillanatig azt hittem, hogy az óra ripityára törik a hatalmas ütés után, de szerencsére épp maradt, jelezve, hogy máris 2 másodperc el is telt az időből. Lenéztem a lapra, majd a nevem és a falum felírása után végig olvastam a kérdéseket és mivel csak néhányra tudtam a választ, így azokat beírtam tippre és reménykedtem, hogy talán nem vagyok annyira bolond, hogy ne találjak el hatot a tízből.

//Vásárlás összesen:
2 nagy üveg tinta 1.000 ryu
5 robbanó jegyzet 1.000 ryu
5 pecsét papír (5 érzék zürzavarához)
60 m drót, 20m-es darabokra vágva 6.000 ryu
2 doboz fogpiszkáló
5 senbon 1.000 ryu
1 ninjato 10.000 ryu
hidegélelem és víz
hátizsák 2.500 ryu
Összesen: 19.500 ryu
Elfogadás után felírom//
avatar
Takeyanagi Tomoko
Játékos

Taijutsu Pontok : 60

Specializálódás : Betintázás


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 595

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: A Fekete Homok Terme

Témanyitás  Hirota Yukionna on Pént. Feb. 23 2018, 21:55

Milyen napot is írunk? Valami fényeset. De ha úgy vesszük, semmilyet. Miért is írnánk napot? Miért jó az? Bár én személy szerint, szép kerek napot szoktam rajzolni. Sőt, mindig rakok rá napszemüveget is, mert úgy sokkal faszább. De persze, ha írni kell és nem rajzolni, akkor szerintem pont ugyanúgy teszem ezt, mint mások. Bár való igaz, hogy egy háromhetes kenyérnek is szebb a kézírása, mint nekem. De ez mégis kit zavar? Mert, hogy engem nem az egyszer biztos. Na, de hogy lyukadtam most ki a kézírásomnál? Egyem azt az áldott szép zúzámat, hogy nem vagyok képes egyszerűen egy dologra koncentrálni, anélkül, hogy három és fél pillanaton belül már ne valami orbitális baromságon agyaljak. Na, de visszatérve a legelső mondatomhoz. Fogalmam sincs, se arról, hogy hányadika van, se arról, hogy milyen évszak vagy időszak. Igazából, nem is érdekel. Mert egy olyan penészvirágot, mint amilyen én vagyok miért is érdekelné? Igazából, csak egy élősködő gomba vagyok, aki lakótársa nélkül fél perc alatt meghalna. Ugyanis, eme magasabb rendű létforma fizet be mindent, főz, takarít. Miért is tart engem? Ja tudom.. pénz, meg barátság. De szép dolog is ez... főz rám, néha leporol, majd lecsesz, hogy miért punnyasztom a hátsó felem már megint a paplan alatt, és miért nem vagyok küldetésen. Hát, erre is egészen egyszerű a válasz. Mert utálok mozogni. Számomra, eme fogalom, pont, mint a torna, és a futás, oly szörnyű bűzt hagy maga után a levegőben, melyet három napos hipózással se tudok kiszedni belőle. Gusztustalan dolog. Aztán ott a munka. ez igazából, csak egy nagyon szép kifejezés arra, hogy „emeld fel a lusta végtagjaid, és told ki a beled a napfényre, hogy ott aztán szétszenvedd a fejed egy kis alamizsnáért, majd mikor már a nap helyett a hold röhög az arcodba, húzzál haza”. Ahh... most is hülyeséget beszélek. Ugyanis, nekem, mint teljes jogú  élősködőnek  shinobinak – mert ugye az lennék – kutya kötelességem végigcsinálni az adott megbízást, még akkor is, ha az napokat vesz igénybe. Mert ugye, így leszek „egyre erősebb”. De ha ez a gondolat nem hajtana előre –márpedig nem hajt- akkor a hazaszeretet szelleme rémisztget a sötét sikátorokban. Vagy az álmok, s vágyak rémes mumusa. „A falud egy fegyvere vagy, szolgáld eme csodás helyet, legyél Mizukage, válj a legerősebb shinobivá”... és ezekhez hasonlatos felesleges és unalmas maszlagok. irigylem azokat, akiknek tényleg van motivációjuk a ninja létre. S hogy ezek után, én miért tértem a shinobi pályára? Erre egyszerű a válasz.. ez a munka fizet a legjobban.. Engem pedig páros lábbal rúgnak ki az albérletemből, ha nem fizetek. Szar dolog az élet. na de már megint csak pofáztam a semmiről, s a lényegről még egy betűt se mondtam. Pedig most már mégis csak a négyszáznegyvenharmadik szónál járok. Négyszáznegyvenhat.. négyszáznegyvenhét...
Na, de most már ténnyel áttérek a lényegre. Chunnin vizsga. Mert miért ne? Egy édes – kedves -cukimukitündérpofa rózsaszínhajú selyemmajom elküldött, hogy mérettessem meg magam. Mert miért ne?! Poénos azt elküldeni egy ilyenre, akinek ehhez pont annyi kedve van, hogy semennyi. Mert ugye, a Sunagakureieknek is kell valamin röhögniük. ez leszek én.. aki minden bizonnyal azonnal ki fog esni, mert nem érdekli ez az egész. De akkor meg lehet, meghalok. Heh.. Poénos lesz, mondhatom. Már alig várom. ez egy homokkal telt rémálom.
A nap sütött... de még hogy. Ugyan nem egy nap alatt értük el a szél országának fővárosát.. de azt hittem megpukkanok. Vagy ötször minimum elhasaltam az égetően meleg homokban, s hisztizve, krákogva, nyafogva kérleltem a világot, hogy ne kelljen továbbmennem. Bőröm pár pillanaton belüli lesülése volt az, ami csak indulásra sarkallt. Meg az a pár már jól ismert személy, akikkel utaztam. Az éjszaka meg.. mit ne mondjak...  Jéggé fagytam. Szar hely ez... Ne akarnék itt élni. Na de ami fontosabb, lassan elértük a szél országának kapuját. De még ezek előtt, az utolsó pihenőponton, szépen leellenőriztem, hogy minden vicikvacak kacatot és haszontalan holmit magammal hoztam-e. 3 üveg víz; 2 alma; 3 dobozos ramen;  zacskó keksz; szívószál; a kedvenc kavicsom; ragasztó; ragtapasz;  mosolygós süti; 15 senbon, ebből öt drótozott; füldugó; alvómaszk; egy kulcstartó cserepes növény, hogy meglegyen az otthon hangulata;  5 kuna; 5 shuriken; 5 energiatabletta; 10 Makibishi; 1szerszámkészlet; egy plüssbárány;  10 füstbomba; 10 robbanó cetli; meg vagy 20 méter dróthuzal; másfél liter kávé és egy zacskó gumicukor. S, hogy ebben mi a poén? Hogy semmit se kellett vásárolnom. Igen... Ennyire nem szokásom fogyasztani a cuccaim. A kajákat meg otthonról szedtem össze. A gumicukor a vésztartalékomból van, a süti pedig a lakótársam ajándéka. Jaj de... mielőtt elfelejteném. Egy dolgot kellett vásárolnom. Egy elképesztően menő és király dolgot, amit a gagyi piacon láttam és azonnal meg kellett vennem. Egy vízzel feltölthető műanyag alpaka... komolyan... Kinek nem érné meg egy ilyen?! S bárki bármit is mondd.. Szerintem menő. Nem sok víz fér belé.. de épp az benne a poén, hogy ezt úgy lehet belőle kiengedni, mintha pisilne. Höhö... szerintem menő.
Mire elértük a helyszínt, ahol a vizsga előtti napot végigpunnyadhattuk a dögmelegben, én már azt hittem meghalok. Így valahogy megváltásnak éreztem beülni a sarokba s aludni. Bár erre esélyem nem volt. Épphogy lecsukódott volna a szemem, mikor is valami tündérbogár lelocsolt egy vödörnyi hideg vízzel. Igazából, ez egyfajta megváltás is volt. Kicsit lehűlhetett felhevült testem. De így majdnem biztos, hogy meg fogok fázni. Na, de ez kicsit sem érdekelt. Ami fontosabb volt, az a gyomrom furcsa morgása, s kisebb fájdalma. Merthogy ételt se italt nem vihettünk be. Na, nálam itt borult ki az a bizonyos bili. S azt a sok finomságot, amit magammal hozhattam, nem dobhattam a kukába. Így megettem. Oké, az almákat, meg a teljes csomag kekszet azért nem. De a többit megettem és megittam. Oké, a ramenek is mentek a szemétbe. Egyedül a gumicukor volt az, melyből csak pár szemet ettem meg, a maradékot meg még azelőtt, mielőtt az átvizsgálás lett volna, szépen elrejtegettem a szerszámkészletembe (itt a mesélőre bíznám, hogy eme csepp csempészet sikerül-e). Talán a vízmennyiség, amit bebírtam vinni, az alig 100-200ml poshadó víz, ami a műanyagfigurában van. Ráadásul sósvíz... annak meg mégis mi értelme van, hogy nálam van? Meg se ihatom. Vacak. A Sunagakurei vendégszeretet pedig.. atyaég! Alig kaptunk enni. Ami az első nap nagyon nem is jelentett bajt, mert épp azon görcsöltem, hogy kiheverjem a kisebb gyomorrontást, amit összeszedtem. Mázlim volt, hogy két napunk még volt a vizsgáig.
Az éjszakák se teltek kellemesen.  Azt hittem, ott helyben fagyok meg. Nem is beszélve arról, hogy aludni se tudtam rendesen. Hiába a füldugó és a szemfedő, hogyhogy egyfolytában verték az ajtaját a szobának. Így fél órákat aludtam. Majd felriadtam.. s vissza. Az alvókámmal nincs baj, csak nem jó ha felkeltenek. A mindenféle furcsasággal megpakolt táskámmal aludtam... Féltettem.. Féltem, hogy ellopják a kedvenc kavicsom.
így telt el az a két nap, amit itt töltöttünk. Hiányzik Kirigakure. Magam körül folyamatosan hallottam a veszekedő embereket. A nyavajgásokat, a hisztiket. Bár, én se voltam jobb. hatalmas karikák ültek szemeim alatt, s olyan voltam mint egy zombi. Senkit se ismertem innen..maximum a társamat. Ugyan, elméletileg lesz még egy csapattársam.. de őt nem ismerem. Fura.. de ez van. Magamat se ismertem meg igazán. Olyan voltam mint egy penészes kenyér. Elegem van. meguntam ezt a helyet, s a benne poshadó kis kikent, kifent, gatyás, senkiházi kis meszelt képű, bozótos hajú virítós kis pirítósokat, homokkal a cipőjükben, kik nagyembereknek hiszik magukat, mert ők a vendéglátók, vagy épp azok a geninek, akik biztosak abban, hogy ezt a kört most ők nyerik. S ők lesznek majd elsőként Chuninok. Unom ezt az egészet. Haza akarok menni...


Az összeomlás napja, avagy még most ess ki, ha jót akarsz magadnak.
Elérkezett ez a perc is. Sötét van.. este. Késő. Hideg. Fagyos. Borzalmas. Annyira utálom. Úgy unom. Lassan este tíz óra, én pedig itt állok egy hatalmas ajtó előtt. Sok másik geninnel.. s próbálok nem elaludni. Végtagjaim fájnak. Szemhéjaim lefelé húznak. Arcom sápadt, s lélektükreim alatt hatalmas koromszín karikák ülnek. Gyomrom korog. Szám kiszáradt. Gondolkodni alig tudok. Fáradt vagyok. Utálom ezt az egész szarságot. Miért nem mentem inkább cukrásznak? Már én magam se tudom. Elvesztem lassan önmagam. S már, a falióra is csak nevet rajtam.
Tikk-takk. Tikk-takk.
Hallod ezt kedvesem?
Tikk-takk.
Ketyeg az óra, drágám.
Tikk-takk.
Ez már a vég?
Tikk-takk.
Nem.. ez egy új kezdet, ugye édesem?
Tikk-takk.
Hol van a vége?
Tikk-takk.
Sose lesz már ennek se kezdete, se befejezése.
Tikk-takk.
Ne kattanj meg. Idő van.
Tikk-takk.
Tíz óra van.
Tikk..takk...
A kétszárnyú ajtó kitárult, s egy Jounin állta utunkat. Iratokat kért. Igazoljam, ki vagyok. De, hogy.. amikor már én se tudom? Fáradt vagyok. Szemem ég. Kezdek megőrülni. Adj ételt, italt.. Alvóhelyet. Mert menten megkattanok. Gyűlölök shinobi lenni. Lenéztem tenyerembe tartott papírokra, s leolvastam a nevemet. Yukionna.. Jé.. tényleg. Fura nevem van. Irataimat kezemből kitépték. Bólintottak. Tudták ki vagyok... s nekem miért nem árulja el senki? Én is szeretném tudni. Nem sokkal később már tologattak is, s irányítottak helyemre. Mindkét oldalamon, egy-egy ellenséges nemzet geninje ült. Gondolom a feszültségszítás volt a fő céljuk ezzel. De lesz*rom. Engem nem különösebben foglalkoztat ez. Se a többi nemzet... se ez a helyez. Fáradt vagyok. A pad kényelmetlen. A hátam fáj. Minden nyikorog. Minden hangos. Gyűlölöm.
Az ajtó becsukódott. S fény gyúlt a teremben. A padokon papírok, s tollak voltak. Írásbeli... jaj de szuper. A terem elejében, a sötétből egy alak lépett ki. Gondolom a vizsgabiztos. Egy óra is volt nála. Öt perünk lenne megoldani egy feladatlapot? Nekem egy óra is kevés lenne, ha csak nem napocskát kell rajzolni... mert.. az megy.
A vizsgáztató eztán szóra nyitotta száját. Vérfagyasztó volt. Bárcsak ne lennék itt. Kicsire húztam össze amúgy is fáradt testem. Mikor mehetek már haza? Aludni akarok. A férfi ránkparancsolt, majd ismertette a feladat részleteit is. Igen.. ez egy teszt. Szuper. Az utolsó dolog, amire felkaptam a fejem, a hangos ütődés volt, mire az óra elindult. Visszaszámlálás. Indulás. Bukjunk meg.
Ahogy végignéztem a feladatlapon.. lesokkoltam. Éreztem amint agyamban a fogaskerekek mozognak. De nem tudok semmit. Nem hogy a választ, néhol a kérdést se értettem. De azért megcsináltam. Elmém unott sarkaiból kapartam elő a válaszokat. Némelyiket meg csak betippeltem.
Végülis... jó lesz visszamenni az akadémiára...

//Fogalmam nincs, hogy az játékfiguráért kell e levonnom pénzt...de szívesen megteszem ha úgy van :DD// 

_________________
"Ha meg sem mozdulsz, tutira nem vered be a kislábujjad"    
"Nem halasztok semmit holnapra, amit holnaputánra is halaszthatok"
ElőtörténetAdatlap
Multi: Yukrai YamaKuro


2017 február~ A hónap legjobbja
avatar
Hirota Yukionna
Játékos Mesélő

Taijutsu Pontok : 94

Specializálódás : Kifogások

Tartózkodási hely : Nem találtam ki semmi menő szöveget...


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin - Lazy princess
Chakraszint: 376

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: A Fekete Homok Terme

Témanyitás  Tottori Shinko on Vas. Feb. 25 2018, 22:47

Első rész

Tüzesen süt le a sunagakurei nap sugára, a Cukorkacsapat feje búbjára...
Hosszú út van a hátunk mögött, ami egy cseppet sem volt pihentető. Amikor azt mondták, jelentkezhetünk a chuunin vizsgára, nem is gondoltam volna, hogy mekkora út vár majd ránk. Hiszen nem is olyan rég háborúban volt a világ jelentős része, a flottánk pedig hatalmas pusztítást okozott az egyik ellenséges nemzet partjainál. Most pedig egy újabb hajóúton vagyunk túl, bár ezúttal sokkal békésebb szándékokkal.
Az érkezésünk nem volt éppen zökkenőmentes. Beengedtek minket a faluba, de erőteljesen éreztették, hogy nem látnak minket szívesen. Ráadásul a rendbontást elég kemény kézzel büntették. Az egyik kumogakurei csapat belekötött valamelyik kirigakurei csapatunkba. Eléggé nagy balhé lett belőle, amiből nem szívesen maradtam volna ki, hisz az ilyen mókára mindig vevő vagyok. Azonban még azelőtt közbe avatkoztak az illetékesek, mielőtt még kioszthattam volna néhány pofont.
Szóval fáradtan érkezünk a nagy és neves Sunagakure falai közé. Miután beregisztrálnak minket, azonnal elvezetik a csapatot a szállására. Nagyon meleg van, szinte már fürdök az izzadtságban. A szoba, amit megkapok, minimálisan van felszerelve, nem igazán tudok benne bármit is csinálni. Amikor lemegy a nap, lefekszem és próbálok pihenni. Sejtettem, hogy ennyivel nem tudják le a dolgot, az eszementek félóránként dörömbölnek az ajtónkon. Velem azonban nem tolnak ki, nyugodtan lefekszem és szundítok egyet. Erre víz zúdul a nyakamba, ami alaposan eláztat. Ezzel már majdnem betelik a pohár, de ezúttal megkegyelmezek a sunagakurei embereknek.
Mivel nem engednek minket aludni, így az időm jelentős részét edzéssel töltöm. Különböző nyújtó gyakorlatokat hajtok végre, meditálok, a kardforgatást gyakorolom és még sorolhatnám. A műveletek közben a hasam gyakran korog. Alig kaptunk valamit enni, szóval nem is csoda...
Majd nemsokára felkel a nap. Érdeklődve várom a folytatást, hátha jobban alakul. Kissé dünnyögve lépek ki a cellámból, majd követem a többieket. Azt remélem hogy megkapjuk a reggelinket, de azt valahogy elfelejtenek adni... Ha ezt tudom, akkor veszek valami nassolni valót. Legközelebb ha ilyen helyzetbe kerülök, akkor majd gondoskodom ilyesmiről.



Második rész

Nagyon sokáig váratnak minket, mire végre valahára bemehetünk a terembe. Sokáig tart bejutni a terembe, ugyanis mindenkit újra ellenőriznek. Amikor rám kerül sor, mogorván adom oda a papírjaimat. Nem igazán merek megszólalni, mert tudom, hogy az nem lenne valami kellemes. Nem azért jöttem, hogy már a legelején hazaküldjenek. Így hát tűrök, majd percek múlva végre a helyemen vagyok. Azonban ekkor még ugyanúgy várakozni kell. Eléggé idegőrlő ez az egész.
Viszont nemsokára megérkezik az illetékes, aki levezényeli az első próbát. Ez lényegében csak egy teszt. Amint lehet, gyorsan megfordítom a lapot és átfutom a kérdéseket. Nem valami nehezek, így azonnal íróeszközt ragadok és neki is esem. Van néhány dolog, amin töprengenem kell, de többnyire azért könnyedén megy a dolog. Gyorsan megválaszolom a kérdéseket, majd várom hogy leteljen az idő.
avatar
Tottori Shinko
Játékos

Taijutsu Pontok : 23


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 393

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: A Fekete Homok Terme

Témanyitás  Kowarii Zion on Hétf. Feb. 26 2018, 01:31

- Anya! Apa! Nézzétek! Gyertek gyorsan - rohant be Zion a nappaliban, miután becsukva maga mögött az ajtót, hátrahagyta maga mögött a postást, aki azt a levelet adta neki, amelyet most a levegőbe emelve lóbál. Arcán örömteli vigyor húzódott, nem is látszott rajta, az elmúlt egy hét fáradtsága. - A vezetőség megküldte a chunnin válogatásra a jelentkezésemet. 
Zion boldogan ült le szülei és nővérének társaságába, majd hangosan felolvasta a levelet. Örömhír volt ez a Kowarii család számára, végre a legkisebb shinobijukra is felfigyelt Eső rejtek vezetősége. 
- Ez valami csodálatos hír, Zion. Ha így haladsz, lassan beelőzheted a nővéred. Elvégre három évvel idősebb nálad, és csupán másfél éve szerezte meg a chunnin rangot.
- Jól van anya, a vizsgán át is kell mennie. Nem kinevezték. - tette hozzá kissé grimaszolva Nao, ifjú hősünk szeretett nővére. - Az én vizsgám elég kemény volt...Már aki nem készült. Az írásbelim szinte kitűnő lett, a gyakorlati résznél gyenge csapatban voltam, de csak sikerült a feladatunk. A harcból pedig szerintem azóta nem tért magához az a fiú... - mosolyodott el a lány.
- Í...Írásbeli? Harc
- Miért, mit gondoltál, mi lesz? Feltesznek három kérdést és chunnin vagy? Kösd fel a gatyádat öcskös, mert a chunnin vizsga nem könnyű. A mi vizsgánkon sem egy csapat halt meg.
- Meg...haltak? Mármint kiestek, úgy értetted ugye? - kérdezte kissé félőn a fiú.
- Nem...meghaltak. Megölték őket, vagy ők maguk sétáltak valami csapdába. - válaszolt nővére a világ legtermészetesebb hangnemében. 
Vörös hajú genninünk megrezzent. Az eddig vidám mosolya igen csak visszahúzódott, s mialatt a fekete kofferek a szeme alatt arcára ültek, fáradt, eres szemei kitüremkedtek gödrükből. Az elmúlt néhány perc olyan pillanat volt, melyek nem emlékeztették őt a szörnyűségekre, amelyeket át kellett élnie. Amiket látott. Számára túlságosan is sok volt a vér és az értelmetlen halál. Rémálmai gyakran ejtik őt csapdába éjszakánként, s van, hogy órákon át nem képes kiszabadulni saját erejéből szőtt csapdákból. Zion rémálmai valóságosan kísértik őt, olykor az agya olyasfajta állapotba kerül, mely önmagát zárja illúziókba, miközben alszik. Véres, lidérces illúziókba, melyekből a fiú képtelen szabadulni. Ezért sem alszik igazán, inkább csak elszunyálgat hébe-hóba. Azonban képtelen néhány percnél többet aludni, mert ha elalszik, és nincs, aki felkeltse, akkor a saját csapdájába esve szenved éveket át az éjszakák során. 
- És...és...erre kötelező mennem?
- Nem, de az nem vet jó fényt rád a vezetőség szemében. A kérvényt a mestereid szokták benyújtani, amikor úgy érzik, készen álltok... - kezd bele nővére, mire az anyja a szavába vág.
- Jaj kislányom, csak azért, mert egy évet kihagy, még nem lesz ciki senki szemében.
- Nálunk az egyik csaj nem jelentkezett, a mestere azóta alig kap csapatot, mert megbízhatatlannak tartják. A lányt pedig akadémiásként kezelik. Tiszta ciki.
- Én nem akarom, hogy Kama senpait miattam megvessék. Sem a családom. Eldöntöttem, menni fogok. - Zion erőt véve szorította össze maga előtt jobb öklét, s a gondokat akár egy nagy fújással távolította volna el tudatából, felbátorodott. Talán az önbecsülése, talán a mestere iránt érzett hűségének és tiszteletének lángjai gyújtottak volna fényt az elsötétült lelkében, nem tudni, de arca határozott volt. - Talán jót fog tenni egy kis levevőváltozás
- Talán igen, Zion. De vigyázz. Sunagakure csak hónapok óta szabad állam. A háborúban a mi szövetségünk uralta azt a földet, ezt biztos, hogy valamilyen módon érzékeltetni fogják. Vigyázz magadra fiam!
...
A vörös hajú gennin lassan fél napja, hogy elhagyta az Eső határát. Szerencséjére az út három napnyi gyalogútra volt, melyet még az ő shinobiképességeivel is el lehetett volna viselni, azonban amikor elhagyta a szinte mindig esős országát, s lábai a sziklás vidékek után forró homokot rúgtak maguk előtt, a szárazság pedig egyre elviselhetetlenebb volt, úgy döntött, hogy keres egy karavánt, amely elviszi őt a megadott helyszínre. A vizsga érdekében talán indítottak efféle karavánokat országszerte. Ha nem, akkor is ott lesz idejében, csak...kicsit fárasztóbb út áll előtte. Szerencséjére apja több, mint elegendő ételt csomagolt a számára, leginkább a fiú kedvenceiből, míg az anyjától kapott zsebpénzből vett magának egy doboz energiatablettát, hogy bírja az alvás nélküli napokat, valamint kettő doboz tenyérnyi tűt és néhány robbanójegyzetet. Utóbbit alaposan eldugta, ugyan egy shinobinál olyan hétköznapi tárgy, mint másnál egy...cipő, mégis...Tomashi bá történelemóráin alaposan kielemezték a sunagakurei ostromot, így biztosra vélte, ha meglátnak egy amegakurei fejpántos ifjút, robbanójegyzetekkel a derekán lógva, biztos, hogy nem fogják őt rendesen kezelni. Tomashi bá sokat mesélt a háborúról, szinte az összes dátumot belevéste tanítványainak fejébe, s ami ennél is fontosabb...megértette velük ily fiatalon a hatalmi erőviszályok elméleti részét. Most elérkezett az idő, hogy Zion a saját bőrén tapasztalja meg a gyakorlati részét.
Ugyan a békeszerződéseket aláírták a nemzetek, érezhető volt már a belépéskor az a hideg, gyűlölködő atmoszféra. Miután Zion átsétált a hatalmas falba vájt résnyi bejáraton, a fiú a saját szemével vehette alaposabb vizsgálat alá Sunagakure lepusztult városát. A sivatag unalmas dűnéinél azt hitte, nem lesz rosszabb. Ám a homokból és kőből épített város valóságos nyomornegyedként hatott a felhőkarcolók esős utcáit járó fiúnak. Amegakure égig érő épületei után a kőbe faragott házak és kavicsos, homokkal borított utcái különösmód hatottak a fiúra.
- Hm...azt hittem, valamivel nagyobb várost rombolt le a szövetség... - mondta magában, miközben szemei házról házra jártak. Az utcákra tömörülő lakosságon látszott, nem örülnek az idegeneknek. Ahogy a fogadtatás sem volt épp szívmelengető. A shinobikkal ellepett város éreztette vendégutáló szeretetét az idegeneken. Zion elég sok shinobit látott, Sunagakure fejpántjában. Valószínűleg felügyelők és őrszemek, akik óvják a más országbéliekkel való összetűzéseket. Nem egy shinobi ugrott a másiknak a fejpántja miatt, s ütlegelték egymást a poros földön. Zion azonban továbbhaladt mellettük. Fáradt volt már nagyon is ahhoz, hogy tovább féljen. Ugyan kerülte a konfliktusokat, s próbálta azt az undort letörölni arcáról, melyet a város látványa váltott ki belőle, úgy döntött, hogy inkább csendes megfigyelője lesz, mintsem aktív résztvevője a volt szövetségek közötti ellenségeskedésekben. Zion jó shinobihoz mérten felmérte az idegen terep adta lehetőségeket, s az utcákon állomásozó shinobikat. Érdekelte őt a háború, habár inkább csak a történetek. Most, hogy látta a várost, ideje megvizsgálni, milyen emberek is alkotják a Szél haderejét. Zion több tucat ember arcát vizsgálta meg, prübálta a ruhájuk alapján behatárolni rangjukat. Végül a városnézés után elkísérték az ideiglenes lakosztályába. 
Börtönnek ható szoba volt az övé, ahogy megannyi fiatal és idősebb shinobinak. A cellája nem volt épp túl tágas, sem pedig elég szellős és legfőképp nem hűvös. Aztán jött az éjszaka... s Zion arra eszmélt fel, hogy a csontjáig rázza őt a hideg. A sivatagi éjszaka kíméletlenül alacsony hőmérséklete felrázta őt, ám már alig volt a talpán. Mikor fejét alvásra hajtotta volna, hideg víz fröcskölt csobbant egyenest az arcába. Az őrök pedig körülbelül félóránként ütötték az ajtaját az éjszaka alatt. Ám Zion ennek örült. A hideg víz, és a stabil és ütemszerű zajok segítettek neki pihenni oly mód, hogy képes volt kikapcsolni, nem félve attól, hogy az illúziók rabjává válik ismét. Sunagakure kegyetlen módszere végre hozzásegítette a fiút abban, hogy a tíz perces szusszanásokból fél órás pihenéseket kreálhasson. Ugyan ez az állapot sem tarthatott örökké, mégis több időt adott a fiú számára, mint az elmúlt egy hétben. 
Másnap egész nap egy fülledt terembe voltak bezárva, akár az állatok. Ételt csak délben és vacsoraidőben szolgáltak fel, ha lehet így csúfolni ezt a tehénkakát, amit a Szél emberei adtak. Zion nem értette, miért kell a gyerekekkel ilyen ellenszenvesen viselkedni, nem ők robbantották fel a városukat. Sejtette, hogy ez a tény nem igazán érdekel másokat, őt igenis bosszantotta. 
Végül aznap este tartották meg az írásbeli vizsgát. A fáradt tömeget pontosan este tíz órakor engedték be egy nagyobb, sötét terembe. Mikor Zion sorra kerül, egy igazán szimpatikusnak csúfolható shinobi elvette a papírjait, amelyeket nem is adott vissza, majd rámutatott a fiú ülőhelyére. Az amegakurei shinobi leült csendben a székére, mely olyat nyekergett, mint amilyen a csak Banyának csúfolt öreg Yurio mama házának bejárati ajtaja. Zion az asztalán lévő papír felé nyúlna, ám még mielőtt feldordítaná a papírost, egy erős hang üvölt felé. Zion megrémülve emelte el kezét a papírostól, majd kihúzva magát, bámult előre. 
A teremben végül fény gyúlt, majd a shinobi alaposabban szemügyre vehette a termet. A felsorakozott vizsgabizottság már a helyén volt, egy kopasz sunagakurei pedig ismertette a helyzetüket. 
- Na ne már...kettő írásbeli is lesz? A francba... - mormolta az orra alatt, miközben szemei ide-oda mozogva vizsgálták környezetét. Most még megtehette, azonban ahogy a férfi az órát elindította, s az írásbeli, egy elő tesztjének kezdésére kiadta a parancsot, a többiekkel együtt vörös hajú genninünk is megfordította a fehér lapot, majd végigolvasta félve a kérdéssorozatot. Sorba haladt, ám először nem jelölt semmit. megtanulta már, előbb végigolvassa és csak utána kezd neki. Az idő igen csak sürgette őt, s szerencséjére a beugró kérdéssorozat leginkább történelemmel volt kapcsolatos, így az első tíz kérdést némi fejvakarás után be is fejezte. Nem érezte tudását száz százalékosnak, de bízott magában. Zion nem volt egy buta gyerek. gyerekes volt,d e nem buta. Tanárai gyakran emelték őt ki már az akadémián a gyors felfogó- és emlékezőképességei miatt, ahogyan a későbbiekben a chakrakontrollja miatt is. Zion jó tanuló volt mindig is, s bár nem volt meg az a kellő önbizalom még benne, érezte, innentől fogva minden erejére szükség lesz, hogy kiérdemelve a rangot térhessen haza, nem lehúzva a vécén, bukottan. 
- Igen, igen...erről külön beszélt Tomashi bá, emlékszem. Jó lesz...Jónak kell lennie - gondolta magában, miután még egyszer, az utolsó másodperceket is kihasználva, leellenőrizte a válaszait, s megfordítva a lapot jelezte, hogy befejezte. A tollat már rég lerakta, s várta, mi is fog következni ezután...


//A postban történő vásárlásról egyeztettem Kagamival. Az anyjától kapott 5.000 Ryoból vásárolt tételek:
- 1 doboz Energiatabletta: 3000 Ryo
- 2 tenyérnyi doboz, benne 20 tű: 2*300= 600 Ryo
- 5 Robbanójegyzet: 5*200= 1000 Ryo
Összesen: 4.600 Ryo//
avatar
Kowarii Zion
Játékos

Taijutsu Pontok : 51


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 423

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: A Fekete Homok Terme

Témanyitás  Yamato on Hétf. Feb. 26 2018, 19:53

Sunagakure! Kinek mit jelent? Neked lehet, hogy csak egy város a sivatag közepén, míg valakinek, többek között nekem is, az otthonomat. Ahol más csak egy homokból emelt házat látsz, nekem ismerős épület. És mióta hagytam el? Lassan 4 éve, vagyis haza kell térnem, ugyanis amikor a vándorútra indultam, szinte "5 perccel" az előtt, hogy Iwa elfoglalta a falu. Akkor is rosszul éreztem magam, sőt mindent megtettem azért, hogy ezt a dolgot jóvá tegyem. Amióta elhagytam a falut egy második bázisomnak a Villám országában működő Fegyverkészítők falujában, majd onnan Konohába mentem, hogy aztán szinte egyből a Madarak országába menjek és részt vegyek az iwagakurei csapatokon való rajtaütésen. Ugyan volt részem egy kisebb csatában ahol nyerni is sikerült, de aztán a vezetőség rájött, hogy ez a csata sokkal nagyobb volumenű, mint amit a genninek kibírnának, így visszaküldtek minket, így ismét konohába mentem, ahol egy "régi barátommal" is összefutottam, Obake Kaitoval, akivel egy kislánynak segítettünk, de a dolog félresikerült és végül menekülnünk kellett. Innen indultam a Fák országába, hogy részt vegyek a béke tárgyalásokon. Az egész végül kudarcba fulladt a házigazda jóvoltából.
Itt vagyok, nem a történet fontos, hogyan kerültem ide, hanem végre itthon vagyok, majd egyből a chuunin vizsgára delegáltak. Már korábban visszatértem a "nagypapámhoz" és egy korábban tanult technikával megjelöltem a bábokat, így nem ellett magammal cipelnem őket, helyette egyéb eszközökbe fektethetem a pénzemet amit sikerült összegyűjtenem azóta, hogy elhagytam a falumat. Még a vizsga előtt betértem az egyik ismerős fegyverboltba, ahol egy- két dolgot vásároltam.
Aztán megérkeztem a helyszínre. Sejtettem, hogy a falu nem fog kesztyűs kézzel bánni a jelöltekkel, ezzel is éreztetve azt, hogy nem érdemes Sunagakurét magára hagyni és meg is értem, hiszen én magam is haragszom a falvakra, akik hagyták, hogy Iwagakure elfoglalja, de leginkább Iwagakuréra. Ugyan megértem a dolgot, de akkor is ez nem enyhíti a bűneit. Megérkezvén a helyszínre egyből egy egyszerű zárkába kísértek, ahol egy kényelmetlen ágyat kaptunk. Hosszú ideje nem aludtam ágyban, így ez nem igazán jelentett semmit, ahogy a napközbeni meleg és az éjszakai hideg sem jelentett semmit. Annyira fáradt voltam, hogy hiába a félóránkénti dörömbölés, néha egy- egy ilyen alkalom kimaradt, de aztán sikerült annyira kipihennem magam, hogy a továbbiakban már fel tudjanak kelteni. Így reggel talán valamivel kipihentebb voltam, mint a társaim, de nem sokkal. Az étel és az ital nem volt túlságosan barátságos és sok, főleg nem ehető, vagyis ahogy láttam a többieknek nem igazán. ha jártak volna a Madarak országának hegyeiben és ott harcolni, akkor nem sírnánk. Így is láttam, hogy volt olyan, aki kérdés és finnyáskodás nélkül ette, amit én is megtettem. A gyerekkoromnak és shinobivá válás óta sok olyan élménnyel lettem gazdagabb, ami miatt ezek az élmények szinte meg sem kottyantak. A második nap végére már azért én is megéreztem azt, amit a többiek már szinte a legeleje óta. Aztán lassan 10 órát ütött az óta és megérkeztek a vizsgabiztosok, majd egyesével behívtak minket. Mindenkinek előre "foglalt" helye volt lehetőleg ellenséges falu ninjái között. Miután mindenki a helyére került egy újabb alak jelent meg, majd lecsapott egy órát és dumálni kezdett. ~Jó vicc,sosem jártam az akadémiára, nem tudsz visszaküldeni.~ Az esélytelenek nyugalmával várom a tesztet, ugyanis pontosan tisztában vagyok, hogy chakra elmélettel kapcsolatban még csak- csak lenne esélyem, de bármi olyat kérdeznek, amit az akadémián tanítottak, akkor itt vérzem el. Aztán befejezi a férfi a mondanivalóját és újra rácsap az órára. Szinte sajnálom a tárgyat, de hát nincs mit tenni. Felveszem a papírt és a tollat, majd megfordítom a papírt, majd végig olvasom. Ahogy nézem a kérdéseket, az első egyből eszembe juttatja, hogy melyik falu volt az, amelyik cserben hagyott, majd a másodiktól egyből eljutottam oda, hogy szinte átfutott a pulykaméreg. A tollamat majdnem összetöröm, ahogy eszembe jut, majd a harmadik, negyedik és az ötödik kérdésre csak tippelek, de a hatodik kérdés újra eszembe juttatta a dolgot. A hetedik kérdésről nem hallottam, de legalább volt olyan válasz, amit biztosan kizárhattam, a nyolcadik kérdés csak azért váltott ki vegyes érzéseket, mert pontosan tudtam, hogy a válaszként adott falu végül elárulta a szövetséget. Az utolsó két kérdés megint csak tipp volt. Felnézek és még épp maradt 20 másodpercem, hogy átnézzem a válaszokat, majd ha esetleg meggondolnám magam, akkor javítok, de erre nem kerül sor. Ekkor lejár az idő és elkezdik összeszedni a papírokat.

//
Vásárolt dolgok:
Tűvető 5.000 ryo
bombakilövő mechanika 8.000 ryo
20 m drót 2.000 ryo
15 kis dobópenge 300 ryo
20 tű egy tenyérnyi dobozban 300 ryo
10 pecsétpapír
5 robbanójegyzet
5 füstös és 5 robbanó gránát elkészítéséhez elég fa
bőrpáncél, ami kb a láncing tulajdonságaival rendelkezik
Összesen: 15.600+ ? ryo//

_________________
Adatlap, Kaland, Küldetés, Pályázat, Bővítmény, Tanulás

multi karakterek: Akira, Katsumi Kawachi, Tomoko
avatar
Yamato
Játékos

Taijutsu Pontok : 60

Tartózkodási hely : Még nem tudom


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 449

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: A Fekete Homok Terme

Témanyitás  Yamanaka Inako on Hétf. Feb. 26 2018, 22:33

- Sensei, még ilyen kevés tapasztalattal is lehet esélyem a Chuunin vizsgán? - nézett nagy, kék szemeivel Inako a kiképzőjére. A háborús időszak alatt szülei és klánja egyaránt féltették, vagyis nem volt lehetősége jobban belekóstolni a keményebb shinobi létbe. Mégis úgy döntöttek, ez egy jó alkalom lesz arra, hogy az ifjú Yamanaka letesztelhesse tudását és megtapasztalja, mégis milyen lehet komoly, nehz döntéseket hozni. Valamint sokkal erősebb ellenfelekkel is szembe kerülhet, ám jounin tanítója bízott pátfogoltjában.
- Nao-chan, hová tűnt a nagy lelkesedés? Néhány napja még majdnem kiugrottál a bőrödből, amikor hivatalosan is megkaptad a megerősítést, hogy indulhatsz a vizsgán. Ráadásul az unokatestvéred egy igen hasznos technikával gazdagította a tárházadat.
Hichiyo-sensei próbált minél több lelket önteni egyetlen geninjébe. Alig hitte el, hogy aki előtte áll valóban Inako. Ahogy közeledett az indulás napja, egyre többször látta idegeskedni a szőke hajú lányt. Amikor kiderült, hogy Sunagakure rendezi a Chuunin Vizsgát, eléggé megkönnyebbült. Az ifjú Yamanaka egy szövetséges ország területére készült belépni, sokkal jobban állt a helyzet, mintha egy korábbi Víz szövetségi ország adott volna helyet ennek a jeles eseménynek. Féltette a tanítványát, ám ezt szemtől-szemben nem vallotta volna be neki.
- Igazad van, ha állandó aggódással töltöm el a napjaimat, azzal nem jutok előre! - tért vissza némi lelkesedés a kék szemű kunoichibe. - Két nap múlva indulunk, jobb ha felkészülök. És igaz, hogy be fognak osztani egy csapatba?
- Igen, igaz. Csapat nélkül részt sem vehetnél a vizsgán.

A két nap olyan gyorsan eltelt, hogy Inako szint észre sem vette. Úgy gondolta, felszerelését ideje lenne kicsit kibővíteni, ezért elment bevásárolni. Fegyverekből egész sokat tartott magánál, ám némi pluszt is szeretett volna magánál tudni. Éppen ezért 10 darab robbanó jegyzetet és 5 darab füstbombát vitt magával a Chuunin Vizsgára. Hichiyo-sensei szintén elkísérte, aminek a lány nagyon örült. Elég kevés genint ismert, főleg mert eddig még nem osztották be csapatba. Habár mindig is könnyen ment neki a barátkozás, jobbnak látta, ha egy ismerős arcot lát az idő nagy részében.
Az út viszonylag eseménytelenül telt el. A háború nyomait mindenhol látták, hiszen alig telt el pár hónap. Inako most először találkozott a háború okozta szörnyűségekkel. Képzetlensége miatt inkább a falun belüli, vagy ahhoz közel eső D szintű küldetéseket bízták rá. Tulajdonképpen némi hálát is érzett, amiért kimaradt ebből az egészből. Viszont pont emiatt érezte úgy, hogy sokkal nehezebb dolga lesz. Mások akár még geninként is beleestek komolyabb helyzetekbe. Ezért döntötte el, hogy nem fogja olyan könnyen feladni, hanem végig küzdeni fog. Elhatározta, hogy megmutatja a klánjának, sőt az egész Shinobi Világnak, milyen fából faragták.
Sunagakurébe érkezve tudta meg, hogy Kaibutsu Hiroto lesz az egyik csapattársa. A másik név egyelőre ismeretlen maradt előtte. Az időjárási viszonyok nagyon szokatlannak hatottak és a napok előrehaladtával ez csak egyre rosszabbá vált. A nagy hőingadozáshoz nem szokott hozzá. Nappal igyekezett a lehető leglengébb ruháit felvenni, ám éjszakára igencsak fel kellett öltöznie. Azt hitte, hogy legalább Konoha geninjeit szívesen fogadják, de a korábbi megszállás miatt a vendégszeretet valahol a sivatag közepén elveszett. Inako nagyjából felfogta a helyzetet, hiszen párszor látott Sunagakuréből érkezett menekülteket, akik a Tűz országában szálltak meg. Mégis az egész olyan hihetetlennek tűnt. És bár a háború hónapokkal ezelőtt véget ért, mégis óriási árnyékként terült el a vizsgázók feje fölött. Egy csapatot haza is küldtek, amiért túl messzire mentek. A fiatal Yamanaka igyekezett barátságos lenni mindenkivel, akivel találkozott. Megállapította, hogy elég sok helyes fiú érkezett a vizsgára.
Ha az időjárás és a fagyos hangulat nem lett volna elég, az írásbeli teszt előtti éjszakát nem tölthették pihenéssel. Nagyjából fél óránként dörömbölt valaki a szoba ajtaján, vagyis ha sikerült is aludni, az nem tartott tovább annál. Előtte kiderült, hogy még csak nem is nappal, hanem majd éjszaka kell megírniuk a tesztet. A geninek már nem csak álmosak, hanem egyenesen hulla fáradtak voltak. A szőke hajú kunoichi ráadásul sosem vetette meg a hosszú pihenőket, illetve a komfortos éjszakákat. Itt egyiket sem kapta meg, ami miatt kezdte elveszíteni a türelmét. Unokatestvéréhez, Inohoz hasonlóan már majdnem fenyegetésig fajul némely megnyilvánulása. Ám jól tudta, hogy Hichiyo-sensei számít rá, akárcsak a többi Yamanaka. Ez tartotta benne a lelket. Ételt és italt alig kapott, amit ahhoz képest elég jól bírt, amúgy sem evett sokat, ha éppen nem koplaltatták.

Végre elérkezett az írásbeli teszt napja, vagyis éjjele. Néhányan kisebb konfliktusba keveredtek, mások különböző módszerekkel próbálták elütni az időt. Inako csendben várakozott, eldöntötte, hogy jól fog viselkedni, még akkor is, ha valaki más provokálja. Kék szempárjában elhatározás tükröződött, míg teste más részei a kimerültséget. Végre elérkezett a 10 óra és a hatalmas ajtó kitárult. Sunagakurei ninják kérték el a papírokat, majd közölték, hogy ülésrendet állítottak fel, vagyis mindenkinek megvolt a helye. Nagyon komolyan vették, tényleg nem volt ajánlatos eltérni a meghatározott rendtől. A feszültséget szinte tapintani lehetett. A szőke hajú kunoichi folyamatosan ismételgette magának, midnent meg fog tenni annak érdekében, hogy ne adjon okot az eltávolításra. Konoha egyik híres klánjának tagjaként nem engedhette meg magának ezt a hibát.
Próbált körülnézni, ám a helyiségbe csupán egyetlen oldalról hatolt be fény. Miután mindenki helyet foglalt, némi mesterséges fényt is teremtettek. Ekkor vette észre a genin a papírt és tollat. Valamint a fal mellett sorakozó ninjákat, akik árgus szemekkel figyelték minden mozdulatukat. Ettől még kényelmetlenebbül érezte magát, mint korábban. A nyikorgó székkel megpróbált nem törődni, igyekezett nyugton maradni, már amennyire tudott. Néhány perc múlva egy férfi lépett elő a sötétből és rácsapott az asztalra. Inako majdnem felugrott a helyéről, úgy meglepődött, ám még időben megállította saját testét. A vizsgáztató - Daiki - elmondta, amit tudni kellett a résztvevőknek.
*Ez most komoly? Nem elég, hogy írásbeli tesztet kell írni, előtte még beugró is van? Remélem elég lesz annyi tudás ehhez, amennyit Hichiyo-sensei átadott. Ha nem, idejekorán véget fog érni ez a vizsga.* Gondolataiból a vizsgáztató hangja rázta fel.
*Aha, szóval ez még rosszabb, mint gondoltam. Végül is, eddig sem bíztak rám olyan sok feladatot.* Próbálta higgadtan kezelni a dolgot, pedig legszívesebben felsikított volna. Ehelyett valami más süvített át a levegőn, a síp hangja, ami a beugró kérdéssor megírásának kezdetét jelezte.
A kunoichi felkapta a tollat, megfordította a papírt és szorgosan válaszolgatni kezdett a kérdésekre. Némelyiket kapásból tudta, azokon gyorsan átszaladt. Utána visszatért a nehezebbekre, vagy amikben nem volt biztos. Valamelyiket csupán megtippelte, mert erről nem beszélt neki a tanára. Az óra vészjóslóan számolt vissza, ám végül is még az 5 perc lejárta előtt csapta le asztalára a tollat.

//Vásárlás:
- 10 db robbanó jegyzet: 2.000 ryo
- 5 db füstbomba: 750 ryo//
avatar
Yamanaka Inako
Játékos

Taijutsu Pontok : 60

Tartózkodási hely : Konoha


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 281

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: A Fekete Homok Terme

Témanyitás  Kenshiro Hanae on Kedd Feb. 27 2018, 13:24

Hát itt vagyok. Sunagakure. A végtelen homok és hőség országába. Úgy tudtam a falu romokban van, de úgy tűnt a helyreállító munkálatok már befejeződtek. És… mit keresek épp Sunagakureba? Ez egy nagyon… de nagyon jó kérdés. Kemurigakure parancsára jelentkeztem, s bár elvileg szököttként kerültem be a „történelembe”, most mégis hivatásos shinobiként, frissen végzett geninként fogok részt venni a küzdelmeken. Őszintén… ha nem lenne elég az Amet ért veszteség megemésztése, most azt mondanám, izgulok a vizsga miatt. Ugyanis bármennyire is tagadjam a dolgokat… érdekelt a megmérettetés.
Kemuri parancsai szerint pedig mindent meg kell tennem, hogy addig jussak, ameddig csak tudok. Persze ez könnyebb mondva, mint csinálva, de hát… mit tegyek... A feladat az feladat. Meg nem mintha lenne választási lehetőségem. Őszintén nem igazán tudtam mihez kezdjek. A levegőben érezhető volt a rosszindulat a megvetés. Gondolom a háború utolsó nyomai. Eh… nem tetszik ez a légkör. Miért kell ezzel szenvednem… Mindegy. A vizsga előkészületei nem épp szokványosak voltak.
Érezhetőek voltak a rossz kedvek, de látszott már az elején, hogy ki akarták szűrni a gyengébbeket. Mintha csak egy selejtező lenne. Az emberek nagyobb része kikészül, ha nem tud enni, inni, de tapasztalatból tudom, hogy nem mindig adatik meg az luxus, hogy meleg étel kerüljön az ember elé. Az alvás sem volt a legkényelmesebb, bár amennyire izgultam amúgy sem tudtam volna aludni. Így bár megviselten, de az átlagnál azért jobban viseltem a dolgokat. Hozzá voltam szokva már az efféle problémákhoz. Bár voltak olyanok is akik valamivel ingerültebben álltak a dologhoz, azért nem olyan vészes a helyzet. Mikor végül 10-et ütött az óra, ahogy mindenki én is bementem és helyet foglaltam. Persze az ezt megelőző pillanatokban, mikor a papírokat ellenőrizték a szívem a torkomba dobogott, de mivel mindent jónak találtam így megnyugodtam és bementem. Egy magas sunagakurai férfi volt végül az, aki felszólított mindenkit, hogy megfordíthatja a lapot, ám miután megtettük hamar jelzett is, hogy mindenki nézzen még vissza rá. Elmagyarázta a maradék szabályt, majd elindította a számlálót.
Őszintén. Engem nem érintett az, amivel fenyegetőzött.
Nem végeztem el soha az akadémiát és Kemuri úgyse dobna vissza, maximum csak azért, hogy hivatalosan is tagja legyek a falunak. Meg úgy voltam vele, hogy a teszt nem olyan nehéz… csak nem akarnak kiszúrni velünk… gondoltam ezt addig, míg meg nem fordítottam a lapot. Készültem a háborúról a lényegi részekre tisztán emlékeztem… de ezekben nem csak a nagyjából lényegi részek kellettek… ez maga volt a háború története… hát… úgy tűnik számomra a vizsga itt végetért…. Nem jutottam túl messze.

_________________

Multijaim:
Djuka Ryuu (Getsugakure - elhunyt)
Amaken Yoshimitsu (vándor, bábos)
Kenshiro Hanae (szökött)
Hamada Fuyu (Yukigakure)
Nashimaru Miuru (Kemurigakure)
Djuka Ryusuke (Kőtemplomi-szerzetes)
avatar
Kenshiro Hanae
Játékos

Taijutsu Pontok : 54


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett Ninja
Chakraszint: 395

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: A Fekete Homok Terme

Témanyitás  Hamada Fuyu on Szer. Feb. 28 2018, 10:32

Három nap van még az indulásig. Három hosszú és fárasztó nap. Nem volt semmi dolgom, de ezek ellenére minden pillanatban leterhelt a gondolat, hogy hamarosan indulnom kell életem egyik talán legkeményebb megpróbáltatásomra. Ha nem lennék az aki, akkor nagy valószínűség szerint lestresszeztem volna magam és fölöslegesen lettem volna feszült egész nap. De szerencsére… én nem az a fajta vagyok. Bár való igaz, hogy izgultam ezért a kis kalandért, de voltaképp meg kell, mondjam, hogy közönyöm ezen is segített. Persze mint mondtam gondolataimat lefoglalta ez az újfajta izgalom, de mindezek ellenére nem hagyhattam fel a fogadó vezetésével, hisz hazatérve el kellett rendeznem minden olyan apróságot, dolgot, mely távollétemben felgyülemlett. Sou a helyettesem jól végezte a munkáját az igaz, de rengeteg olyan dolog szóba került eben a pár hónapban, melyben nem dönthetett egyedül. És nem is vonom kétségbe a döntését, hogy nem tette meg. Legalább ez idő tájt elterelte a figyelmemet arról, ami végül rám fog várni. Őszintén felüdülés volt a hosszas shinobi lét után ismét visszacsöppeni a fogadósné szerepbe és kicsit bebújni a puha takarók közé egymagam vagy társasággal. Így mire a harmadik nap is megkezdődött ismét tele voltam élénkséggel a hozzám illő módon. Épp finom mozdulatokkal a fémlegyezőm élét fentem át még egyszer utoljára, mikor Sou lépett be az ajtómon.
- Mindent elkészítünk az induláshoz Fuyu-sama. – hajolt felém tisztelettel.
- Arara… Köszönöm szépen Sou-san. – felelem gyöngécske mosollyal.
- Fuyu-sama…. biztos, hogy… hogy szükséges ez? Úgy hallottam a vizsgák nagyon veszélyesek… és ha esetleg… és…. ha… megtörténne a legrosszabb… és Ön….
- Kedvesem, ugyan…. nem kell értem aggódni. Hisz ismersz. Mindig is a veszély vonzott.
- Igen… - sóhajt fel végül – De szeretnénk,  ha tudná, hogy mi, kik Ön alatt szolgálunk nem szeretjük, mikor az életét kockáztatja… Viszont tudjuk milyen makacs, ha elszánta magát… kérem… vigyázzon magára!
- Úgy legyen.
Ezzel véget is ért a bájcsevej, hisz hamarosan indulnom kell.
 
Az alkalmazottaimat már több hete magam mögött hagytam, mire Sunagakure száraz és meleg légkörében megpihentem végre. Kerülgetett az émelygés és szüntelenül legyeztem magamat, csak hogy valamicskét lehűtsem magam. Nem szeretem a meleget. Én a hideghez vagyok szokva. Ebben az időben úgy érzem, mintha minden lélegzetvétellel meg akarna fojtani a táj… mintha hófehér bőröm már attól olvadozni kezdene, hogy egyáltalán kiállok a napra. Egyszerűen túlságosan más táj volt ez, melyet szervezetem elbírt. Éppen emiatt pihegve próbáltam átvészelni ezt a pár napot, mely a vizsga előkészületéig voltak. Az alvás a zavaró tényezők nélkül sem ment volna, de másnap örömmel fogadtam a hideg zuhanyt minden alkalommal, amikor alvást tettettem. Segített lehűlni és legalább nedves ruhám fokozatosan, de elvette a felesleges hőt a testemből, míg el nem párolgott. Nagy valószínűség szerint kimonóm most is több figyelmet vont magára, mint kellett volna, de nem zavartattam magam különösebben. Mikor végre 11-et ütött az óra pedig bár kissé nedves ruhával még, de én magam is betértem a terembe. Egy gyors eligazítás, egy gyors sorfenyegetőzés és neki is kezdődött az írásbeli első fordulója. Igazából. Hogy őszinte legyek magamhoz én magam mindig is inkább szellemi shinobi voltam, mint fizikai erőre támaszkodó. A teszt is erre adott okot. Nem tűnt valami nehéznek és első megérzéseim szerint a válaszaimnak jónak kellett lenniük. De majd elválik.
avatar
Hamada Fuyu
Játékos

Taijutsu Pontok : 30


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 303

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: A Fekete Homok Terme

Témanyitás  Hyuuga Shakaku on Szer. Feb. 28 2018, 21:50

SAJÁT FELELŐSSÉGRE





Mi a f@szom a csúnyin? – A lány aprócska hangja élesen csattan fel.
– Az chuunin. Még mindig. Már vagy ötödjére is. – Az álarcos hangja letört. Még mindig; vagy már megint?
Zsír, aha-aha, vágesz. Szóval ez a csúnyi; csínyi-csúnya-csúnyin mi is? Ismét? Mert még mindig nem sikerült normálisan elmagyarázni! – A kislány toppant, majd pedig ölbe font karral néz a sóhajtva távozó álarcos alak irányába. – Na hát ti is annyira segítőkészek vagytok, mint egy jó kis hepatitisz!


««»»


–Jajj, drágám, friss geninként nagyon fontos, hogy megfelelő felszerelésed legyen ám! – Az idősödő hölgy negédes mosolyával felfegyverkezve lép ki a bolt pultja mögül. Az idősödő, töpörödő hölgy mellett még így is talán túlontúl alacsonyként hat a fiatal kunoichi – amit természetesen kikér magának – viszont jelenleg nem a magasságbeli különbség az, ami miatt lapos tekintettel sandít a fegyverekkel díszített falra.
Jaj, néne, biztos így lehet... szóval, kellene mondjuk 200 ebből a szúrós késből, meg mondjuk ebből a csillagtányérból, a kötőtűből és ebből a kardból, bármi is a neve. Áfás számla természetesen lesz róla.
Az idős boltos egy pillanatra talán megdermedve néz maga elé, majd, ahogyan a legtöbb kereskedelemben dolgozó, ő is össze tudja magát szedni egy szempillantás alatt: – Nos. Nem gondolod, hogy ez egy kicsit sok lesz? Vagy esetleg …. hogy ez esetleg egy kicsit drága lesz?
A lány szemöldökét ráncolva pillant fel a nőre, ajkai lefelé biggyesztve fejezik ki egyértelmű nemtetszését.
Akkor azt már nem is mondom, hogy 1.000 robbanójegyzetet kérek, mert ha véletlenül valami gatyán sülne el Punciországban, akkor fel kell tudnom robbantani. Elvégre nekik már úgyis mindegy, szerintem megszokhatták. Habár... talán ez nem túl egyedi, igaza van Magdi néni. – A lány egy pillanatra eltöpreng, majd a világ összes komolyságával tekint az árusra: – Biológiai fegyvere van-e? Ja, és persze Danzou-sama, de legalábbis az ANBU számlájára írnám mindezt... tehát: KonohaFákure no Szájtó, 666 irányítószám, AvilágPusztulniFog körzet, AkaneForPrezident utca 444, -69 emelet, 101. ajtó. A számlát is ide kérem postázni, de előre kívánom jelezni, hogy a... portásunk egy eléggé mogorva alak; megrögzötten köpködi az érkezőket gömbhalmérges kötőtűkkel. Általában nem tudom megítélni, hogy azért haragszik rájuk, mert megzavarták őt a pszichológiai kisokos könyvének olvasásában; tudja, az a könyv, ami arról szól, miért létezik tehenes gyermekpornó... vagy valami hasonló témája lehet. Eléggé fura a borítója, és nem igazán tudom értelmezni azt. A másik tippem viszont az lehet, hogy néha az egyik maszkos kolléga meglátogatja, csak azt hiszi, hogy mindez rohadt titkos; azzal nem számoltak persze azzal, hogy átlátok a falakon: egyébként mit csinálnak, amikor a férfi nyaka körül póráz van, a testén meg felrajzolt sötét tintafoltok és...
A lány ugyan még folytatná, eléggé látszik rajta, hogy információbázis, azonban a vállán landoló kesztyűs kéz mindebben igencsak megzavarja – ami szerinte igencsak illetlen, de hát vannak, akiket nem tanítottak jó modorra.
–Elnézését kérem, asszonyom, innen átvesszük. – A maszkos hangja eltorzul a porcelánnak hála, azonban még így is hallható némi önsajnáltatás; ami a nőt természetesen egyáltalán nem érdekli, sőt:
–Ó, kérem, csak a maguké. – S talán még sosem néztek ilyen hálás tekintettel egy ANBU tagra; bár annyira nem is szoktak mutatkozni, kivéve persze, ha életbevágóan fontos. Nos, ez talán annak minősülhetett?


««»»

Ez... úgy néz ki, mint egy csőrös csiga. – A lány hangja abszolút magabiztosságról árulkodik, mikor a felmutatott kártyán szereplő nemzetszimbólumot kell azonosítania; természetesen mindennemű háttéremlékezet nélkül. Na jó, valljuk be, azért így nem olyan könnyű: – Négy faszi áll szórakozóhelyen „yo-görl” testtartásban – Kiri. – Ez egy prostituált... Vagy egy tehén felülről. – Suna. – Ez két mell perspektívában... csak rosszul sikerül az implantátum. – Iwa. – Ez meg egy hányás? Ja, igen, buli után kidobod a taccsot, de közben még imbolyogsz, ezért szétfröccsen, de aztán úgy érzed, jobban vagy, elindulsz és persze jön még egy kis rókamóka. – Kumo. – Jajj, ez könnyű! Golfütő és pontosan mögötte egy vonalban lengedező lyukjelző zászló... Már nem azért srácok, de talán nektek is elkélne egy lyukjelző zászló! – Kacsint az álarcosokra, majd ismét megkomolyodik, elvégre fontos teendői vannak. Hang. – Ez a sündisznó hátának jele. – Fű – Ez meg.... melegek egy sztréjt bárban? Vaaagy f@sz a lakodalomban. Bocsánat, négyen vannak. Tudom, tudom, fontos, hogy pontos legyek. – Eső. – Ez meg egy lesújtani kész pénisz. – Vízesés. – Jajj, ez nem valami egyedi, stréber csillag, meh. Elcsöppenő kis spermulika. Ez meg... drogos mámor? Ez meg füvezés. Amikor dobtak és egyedül próbálod meg kiflizni az előtted lévő levegőt.
– Taichou... – pillant fel a kártyákat felmutató alak a terem másik végében állóra –, ez reménytelen!


««»»


- Álljcsó-tájcsó! Merre?
– Arra. – Szól az álarcos, akit nem kérdeztek.
– Nem, mert arra. Maga meg... leléphet, vegye ki a nap hátralévő részét!
A lány értetlenkedő fintorral az arcán figyeli a távozó álarcos hátát, majd a hüvelykujjával flegmán az irányába bökve megjegyzi: – Tyű, már egészen úgy tűnt, mintha rossz irányba akart volna elküldeni, de túlságosan paranoiás vagyok. – A férfi diplomatikus hallgatása fel sem tűnik neki. – Szóóval akkor hova megyek, merre és hogyan?
Az álarcos kapitány jobbjával mutat a távolba; kezének irányát hunyorogva veszi szemügyre Shakaku.
– Nos, arra van Sunagakure. Sivatag, aztán még több sivatag, és egyenesen a falunál vagy, eléggé eltéveszthetetlen. Az utazásod módja pedig rajtad áll, de kaptál engedélyt a légi közlekedésre, ha emiatt aggódnál.
Én, aggódni?! – A lány kézjeleket formálva lép hátrébb. – Lépj elő, tollas szexostorok istene, szálló annihilátor, égi grillcsirkék királya, s oszd meg velünk, egyszerű halandókkal jelenésed mámorító herbálfüstjét, HÁDZSIME! – Nos, talán ilyen költői felkonferálással még nem lépett elő idézett lény, de természetesen Kintonak, a méretes madárnak csakis a prémiumkategória dukál.
Egyenesen mesébe illően tárulnak ki az élőlény szárnyai, nyúlnak ki az idézési füstből és porból, enyhe és sejtelmes árnyékot vetve a halandókra. Pár pillanat múlva az idézett lény csőre és azzal együtt a feje is megjelenik; először csupán a távolba réved nemesi tekintete, de aztán a lányra fókuszálnak éles borostyánszemei:
– Ó, hellnóó! – Csattan fel a madár, majd pedig ismét füstté válik egy méretes pukkanás közepette. «A távolban károgó madarak cikáznak el: „dinájd-dinájd-dinájd”»
A férfi lepillant a nála jóval alacsonyabb lányra: – Nos, nekem olybá tűnik, hogy a lény megtagadta a szolgálatot; egészen biztos vagy benne, hogy érvényes a szerződésed és nem mondták azt fel?
Shakaku ugyan először csak hebeg és habog, de a férfi szavai hallatán heves tekintettel fordul a kapitány felé: – Csak hogy tudja, ahhoz tértivevényesen meg kell küldeniük a felmondó nyilatkozatot, az nem megy csak úgy minden nélkül!
– Kehömm, tessék?
Ó, ezt maga úgysem értheti, ez egy amolyan univerzális és transzcendens tudás, amit az élethálóból töltöttem le, a felhasználónév: ultratanker.
– Aha, igen, oké. Tehát Sunagakure. Arra. Viszlát.
Hé, na ne már!


««»»


Ahh, vizet, vizet! Ha tevehugyos, azt is megiszom... vagy tejet. Azt is. Ha kell, egy újdonsült édesanya kebléről egyenesen, úgy is. Ha szexi anyuka melléről, na úgy meg főleg... Vagy Alkoholosan, mert az nagybetűt érdemlően mennyei... Csak VALAMI legyen már! – Emeli fel mind hangját, mind tekintetét a kegyetlenül szikrázó, gyönyörű égboltra. Áruló.
Természetesen pont ez az a pillanat, amikor az egyik lába besüpped.
Dikk a hallucináció. – Megpróbálja kihúzni a lábát. Semmi. Megpróbálja kirántani a lábát. Semmi. Megpróbálja a karjával rásegítve kicibálni a végtagot. Siker. – Hehe, bukó! – Aztán persze túl korán károgta gyönyörűséges győzelmét: a homok hirtelen elkezdi elnyelni a lábát, de először csak apránként, mint egy perverz bőrfetisiszta pedofil. – Hé, na ne már, ne szopkodjad a lábamat légy oly' kedves! Mondom, nem; rossz homok!
Akár a megdorgált, de neveletlen kutya, úgy kezdi el egyre jobban elnyelni főhősnő..leányunk lábait, és ő így merül el a forró homok szemcsésen lágy ölelésében, szitkozódva, prüszkölve, és olyan hangon sikítva-rikítva-ordítva, ami még a tengeren túli sziréneket is megsiketíti. Icc a treeep!



««»»


… Aztán persze a szokásos: bumm, puff – kurv@@nyád – köhh, köhh – kurv@@nyád. A lány homokot köhög és hány föl, a haja izzadt és homokos tincsekben, bőre leégetten. A homoktengerben kúszva, kászálódva, fetrengve. – Na miiivan homok, hova futsz?!
Nos, így talál rá az idegen csapat.
Ami nem nehéz: számára mindenki idegen.
Na de hogy egy ilyen helyen rátalálni valakire? Na ahhoz szaktudás kell.
– Azonosítsa magát!
A lány megdermed. Aztán megrázza a fejét, és átpillant válla fölött. Majd megforgatja ezüstös szemeit.
Azonosítsa az, akinek két anyja van. – A lány kifújja az arcába lógó tincseket, majd esetlenül, imbolyogva felimádkozza magát álló helyzetbe; mindeközben az idegen hang tulajdonosa, egész pontosan egy férfi alakú pacák, közelebb lép a lányhoz: – Na nem mintha számítana, mert már megint biztosan hallucinálok! Embert! Ismét! Ez már asszem az 54,6. alkalom. – Fújtatja. – Igen, jól hallotta, tizedes tört, mert hattizednyi embert is behaluztam. Hát nem volt poénos! – Üvölti a férfi irányába, de ugyanezzel a hévvel és lendülettel dob felé egy maroknyi homokot is. A fele ugyan elszáll a levegőben, a másik fele azonban halk és finom pattogó hanggal landol a taktikai mellényen. – Tudtam ám, csak magát teszteltem.
A férfi flegmán lesöpri a homokmaradványokat a mohazöld anyagról.
– Szóval ki maga, és mit keres Iwagakure határa közelében?
A lány némán pislog: – Hogy minek a közelében?
– Iwagakure. Föld Országa.
Aha, ország. Hm... AHA! Ország! Várjon! – Alsó ajkát a fogai közé préselve, hunyorogva sandít fel a fejpántra, majd arcára kiül az értelem és a felvilágosodás. – Elcseszett mellimplantátumok perspektívában, hát miért nem ezzel kezdet! – Összefonja a karjait. – Nos, én ebbe a Sunába tartok. Puncifalu. Tudja, tehén felülről?
– Hmm, nos, ez egy igen érdekes jellemzése. De ugye tudja, hogy Sunagakure arra van. – Mutat az ellenkező irányba, egész pontosan épp arra, ahonnan ő, legalábbis a még meglévő lábnyomok alapján (ami tyű, mintha egy részeg orangután bálozott volna a homokdűnén) jött. Nyilván ez neki is feltűnik.
Ugye most csak szop@t?
– Őőőőő, nem. Miért tartana arra?
Csúnya vizsgára, bár nem értem, miért akarják, hogy csúnyaságból díjat érjek el, eléggé bunkó dolog, ha engem kérdez.
– Nem. – Csúszik ki a férfi száján, de mikor a lány fújtató orrcimpákkal felé fordul, rögtön folytatja: – Mármint nem, nem akarják, hogy csúnyaságból díjat szerezzen, és igen, ez eléggé bunkó dolog lenne. Viszont Sunagakure akkor is arra van.
De nekem azt mondták, hogy csak haladjak egyenesen és szinte bele fogok ütközni, mármint... értem én hogy falu kabumm, de azért maradt annyi rom, sőt, esetleg elszórva tetemek és emberi maradvány, hogy megtaláljam a helyet, amit keresek, nem?
– Öhm, hooogyne. Nos, a sors éppen úgy hozza, hogy a csapatomat épp a vizsgára kísérem, és nagyon örülök ennek a sorsnak, mert legalább útba tudlak igazítani, még mielőtt.... Sőt, tudod mit? Tarts velünk! Nem bízom a véletlenre inkább.
Ó, ön egy igazi hős, köszönöm szépen. Ó, hogy van még ember a világon, aki ennyire aggódik értem!
– Hogyne. Miattad aggódom. Ühüm...



««»»



Ahhh! Nem szeretem a homokot! Túl durva. Érdes... ingerlő. Behatol mindenhova. – Köpi oda a kommentet a sunai őr lábai elé. A vendéglátástól ugyanis nincs elragadtatva. – Ugye vágja, hogy ez elég silány. Na nem mintha szaunára vágynék, isten tudja, hogy ahhoz elég kilépni a napra, sem pedig dzsákúdzira, de hogy ilyen szegények legyetek. Jó, persze, értem, migráltatok, meg minden, de az első dolog, mit helyrehozhattatok volna, még mielőtt a kórházi és egyéb infrastruktúrát visszaböfögitek, az a légkondi! Na és ez a modor! Na meg a higiénia; hívni fogom az ÁNTSZ-t!
Üvölti a csirkefarhátára dörrenő ajtón keresztül is.



««»»


Ne verje már azt a roh@dványos ajtót, mert én is vissza fogok ütni, na és az nagyot szól ám!


««»»


@«ą€∂ąßć©️ @∂ßą»ąķ∆, ©️Żżź∆∂ń©️†, ^ąßß©️¶¨‹ąß»ķ!!!!!!


««»»


Ha még egyszer jön a fröccs, a rosszabbik fajta, akkor kitalálom, hogyan csináljátok, és esküszöm a sperm@gyermekeitek zsebkendősírjára, hogy visszafordítom a folyamatot, de úgy, hogy egy alapos @nálmosást kapjatok inkább!


««»»


Nincs valakinél valami... cuccocska? Ahh, de anyámasszonykatonái vagytok.


««»»


~ Ez egy teszt. Egy teszt, ami elé Hokage-sama állított. Ki kell állnom ezt a megpróbáltatást. De ennyi gyökér között. Nem. Nem adhatom fel; nehéz a feladat, édes a jutalom. Még akkor is, ha díjas rondaság leszek a végén. Megéri. ~
Szépen sorjában szedegeti, húzogatja le alkarjáról a hámló bőrrétegcafatokat, és egyfajta kisállatok temetőjét hoz létre.
Na jól figyeljen kolléga. – Emeli fel a hangját a vele szemben tespedő kiris humanoidra, azonban nem fordítja el tekintetét a klónozáshoz szükséges anyagok kitermeléséről. – Ha a továbbiakban is így bámul, akkor kiszedem az egyik szemét. Tudja, azt, amelyik egy kicsit sandább a másiknál. Fogom ezt a kiemelt szemet és beültetem az ánuszába, hogy inkább azt nézze, ne pedig engem. – A hangja kimért, nyugodt. A mondat végén tekintetét tőrként szegezi az alaknak: – És nem viccelek, nem túlzok.


««»»

Most kajakra azért várunk, hogy beengedjenek minket?! Eddig szop@thattak minket totálba, és most még meg is váratnak minket?!
Amikor viszont megindul a sor, és nagy nehezen, kínkeserves és fogcsikorgató araszolás után sorra kerül, egy pillanatra minden dühe elszáll, és visszamerül az örökös értetlenkedésébe:
Iratok? Milyen iratok? Ezek? – Mutatja fel a köteget: plüssállat-biztosítás szétmarcangolásra, Szesz & Szex Bazár éves bérlet, pónilómagazin, Sunagakure bukásáról és pusztulásáról szóló cikk és jelentés, pornóskicc az állítólagos szexi szőke exhokagéról, fájdalomcsillapítókra szóló recept, egyértelműen hamisított (és gyerekes) aláírással. És természetesen csak a legvégén kerül elő a hivatalos okmánya, ami eléggé gyűrött, és egyértelműen azon próbálta ki a legutóbbi tollát, hogy fog-e. – Nehogy ellopja az éves bérletet, látom, hogy tetszik. Így viszont már tudom, hogy ha eltűnne, akkor maga a tettes.


««»»



Anyám, de szexi vagy, te férfiállat! – Jegyzi meg jól hallhatóan, mikor a főinspektorral szembesül. – De mégis mi ez az akadémia?
Shakaku értetlenkedve pillant le az előtte lévő lapra, majd elkezd hintázni a nyikorgó padon. Aztán újra. És újra. És újra.
NYIKNYIKNYIKNYIK
Ám mielőtt mindenkinek kellően az agyára mehetne – elvégre ezt azért csak nem akarja ténylegesen –, a kezébe veszi a tollat. A kérdések számára. Nos. Hát igen.
~ Na akkor csináljuk a szokásos módon. ~
A lány az egyik kezével eltakarja a szemeit, a másikat, egészen pontosan azt, amelyikkel a tollat tartja, a papír fölé emeli. Elkezd körözni, majd keresztbe kasul és...
Bök!
Random beikszel a papíron egy pontot, majd megy tovább, és újra, aztán megint, annyiszor, ahány kérdés van a lapon – ezt követően a tekintetét a lap felé fordítja, és felméri, a lapon elejtett jelek melyik válaszhoz vannak legközelebb, és azokat jelöli meg.
Így persze ideje annyi, mint a fizetett hölgyeménynek, ha jó sokkal megkenik, mármint pénzzel, nyilván pénzzel – így hát elkezd rajzolni, mert ha már van a kezében valami, akkor azzal kezd is valamit.
Jelen esetben csillámpónit rajzol, napocskát, szivárványt, majd póni mellé egy bottal járó, fáslis alakot, aki simogatja a pónit. A vállára egy madárkát biggyeszt, a lába elé nyuszit.
Az idilli képzetből a férfi mély hangja riasztja fel végül, és kénytelen megjegyezni a bajsza alatt suttogva:
Ha nem engedsz át, akkor megkeresem anyád sírját és feltámasztom a testét, hogy aztán megszentségteleníthesd eme földi porhüvelyét héroszi falloszoddal!


// Oops-I-did-it-Again~. Ami a felszerelést illeti: én úgy képzelem el, hogy az útnak indító kapitánytól kapna tekercset, amiben majd találna fegyverzetet, de ezt mindenféleképpen az eljáró staffra bíznám. Köszönöm. És. Elnézést. Ja. Főleg azt.
avatar
Hyuuga Shakaku
Játékos

Taijutsu Pontok : 228

Specializálódás : GeninJobbágy


Adatlap
Szint: S
Rang: Genin
Chakraszint: 2110

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: A Fekete Homok Terme

Témanyitás  Nakahara Saki on Szer. Feb. 28 2018, 23:16

Saki kissé görcsösen szorongatta kezében a papírt, amely immáron rendíthetetlen bizonyítékként szolgált arra, hogy részt fog venni a Sunagakurében megrendezésre kerülő Chuunin Vizsgán. Yukigakure elérkezettnek látta az időt, hogy próbára tegye ninjáit, tehát Sakit is. Szerencsére korábbi csapattársát, Hamada Fuyut szintén elküldték a megmérettetésre, ezért legalább egy valakit biztosan ismert. Ran sokat segített abban, hogy a kunoichi megfelelően felkészüljön, még lelkileg is. A Fekete Farkas sokkal több mindent látott benne, mint a kékesfekete hajú genin saját magában. Új kaland lehetősége nyílt meg előtte, de ennek nem tudott túlságosan örülni. Szülei persze mindent megtettek, hogy biztassák és állandóan arról beszéltek, milyen büszkék lányukra. Felszerelését pótolta, ami hiányzott a szokásos készletéből.
A háború alig néhány hónapja zárult le, viszont már látszódtak a változás jelei. A hajók már nem csak ellátmányért és fegyverért álltak meg, hanem a normál kereskedelem kezdett felvirágozni. A Hó országa igyekezett végig semleges maradni, ami miatt Saki kimaradt a nagyobb eseményekből. Éppen ezért fogalma sem volt, hogy mi vár rá egy idegen országban, ahol még soha nem járt. A kontinenst mindig olyan távolinak és elérhetetlennek tartotta.
A vizsgára jelentkezett ninjákat viszonylag korán útnak indították, hátha a tengeren szeszélyes időjárást fognak ki. Szerencsére csak egy kisebb viharba kerültek, ezért jóval a tervezett kikötés előtt érkeztek meg a Tűz országába. Jobbnak látták itt kikötni, mintsem megkerülni a Tea országának otthont adó félszigetet és úgy kikötni a Szél országának partvidékén. A shinobik sokkal gyorsabban haladtak a szárazföldön, mint a hajó a tengeren. A szárazföldi út is eseménytelenül telt. Néha megálltak pihenni egy-egy kisebb faluban. Saki igyekezett sokat jegyzetelni és figyelni, mert érdekelte más országok kultúrája. Remélte, hogy némi új orvosi ismeretre is szert fog tenni ezen az utazáson. Igyekezett felkészülni, amikor csak tudta, gyakorolta a technikáit. Nem sok esélyt látott arra, hogy átmenjen a vizsgán, de ha már idáig eljutott, arra jutott, legalább megpróbálja, ami tőle telik.
A Szél országának és Sunagakure időjárása eléggé megviselte a hidegből érkezett ninjákat. Mindenki a lehető leglazább ruháját viselte, hogy bírják a hőséget. Az éjszakákat meglepő módon jól bírták, hiszen Yukigakure sokszor kegyetlenebb hideget görgetett az útjukba. Saki tudta, hiszen többször is megjárta a hegyeket, távol merészkedett a falu biztonságától, ám szerencsére Ran hozzáértésének köszönhetően mindig ép bőrrel megúszták. Miután pár napot töltöttek Sunagakurében, akkor bizonyosodtak meg arról, hogy mit is jelentett tulajdonképpen ez a Nagy Ninja Háború. Nemzetek képviselői feszültek egymásnak, volt olyan csapat, akiket hazaküldtek. A Hó országának geninjeit kevésbé vették célba, amit Saki igencsak értékelt. Sokszor az Akadémiai társaitól kapott csúnya megjegyzéseket, úgyhogy örült annak, hogy legalább a háborúval kapcsolatban nem zaklatják. Ahogy közeledett a vizsga időpontja, egyre jobban izgult. Az írásbeli kérdéssor miatt kevésbé, inkább a harcoktól félt. A vendéglátóik gondoskodtak róla, hogy ne legyen egyszerű az életük. Enni szinte alig kaptak, sőt még a nyugodt alvásról is le kellett mondani. A közös helyiséget nem hagyhatták el, ami miatt többen egyre idegesebbek lettek. A kék szemű kunoichinek főleg az összezártsággal voltak problémái. Szüksége lett volna némi egyedüllétre, hogy összeszedje a gondolatait és a bátorságát, azonban erre nem adódott lehetősége. Az éhezés és kevés alvás is kivett az erejéből, ám főleg ez a túlzott társaságba kényszerítés viselte meg.

Az óra este tízet ütött, amikor végre megnyílt a Chuunin Vizsga helyszíne. Hatalmas, kétszárnyas ajtó nyílt ki, ami egy újabb terembe vezetett. Saki előkészítette a papírjait, ami kissé remegő kézzel nyújtott át az egyik ellenőrzést végző shinobinak. Nagyon meglepődött, amikor nem kapta vissza az iratait, de úgy volt vele, hogy biztos jó okuk van maguknál tartani. Tekintetével Fuyut kereste, ám sajnos voltak annyira előrelátóak a szervezők, hogy a csapattársakat jó messzire ültették egymástól. A korábbi Tűz és Víz szövetségéből érkezőket sem választották el, ez pedig még jobban fokozta a feszültséget. Egyelőre nem sok fény jutott be a helyiségbe, ám ez hamarosan megváltozott. Miután mindenki helyet foglalt, az ajtót bezárták és mesterséges fényt gyújtottak. A kunoichi észrevette az asztalon heverő tollat és papírt. Gyorsan nyilvánvalóvá vált számára, hogy a vizsga első fele írásbeli tesztsorból fog állni.
Már az elején bonyolódott a helyzet, mert a vizsgabiztos, Funakoshi Daiki elmondta, hogy lesz egy beugró kérdéssor. Aki ezen nem megy át, visszaküldik az Akadémiára. Saki annyiszor találkozott már ezzel a helyzettel, hogy lassan kezdte figyelmen kívül hagyni. Talán jobb is lenne neki, ha visszakerülne. De Nui anyó és Ran bizalmat fektettek bele, többet mint azt bárkitől elvárta volna a lány. Elméletben mindig jó volt és bár a háborúról nem sokat tudott, azért alapvető információkba állandóan belebotlott. Éppen ezért legalább ebből megpróbálta a legtöbbet kihozni. Öt percet kaptak, vagyis gyorsan kellett reagálni.
*Lehet, hogy nem vagyok jó shinobi, de próbálkozom.* A jelzés szinte visszarántotta a valóságba, már nem maradt több ideje a gondolataiba merülni.
Megfordította a lapot, amin valóban tíz kérdés sorakozott. Szép sorban ment végig, próbálta a ninja ösztöneit is bevetni, hogy ne gondolkozzon annyit. Az egyszerűbb kérdéseken gyorsan átfutott, miközben a számláló megállíthatatlanul haladt a nulla felé. Kezével egyre erősebben szorította a tollat, ujjai szinte elfehéredtek. Régen állt már ekkora nyomás alatt és tulajdonképpen még el se kezdődött a Chuunin Vizsga. Az utolsó kérdést gyorsan bejelölte, vagyis inkább megtippelte. Már majdnem kifutott az időből, ám végül akkor tette le az íróeszközt, amikor a számláló az 1 másodperchez ért. Sikerült, betartotta az időkorlátot. Reménykedett benne, hogy a válaszai helyesek lesznek.

//Vásárlás:
- 7 db senbon: 1.400 ryo//
avatar
Nakahara Saki
Játékos

Taijutsu Pontok : 56

Tartózkodási hely : Yukigakure


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 528

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: A Fekete Homok Terme

Témanyitás  Kenta Koizumo on Csüt. Márc. 01 2018, 21:56

(Első ének)

~ Mattakuyone.... ~ sóhajtott Koizumo, miközben végignézett kis csapatán. Kezeiben egy-egy dobozos kaktuszlé, gondolta, meglepi vele csapattársait. Jobb nadrágzsebében saját üdítője volt, a hűtőből vette ki alig pár perce mindhármat, így a három közül az egyik igencsak hűtötte a...szóval ott. Utolsóként érkezett a találkozóhelyre, de még időben. Lassan közeledett a többiekhez, és közben azon gondolkodott, mit felejthetett el. Fegyverek, felszerelés, útravaló, egyebek pipa, üdítők a többieknek pipa, na várjunk csak...
~ Elfelejtettem a senseit... ~ csapott a homlokára. ~ Na mindegy, megkapja az én üdcsimet, aztán puszcsi. ~ gondolta, majd odalépett a társasághoz.

[...]
Az imént említett találkozó napjának reggelén egy chuunin kopogott be Koizumo ajtaján. A genin nagyot ásítva felkelt, és figyelmen kívül hagyja, hogy a meleg miatt az este meztelenül aludt, álmos szemekkel, ólomlábakkal ajtót nyitott. "Öltözéke" meglepte a napszemüveges chuunint, aki kicsit zavartan, idegesen adta át az üzenetet: Koizumot várják a Hokage irodájában, hogy onnan továbbküldjék egyenesen a sunagakurei chuunin vizsgára.
- Szép kis genin, mondhatom... És ennek kell képviselnie a falut egy ilyen rangos eseményen... - hallotta Koizumo a távozás közben az orra alatt motyogó ninja némiképp érthető alapú szavait, majd miután leesett neki, miért válthatott ki látogatójából ellenérzést, gyorsan elrohant egy alsónadrágért. Ezt követően visszaaludt, és épp időben kelt fel, hogy kardját oldalára kötve a megadott időpontra érjen az irodába.
Felsétált a lépcsőn az ajtóhoz, ami mögött maga a Hokage várta. A Hokage, akivel szemben kezdetben befogadása kapcsán hálát, majd halvány ellenszenvet, most pedig óvatos tartózkodást érzett, talán okkal. Az ajtóhoz érve órájára nézett ~ Pont időben.. ~ gondolta, és bekopogtatott. Az ajtó kinyílt, ő pedig lépett volna be, amikor egy másik genin jelent meg a körfolyosón. Koizumo gyorsan végigmérte a fiút, megállapította, hogy ő is az irodába tart, majd tartotta neki az ajtót, így mentek be ketten a szobába.
Danzou-sama irodájában már volt egy hozzájuk hasonló korú genin, mint azt megtudta, leendő csapattársuk, Shiawase Zouo, a Fű országából. Rajtuk, és a Hokagén kívül még egy elsőre különösnek ható kinézetű jounin is tartózkodott odabent - leendő csapatvezetőjük.
- Ez az úr itt Komori Mitsuki, a csapatvezetőtök, kusagakurei jounin. Ő felel az épségetekért, és a felügyeletetekért a vizsgán.
~ Na remek, pont egy kusagakurei duó ~ sóhajtott Koizumo. Nem volt különösebb baja az amúgy hivatalosan szövetséges Kusagakurével, pusztán úgy tudta, az ottani ninják nem különösebben erősek, vagy jól képzettek. Hogy honnan származott ez a sztereotípia, azt nem tudta, nem is nagyon harcolt még senkivel a Fű országából, és igazából nem is érdekelték őt különösebben az erőviszonyok. Ez az előítéletes gondolat is legfeljebb azért bukhatott ki belőle, mert hiányzott előző csapata. Mugo-sensei, Erisa, még Yuu és Sayuri is, akik korábban csúnyán elbántak vele. Na jó, ők talán mégsem, de Erisa és a sensei mindenképp. Vándor életmódjából adódóan soha nem volt nagy csapatjátékos, a 14-es csapattal is csak nagy nehezen szokott össze - ha lehet azt összeszokásnak nevezni -, és ez az új helyzet nagyon idegen volt számára. Nem is nagyon reagált semmire maga körül, igyekezett leplezni feszengését, és határozottnak tűnő bólintásokkal próbált kommunikálni környezetével, jelezve, hogy igen, érti, mi van, és nincs különösebb ellenvetése.
Új sensei-ük indítványára hazaindult összecsomagolni. Az indulás mondjuk kissé félresikeredett, stílusosan, egy ANBU ügynökhöz méltóan shunshinnal próbálta elhagyni az irodát, de az ajtó csukva volt előtte, így lényegében három métert sikerült chakrával felgyorsítva megtennie, majd ki kellett nyitnia az ajtót, és ismét felgyorsítania. Ez az egsz jelenség nagyon érdekesen nézett ki, pont mint egykor a trükkösnek tervezett belépője az előző csapatával való első találkozáskor, amikor le akart szaltózni egy háztetőről, de pofára kenődött.
~ Most egy kicsit asszem beégtem... ~ horkantott, miközben Shunshinja maximumán rótta a háztetőket. Ismét elővette zsebóráját, és a másodpercmutatóra nézett. ~ Majdnem új rekord.. ~ Gondolta a Shunshin hatása alatt megtett távra utalva, majd megállt. 10 másodperc egy ilyen megerőltető technika hatása alatt nem kevés, nem is ismert más olyan shinobit, aki képes lett volna rá, erre büszke is volt.
Amint hazaért, fegyvereiért nyúlt. Táskáját megtömte annyi fegyverrel, amennyit csak talált, még a hanghullámú karvédőjét is berakta, pedig azt tényleg ritkán használta, elrakta a chakraérzékeny drótokat is, amiket a sensei adott neki, pár kis tekercset, tantot, shurikeneket, és az üres fejpántot, ami helyett a vizsga erejéig a konohait hordta.
~ Ez még jól jöhet ~ gondolta, és bedobta a két megtöltött kulacs mellé. ~ Valamilyen ételt vigyek? ~ morfondírozott, de végül elvetette az ötletet. ~ Biztos adnak valamit ott, a sivatagban is csak van mit enni, nem? ~ ezzel felkapta a kicsit nehézre sikeredett hátizsákját, még zsebre vágta maradék energiatablettáit, és egy marék aprópénzt, majd a kapu felé vette az irányt.
Menet közben elhaladt egy kisbolt mellett. Ismerte a tulajdonost, aki mindig kedveskedett neki valamivel, ha nagyobb összegben vásárolt nála. A kirakatban egy új fajta dobozos üdítőt reklámoztak, aminek állítólag kaktusz íze volt. Koizumo órájára nézve konstatálta, hogy még van pár perce, gyorsan vett három dobozzal, és elkezdte szedni lábait. A kapuhoz utolsóként érkezett, és a köszönés után mindenkinek a kezébe nyomott egy üdítőt.
- Indulhatunk? - kérdezte erőltetett mosollyal, majd ha mindenki készen állt, igyekezett elfoglalni a menetben a sereghajtó sensei előtti helyet, ahonnan van védelme hátulról, és szemmel tarthatja csapattársait, és mindkét oldalt.

[...]
Már elérték az erdősávot, és a fákon ugrálva haladtak Sunagakure felé. Négy napos út várt rájuk, erőltetett menetben, amely során át kellett szelniük Takigakurét. Az első határtól Sunagakuréig rengeteg útvonalat, forrást, táborhelyet, rövidítést tudott, amelyeket kicsit a többiektől lemaradva közölt is Mitsukival, ha esetleg igényelné az ötleteit, bár mivel hivatalosan békeidő van, lényegében minden hely megfelel egy egy éjszakás táborozásra.
Nagyjából tíz-tizenöt perc telhetett el, amikor - ha addig még senki nem tette meg - Koizumo megtörte a csendet, és rövid bemutatkozás után kérdést intézett új csapattársaihoz.
- Kenta Koizumo vagyok, egykor vándor shinobi voltam, ebből adódóan jó az állóképességem, sok mindent kibírok, és jók a reflexeim. Jártas vagyok több féle ninjutsu, és kenjutsu terén, jó kardforgató vagyok, elsődleges elemem a tűz. Ha nincs ellenetekre, röviden elmondhatnátok, milyen harci képességeitek vannak, hogy ezen az állítólag veszélyes vizsgán a lehető legjobban össze tudjunk dolgozni.
Ezután figyelmesen végighallgatta Zouo-t, és Osumit, megjegyzett mindent, amit mondtak, és ismét a környezetüket kezdte el figyelni, kezét a derekára kötött ninjaton tartva. Szokásához híven felvette az őrszem szerepét, mert nagy volt a csapattársaiért érzett felelősségtudata. Az átlagnál tapasztaltabbnak tartotta magát, ezért érezte fontosnak, hogy a többiekre is odafigyeljen, minden körülmények között.
Útjuk Sunagakurébe egész eseménytelen volt, mentek, ettek, pihentek, és ezt ismételgették. Osuminak volt hölgy csapattársukkal egy kis epizódja, amit Koizumo szeme sarkából végignézett, csöppet meg is mosolygott, ezen kívül részéről nem nagyon volt interakció a többiek felé. Másoknak talán kínos lehetett volna több napnyi hallgatás, de Kenta ehhez szokott hozzá, és kicsit visszahúzódó is volt, ha új emberekkel kellett volna kapcsolatot kiépíteni. Különben is, elsődlegesnek tartotta, hogy a fizikai összhang meglegyen köztük, ha harcra kerül a sor.

[...]
Végül megérkeztek Sunagakurébe. A hangulat kissé nyomott volt, a falun nyomot hagyott a megszállás, emiatt a háború alatt egymás ellen harcoló genineken nagy volt a politikai nyomás. E gondolatmenet nyomán már egy kirigakurei csapatot nyomás, haza is küldtek, nyomban el kellett hagyniuk a falut, az sem nyomott sokat a latban, hogy feltehetőleg okkal feszültek vitapartnereiknek.
A rengeteg résztvevő nappal egy fülledt helyiségben nyomorgott, éjszaka pedig mihelyst elnyomta volna őket az álom, hideg vízzel öntötték le őket a plafonról, néhányakat lelkileg megnyomorítva. Ez már önmagában is nyomós ok volt a vizsga esetleges abbahagyására, de Koizumo elég jól nyomta ahhoz, hogy kibírja mindezt. Vándorként a legviszontagságosabb időjárásban is el tudott aludni, és a Nara vérvonal is közrejátszott egy kicsit. Magára terítette hálózsákját, ami a víz nagy részét felfogta, és aludni próbált alatta, de egy idősebb chuunin, szinte azonnal megjelent mellette, és elvette. Ez mondjuk mélyen érintette a fiút, mivel eléggé a szívéhez nőtt az a leharcolt vacak, de túlélte.
~ Majd a vizsga után visszaszerzem ~ határozta el, és a falnak vetette a hátát. Törökülésben volt, egyik ninjatoja keresztben a térdén, mellette táskája. Odahívta csapattársait, és megkérte őket, maradjanak együtt, és felhívta figyelmüket arra, milyen hasznos lehet megfigyelni a jelenlévőket. Bár lehet, hogy erre a többiek is rájöttek, ő ezt nem tudhatta.
Időközben eszébe jutott valami. Alvást színlelt, és megkóstolta az ébresztésére szánt vízadagot a plafonból.
- Ez is sós... - mondta fennhangon, majd egy shurikent kezdett pörgetni az ujján. Bírta az éhezést, a szomjazást, de a tétlen ücsörgéssel már volt baja. Nem is aludhatott, ami pedig nagyon ment neki. Már bánta, hogy nem pakolt be vizet, bár valószínűleg azt is elvették volna.

(Második ének)

Összesen két napot töltöttek ilyen körülmények közt, a második éjszaka váratlan - vagy akár vártnak is mondható - fordulat következett be. Két jounin egyesével kezdte őket beküldeni egy komor, fekete falú, csaknem ablaktalan, gyéren kivilágított terembe, ahol név szerint osztották be őket a helyekre. Nyikorgó faszékeket, toltak alájuk, és amire le kellett ülniük, az sem volt túl kényelmes. A hangok annyira feltűnően hangosak voltak, a környezet pedig olyan valótlannak tűnt, hogy Koizumo genjutsura kezdett el gyanakodni.
Természetesen egy korábbi ellenséges falu tanonca mellé került, de nem érdekelte különösebben, a kérdés az, padtársát ez mennyiben hatotta meg. Igyekezett csak a tesztre fókuszálni, bár nem készült különösebben, csupán a vándorlás alatt megszerzett információira hagyatkozott, abból viszont volt bőven. A felügyelő chuuninok komorak, szigorúak voltak, és a vizsgabiztos sem egy mosolygós bohóc volt, aki pitével dobálja a komisz kölköket. Sunagakure vezetősége kitett magáért, ki tudja, talán a háborúban ellenséges Kirigakure szigorú presztízsét überelendő, vagy az iwai megszállást megtorlandó, de nagyon odafigyeltek minden apróságra. Amikor végre Koizumo megfordíthatta lapját, és nekiláthatott a kérdéseknek, érezte azt a leírhatatlan feszültséget a teremben, amit a vizsgahelyzet és a nyomás megidézett.
~ Első kérdés... Név.. Látom, ez tippelgetős lesz. ~ Látott neki a feladatnak, tollát az ujján pörgetve. ~ Na jó, kezdem azzal, amiben biztos vagyok. Azt mondja, hetes kérdés...
Az óra mintha gyorsabban számolt volna vissza, mint kellett volna neki. Talán csak a feszültség miatt tűnt úgy? Éppen egy percet mutatott, amikor Koizumo letette a tollát, és óvatosan körbenézett, hátha megtalálja csapattársait, és leszűri, hogy haladhatnak.
~ Talán el kellett volna rontanom szándékosan, mindig is érdekelt, milyen az élet az Akadémián.. ~ morfondírozott.

avatar
Kenta Koizumo
Játékos

Taijutsu Pontok : 59

Tartózkodási hely : Szerdán


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 551

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: A Fekete Homok Terme

Témanyitás  Shikoku Naoki on Csüt. Márc. 01 2018, 23:23

Végre! Naoki már egy jó ideje készült erre a vizsgára Sinonnal, így furcsa érzések fogták el, ahogy ott állt a többi genin között a bebocsátásra várva. Először is a nyilvánvaló probléma, hogy hosszas készülésük után mégsem tudott a barátjával a vizsgára jönni. Ez eléggé rosszul érintette a fiút, hiszen régóta tervezték ezt, együtt edzettek, gyakoroltak heteken át, de sajnos rajtuk kivülálló okok miatt, társának le kellett mondania a vizsgát. Naoki nyilván csalódott volt emiatt, viszont megígérte Sinonnak, hogy helyette is küzdeni fog, így érzései között ott volt egy jó adag bizonyítási vágy is.

A genin érdeklődve nézett körbe miközben várakoztak, még sosem látott ennyi különböző külhoni shinobit egy helyen. Voltak itt mindenhonnan, főképp a szövetséges falvakból, de jópáran jöttek a volt ellenfelek rejtett falvaiból is, ami egyszerre jelezte, hogy a falvak közti kapcsolat javulóban van, ugyanakkor a légkör eléggé feszült is volt a letagadhatatlan - és túl közeli - múlt miatt. A legtöbb genint láthatóan alaposan megviselt az út a faluba, ahogy a helyi bánásmód se segített túlzottan a hangulaton. Naoki kicsit ezt furának is tartotta, mármint a bánásmódot, hiszen ő helyiként tudta, hogy Sunagakure-ra alapvetően nem jellemző ez a viszonyulás. Végül átgondolva a dolgot arra jutott, hogy bizonyára ez is már a vizsga része, ezért nem is foglalkozott ezzel tovább. Mivel a faluból érkezett, egyáltalán nem volt se fáradt, a szél országában pedig hozzá volt szokva, hogy egy ideig nem jut vízhez, ezért Naoki talán egy fokkal jobban bírta a vizsgát megelőző megpróbáltatásokat.

Végül 10-kor véget ért a tortúra, és beengedték a genineket a terembe miután ellenőrizték az irataikat. Ahogy Naoki átadta az iratai ellenőrzésre, próbálta felvenni a szemkontaktust az azt ellenőrző jouninnal, akit látásból ismert is. Viszont csalódnia kellett, ugyanis a férfi nem reagált, ugyan olyan kifejezéstelen arccal bámult vissza rá, mint az előtte lévő iwagakura-i geninre. Nyilvánvalóan itt szó sem lehetett kivételezésről, a sunai geninek is ugyanúgy csak magukra számíthattak. A terem amiben a vizsgát tartották sem volt éppen ideális... Naoki egyre biztosabb volt, hogy ez az egész egyfajta pszichológiai teszt, amiben a chunnin jelöltek azt bizonyíthatják, hogy nyomás alatt is képesek teljesíteni. Naoki halványan elmosolyodott, ahogy arra gondolt ez talán nem nyilvánvaló azoknak akik nem helyiek és nem ismerik a helyi szokásokat - ők hihetik azt, hogy ez az alapvető bánásmód errefelé és még csak egy rendesen kivilágított termet sem tudtak szerezni, amiben megírhatnák a vizsgát.
A feszültség nyilvánvaló volt a levegőben ennek következtében, ráadásul a szervezők mindezt megfejelték azzal, hogy mindent megtettek annak érdekében, hogy a volt ellenséges országok tagjai egymás mellé kerüljenek. Mivel Naokit nem érintette annyira a háború, ő őszinte érdeklődéssel és egy barátságos mosollyal nézett vissza az őt leplezetlenül ellenséges tekintettel bámuló szomszédos Kirigakure-i geninre. A másik oldalán egy getsugakure-i ült, aki viszont nem foglalkozott vele, hanem látszólag a gondolataiba merülve meredt maga elé.
A cseppet sem idilli hangulatnak végül vizsgáztatójuk megjelenése és bemutatkozása vetett véget, aki ezután ismertette velük a feladatot. Ez nem volt egy túl bonyolult dolog, egyszerűek és világosak voltak a követelmények és a következményei a kihágásoknak. Naoki nem is filózott sokat rajtuk, hanem szemeit az órára szegezte várva, hogy elinduljon a számláló.
- Kezdjétek - adta ki az utasítást a felügyelő jounin, mire Naoki megfordított a lapot és munkához látott.
avatar
Shikoku Naoki
Játékos

Taijutsu Pontok : 45

Tartózkodási hely : Sunagakure


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 256

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: A Fekete Homok Terme

Témanyitás  Shiawase Zouo on Csüt. Márc. 01 2018, 23:31



Még sötét volt, mikor felnyitottam a szemem, majd gépiesen öltözködni kezdtem. A belső órám, mint valami jól működő szerkezet, ébresztett a korai órán, de az is lehet, a belső elégedetlenség ver ki mindig az ágyból még napfelkelte előtt. Mire végzek az öltözködéssel, a sebtében elfogyasztott reggelivel, s a fegyverem felkapva elindulok, már pirkad. Az ég alja először csak lágy, lilás-rózsaszínes derengéssel rajzolódik ki a nap sugarainak közeledését hirdetve, majd a szín tovahullámzik az égen, külön éles határvonallal ölelve körbe azt a kevés felhőcsíkot, ami a hajnali égbolton terpeszkedik, miközben az ég alja egyre erőteljesebb narancsos majd inkább sárgás árnyalatot ölt magára, hogy mire a nap kikandikál a látóhatár mögül, már az edzőterepeken melegítsek be 30 kör futással. Ezt követi az izmaim átmozgatása, mielőtt komolyabban nekiállnék püfölni a gyakorlótéri bábukat először puszta kézzel, majd a fegyveremmel, a Kami no Tsurával is. 
A nap már magasan jár, mikor elterülök a fűben, zihálva bámulva a bosszantóan derűs, kék eget. Egyszerűen gyűlölöm, hogy az ég a fejem felett napról napra, sőt, napszakról napszakra változik, de én semmivel sem jutottam előrébb, hogy a Lélek számára tökéletes Testté válhassak. Haszontalannak érzem magam, olyasvalakinek, akit kidobtak és elfelejtettek azelőtt, hogy használták volna legalább. S az érzés nem akar még csak enyhülni se attól, hogy minden napom azzal töltöm, hogy megpróbáljam magam egyedül fejleszteni. Mert senki más nem szán rám időt. 
Nem mintha megkértem volna bárkit is. Gyűlölök mindent és mindenkit, amiért képesek sütkérezni a Lélek szeretetében és figyelmében. Nem sok érzelmet ismerek, de az a végtelen sóvárgás, amit a Lélek figyelmének kiharcolása iránt érzek, fájóan örök társam. Az egyetlen érzés, ami igazán belém tud marni. Nem meglepő, ha folyamatosan társul hozzá a féltékeny irigység. 
Hasznos akarok lenni. Akarom, hogy ha ránéz egy feladatra, én is az eszébe jussak – igazából én jussak eszébe legelőször. Akarom, hogy mikor visszatérek, megkönnyebbülten mosolyogjon: sikerrel jártam, nem kellett csalódnia bennem. 
De hogy írhatnék felül két komoly kudarcot és egy félsikert?!
Dühösen csapok ököllel az edzőterep homokjába. Ezzel egyidőben füstfelhő kél, s egy pillanatig megilletődve figyelem, mire leesik, hogy azt nem én okoztam, hanem egy érkező chuunin. 
Azonnal felállok szenvtelen arcot öltve magamra, kémlelve az érkezőt átható tekintettel. 
- Shiawase Zouo? – kérdezi az érkező. Már meg sem jegyzem, hogy nem mutatkozik be, elvégre megtapasztaltam, hogy ez a protokoll. Amúgy sem különösebben érdekel, minek nevezi magát egy másik test. A név csak megkülönböztető jelzés, s mivel nem beszélgetek senkivel, nincs rá szükségem, számomra elég külső megkülönböztető jellegzetesség az arc. 
A kérdésre csak bólintok, nem érzem szükségét a beszédnek. 
- Fél óra múlva jelenj meg a falu vezetőjének irodájában! – adja át az üzenetet a férfi, ahogy nyugtázta, hogy a címzettet találta meg, azzal már el is tűnik. 
Az elillanó füstből egy új Én lép elő: a tekintetem izgatottan ragyog. Az arcom ugyan semmit sem változik, ugyanolyan szenvtelen, de a szemem izzik a megszállott boldogságtól. A Lélek hívat. Itt az idő, hogy végre megszolgáljam a hibáim ellenére belém fektetett bizalmat. Akármi is legyen a feladat, ezúttal sikerrel járok akár az életem árán is! 
Képtelen vagyok fél órát várni, azonnal a Lélek irodája felé veszem az irányt. Az, hogy láthatom az épületet, amelyet a szégyenem érzete miatt eddig gondosan kerültem, könnyebbséggel tölt el. Még nem vesztettem el a reményt, hogy elérjem célom. 
Bár az őrök furán pillantanak rám, csak állok az épület előtt. Arcomon semmi jele semmilyen érzelemnek, de belül a lelkem beborítják az elszántság lángjai. S bár vágynám tudni, miért hívatott magához, nem mozdulok, fegyelmezetten állok az épület előtt, míg le nem telik a fél óra. Várom, hogy a Lelket rejtő épület magába engedjen, hogy eljöjjön az ideje annak, hogy betehessem a lábam. Az idő múlása, amely az ég változásán még nem sokkal ezelőtt bosszantott, most lehetetlenül lassan telik. 
Viszont alkalmas arra, hogy új megfigyelésekkel gazdagodjak. Sosem gondolkodtam még el rajta, hogy vajon hányan fordulnak meg naponta a Lélek irodája környékén, s ebből hányan olyanok, akik a falun kívülről érkezők, akik feladatokat hoznak, fenyegetni próbálnak vagy épp üzletelnek, vagy ki tudja, milyen dologgal fordulnak meg itt. A kívánatosnál többen már fél óra alatt is – ez nem sokat jelent, épp csak azt jelenti, hogy akár már egy is jelenthet komoly veszélyt. Persze fel tudom fogni, hogy ez részben a falu érdeke is, az ilyesmikből lesznek bevételek, így tudja részben fenntartani magát gazdaságilag. Illetve fel tudom fogni a diplomáciai kapcsolatok fontosságát is, s azt is, hogy mindent nem lehet elzárkózva, elrejtőzve, levelezések útján vagy képviselők kiküldésével megoldani. Mégis… amikor egy idegen arcot látok kilépni az irodaépület főbejáratán, akaratlanul is összevont szemöldökkel, ellenségesen méregetem. Mert akárhogy is értem, akkor sem érzem fairnek, hogy egy ilyen alja valaki beléphet hozzá, míg nekem nélkülöznöm kellett jelenlétét. 
Viszont letelik a várakozás, s végre a bejárathoz lépek.
- Küldetett értem – mondom csak így, mert tudom, ha kiejtem a számon, hogy Lélek, újabb furcsa és sajnálkozó pillantásokat kapok, pedig ők azok, akik szánandók. Biccentve engednek utamra. Fürgén, de kimért mozdulatokkal érem el az iroda ajtaját, hogy végül bekopogjak a pontosan érkezők magabiztosságával. 
Hamar bebocsátást nyerek, így belépek. A teremben a Lélek mellett még egy jounin tartózkodik. Ugyan a tekintetem csak átsiklik rajta, mégis megjegyzem vörös, rövid haját, sötétbarna tekintetét, a kérdőjel tetoválást az arca bal felén, de még azt is, hogy legalább annyira nemtörődöm arckifejezés ül az arcán, mint amilyen semleges, „festett porcelán” a sajátom. 




Szóval ismét nem számít rám egyedül…
- Zouo – szólít meg kimért, hűvös, mégis számomra lélekcirógató hangszínnel, lényegretörően a Lélek. Biccentéssel jelzem, hogy teljes mértékben rá figyelek, nem vesztegetve az idejét felesleges beszéddel. – A felügyelő tanároddal egyetértésben úgy határoztam, hogy részt veszel a két hét múlva esedékes Chuunin vizsgán. 
Nem szokásom nem figyelni, de ezen a ponton teljesen megszűnik körülöttem a világ egyszeriben. A chuunin vizsgára? Én? A Lélek igenlő egyetértésével ajánlólevélként? Az információt nehezen dolgozza fel az agyam, de minél többet vagyok hajlandó felfogni ennek a jelentéséből, annál több endorfin halmozódik fel a szervezetemben, s mintha mind belesűrűsödne az íriszemen megülő fényfoltba, komor és holt arcom némi élettel telik meg csillogásától. Csak félig fogom fel, hogy mivel nem tartoztam soha egy csapathoz sem, mivel nem a hagyományos oktatás során sajátítottam el jelenlegi tudásom, így nincs hivatalosan csapatom. Ennek hiánya viszont a vizsgán komoly problémákat okozhat, ezért, s mivel a faluban nincs más olyan csapat, ahol emberhiány lenne és kész lenne a vizsgára, konohai szövetségeseink két geninjével fogok részt venni a vizsgán. Csak félig fogom fel, mert számomra tökéletesen lényegtelen. Akár két disznóval vagy két patkánnyal, de még akár két csótánnyal is bármikor hajlandó lennék boldogan vizsgázni! 
Csupán akkor élesedett vissza ismét a figyelmem, mikor a Lélek megköszörülve a torkát a fontosabb részhez ér, visszarántva a realitás talajára.
- Azonban nem az a fő küldetésed, hogy átmenj a vizsgán. Sokkal fontosabb, hogy kitűnj a képességeiddel. Mutasd meg, hogy Kusagakure bár kis nemzet, tehetséges, értelmes, jól képzett shinobikkal rendelkezik. 
Bár egy pillanatig lehűl a lelkesedésem, hogy nem hisz abban a Lélek, hogy átmennék a vizsgán, a kiegészítés begyógyítja a hirtelen keletkezett sebet. Akárhogy is teljesítek, szerinte méltó vagyok arra, hogy Kusagakure jövő nemzedékének erejét demonstráljam. Bármit is nyer vele a Lélek, minden erőmmel azon leszek, hogy kitűnjek – s mellesleg át is menjek a chuunin vizsgán, bár ez utóbbi már inkább a saját álmaim egyik szükséges lépcsőfoka, és magam miatt fogom mindenképp megcsinálni. Várj csak rám, ó nagy Lélek, még egy kis idő, és felfejlesztem magam a tökéletes testté számodra!
- Komori Mitsukuri lesz a kísérőd, ő majd tájékoztat a részletekről.

* * *

A Lélekkel való találkozás rövid volt ugyan, de visszaadta az önbizalmam. Míg otthon pakoltam, hogy másnap korán reggel indulásra készen találkozzak a kísérőmmel, újra és újra végiggondoltam a feladatot. 
Nem vagyok elfeledett test.
Igazából elképzelésem sincs, milyen akadályokkal kell majd szembenéznem, de mindenképp szeretném a lehető legjobbat nyújtani. Rá kell jönnöm, mivel tűnhetek ki a tömegből – ez duplán hasznos tapasztalat lesz, mert hasonlóra lenne szükségem ahhoz, hogy komolyabb lépéseket legyek képes megtenni a célom felé. Elvégre ha képes lennék itt, a faluban is kitűnni, még inkább magamra irányíthatnám a Lélek figyelmét, s talán vele együtt a megfelelő feltételeket és lehetőségeket a továbblépésre. 
Mi lehetne erőteljesebb kezdés ezen a téren, ha sikerülne az elvárásokon felül teljesítve nemcsak kitűnni, de chuuninná is válni?
Most érzem csak igazán, mennyi időt elvesztegettem ismét…

* * *

A hajnal szokatlanul csípős, a hűvös beleharap a bőrömbe kipirosítva finoman az arcom. Úgy tűnik, ma eső lesz, mérem fel, míg a falu kapujához nem érek. mivel bőven időben vagyok, azt gondoltam, várnom kell majd a kísérőmre, de tévednem kell. Komori már a kapunál támaszkodva várakozik. 
Ahogy megérkezem elé, meghajolok, ahogy az illem elvárja, fegyelmezetten, valódi tisztelet azonban nem szorul gesztusom mögé. Sokkal inkább gyanakvás él bennem vele kapcsolatban, mint minden emberrel kapcsolatban, s már most figyelemmel kísérem a legapróbb gesztusát is. 
A férfi apró biccentéssel fogadja az üdvözlésem, majd egyetlen szó nélkül megindul, nekilendülve. Egy pillanatig összevonom a szemöldököm, de aztán már követem is, megkezdve az utam Konoha felé. 

* * * 

A közös út nyugodalmasan telik, épp csak a tempó, amit a férfi diktál, túl gyors nekem, de a fogam összeszorítva tartom a lépést egy zokszó nélkül, minden erőm bevetve. Nem panaszkodom, mert elég jó ütemben haladunk. Estére viszont nem marad erőm, vacsora nélkül szunnyadok be, hogy tőlem szokatlanul nehezebben ébredjek, hajnalban, mikor a felügyelőm bökdösve ébresztget. A második nap is hasonló egyhangúságban telik. Egész úgy érzem magam, mint mikor az edzőterepen töltöttem a napjaim, csak most nem püfölök el semmit, csupán rohanok, rohanok és rohanok. 

Alkonyodik. Második napja diktáljuk az erőltetett menetet, Konohához közeledve. Nem vallanám be senkinek, de kimerültem. Bosszant gyengeségem, s dühömbe kapaszkodva emelem továbbra is fürgén a lábam, de érzem, amint megállunk, gyakorlatilag össze fogok roskadni.
A kunai hirtelen metszi keresztül a levegőt előttem. Annyira el voltam merülve abban, hogy bírjak még mozdulni, hogy igazából csak késve realizálom, s ha a használója meg akart volna ölni, a fegyver már a fejemből állna ki, nem a fa törzséből. 
Arrafelé fordulok, ahonnan a fegyver érkezett, de egy újabb kunai száguld el mellettem, végigkaszálva az arcom, megigazítva a frizurám, miközben a táska is leesik a vállamról, amiben a cuccaim vannak. Értetlenül nézek Komorira, aki megindul felém. A végtagjaim ólomsúlyúak, s képtelen vagyok időben reagálni, és félreugrani, csupán arra vagyok képes, hogy magam elé emeljem keresztben a két kezem, védve valamelyest az ütést – de nincsenek illúzióim, egy jouninnal szemben ilyen szinten gyenge vagyok, s nem is lep meg, hogy a kezem mellett a mellkasom is elönti a fájdalom, s ráadásul be is szorul a levegőm. A lábaim végleg megadják maguk, és térdre esek.
Komori elém lép, majd a lábát felemelve, a cipője orrával nyúl az állam alá, felemelve a fejem. 
Állandósultan unott arckifejezéssel bámul rám. Harag gyűlik bennem. A megaláztatottság érzése olyan erőket mozgósít bennem, amelyek létezéséről nem tudtam, s bár semmi logikus nincs benne, hiszen semmi esélyem nincs, mégis fél karral félreütöm a lábát az államtól, míg a másikkal a kis kunai tartó táskámba nyúlok hátul a derekamnál, és egy kunaival döfök a férfi felé. 
Vagyis csak döfnék, mert mielőtt elérhetném, pedig előttem áll, rámar a csuklómra, megfékezve a mozdulatom. Még mérhetetlenebb düh önt el, és kihasználva, hogy megtart a csuklómnál fogva, rá helyezve a testsúlyom, húzom fel magam annyira, hogy az egyik lábammal lendítve valamiféle rúgásszerűt produkáljak. 
Lealacsonyítóan egyszerűen védekezik. Elengedi a csuklóm, aminek következtében fáradt támaszkodó lábam megbicsaklik, és a porban kötök ki arccal. Lábával a hátamba tapos, mindkét karom lefogva. A dacos düh elpárolog, és helyette gyűlölet ébred bennem, aminek a célpontja immáron saját magam vagyok. 
Annyira sem voltam jó, hogy legalább egy fél pillanatig komolyabb védekezésre sarkalljam!... 
A tagjaim elernyednek, s hasonlatossá válok egy rongybabához porcelán arccal. Nem sírok. Arra már jó ideje képtelen vagyok, egyszerűen csak kiüresedem. Semmit sem sikerült fejlődnöm gyerekkorom óta. Semmivel sem lettem több, hiába a karomon díszlő fejpánt. Ugyanolyan tehetetlen vagyok a felnőttekkel szemben, mint voltam négy nyolc, de még tizenkét évesen is… 
Az álmom, hogy egy nap tökéletes testté váljak, Komori mintha kitépte volna a kezemből, és messzire hajította volna. Eddig azt hittem, közelebb jutottam, de most úgy érzem, ugyanolyan messze vagyok, mint voltam, s csak délibábos ábránd volt, hogy közeledtem felé. 
- Épp annyira haszontalan vagy, mint gondoltam – állapítja meg a férfi enyhe undorral a hangjában. 
„Haszontalan vagy!” csendül a fejemben más hangon és más tónusban a két szó, s követi más: ”Meg sem kellett volna születned, te féreg!”
Megrázom a fejem, hogy szabaduljak a hangtól. Komori azonban félreérti a szituációt, tiltakozásnak vélve a mozdulatot. 
- Még hogy nem? – nevet fel gúnyosan. – Nézz csak magadra, nyeled a port, s ha valódi ellenség lennék, már legalább kétszer meghaltál volna. Ráadásul a lehető legrosszabb shinobi vagy, aki csak lehetsz. 
Elenged, így két karom is a porba hullik. 
- Kelj fel, szánalmas vagy! Ma itt verünk tábort – utasít. 
Újabbat kattan bennem valami. „Szánalmas pondró vagy! Tűnj a szemem elől!” ordít rám újra a hang a fejemben. A hang, amit már oly rég nem hallottam. Egész meg is feledkeztem a tónusairól, a belőle sütő tömény gyűlöletről, az arcról, amely nap mint nap fájdalmat okozott. 
Merev némasággal állok fel. „Legyél végre jó kislány!” Kezem a kunaira kulcsolom, amely a földön hevert, miután kiesett a kezemből. Hosszú pillanatig méregetem, míg lelki szemeim előtt átalakul egy késsé, amit beborít a vér. Végre egyszer jó kislány voltam, nagyi?
Gépiesen szedem össze a cuccom, és pakolok le. Beburkol a csend. Az a csend, ami válasz nélkül hagyta a kérdésem örökre. 
- Nem tudom, mit gondolsz a feladatodról, de öntsünk tiszta vizet a pohárba! – Komori hangja keresztülmetszi a fejemben keletkező csendet. Az eszmélés olyan, mintha valami kábulatból térnék magamhoz valamennyire, mert az agyamon még mindig ott terpeszkedik, nem engedve igazán, hogy gondolkodjak.
- Borítékolható, hogy nem fogsz átmenni a vizsgán. Semmi különlegesebb képességet sincs, így ezzel sem keltheted fel a figyelmet. Szóval adok egy jó tanácsot, amivel legalább annyira segíthetsz nekem a diplomáciai kapcsolataink kiépítését és a falunkra való figyelemfelhívás tekintetében, hogy csendben meghúzod magad. Ne legyél feltűnő, épp ellenkezőleg, legyél nagyon átlagos és szürke. Nem lesz nehéz, amúgy is az vagy. Kerülj minden konfliktust, megtiltom, hogy bármibe is belekeveredj, és rossz fényt vess  Kusagakurére, megértetted? – Mivel szünetet tart, bólintok, bár közel sem értettem meg mindent, leginkább csak visszhangzanak bennem a szavai. – Ha valaki beléd köt, elhagyod a terepet, ha valaki megüt, lenyeled, és szintén eltűnsz, még akkor is, ha ezért meg kell várnod, hogy totálisan összeverjenek. Higgye mindenki azt, hogy totálisan alkalmatlan vagy bármire, tartsanak könnyű ellenfélnek, ismerjenek félre. Ha így cselekszel, és átjutsz a vizsga írásbelijén, talán villanthatsz majd valami meglepőt, megmutatva, hogy bár továbbra se érsz egy fabatkánál többet, azért mégis csak képes vagy használni némi erőt és észt. Ezzel meglepheted az ellenfeled, és vele együtt mindazokat, akik a híresztelések miatt ellened fogadnak majd. Akkor talán sikerül felébresztenünk pár hatalmasságban az érdeklődést a falu iránt. Mert látszólagos gyengeséged a fegyelem jelévé válik, míg a meglepetés miatt jelentősebbnek tűnhet majd a teljesítményed, mint amilyen valójában. 
Ne feledd, nem azok az igazán félelmetes ellenfelek, akikről a legendák szólnak, hanem azok, akikről nem tudsz semmit, s pont ezért nem is tudod, mire számíthatsz igazán.

* * *

Izzadtságban úszva ébredek, egész testemben remegve, s ösztönösen is befogom a fülem gombóccá zsugorodva össze, ahogy az álomban hallott hang még visszacsendül a fülemben. Jó ideig eltart, mire ráeszmélek, hogy csupán álmodtam, hogy újra él, és ismét kisgyerekként menekülök előle, de hiába. 
„Haszontalan vagy!... Nem vagy jó semmire!... Meg sem kellett volna születned!... Semmirekellő kis anyagyilkos!” 
Bár a szavak elnémulnak, belém vájnak. Leginkább azért, mert magam is úgy érzem, egy szánalmas, haszontalan semmirekellő vagyok. Még mindig az vagyok. 
Igaz, még a pirkadatnak sincs híre, felkelek, s összepakolom a cuccaim, majd összekucorodva leülök a kihunyt tábortűz mellé, várva, hogy a kísérőm is felébredjen, és folytassuk fárasztó utunk Konohába. Hiába vagyok fáradt, hiába merült ki a testem, virrasztok. Nem akarok visszasüppedni az álomba…

* * *

Másnap dél körül érjük el Konoha kapuját. Bár a kapu hatalmas, az ellenőrzés szigorú. Nem lenne egyszerű feladat csak úgy beszivárogni. Vagy tíz percet veszteglünk, mire átnézik a papírjaink. 
A kaputól mondhatni egyenes út vezet a Hokage irodájáig. Mégis meglepően hosszú ez az út, talán mert immáron rendes lépéstempóban közelítjük meg az épületet. 
Az irodaépületet összevont szemöldökkel szemlélem. Egy másik falu egy másik lelke. Még sosem találkoztam más vezetőkkel. Bár biztos vagyok benne, hogy az egyetlen, igaz Lélek nyomába sem ér, mégis kíváncsi vagyok, hogy viselkednek mások. Rá különösen, mert azt képzeli, fontosabb, mint a mi falunk Lelke. 
Az én Lelkem.
A belépési protokoll azonos a miénkkel. Komori viszont látszólag egy fokkal barátságosabb. Nem mondok vagy mutatok semmit, de undorít. Behódolva megjátszani magát… Pedig nincs sok választásom, világosan kifejezte, hogy ugyanezt várja tőlem is. Milyen gyenge és álságos maszkot felvenni mások előtt. Szánalmasabb, mint a legyőzetettség behódolása.
„…nem azok az igazán félelmetes ellenfelek, akikről a legendák szólnak, hanem azok, akikről nem tudsz semmit, s pont ezért nem is tudod, mire számíthatsz igazán.”
Nem akarom, de a gondolat mégis szöget üt a fejembe, ahogy elképzelem, hogy reagálnának ezek a shinobik, ha Komori előhúzná a másik arcát – az igazit? vagy az is csupán egy maszk? -, s kegyetlenül önelégült tekintettel kioltaná az életük. A szívem elítéli a viselkedését, de az eszem tudja, tette meglepőbb lenne, mint ugyanez mondjuk tőlem. 
Ahogy tovább jutunk, úgy változik ismét. Fegyelmezetté, szenvtelenné, nyugodttá válik. Ahogy belépünk az irodába, megértem. A Hokage az asztala mögött ül, de első ránézésre is hasonlóan szigorú a kisugárzása, mint a Léleknek.
Egyszerre próbálom őt és Komorit felmérni, míg lefutják az udvarias köröket, kifigyelve, mi lehet más, mint mikor a Lélek előtt áll. 
A jelenet a korábbi mellett újabb emléket rajzol a fejembe: a félelmetes nagyi mellé bekúszik a nagypapi mellett mindig kedvesen mosolygó, mégis rideg nagyi képe. Finoman végigborzongva rázom meg kissé a fejem, elhessegetve a kellemetlen délibábot. 
A Hokage végigmér. Közben végeztek a beszéddel egyelőre. Tekintete átható. Viszonzom a pillantását rezzenéstelenül. A pillanat megnyúlik, s kezd olyan érzésem lenni, kimondatlan farkasszempárbajba keveredtem. Talán a tisztelet vagy épp Komori elvárná, de azért sem szakítom meg a pillantást. Hümment egy rövidet, mielőtt behívná a leendő csapattársakat. Nem fordulok hátra, egészen addig tovább bámulom a Hokagét rendíthetetlenül, míg meg nem áll mellettem a két jövevény. Csak ekkor fordulok feléjük, elemzőn végigpillantva rajtuk. Mindketten fiúk, nagyjából velem egykorúnak tűnnek. Az egyikük teljesen átlagos kinézetű, barna hajú és szemű, különösebb jellegzetesség nincs rajta, nem úgy a másik, akinek a fél szemét szemkötő fedi el, az arca többi részének javát meg maszk. Amennyire én őket, annyira ők is felmérnek engem, miközben a Hokage röviden felvázolja a helyzetet. 
Nem vagyok róla meggyőződve, hogy működhet a csoportunk, de amíg nem hátráltatnak, addig nem különösebben hat meg, hogy velem vannak vagy sem. Nincs rájuk szükségem, és meggyőződésem, hasonlóan éreznek velem kapcsolatban. 
A rövid tájékoztató után Komori javasolja, hogy két óra múlva találkozzunk ismét Konoha kapujánál, hogy folytassuk utunk. mivel senkinek nincs ellenvetése vagy kiegészítése, ennyiben maradunk. Nekem sok dolgom nem akad, mert továbbra is kísérőm társaságában kötelező maradnom, aki a szünetet kihasználva ellátogat egy boltba, ahol utántölthetjük élelmiszerkészletünk. A magam részéről kétszersültet, mára elegendő cipót, valamint aszalt gyümölcsöt, néhány roló umaibot, és füstölt sonkaszeleteket veszek a négynapos útra. Nem sok, nem egészséges, de nekem megfelel és elegendő. Egy kis üveg vizet is magamhoz veszek, a többit majd a természetből megoldom, ahogy idefelé is. 
Mivel bőven van időnk, az ebédet egy kis étkezdében költjük el. A magam részéről rament eszek, egykedvűen lapátolva befelé az ételt. Igazából furcsa is a főtt étel, mert vagy hideget eszek, vagy valami instant verziót, de kétségtelen, sokkal jobb, mint az előbb említettek, ugyanakkor drágább is, s felesleges felhajtással jár a beszerzés. 
A megadott idő előtt érkezünk a kapuhoz. A barna hajú srác érkezik először, mondhatni pontosan beesve a határidő lejártakor. A maszkos srác érkezik utolsónak, késve, amiért elnézést kér. Legalábbis annak tudom be a kapott kaktuszlevet. Komori legyint elnézőn, de tudom, hogy az ő szemében sem jelent plusz pontot ez a malőr, számomra pedig épp elég indok, hogy egyik fiúval se kívánjak különösebben párbeszédbe kezdeni – nem mintha alapjáraton ez jellemző lenne rám. 
Egyelőre viszont teret sem kap senki, mert Komori, a kísérőnk máris utasít bennünket, hogy induljunk, s megszokott, erőltetett tempóját diktálva meg is indul. 
A mókuskerék számomra újraindult, épp csak most már két újabb ember is csatlakozott hozzánk. A délután eseménytelenül telik. Még a környék szemlélése is fárasztó egy idő után az egyhangúságban, ennek ellenére törekszem nem hagyni magam elbambulni több-kevesebb sikerrel. Alkonyatkor megálltunk, s tábort verünk. Amint letelepedünk enni, a maszkos fiú töri meg a csendet. 
Rövid bemutatkozás után felvázolja a képességeit, majd ugyanerről kérdez minket is. Komorira sandítok. Láthatóan szándékosan nem is foglalkozik velünk – nem a lelkiismeretes, senseies típus, így jobb is, hogy nem. Míg a másik fiú, mint kiderül, Hiroto Osumi szintén bemutatkozik, röviden végiggondolom, mennyit érdemes mondanom. Végül úgy döntök, hogy mivel sok eltitlkolni való képességem nincs, és vélhetőleg maguknak a csapattagoknak egymással nem lesz dolguk ellenfélként, így nagyjából felvázolom magam is a képességeim. Nem hangzik soknak, de megéltem vele eddig is, nem érzem, hogy kevesebbnek kellene éreznem magam náluk.
- Shiawase Zouo. Alapszintű jártasság Hana Ninpōban, bevezető jutsu ismerete a drót és fogpiszkáló használat terén, illetve jól forgatom ezt itt, a hátamon – mutatok a Kami no Tsura névre hallgató speciális katanámra, amely jelen állapotában csupán két, a markolatnál összeforrasztott katanának tűnik. Többet nem osztok meg egyelőre a titkáról, mert stratégiailag jelen helyzetben nincs jelentősége, ha lesz, majd bemutatom, mit tud a fegyver még. 
A beszélgetés ennyiben ki is merül. A részemről különösen, mert felállva elvonulok, hogy lepihenjek. Én már tudom Komoriról, hogy holnap ugyanilyen tempót fog diktálni, és nem erőssége megállni pihenni – bár lehet, a konohaiak kedvéért majd felveszi a kedvesebbnek tűnő maszkját. 

Álomtalan, mély alvásra számítottam, olyan mértékben kimerültnek éreztem magam, de az éj közepén arra ébredek, hogy veszett mód zihálok, és egész kiver a hideg verejték. Rám a csillagos égbolt bámul vissza. Ingerülten felülök, majd miután körbekémleltem, fel is kelek. Ugyan a maszkos srác felfigyel rám erre, de nem törődök a pillantásával. Egy lánynak is akad olyan dolga, amire nem illik rákérdezni, s bár nem ez a helyzet, neki ez fordulhat meg a fejében, mert nem kérdez semmit, ahogy eltűnök a fák között. Mikor már biztos vagyok benne, hogy nem lát és nem is hall, maximum csak akkor, ha szándékosan fülel, hatalmasat csapok két kézzel az arcomra. Soha semmit nem vettem a szívemre, mióta árva maradtam, miért most lesznek rémálmaim egy idióta jounin szavai hallatán?!
Nem kell még gondolatban sem megválaszolnom a saját kérdésem, mert az objektívebb énem tudja: azért, mert a sikertelenségek után hasonlóan érzek magam is saját magammal kapcsolatban, hiába a felszín magabiztos arroganciája. 

A másnap, sőt, a harmad- és negyednap is hasonlóan zajlik. Nappal tempósan ostromoljuk a távolságot, keresztülvágva a Folyók országán, majd behatolva a Szél országának területére, egyre csak közeledve Sunagakuréhez, míg éjjel alig alszom, és a démonommal küszködök, míg végül végre megérkezünk.

* * * 

Sunagakure egészen más képet fest, mint Konoha. Ugyan nem érdekelnek a nemzetközi események, az még hozzám is eljutott, mennyire meggyötörte az országot, de legfőképp a falut a háború, amelynek nyomait még bőven magán viseli. Nem is kifejezetten a romok vagy azok eltakarított, pusztaságot maga után hagyó hiánya képében, sokkal inkább a túl sok friss és új okán, amitől újszülött érzetet kelt bennem az összkép. 
Kétségtelen, újjászületőben van itt valami. Nem ismertem a falut, de csak lakóira kell pillantanom, hogy tudjam, valami elveszett, amit majd csak azok a generációk nem fognak hiányolni, akik most születnek, vagy nemrég születtek, s nem fognak emlékezni semmire. 

Azonban más is itt maradt még a harcokból: a feszültségterhes levegő. Bizalmatlanság, ellenségesség, sérelmek. 
Körbekémlelek a biztosan vizsgára érkezőket figyelve a járókelők között. Nem tudom átérezni, amit egyeseken látni vélek. Számomra minden fejpánt, minden arc semleges, a szövetséges nemzetek is épp ugyanolyan hidegen hagynak, mint azok, amelyekkel hadban álltunk – állunk? Francot se érdekel. Komori szerint szánalmas vagyok, de én nem így érzek. Szétnézve csak erősödik bennem az érzés, én más vagyok. Különb az itt összegyűlteknél, mert nem érdekel és nem köt semmilyen viszony, ha a Lélek azt parancsolná, bárkivel összeállnék, s ha azt kívánná tőlem, bárkivel megpróbálnék végezni képességeim szerint. S mivel azt a parancsot kaptam, hogy keltsek jó benyomást, pont nem érdekel egyikük sem. 
Lehet, nagyi, hogy sosem voltam jó kislány, és nem érdemeltem meg, hogy éljek, de megingathatatlanul hiszek benne, hogy shinobinak nem vagyok rossz, mi több, egyszer nem csupán jó leszek, hanem kiváló!
A vendéglátók morózusak voltak. Szigorú hallgatásuk szimpátiát ébresztett bennem, nem mintha ezt kifejeztem volna, de sokkal jobban szeretem az ilyet a felesleges fecsegésnél. 
A csapatunk közös szobát kapott, de az éjszaka nem volt nyugodt. egy szemhunyást sem aludtunk – ami különösebben nem volt új, mert a rémálmok miatt amúgy sem tudtam igazán, így viszont beájultam pár percekre, s mire meglephettek volna démonaim, mindig felébresztett valami elviselhetetlen zaj, amiért sokakkal ellentétben én szinte hálás voltam. Reggel a szobában kellett hagyni mindenünk, mondván úgysem lesz rá szükségünk, s épp ezért nem is ragaszkodtam kifejezetten semmimhez, az írásbelihez nincs rá szükség, majd egy közös helyiségbe vezettetek minket. Hogy növeljem a komfortfokozatom, egy csendes sarokba veszem be magam, a falnak támaszkodva a mellkasom előtt összekulcsolt kézzel, és úgy figyelem a teremben levőket. Bár fáradt vagyok attól, hogy az álmaim miatt nem voltam képes aludni, s hogy Komori előtte erőltetett menetben hajtott. Törekszem figyelmes maradni. 
Az idő lassan telik, s mint kiderül, bőven akad belőle, ezért hogy elfoglaljam magam – két csapattársammal alig törődve, ha hozzám szólnak is csak félválaszokat „vakkantva” feléjük -, gondosan végigszemlélem a teremben levőket. Van időm, ha elég szemfüles vagyok, talán megtudhatok fontos információkat másokról és logikus feltételezésekkel kialakíthatok többükről valami képet. Komori beszédének hatása ismételten megmutatkozik, mert bár akadnak bőven hangoskodók és nyavalygók, jobban figyelek a hozzám hasonlóan csendesen a tömegben megbúvókra, mint rájuk, s titokban örülök, hogy a fegyverem, a Kami no Tsurát végül a szobámban hagytam. Eggyel kevesebb információ, amit összeszedhetnek rólam, s ennyivel kevesebb idő, amit a fegyverem titkának kiszagolásával tölthet bárki, aki később potenciális ellenféllé válhat egy megmérettetésen. 
A délelőtt és a kora délután javát jól bírom. Igaz, a kevés ebéd utáni éhségérzet visszamaradása már ront a kedvemen, de az elhatározottságomat inkább a fáradtság kezdi ki, s a vele és a szomjúsággal érkező bevillanó hallucinációk, amelyeket csak erősít a bágyasztó forróság. 
Egy idő után már nem tudok mindent kezelni, ezért lekuporodom a földre. A vacsora ugyan kizökkentő volt, de szintén annyira kevés, hogy csak tüzet olt, de nem csillapítja igazán az éhségérzetem. Épp mint valami durvább küldetés. Vagy…

A közös terem elsötétül és kiürül körülöttem, s hűvös, nyirkos, sötét és szűk helyiséggé változik. Kicsi vagyok, és félek, mégha teljesen üres is a tároló helyiség, amibe zárt. Nem merek kiáltani. Ő úgysem jön, helyette jöhet más, rosszabb, félelmetesebb rémség, s ha mégis jönne esetleg, akkor megint bántana, pedig még mindig sajog és ég minden tagom, már önmagában csak azoktól el tudnám sírni magam. De akkor minden rosszabb lenne, mert nemcsak folytatná, de szidalmazna is még jobban, miközben az arca nevetne, kárörvendően nevetne. A gyomrom üres, a torkom kiszáradt, s csak magamnak suttogom halkan szipogva: Nagypapa, nagypapa gyere haza minél előbb.

Az árnyék hirtelen vetül rám, s szólít meg. Hangja kiránt a régi emlék kísértéséből. 
- Annyira fázom, Zouo-tan, bújjunk össze melegedni! – néz rám olyan bizalmasfélének tűnő bárgyú mosollyal az egyik „csapattársam”, Osumi. Egy pillanatig még újabbat szipogok, ahogy lassan eljut az agyamig, hogy a barna hajú és szemű srác a valóságban hajol közel kérdőn, már szinte engedély nélkül közeledni próbálva, hogy a következő pillanatban összevonjam a szemöldököm, és gyilkos pillantással nézzek fel rá, két kezem úgy támasztva meg, hogy ha kell, hát a lábam lendítve lökjem arrébb, jobb belátásra térítve. – Nem! – csupán ennyit sziszegek, de ebből is ki lehet szűrni, mennyire véresen komolyan gondolom. A fiú maga elé emeli visszakozón a két kezét, de mintha csak jót szórakozna rajtam, vigyorog közben. – Jó, jó, nem kell rögtön úgy felfújni magad. – El is fordul, hogy ugyanezzel a badarsággal zaklassa másik csapattársunk is. Inkább nem is figyelem a jelenetet, túlságosan is megvisel a sokféle negatív inger, nincs türelmem figyelni fura interkacióikat.
Az viszont kétségtelen, hogy bár időnként képes felbosszantani, főleg mikor ennyire védtelen állapotomban talál be, de most kimondatlanul és bevallatlanul picit hálás is vagyok neki, amiért kirángatott a hallucinációmból. Hogy lehetőleg ne forduljon elő még egyszer, hogy ennyire elmerüljek bennük, kiszúrok magamnak a terem másik végében egy társaságot, akik elég ostobán viselkednek ahhoz, hogy folyamatosan eltereljék a figyelmem. 
Aztán egyszer csak végre tízet üt az óra. Mintha az egész teremre egyfajta megkönnyebbültség szakadna a megpróbáltatások után, mindenki felhagy mindennemű tevékenységével. 
Ennél azonban több minden változik. 
Az eddig megfagyott „pillanat” után végre mozgásba lendülnek az események, ahogy a hatalmas, kétszárnyú ajtó kitárul. Két sunagakurei jounin állja el az utat, majd elkiáltják magukat: - Iratokat! 
Az éhség, szomjúság és a többiekéhez mérten is soknapos fáradtság egész megül rajtam, s egy darabig csak figyelem, ahogy a tömeg megindul, mielőtt egyfajta delíriumos állapotba kerülve felfogom, hogy nekem is mozdulnom kellene. Újabb percekig tartó bámulás eredménye, hogy azt is konstatálom, hogy ahogy a többieknek, úgy nekem is elő kellene vennem az irataim. 
Átjutni a „jounin falon” innentől kezdve nem volt nehéz, s mire ez megtörténik, elkezd felhalmozódni a szervezetemben az adrenalin. Odabenn máris eligazítás. Aprót bólintok, ahogy megpróbálom felmérni tekintettel, a szóban elhangzott információ melyik székre is vonatkozik pontosan. Nem célom eltérni a parancstól. Komori utasítását követve szürke kisegérként követek minden szót. 
Mert Zouo jó kislány szeretne lenni. Egyszer az szeretne lenni… 
Mikor már a helyemen ülök, lehunyom a szemem, s míg a fülem betölti a besorjázók neszezése és a finom, halk moraj, ami odakintről beszűrődik, a Lélekre gondolok. Bármit is mond bárki, ő bízik bennem. A kedvéért nemcsak megpróbálom Komori munkáját segíteni, de valahogy át fogok menni a vizsgán is. Muszáj! képes vagyok rá!
Zouo tud jó kislány lenni, nagyi! Hiszen téged is megöltelek, ahogy kérted, nem igaz?!
Újra felnyitom a szemem. A helyiség fekete. Épp olyan fekete, mintha csillagtalan éjszakán odakinn ülnénk, épp csak a friss, éjszakai levegő hiányzik. A plafonon pár neonlámpa, félhomályba borítja a termet. Engem a beszélgetős szobákra emlékeztet, ahol mindig elvárták tőlem, hogy beszámoljak mindenféléről, amiről kérdezgettek, miközben feljegyezték minden szavam. 
Amint mindenki helyet foglalt, a fény erősebbé vált. Kimerült rácsodálkozással tekintettem az előttem heverő papírra és ceruzára. Fájó tüske a szívemben, hogy eddig fel sem tűnt egyik se, pedig azt gondoltam, jó megfigyelő vagyok. 
Tekintetem a katedra felé vándorol, amit egy férfi foglal el – kopasz, sunagakurei jounin. Ahogy összetalálkozik a tekintetünk, megmozdul bennem valami, de jelét nem mutatom. Csupán bennem növekszik erőteljesebbé a vágy, hogy minél hamarabb olyanná váljak, mint ő, mert tekintetére még a legnyughatatlanabbak is befogják a szájukat. Szeretnék én is tudni szemmel „ölni”. 
A bemutatkozás és a feladat ismertetése alatt végig a férfit figyelem. Muszáj, mert annyira fáradt vagyok, hogy ha nem így tennék, a szavai java elsikkadna a tudatalattimba süppedve. Egy dolog viszont nem tud elrettenteni: a fenyegetés, hogy visszakerül az Akadémiára az, aki nem tudja ezt a beugrót. Elvégre még soha egyetlen kusagakurei genin sem lett újra akadémiai tanuló, akár sikerült neki a chuunin vizsga, akár nem, s valahogy nem tudom elképzelni, hogy bármelyik is könnyebb lett volna, maximum más. 
Ezért is pillantottam le a kérdésekre nyugalommal, s futotta át tekintetem rögtön az elsőt. Majd a következőt, a következőt és a következőt. Egyáltalán nem volt olyan egyszerű a kérdéssor, int képzeltem. Az adrenalinszintem újabb magasságokba tör, s jobban felpörget, mint bármennyi energiatabletta. Sosem érdekelt a diplomácia, sem a nemzetek közötti politika. Nem is értem, irt olyan fontos ezeket tudni. Épp elég tisztában lenni azzal, hogy a Lélek milyen utasítást ad, mit érdekel engem, ha a szövetségesem torkát kell átvágni a teljesítéséhez!
Ezzel a válasszal viszont biztosan nem jutok tovább, márpedig meg akarom csinálni, így újra nekiesek a kérdőívnek. Végiggondolom, mit is tudok, mire is emlékszem, mi volt az, amit esetleg meg is éltem. Ezeket jelölöm be először, nem túl sok. Ezek helyességében nem kételkedem, de még így is előfordulhat, hogy valami nem stimmel. Dühösen az alsóajkamba harapok. Ilyen badarságon nem bukhatok el! 
Gondolkodni kezdek. Valamicske kép él bennem a dolgokról, így megpróbálom a hiányzó válaszokat kilogikázni. Vesztenivalóm nincs, üresen nem érdemes hagyni semmit, mivel a rossz válaszért nem jár levonás. Mivel a javát csak tippelem egyfajta sajátos gondolkodás útján, egy részét csak hasraütésszerűen kiválasztom hezitálás nélkül, az idő elég. Nem bőven, nem kell unatkoznom, mert alig pár másodperc marad, mikor az utolsó, üresen hagyott kérdésre is bejelölök egy választ, és felpillantok. A hidegvérem még a sajátom, de rejtve igazából szédülök. A kezem ökölbe szorul a toll körül, s mondhatni készen állok, hogy a nagyim kárörvendő arcába – egyenesen a szemgolyójába – vágjam. Ne örülj előre, nem lesz rá okod! Egy ilyen kérdéssor nem tartóztathat fel! Érzem! Takarodj hát innen, vén szipirtyó!!!


Magammal hozott felszerelés (mivel rég nem játszottam, ezek úgy „fixen” megvannak, nem voltak használva szegények x”D):
- 5 kunai
- 5 shuriken
- 2 nagyobb tekercs (azért nem Tenten méret, annál bőven kisebb), benne virágok lepecsételve
- 10 darabos energiatabletta
- 50 darab senbon
- 2 m drót feltekerve
(ezek a tekercseket leszámítva az odaltáskában találhatók, a két tekercs külön erre kialakított két tartóban vannak a másik oldalán az övnek, mint az oldaltáska, úgy elhelyezve, hogy azok ne zavarják a kézmozdulatokban a harc során, mondhatni inkább hátul vannak, mint oldalt.)
- Kami no Tsura – a hátán egy erre kialakított tokban

// Kami no Tsura - Speciális katana: Alapvetően olyan, mintha két katana lenne a markolatánál összeforrasztva, azonban ennek az a különlegessége, hogy szét lehet őket választani, ekkor egy 4 méteres lánc tartja össze a két fegyvert. Harcban praktikus lehet, az ellenfelet sikeresen meglephetjük vele, ezen kívül, utolsó meglepetéskét, szükség esetén a lánc is könnyedén egy mozdulattal kettéválasztható, ilyenkor két katanát kapunk, 2-2m-es láncdarabokkal, amelyek mechanikusan visszatekeredhetnek a katana markolatába, de szükség esetén ezeket is lehet alkalmazni. //A karakter a fegyver használatát tökéletesítette a Két hónapos időugrásban - 2011 szept// //

//A konohai élelmiszervásárlás és a ramen összegét kérném meghatározni, amennyiben azt le kellene vonni a rendelkezésemre álló pénzemből.//

 

avatar
Shiawase Zouo
Játékos

Tartózkodási hely : Az őrület határán


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 183

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: A Fekete Homok Terme

Témanyitás  Hiroto Osumi on Csüt. Márc. 01 2018, 23:42

Sütött a nap, a szél kaján játékot játszott a falevelekkel. Én pedig már megint késésben voltam. Délre kellett volna a Hokage irodájához érnem, hogy megismerjem új csapattársaimat, én azonban annyira belefeledkeztem gondolataimba, hogy eszembe sem jutott a találkozó. Chuunin Vizsga.. Normális esetben izgatottság fogott volna el a gondolatra, de így, hogy azt sem tudom melyik nemzetet is szolgálom valójában, inkább csak nyűg volt rajtam. Bár a Hokage már elhatározta kinek az oldalán indulok, bennem még rengeteg volt a kétség igazi otthonomat illetően.

- Megtiszteltetésnek kellene venned, hogy így megbízunk benned, azt ajánlom ezt ne szúrd el. Megértetted? - A Hokage szigorú tekintetének terhe alatt feszélyezve lépkedtem egyik lábamról a másikra, pedig nem lett volna min aggódnom. Büszkének kellett volna lennem, amiért kiválasztottak a feladatra.
- Megértetted? - kérdezte az érdes hangú férfi ismét.
- Megértettem - feleltem szemlesütve.

Bár könnyebb volt így megkapnom az utasítást, mint magamnak eldöntenem, hova is tartozok valójában, ez csak további kételyeket ébresztett bennem. Mégis, valami bujkált bennem, ami tettekre motivált. Végre bebizonyíthatom tudásomat, megmutathatom ismereteimet, ez pedig jó érzéssel töltött el, megédesítve a teher által rámnyomott mételyező kételyt.
Mikor végre sikerült összakapnom magam csak néhány percem volt odaérni a Hokage irodájához, ahol már várt is rám egy alak, aki akár a csapattársamnak is nevezhető lett volna. A fél arcát maszkkal takaró fiú egy fejbiccentést követően velem együtt lépett be az irodába, ahol a Hokagén a szokásos kísérő jouninokon kívül egy fehér hajú lány is várt minket. Hát valóban megtörténik.. Részt kell vennem a vizsgán. De nem is csak kell, már én is szerettem volna jelen lenni. Kitűnő lehetőség lesz, hogy lemérjem tudásomat és új ismereteket, illetve ismeretségeket szerezzek. Ez pedig kezdett feltüzelni.. Talán mégsem lesz ez olyan szörnyű. Már nem kötelességként, hanem élvezetként gondoltam rá. Két csapattársam sem tűnt túl gyengének, így rájuk is kíváncsi vagyok, vajon mit rejtegetnek magukban. A kérdés már csak az, mit fogok tenni, ha a Mizukagéra pillantok. Mi lesz, ha felismernek. Már ha tudják, hogy ki vagyok egyáltalán...
A háborút lezáró első nemzetközi eseményen ugyanis nem csak a harcokat kiélvező nemesi fattyak lelőhelye, hanem valóban fontos személyek is résztvesznek rajta. A békét elhozó találkozón több ország vezetője és fontosabb stratégája is jelen lesz. A kérdés csak az, hogy mit ígér ez a béke.. Elvégre, a Chuunin Vizsga egyik célja az is, hogy leteszteljék egymást képességeit, mennyit fejlődtek a harcba vonható tagjai a gépezetnek. Amíg szükség van ninjákra ezen a világon, soha nem jön el a valódi béke.
A Hokage szűkszavúan megismertet minket egymással, majd kiadva az utasításokat távozunk is, hogy elvégezzük a szükséges előkészületeket. Én bevásárlok a megadott két órában, ugyanis felszerelésem elég hiányosnak tekinthető majd hazaérve egy fürdés után összekapkodom fegyvereim, berakom a plüssmacim a hátizsákomba, félig kilógó fejjel és kézzel és indulok a kapuhoz.
Kivételesen sikerült nem elkésnem és elsőként odaérnem. A Sunagakuréba tartó úton a fiú, aki most már csapattársamnak tekinthető, megkérdezi mennyire vagyunk jártasak a harcban.
- Én értek valamennyit a Katon jutsukhoz és a pecsétekhez, de harci tapasztalatom.. valódi nincs - felelem a kérdésére, kissé elszégyellve magam. Mindkét csapattársam felkészültnek és jól edzettnek, bizonyos szinten különlegesnek tekinthető, én mégis teljesen átlagos vagyok, harci tapasztalat nélkül. Persze ez nem teljesen igaz.. Ha ölni, ahhoz értek valamennyit, illetve nem is riadok meg teljesen tőle. Hála mélyreható tanításainknak.
Az úton nem sok szót ejtünk egymás között, ami elég időt hagy nekem, hogy rendezzem gondolataimat a dologgal kapcsolatban. Megpróbálok egy mosolyt magamra erőltetni és végre tényleg képes vagyok függetleníteni magamat a kirigakurei gondolatoktól.

A helyszínre megérkezve hamar elapadt a lelkesedésem, mikor szembesülnöm kellett a tényekkel; alig kaptunk ételt, ami nekem nem esett túl jól, tekintve, hogy általában rendesen szoktam étkezni. Az ébrenlétet jól bírtam, korábban többször is részem volt benne, hogy nem aludhattunk, vendégszeretetükről azonban nem gyűztek meg a vendéglátóink. Rosszmájúbb alakok szerint nem is lehet többet elvárni Sunagakurétól.. és ez nem csak nekem tűnt fel. A feszélyezettségtől feltüzelt egyik csapatot haza is küldték, mielőtt elkezdődhetett volna a vizsga.

Aguri sensei szokásos szadista hajlamait kiélve az esőben összekötözve hagyott minket az Akadémia bejárata előtt, hogy ott aludjunk. A nehezen koppanó esőcseppek szinte beitták magukat bőrünk alá, nekünk pedig ilyen körülmények között kellett volna pihennünk, ha másnap nem akartunk teljesen kialvatlanul küldetésre menni.

Ebben a nyomott hangulatban pedig csak egy dolgot tudtam kitalálni; mivel láttam csapattársamon, hogy nem kedveli a fizikai érintéseket, illetve elég visszahúzódó, az érzéseit nem kimutató akaró lányról van szó, gondoltam húzom egy kicsit az agyát, hátha talán ő is jobb kedvre derül.
- Annyira fázom, Zouo-tan, bújjunk össze melegedni! - mondom egy félmosollyal, melyre a várt reakciót kapom; a lány elhúzza magát és nemet mond.
- Ez rád is vonatkozik, Koi-kun - fordulok most a fiúhoz, egyre szélesedő mosollyal.
A kevés étel az ébrenlét okozta fáradtság miatt alig tudom odavonszolni magam a vizsga helyszínéhez, amely a maga nevében a nyomasztó környezet ellenére is gyönyörű volt, egészen addig amíg szembesítettek minket a tényekkel; akinek nem sikerül túljutnia az első fordulón, az az akadémián folytatja tovább tanulmányait. A kezdeti lelkesedésem hamar fordult át iszonytató rémületbe, mivel az írásbelibe könnyű olyan kérdéseket rakni, amin elbukhatunk. Félve fordítom meg a feladatlapot, mikor megadják a jelet a kezdésre, ösztönösen körülnézve, hogy mások reakcióját elemezzem; ugyanolyan rémültek, mint én.
Megfordítva a lapot végül sikerült megnyugodnom; a háborúval kapcsolatos kérdésekről van szó. Világos, aki nem tudja mi van a falujával, az nem érdemli meg, hogy ninjának nevezhesse magát. Ez nekem kapóra jött, hiszen szinte végig figyelemmel kísértem az eseményeket, csak kettő kérdésnél bizonytalanodtam el valamennyire; a 6 pontban azonban így is biztos lehettem, hogy meglesz. Három és fél perc múlva elégedetten és megnyugvásomat jelző sóhajjal teszem le a tollat.. a macim legalább még mindig velem van.



// A vásárolt felszerelés:
5 füstbomba - 750 Ryo
1 doboz energiatabletta - 3000 Ryo
1 Fuuma Shuriken - 5000 Ryo
10 robbanó jegyzet - 2000 Ryo
5 kunai - 1000 Ryo
5 shuriken - 1000 Ryo //
avatar
Hiroto Osumi
Játékos Mesélő

Taijutsu Pontok : 54


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 327

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: A Fekete Homok Terme

Témanyitás  Hasegawa Zauki on Pént. Márc. 02 2018, 02:09

/ Vizsga /

  Napokig tartó menetelés, a sivatagi levegő szárazsága, fülledt meleg, majd szinte dermesztő hideg... A Szél Országa nem egy idilli hely azoknak, kik nincsenek hozzá szokva az ilyesmihez, s pontosan ebben a cipőben jártam én is. Nappal a hőség gyengített, este a hidegre nem voltam eléggé felkészülve. Egy valami azonban energiával telített el. Nem a vizsga, de még csak nem is a küzdelmek. A csapatom, melynek másik két tagja oly céltudatosan menetelt, hogy nem volt képem cserben hagyni őket. Nem volt gyomrom megtenni velük azt, amit velem már oly sokszor tettek, s ez volt egyáltalán az oka annak is, hogy jelentkeztem a vizsgára. Ők szerettek volna, s ez elégnek bizonyult. Magamat is megleptem ezzel...  Mindenesetre a háború alatt kitapasztalt képességeimet ugyan csiszoltam, ám megígértem Yamatonak, hogy a mokutont, melyről jelenlegi csapatom se tud, maximum csak a legvégső esetben használom, ám reménykedtem kicsit, hogy sor kerülhet rá. Nem csak azért, mert kicsit villoghatok végre csapatomnak, kik nagyjából fele olyan erősnek hihetnek jelenleg, mint vagyok, de a történtek fényében eléggé megutáltam a titkokat. A "kis túránkra" viszont készültem, s egy újonnan vásárolt zanbaton kívül, mely hátamon lógott, valamint tönkrement öltözékemet, amely számtalanszor bizonyította praktikusságát, ám a végső csatában tönkrement, újra szabattam. Ugyan a forró nappalok így még szárítóbbá váltak, hogy viseltem, a nap égetését mégis elkerülhettem vele, s az éjjeli hideg is kevesebb gondot okozott, mintha csak egy pólóban mászkálna az ember. Illetve a száradás meggátolásához is volt valamennyi köze, hisz nem hiába használnak hasonlókat a sivatagi emberek is. Jobb ha kicsit meleged van, mint hogy megégjen a bőröd, majd dehidratálódj. Viszont eljött a pillanat. Megérkeztünk Sunagakure no Satoba, s átadtuk papírjainkat, melyek feljogosítanak minket a belépésre. Nem adódott semmilyen probléma, azonban viszonylag hamar fel kellett ismernünk, nem lesz túlzottan olyan a helyzet, mint amilyennek elképzeltük. 

  Szobáink sokkalta inkább cellák voltak és berendezésük sem volt oly kényelmes, mint a bérelt lakásomé, mégis kicsit ismerős volt... Társaim, kik nem voltak hasonló helyekhez szokva nehezebben viselték viselték, ám jómagam Kumogakurénak köszönhetően még viszonylag otthonosnak is találtam. Legalább ágyunk volt... vagy valami olyasmi. Érkezésünket követő éjjelünk nehezen telt, fáradtságunkat, mely a hosszas menetelésből adódott nem tudtuk kipihenni rendesen, köszönhetően a folyamatos felverésnek. Bár itt szintén kicsit előnyben érezhettem magam, hiszen az alvás amúgy sem az én sportom. Persze a fáradtság rajtam is nyomot hagy, ám jobban viseltem azt az átlagnál, tekintve, hogy hozzászoktam. Az étkezés nagyjából semmi sem volt, nappal pedig egy közös helységbe vezettek minket, ahol kicsit szétnézhettünk ellenfeleink között. Álarcom folyamatosan hordtam, s nem csak azért, mert arcomon ott lapult pecsétem, melyet indulás előtt helyeztem fel, ezzel még társaim elől is rejtve azt, hanem az úgynevezett pókerarc erősítését is hivatott volt szolgálni. Elvégre sokkalta zordabbnak és keményebbnek látunk egy látszólag titokzatos maszkos embert, mint egy bármilyen másikat. Persze lehet, hogy ezt csak a filmek és hasonlók táplálták belénk, ám attól még így van. Azonban jól tudtam, hogy az igazság nem adja ily könnyedén magát, s ezzel még egyáltalán nincs semmilyen nyeremény elkönyvelve, s valószínűleg még csak kitűnőbb is leszek, jobban felhívom magamra a figyelmet, ami viszont nem feltétlen olyan szerencsés dolog. Hogy miért? Ugyan a harccal semmi bajom nem volt, s való igaz erősebb voltam már talán akadémiásként is annál, mint amit gondolnak rólam csapattársaim, az önteltség sosem volt kenyerem. Magyarán pontosan felfogtam azt, hogy mi itt egy vagyunk a sok közül, a szobában talán bárki képes lehet elintézni, vagy akár kiderülhet, hogy senki se veszi fel a versenyt, bármi előfordulhatott. S mivel tengernyi időm volt rá, lehet, hogy tényleg sokat gondolkoztam ezen, ám végső soron nem érdekelt túlzottan. Egy oka volt annak, hogy jelentkeztem: A csapatom többi tagja akart jönni. Legalábbis ez az egyetlen, amit felvállalnék előttük...

  Inni nem kaptunk, s enni se lehetett, a mosdóban a víz sózott volt, alkalmatlan az ivásra. Számat belülről suitonnal próbáltam a kiszáradástól kímélni, ám a nagyobb probléma az volt, hogy aludni sem hagytak senkit, most viszont egyáltalán. A fáradtság tovább erősödött, szomjaztattak, éheztettek minket, mégis csak mosolyogni tudtam azon keveseken, kiknek már szinte az esze is elment. Ők nem fogták fel, hogy igazándiból ez már a vizsga része maga, nem fogadták el, hogy akár egy ilyen helyzet miatt is megbukhatnak, s a végső eredője gyengeségüknek elég egyszerű volt. Volt céljuk, át akartak menni a vizsgán, s azzal, hogy rájuk pakolták a nehézségeket elkezdtek idegeskedni, elvesztették türelmüket. Pedig egy shinobi csak annyit ér, amennyire képes megőrizni a hidegvérét. Ez pedig minden szituációra igaz. Egyszerűsítve ezek az emberek egyáltalán shinobinak sem voltak valami tökéletesek, nem hogy chuuninnak. Azonban félre értés ne essék, jól csinálták a Sunagakureiek, rajtam is ugyanúgy nyomot hagyott a procedúra, talán pár hónapja én is így jártam volna, ám fejlődtem azóta, s ha gyengeségeim le nem is tudtam küzdeni még, jól tudtam, az ilyesmit túl lehetett élni. Persze ez nem olyan egyszerű, mint mondani, de azok után, hogy az ember múltját csak úgy áthúzzák mint egy papíron az írást, átértékeli min akad ki és min nem. Ám eljött a tíz óra.. este tíz, s beléphettünk egy utolsó személyi ellenőrzés után a termekbe, kijelölt helyeinket elfoglalva. Kikapva a kérdőívet azonban értetlenül néztem.
~Ennyi? Mi a buktató? Ezt bárki tudja...Mi értelme így a szelektálásnak? Kiválasztják aki már ennyit se tud, hogy ne szenvedjen tovább?~ Kezdtem bele a gyors jelölgetésbe, s közben azon agyaltam, mit tervezhetnek még? Abba bele sem gondoltam, hogy pont ez lehet a buktató, talán figyelmem megosztásának és fáradtságomnak kombinációja vezet arra, hogy eltévesszek valamit. 


A hozzászólást Hasegawa Zauki összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Márc. 02 2018, 09:19-kor.
avatar
Hasegawa Zauki
Játékos

Taijutsu Pontok : 95


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 500

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: A Fekete Homok Terme

Témanyitás  Djuka Orimi on Pént. Márc. 02 2018, 02:38

/ Vizsga /

  Egy hajóút, át a tengeren, majd még nem épp kis távolság, s el is jutottunk Getsugakure no Satoból, Sunagakure no Satoba. Egyszerűnek hangzik, kivéve ha olyan emberekkel van az ember összezárva, mint én... Mindenesetre hamar eltelt, s örültem annak, hogy nem olyan jellegű út miatt kellett elhagynom a szigetet, mint korábban tettem azt. Sőt, a vizsga mint olyan egyre izgatottabbá tett napról napra, s most, hogy ilyen közel voltunk, szinte a torkomban dobogott a szívem. Előttem volt az esély, megmutathattam mindenkinek mit tudok, s akár még elismerést is kivívhattam magamnak. Nem beszélve arról, hogy ha sikerül chuuninná válni, a falu sokkalta jobban megbízik majd bennem, több és nagyobb küldetést bíznak rám, ez pedig egyenlő azzal, hogy végre szerezhetek valamiféle nevet is magamnak, amit nem csak a falun belül ismernek majd. Magyarán igencsak vártam az egészet. Persze tudtam, hogy nem lesz könnyű. S kíváncsi voltam arra is, mit szól a nagyvilág majd a Hikaritonhoz. 



  Megérkezvén a faluba kezdetben elég furcsa érzetet keltett a látvány. Itt-ott még fellelhetőek voltak a harcok nyomai, s mégis egyfajta béke érzet lengte körül, az egymással ellenségeskedő geninek ellenére is. Bár az önmagában furcsa képet alkotott, hisz a genineknek mi okuk ellenségként tekinteni a másikra? Vége a háborúnak, s az egyetlen céljuk, ám az mindünknek ugyanaz volt: sikerrel teljesíteni a vizsgát. S épp ezért álltam értetlenkedve az összeverekedőket látván, nem beszélve arról a pár emberről, akit haza is kellett küldeni. Egy dolog a hazaszeretet, egy dolog a másik utálata, viszont az, hogy ilyen szinten hülye legyen valaki, na az már művészet. Pillanatnyi dolgok miatt képes az egész életére szóló pecsétet kreálni az aktáján..., hisz hogy mutat majd, mikor később előveszik és ott szerepel: "Chuunin vizsgáról kizárták, mert egy ostoba f*sz volt"? Nem beszélve arról, hogy vendégként voltak ők is jelen, ennek fényében pedig nem volt túl illendő sem. Mindenesetre egy gyors útkeresés, hogy hova is kell mennünk, majd az eligazítás után a szállások felkutatása. Megpillantva a cellára hajazó szobákat, szinte azonnal görcsbe rándult mindenem. A bezártság azóta se volt a kedvencem, s nehézkesen birkóztam volna meg az egész helyzettel... Viszont nem kellett sok, hogy leessen, ez maga a vizsga része már. Vagyis inkább talán annak alapozása. Az emberek elméjét gyengítik, a koncentrációjukat megtörik. Valószínűnek tartottam, hogy az alvást és az étkezést is szigorúra fogják venni, így nem igazán volt választásom, meg kellett próbálnom elkerülni ezt, hisz a csapatunk ha fáradt, éhes és szomjas nem fog túl jól teljesíteni az írásbelin. Ha nem tudunk odafigyelni, vagy szimplán már oly fáradtak vagyunk, hogy a kérdés elolvasása gondot okoz, mert szemünk már olyan fátyolos, mintha paprikát dörzsöltünk volna bele, akkor az majdnem egyenlő azzal, hogy akarnánk gondolkodni? Két opció marad egy shinobinak, ha ilyen helyzettel találkozik. Ki kell bírnia, vagy... ki kell kerülnie. Utóbbi azonban jelenleg talán elérhető is lett volna, hisz lefizetni csak-csak letudtam volna a felügyelőket, ám jelen esetben talán ez még több gondot szült volna. A felbőszült geninek talán összefogtak volna a nemkívánatos személyek kiiktatására az elkövetkezendő fordulókban, s inkább szövetségeseket kellett volna gyűjteni, mintsem magunkra haragítani az embereket. Így kénytelen voltam elviselni azt, amit. S ezzel nem is esetlegesen az igényesség felől voltak gondok, egyszerűen csak a bezártság jutott eszembe, s arról a múlt, a rossz emlékek, a fájdalom. A fájdalom, mely mellett az éheztetés, s már-már a szomjúság is eltörpülni látszott. Viselkedésem teljesen megváltozott, mintha minden életkedvem eltűnt volna ott helyben, úgy éreztem, csak ki akarok törni, ám ugyanakkor tudtam, hogy ezt végig kell csinálnom, ha tovább akarok jutni. Őrlődtem magamban, s már-már odáig jutottam mint egy pár másik genin, kik teljesen elvesztették fejük. Viszont az is igaz volt, hogy a múlt nem bélyegezheti meg a jelent, ha küldetésről van szó..., de mutasson valaki olyat, aki tényleg képes erre. Tehát mindkét napom kínszenvedés volt, mégis, mikor eljött az éjjeli tíz szinte azonnal szertefoszlott az egész. Sőt, egyfajta büszkeséget is éreztem, hogy képes voltam kibírni végig az egészet. Épp hogy nem veregettem meg a saját vállam, bár... lehet, hogy csak kiesett az emlék erről...


  A teszt is eljött hát, s készültünk a megírására, a többiekkel megegyezően vagy épp sokkalta strapáltabban dőlöngéltem székemen. Örültem, hogy orromig ellátok, s hogy nem ájulok el ott helyben, az csak a hab volt a tortán, hogy ugyan szemem már kezdett homályosan látni, még egész jól olvastam vele. Ám még volt egy tájékoztató szöveg, melyre igazából lefogadnám, hogy senki sem figyelt, mert nem volt képes, vagy csak olyan izgatott volt, hogy..., hát nem volt képes. A feszült, izgalommal teli várakozást követő hideg zuhannyal felérő lap azonban kissé megrengetett... Persze említették, hogy az egész még csak egy előzetes, mégis furcsa volt miközben húzogattam be a válaszokat. Szinte nem is figyeltem az egészre, csupán ledaráltam a kérdést, majd bejelöltem a választ amolyan 4-5mp-et szánva egy kérdésre. Mindeközben gondolataim is teljesen máshol járnak, hisz hogy a fenébe hibázhattam volna egy ilyen egyszerű teszten?
~Rendben, hogy egy előzetes cucc, de azért ez...~ Könyveltem el magamban sikerem, s bizony mint azt tudni lehet, az önteltség legalább akkora hátrány tud lenni, mint amennyire az önbizalom előny... mikor már a végére értem vettem észre, hogy egyet elrontottam... Jobb szemem enyhén rángani kezdett, s ha nem zártak volna ki érte, helyben üvöltöttem volna el magam és tépem össze a lapot...

_________________
Adatlap

Multik: Hasegawa Zauki
avatar
Djuka Orimi
Játékos

Taijutsu Pontok : 52


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 295

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: A Fekete Homok Terme

Témanyitás  Uchiha Kagami on Pént. Márc. 02 2018, 13:17

– Tollat le! – kiáltott fel Daiki-senpai és a hangos síp is jelezte, hogy letelt az öt perc, amit erre a kis beugróra adtak nektek. – Azt mondtam, tollat le! – kiáltott fel újra és egy kunait hajított az egyik padra; egy konohai srác remegve pillantott fel ültéből. – Te és a csapattársaid most azonnal hagyjátok el a termet! Gyerünk! Lóduljatok! – mondta és a három genin kikullogott a teremből, az ajtóban pedig visszaadták nekik az irataikat. Ezzel párhuzamosan az egyik oldalt ülő felügyelő beszedte a beugró tesztjeiteket és egy csinos halomba rakva lerakta Daiki-senpai elé, aki komótosan kiosztogatta azokat a többi felügyelőnek; ők hümmögve, néha harsányan felnevetve elkezdték azokat javítgatni. Vajon tényleg ennyire rossz eredmények születtek volna, vagy direkt csinálták ezt veletek? A kérdés persze adott volt, ahogy az is, hogy mikor végeztek végre, mivel... hát, mindenki éhes, szomjas és fáradt volt. Páran biztos azt hitték, hogy ezzel vége az írásbelinek, de ez még csak az első köre volt annak...

A kijavított beugrókat visszaadták a vizsgáztatónak, aki egyenként kezdte átnézni azokat és azt, ahol valaki nem ért el hat pontot, azonnal kiküldte a teremből; ők is rögvest visszakapták az irataikat természetesen. Volt néhány ember, akinek el kellett hagynia a termet, ezek szégyenteljesen kullogtak ki a fekete falak közül; sajnos, Kenshiro Hanae is köztük volt, mivel öt pontot ért el a beugrón, így a vizsgán megbukott. Daiki-senpai úgy néz ki, betartotta a figyelmeztetését, ugyanis azon bukott falvak geninjeit összevonta, amelyek együtt kiadtak három főt; szerencsére csapatnak nem kellett elhagynia a termet, kivéve az előzőleg megemlített konohaiaknak. Miután ezzel végzett, a beugrókat elrakta a pad egyik fiókjába és a felügyelők nekiálltak kiosztani a vizsgadolgozatokat. – Nem fordíthatjátok meg, amíg azt nem mondom! – szólított fel titeket Daiki-senpai, ha pedig valaki megpróbálkozott a megfordításával, azonnal ráordítottak. A vizsgadolgozat nem egy lap volt, hanem egy kisebb, füzetszerű tömb. Szerencsére mindenki kapott három-három ceruzát és három-három radírt is hozzá; a tollakat elvették tőletek.

– Na, szóval, akkor a szabályok. Mindenki figyeljen ide, mert csak egyszer mondom el, és ha a vizsgalap elejéről kell leolvasnotok, időt vesztetek! – kezdett bele Daiki-senpai és beállította a digitális órát 120 percre. – Ott van előttetek az a teszt, aminek a megírására ide bejöttetek. Nos, mielőtt elkezdenétek, a szátokba rágom, hogy mit nem tehettek, mielőtt megpróbálkoznátok bármilyen hülyeséggel! Nincs kérdés, nincs belepofázás, amíg beszélek, érthető voltam? Aki kérdez, rögtön öt pontnyi veszteséggel kezdi az írásbelit! – Daiki-senpai megfogott egy krétát, ami fülsértően csikorgott, amikor elkezdett vele írni a táblára. Nem volt elég a fáradtság, az éhség, a szomjúság, a fekete falak, a gyér világítás és a széknyikorgás, még ezt is el kellett viselnetek mellette.

– Először is, a vizsgadolgozatotokat két szempontból értékeljük. Az első az egyéni értékelési rendszer, a másik pedig a csapatértékelési rendszer. Egyénileg összesen száz pontot érhettek el a dolgozatban, ez a maximum pont. Legalább hatvan pontot el kell érnetek ahhoz, hogy ezen az írásbeli vizsgán megfelelt státuszt kapjatok! Aki nem érte el a hatvan pontot, az a társaival együtt megbukott! Tehát, értelemszeren egyénileg mindenkinek el kell érnie hatvan százalékot ahhoz, hogy megfelelt státuszt kapjon a vizsga ezen szakaszán.

A vizsgán összesen húsz kérdés van, tíz-tíz kérdésre felosztva. Az első kérdéssor nem más, mint a shinobi történelem, a második pedig a technikai és logikai ismeretek. Mind a két kérdéssorban ötven-ötven pontot érhettek el, így adódik ki a száz. De! Mind a két kérdéssorban el kell érnetek legalább harminc-harminc pontot az ötvenből, hogy megfeleltnek minősüljetek! Ha az egyes kérdéssorban ötven pontot értetek el, a másikban csak tízet, akkor hiába van meg a hatvan pont, megbuktatok ti is és a csapattársaitok is!

Tehát, egyénileg legalább hatvan százalékot kell teljesítenetek, ahogy azt már mondtam! A csapatértékelés ennél kicsit szigorúbb! Csapatban összesen háromszáz pontot érhettek el evidensen. A csapatnak ebből a háromszáz pontból kétszáztíz pontot kell elérnie, máskülönben az egyénileg elért hatvan pontok ellenére is a csapat megbukott! Magyarán, csapatként el kell érnetek legalább hetven százalékot az elérhető pontokból, hogy átmehessetek az írásbelin! Minden kérdésre válaszolnotok kell, amire nem tudtok választ adni, ahhoz írjátok oda, hogy „Érdemi válasszal nem szolgálhatok!”. Pontot hiányos és/vagy téves információért, vagy rossz helyesírásért vonunk le! Ha valaki nem írja oda, hogy nem szolgálhat érdemi válasszal, annak a kérdését nem nulla, hanem mínusz tíz pontosnak fogjuk venni!

A csalás tilos! Szigorúan tilos! Akit csaláson kapnak a felügyelők, annak felírják a nevét a náluk található papírra. Ez az illető tizenöt pontot veszít automatikusan, amit a végleges javításnál fognak levonni. Három ilyen pontvesztés, azaz háromszori lebukás automatikus bukást jelent, hiszen háromszor tizenöt pont az negyvenöt, ami már magában hordozza, hogy nem lehet meg a hatvan pont minimum követelmény. Azt, akit a felügyelők felszólítanak - és csak a harmadik esetnél szólítanak fel - azonnal kiküldik a teremből, a csapattársaival együtt, tehát megbukott! Fellebbezésnek helye nincs, majd szépen megpróbálja legközelebb, bár az, aki ezen nem megy át, inkább gondolkozzon el azon, hogy miért lépett egyáltalán a shinobi pályára.

A teszt kitöltésére két órátok, azaz százhúsz percetek van van, egy másodperccel sem több! A beugróhoz hasonlóan az óra sípolni fog, a sípolásnál azonnali hatállyal le kell tenni a ceruzákat! Ne akarjatok úgy járni, mint az a három konohai előbb! A beszedést követően a felügyelők javítják ki a dolgozatokat, erre négy órát kapnak. Ebben a négy órában ti nem mozoghattok, nem beszélgethettek, továbbá nem aludhattok! Aki mozog, beszélget vagy alszik, a csapattársaival együtt megbukik! Csak arra a kérdésre válaszolhattok, amit én teszek fel és csak akkor, ha arra én engedélyt adok nektek!

Plusz egy. A vizsga alatt ugyanaz él, ami kint volt: mindennemű harci cselekmény tilos, továbbá a verbális és nem verbális ellenségeskedés kifejezése is! Az ezt megszegők csapatostul buknak! Beszélgetni nem lehet úgyszintén! Most fordítsátok meg a lapot, az első oldalra írjátok fel a neveteket, a csapatszámotokat és a származási helyeteket. A többi részre az első lapon mást ne írjatok. A következő két oldalon instrukciókat találtok, ezeket mondtam el az előbb. Most lesz öt percetek átolvasni azt, addig nem lapozhattok a kérdésekhez!

Ismertetés és szabályok

Ön most a Sunagakurei Chuunin Választó Vizsga írásbeli tesztjét látja maga előtt, azaz Ön a teszt előtti beugrókérdéssort sikeresen teljesítette. A Chuunin Választó Vizsga írásbeli tesztje 20 kérdésből áll, mindegyik kérdéssel különböző számú pontot lehet elérni, de az elérhető 100 pontból legalább 60-at teljesítenie kell, különben megbukik. Ezáltal Önnek legalább 60%-ot kell teljesítenie a teszten. Továbbá az Ön és a csapattársai által elért összpontszámnak minimum 210 pontnak kell lennie, máskülönben a csapat a vizsgán megbukott. Az írásbeli teszten egyénileg elérhető pontszám összesen 100 pont, a csapatban elérhető összpontszám 300 pont.

Egyéni értékelési rendszer:
-    0-59 pont: Nem felelt meg
-    60-100 pont: Megfelelt

Csapatértékelési rendszer:
-    0-209 pont: Nem felelt meg
-    210-300 pont: Megfelelt

A Chuunin Választó Vizsga írásbeli kérdései két nagy témából tevődnek össze, témánként 10-10 kérdéssel; a témák a következők:
-    Shinobi történelem (50p)
-    Technikai és logikai ismeretek (50p)

A két kérdéssorban összesen 50-50 pontot lehet elérni, azonban mind a két részmodulban Önnek legalább 30-30 pontot kell elérnie, máskülönben a teljesített 60 vagy afeletti pont ellenére is megbukik. A különböző pontlevonások a következők szerint történhetnek:
-    Hiányos és/vagy téves információ
-    Helyesírási és/vagy fogalmazási hiba

Önnek minden kérdésre válaszolnia kell! Amennyiben nem tudja a választ, az adott helyhez írja oda, hogy "Érdemi válasszal nem szolgálhatok!"

Figyelmeztetjük, hogy a Chuunin Választó Vizsgán a csalás szigorúan tilos! Egy csalásért tizenöt pont pontlevonás jár, a pontlevonásokat a teremben ülő felügyelők végzik. A felügyelők csak a harmadik esetnél szólnak a csaláson kapott vizsgázónak, ekkor neki és csapattársainak is el kell hagyniuk a termet, a vizsgán megbuktak. Azok a vizsgázók, akiket csak egy vagy kettő csaláson kaptak, nem kerülnek megbuktatásra, azonban a csalásuk számához mért pontok (15-30) levonódnak a vizsgadolgozatukban elért összpontszámból.

Figyelmeztetjük, hogy az írásbeli teszt kitöltésére 120 perce, azaz két órája van! Az a vizsgázó, aki az írásbeli teszt végét jelző figyelmeztetést követően folytatja a tevékenységét, csapattársaival együtt megbukott! A figyelmeztetést követően azonnal le kell rakni az íróeszközt és fegyelmezetten megvárni, amíg a felügyelők beszedik a dolgozatokat!

A beszedést követően a felügyelők 240 percet, azaz négy órát töltenek a javítással. Ön ebben az időintervallumban nem hagyhatja el a termet, nem beszélgethet a társaival, csak a Vizsgáztató által feltett kérdésekre felelhet, amennyiben erre engedélyt kap! A szabály megszegése automatikus bukással jár, nem csak a megszegő, hanem a csapattársak részére is.

Figyelmeztetjük, hogy a Chuunin Választó Vizsga írásbeli tesztje alatt, annak helyszínén mindennemű harci cselekmény, előítéletes beszéd, korábbi ellenségeskedés verbális vagy nem verbális kinyilvánítása szigorúan tilos! Bárki, akit a Vizsgáztató, vagy a felügyelők ilyen cselekményen érnek, csapattársaival együtt köteles azonnal hatállyal elhagyni a vizsgának helyet adó termet, a vizsgán megbukott!

Daiki-senpai ezt követően a kezén lévő óráján megvárta, amíg az instrukciókat átolvastátok és az öt perc leteltével rácsapott az órára, ami elkezdett visszaszámolni százhúsz percről. – Most kezdhetitek! – kiáltotta és az óra határozottan elkezdett visszafelé ketyegni, a felügyelők pedig már nekiálltak körmölni…

//Először is, a vásárlását mindenkinek elfogadom! Vonjátok le a pénzt az adatlapotokról és írjátok fel rá a fegyvereket és egyéb eszközöket, amelyeket megvettetek. Zouo, a konohai élelmiszervásárlás és a Ramen nagyjából 200 Ryo lesz összesen, azt vond le az adatlapodról. Gratulálok mindenkinek a posztokhoz, az eredményeket IDE KATTINTVA nézhetitek meg. Átlagolva 10/9,21 lett a végleges, a legtöbben 10/10 és 10/9-es eredményt produkáltak. Kenshiro Hanae-nek pedig köszönöm szépen a részvételt, és azt is, hogy ilyen jól hozta a karakter tudatlanságát a Vizsga témáit illetően. Természetesen, mivel neki öt pontos lett a beugrója, így Kenshiro Hanae megbukott a Chuunin Válogató Vizsgán. Mindazonáltal +11 chakrával jutalmazom Hanae játékát, amelyben a szerepjáték oltárán feláldozta a Chuunin rangot. Szép volt. Nos, akkor a következőkre való instrukciók...

A következő hozzászólásotok ennek a lereagálását tartalmazza, továbbá azt, hogy milyen módon próbáltok csalni, és, hogy a csalásnál melyik kérdést próbáljátok kideríteni mástól. A vizsgadolgozatot itt is egy online kitöltendő űrlapon kell kitöltenetek, amit



A kérdésekre a hozzászólásokban választ adni tilos, csak azt vesézhetitek ki, hogy karakteretek milyen módon próbál csalni, továbbá, hogy miként áll hozzá a feladathoz. A teszt első oldalán megtaláljátok az itt leírt instrukciókat. A sikeres csalás mesélői elbírálás alá esik, kivitelezése esetében azt a kérdést, amelyre csalni kívántatok, maximum pontosnak tekintjük, a beküldött választól függetlenül! Jó munkát mindenkinek!

Határidő
2018.03.31


Eddig kell megírni a hozzászólást és beküldeni a fentebb látható tesztet! A kitöltés és a hozzászólás megírása tetszőleges sorrendű, azonban ne felejtsétek el megjegyezni, hogy melyik kérdésekre próbáltatok csalni, amennyiben megpróbálkoztok a csalással!//

_________________
Tää jylhä kauneus ja ääretön yksinäisyys
Lapsuuteni metsän, taivaan
Kaikuu se haikeus halki tän matkan
Aamun tullen yö tarinansa kertoo



Állandó mesélések (5/5)
- Djuka Orimi
        - Jelenlegi kaland: ElektrOP vol 2.0
-Tsuuzoku Tomoe
        - Jelenlegi kaland: A Téboly Mezsgyéin
- Kowarii Zion

        - Jelenlegi kaland: Cirque du Freak
- Hasegawa Zauki
        - Jelenlegi kaland: Üdvözöllek és búcsúzok
- Isha Dansei
        - A nagy szívű nővérkék tárt karokkal várnak

Ideiglenes mesélések (1/1)
- Hyuuga Shakaku (Köss csomót a szájára!)

Csapatmesélések (1/1)
- Csapat összemesélésre vár (Hasegawa Zauki, RandomNJK, Isha Dansei)

avatar
Uchiha Kagami
Moderátor

Specializálódás : Több éves posztok előkutatása

Tartózkodási hely : Elfeledett fóliánsok között


Adatlap
Szint: S
Rang: A Gundan Könyvtárosa
Chakraszint: Vodka

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: A Fekete Homok Terme

Témanyitás  Hirota Yukionna on Szomb. Márc. 17 2018, 19:59

//obszcénszerű szóképződményeket tartalmazhat és súlyos vizsgakitöltési fáradtság miatt, orbitális baromságokat is :DD// 


Mi az édesanyám retkes kínos valaga ez a szar?! Hát eszem-vesém leáll, de komolyan. Inkább nyomjanak le egy zsák homokot a torkomon, de ez már komolyan, fizikai fájdalmat okoz. Ez a mennyiségű és minőségű agymegerőltetés nekem már maximális kisüléssel jár. Három és fél pillanaton belül valamelyik random padot beakasztom a számba, és lehúzom magam a wc-n mert úgy talán valamennyi megnyugvás áradhat szét, fáradt testemben. ÉS EZ MÉG CSAK A BEUGRÓ! Miért kellett nekem idejönnöm amúgy? Komolyan, fél perc és kidöglök. Ez egy idegölő dolog. Nem igazán fogom szerintem sokáig húzni itt. Vajon a saját chakrámmal képes vagyok megölni magamat? Fáradt vagyok, húz le a szemem. Körülbelül minden létező s nem létező bajom az van, és még csak nem is dőlhetek előre hisztizve a padra. Mindjárt idehányom a komplett bélrendszerem... 
Eztán, csitt- csatt meg a bimm és a bumm, le is telt az idő, lehetett is beadni a beugrót. Szuper. Egy kész. S a neheze még csak most jön. Amúgy se akarok chuunin lenni, hisz az csak több felelősséggel jár. Tökéletesen elvagyok én a magam kis Genin világába, ahol nincs semmi izgalmas küldetés, mert ugye az teljes mértékben felesleges. Nem kellenek nekem adrenalinnal telt mindennapok, csupán sok pénzes szatyor, amivel kifizethetek mindent. Ejj basszus... olyan szintű fáradtság gyötri már szerencsétlen agytekervényeimet, hogy kettőig nem vagyok képes elszámolni. Szívem szerint ledöntenék egy nagy flaska kakaót és mint egy három éves a délutáni pihenő idő alatt, úgy aludnék be. 
Miután szépen sorjában elvették tőlünk a feladatlapokat. Majd a felügyelők, krákogások meg nem tudom milyen emberfeletti hangokat kiadva nekiálltak azok kijavításának. Engem bevallom, az se izgatna, ha megbuknék, ugyanis a felét minimum betippeltem. Hülye vagyok én az ilyenekhez, na meg fáradt és borzalmasan lusta is. 
Eztán megtudtam az eredményt. Már álltam volna fel, hogy szépen lassan, örömmel telve kikulloghassak a teremből, de legnagyobb bánatomra, maradnom kellett. El sem hiszem, hogy átmentem. Pont most, amikor szívesen buktam volna meg.. na mindegy. Erre jött csak az újabb pofon, amikor megláttam a következő tömböt, ami a tényleges írásbeli teszt. Hát, most hányok ide három kiscicát, ha nem négyet.. ki a franc tud egy ilyen retekhosszú izét megoldani? Micsoda papírpazarlás amúgy is. Kivágnak egy tucat fát minimum, azért, hogy aztán a fele csapat megbukhasson. Juppi. 
Eztán szépen sorjában meg is hallgathattuk az instrukciókat. Mindenki néma csendben figyelt. Nekem is, egyedül a gondolataim zaja volt az, ami megzavart folyamatosan. Annyi felé kalandoztam el már megint fejben, teljesen feleslegesen. nem tudom meddig bírom még ezt. Végezetül, elhangzott a parancsszó és az óra megint elkezdett visszafele pörögni. Hát, jó buli lesz, ha miattam esik ki az egész csapat. Nem tudom, ezt, hogy fogják megbocsájtani nekem.. valószínűleg, sehogy. Miattam nem lesznek Chuuninok szegények. Mert magamat nem sajnálom, hiszen nem kell nekem több feladat. De mások életét megnyomorítani, nem a legkedvezőbb dolog.  Eztán láttam csak meg a kérdéseket.. Szerintem egy könnycseppet is elmorzsoltam. Vagy én vagyok ennyire analfabéta, vagy nem tanultam eleget, vagy komolyan ötletem sincs, hogy mi lehet.. de semmit se tudok. Hát, szar ügy srácok, majd kaptok, csokit esküszöm, de ,hogy én ezen át nem megyek, arra hat kecskében fogadok. Mégis szégyen lenne, ha üresen adnám be ezt a vackot. Így megragadtam a legelső ceruzát a papír mellől és nekiálltam körmölni. 
MIazédesanyámszarokheréjeez? Ja, csak az első kérdés. Éseszmiaretkeskurtaszalmakazal? Ohh... hogy ez is csak egy kérdés. Jó, ez nekem már most fáj. Egyszerűen nincs agyam ezekhez. Bolond is vagyok meg fáradt is és egyszerűen nem komplett. De komolyan, már azt sem értem, amit én beszélek. Lehet, nem kéne gondolkodnom. Ezzel csak magamat szégyenítem meg.
Végül, néhány fejben elejtett szitokszó után, képes voltam befejezni a teszt első részét. Letöröltem homlokomról azt a pár, gondolkozástól termelődött izzadságcseppet és áttértem a következő oldalra. S sokat nem értem el, csak azt, hogy méghülyébbnek érezzem magamat, mint ezelőtt. Biztos voltam benne, hogy tanultam mindezt az Akadémián, de egyszerűen, akárhogy is gyötörtem az agyam, nem jutottam semmire. Így csak a legbutább logikámra voltam képes támaszkodni és az alapján kitölteni a dolgokat. A szituációs feladatoknál, már szerencsétlen protonokat is visszaküldtem a teremtőjükhöz, de így sem jártam közelebb a megoldásokhoz. Eztán jutottam arra nagyon buta következtetésre, miszerint meguntam mindent. Így kikapcsoltam a már túlmelegedett agyszimulátoromat, és józan paraszt Yukiésszel oldottam meg a dolgokat. A leggyermetegebb logikával, ami létezik. Komolyan, egy kockavár építéséhez több ész kell, mint amennyit és felhasználtam. Olyan volt ez, mint egy társasjáték, ahol én irányítottam minden tényezőt. S lásson csodát a világ, sikerült elhalálozás nélkül, pontosan az idő lejártára befejeznem mindent. Kezemből a pillanat törtrésze alatt került ki az íróeszköz és egy kényelmes görnyedt pozícióban figyeltem a további instrukciókat. Szerintem, ha még tíz perig gondolkodnom kéne, itt helyben elájulnék, mert kisült a belső hajtórendszerem. Utoljára akkor gondolkodtam ennyit, amikor meg akartam számolni otthon, hogy hány bárányunk van, de a kis lükék túl gyorsan mozogtak egy két éves számolási tempójához képest. Ehh.. régi szép idők... 

//nem, én nem csalok o.o// 

_________________
"Ha meg sem mozdulsz, tutira nem vered be a kislábujjad"    
"Nem halasztok semmit holnapra, amit holnaputánra is halaszthatok"
ElőtörténetAdatlap
Multi: Yukrai YamaKuro


2017 február~ A hónap legjobbja
avatar
Hirota Yukionna
Játékos Mesélő

Taijutsu Pontok : 94

Specializálódás : Kifogások

Tartózkodási hely : Nem találtam ki semmi menő szöveget...


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin - Lazy princess
Chakraszint: 376

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: A Fekete Homok Terme

Témanyitás  Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.