Djuka Ryusuke

Go down

Djuka Ryusuke

Témanyitás  Djuka Ryusuke on Pént. Jan. 19 2018, 23:49

Név: Djuka Ryusuke
Ország: Hold országa – Getsugakure
Rang: Szerzetes (Föld Templomának vándorló tanítványa)
Szint: C (chuunin szinten való kezdés)
Kor: 20
Nem: Férfi
 
Elsődleges elem: Doton
 
Kinézet: Nagyjából 192 centi magas, szinte óriásnak mondható, vaskos, izmos testfelépítése ráadásul tovább erősíti „Góliátszerű” testét. Shaolin öltözéke árulkodik vallásáról, melyet még a rövidre nyírt hajába vágott apró pöttyök is megerősítenek. Karjaira és hátára különleges shaolin bölcsességeket és egyéb rituális jelképeket varratott, melyről úgy tartja, segíti a meditációjában. Hátán lévő óriás tekercsbe pecsételve Ohanamochi, a Föld Istenének szobrát hordozza, melyet leginkább meditáláskor és új hívők toborzásakor idézi elő.
Jellem: Barátságos, jószívű és teli van élettel. Bár legtöbbször komornak és zárkózottnak tűnik, ez leginkább azért van, mert a szerzetesség megköveteli tőle az érzelmei fölötti uralmat. Alapjáraton pacifista, mégis ellentmond saját magának elég gyakran, ugyanis élvezi, mikor összemérheti valakivel az erejét, bár összességében az élet-halál harcokat nem igazán kedveli. Viszonylag keveset tud a szokványos shinobi, emberi normákról, illetve a saját családjáról, jobban mondva klánjáról is. Jól bírja az alkoholt, és a mentális stabilitásából is elég nehéz kitaszítani.
 
Felszerelés:
- Nagy Tekercs (szobor)
Technikák:
- alap technikák
- Vízen, Függőleges terepen való megmaradás
- Gouken // Vasököl Stílus (C -150)
- Sorozás // Hadaifuri no Jutsu (C - 160)
 
Előtörténet:
 
Kezdetnek az Istenek megteremtették a Földet, mely alapul szolgált mindennek.  Látták, hogy ez jó, így Ohanamochi otthonául fogadta a Földet.
Másodjára az eget és a szelet hozták el nekünk. Látták, hogy ez jó, így Fujin magáévá tette a levegőt.
Harmad nap könnyeikből megformálták a tavakat, patakokat és a tengereket. Látták, hogy ez jó, így Sujin alámerült a vizekbe.
Negyediken beköszöntött az élet, felgyúltak az élet lángjai. Látták, hogy ez jó, így jó, így Tengu és Yamabushi istenek korlátok közé szorították a lángokat, hogy ne eméssze el a világot az élet lángjai.
Utolsó előtti nap beköszöntött az energia, chakrával töltve meg a világot. Látták, hogy ez jó, így Raiden igába hajtotta a villámok erejét.
Az utolsó napon pedig sokasodni kezdtek. Fa. Gőz. Fém. Pára. Vihar. És sokan mások. Gyermekeik betöltötték a kezdetben új kicsinyke bolygót, mely végül hatalmasra tágult. Az Isteneink adták nekünk az élethez való jogot, az utat, melyet követnünk kell és követi mindaz, ki igaznak véli az Uraink hívását. Szóljon, hát ötször a Nagy Harang. Szóljon ötször, mindegyik Ős Elem tiszteletére!

 
Ötször kongatták meg templom gigászi harangjait, melyek óriási orkánként zengték be a földalatti templom minden zugát. Öt alkalommal repesztette fel kis híján a finom neszekhez szokott, tapasztalatlan füleket. Ötször csupán, pont, ahogy elő van írva, se többször, se kevesebbszer. Ez volt  a szokás minden egyes alkalommal, ha valami új vette kezdetét, vagy ért véget. Ötször zengett, ha újév lett, vagy ha friss tanítványt fogadtak, de szintén ötször zúgott, ha egy tanítvány szerzetessé emelkedett, vagy egy társunk elhalálozott. így nyíltan mondhatjuk, hogyha a hatalmas arany csodák megszólaltak, mindenki tudta, hogy valami megváltozott szerényke életközösségükbe. Ezzel az alkalommal a fogadó szimfónia csengett, mely fájón lüktetett utána még jó darababig, ahogy a Kavicsoknak kijelöl helyen (friss tanítványok) vártam a ceremónia végét. Mindössze 7 esztendő voltam, elég idős, hogy megkezdhessem shinobi képzésemet, de e helyett egy földalatti barlangban csücsülök, és arra várok, hogy egy ráncos fazon lenyírja a hajamat. Tiszta gáz… gondolná más. Ám én nem így vélekedek. Születésem óta a Föld Templomában éltem, így érthető, hogy egész más a hozzáállásom a dologhoz, mint másoknak. Számomra ez inkább megtiszteltetés volt, mint gáz. Moriu az idős, vak szerzetes végül elém lépett, miután felavatta a többi Kavicsot. Ahogy mindnyájuknál előttem is hosszasan várt, mielőtt feltette a kérdést.
- Készen állsz-e gyermekem, hogy azt az utat járd, melyet a Nagy Istenek jelöltek ki nekünk, készen állsz, hogy testedet Ohonamochi templomának add és egyike legyél a Megvilágosodásod után, a templomunk alapjául szolgáló Hegységnek? – recsegi gyengécskének tűnő, de mégis intenzív hangján.
- Készen állok Nagymester! Véremet és Életemet a köveknek ajánlom. Kavics vagyok a Rengetegben!
A rituális tőr mély sebet vágott, ahogy saját húsomba vágok. A kezemen ejtett sebből csepegni kezdett a vér, beáztatva előttem a sziklát, melyet a megannyi rituális tőrvágás vörösre festett az idő múlásával. A Bölcs remegő karokkal emelte felém borotvakését, ám nyugodtan ültem és vártam, hogy levágja hajam, ezzel elindítva engem a szerzetessé válás rögös útján. Éreztem a penge hidegét, de egyszer sem vágott meg vaksága ellenére sem. Ez nem csak a Türelem próbája volt tudtam jól, hanem a Bizalomé is. És bennem megvolt… mind egy szálig!
 
Hogy őszinte legyek nem igazán tudom, ki vagyok. Igen, tudom a nevemet, mindenre emlékszem, de ez mind csak teljes mértékben felszínes dolgok az igazi lényemet, az okot az életemre senki sem, még a szüleim sem ismerik. Egy vagyok a földünk élőlényei közül, eddig így álltam a dolgokhoz és így is fogom fel a dolgokat, de ha bárki kérdezné miért születtem, milyen célból nem tudnék rá válaszolni. Atyám egyszerű shinobi volt, anyám pedig a templom szerzetesei közül származott, ám hiába vérszerinti szüleim a templomi normák miatt, jószerével nem is ismerem őket. Anyám a fogadalma megszegése miatt elhagyta a templomot, bár önakaratából, míg engem a templomba hagyott. Nagy eséllyel az állt a dolgok mögött, hogy nem igen tudott volna fenntartani, bár nem is igazán kérem számon a miértekért. Végül is én boldog életet éltem, így nem probléma a múltbéli döntése. Persze néha-néha meglátogattak, de édeskevés volt eme rövidke idő. Mindezek ellenére boldog voltam, ha láttam őket, de ezek a napok egyre kevesebbszer jöttek el, majd a beavatásom napjára teljen el is hagytak.
 
- Figyelj jobban, gyermekem! – szól rám a nyugodt, mégis kemény hang, ahogy egy brutális csapás taszít le a lábamról – Ne vedd félvállról a kiképzésedet, mert komolyan megsérülhetsz.
- Elnézést atyám, elkalandoztam. – fohászkodok bocsánatért mesterem felé.
Kilenc éves vagyok és épp a közelharci oktatáson vettem részt. A mesterek brutális hatékonysággal képeztek minket és tudtunkra is adták, hogyha nem adunk bele 120%-ot az utunknak itt vége. Ennyi. Hát igen, sajnos nem igen finomkodtak ez a Föld Temploma, itt a legtöbb ember nem a kedvességéről híres, de a szerzeteseik talán a világ legszilárdabbak emberei, akár mentális, vagy fizikai képességekről is van szó. De az odajutás, míg átszenveded magad a célig, már jóval hosszabb és… szörny, mint azt az ember gondolná.
- Egyenes hát, feszes vállak. Ne csak az izmaidból üss! Gyerünk! Így igen! Had haljam a harcosok fogadalmat!
- Szikla vagyok a Kőtengerbe… - lihegem fáradtan - …Porból lettünk és azzá leszünk… Ha vad orkán… nagy özönvíz… mennyei büntetés is jön… én akkor is szilárdon állni fogok!
- Szabályosan vedd a levegőt és mi ez a hanyag testtartás?! – csap bokán tanítóm, amelytől elvesztve a kezemet elég ügyetlenül estem el, mely nyomán a karomban úgy vélem eltörhetett valami, legalábbis a testembe nyilalló fájdalom ezt gondoltatta velem. De nem adhattam fel… ha itt abbahagyom, és kifekszek el leszek küldve, ami annyit tesz, hogy előröl kell kezdenem a tanításokat… Az viszont nem lenne jó… megerősítettem tehát elhatározásomat, és talpra álltam.
 
Szélsebes ütések és rúgások soroztak meg, melyek mind-mind kegyetlenül erősek és kemények voltak. Nem meglepő. Ők is tíz éve vannak már a kolostorban, pont úgy, mint én. Értik a dolgukat pontosan annyira, amennyire kell. Hosszú órákat, napokat, heteket töltöttek, sőt még több időt használta el az életükből, csakhogy a fizikumukat javíthassák. Mostanra a csontozatunk megedződött, a csapásaink ereje megnőtt. Hála a kegyetlen edzéseknek, különböző „torna”gyakorlatoknak testünk valóságos fegyverré vált. Egy-egy növendék ereje elég volt akár arra is, hogy egy kisebb téglafalat is átvigyen a puszta kezével. Hihetetlen erő és fejlett egyensúly érzékek. Hogy ezt miért mondom? Azért mert a hosszas edzésünk eredményeként a képzésünket sokkalta magasabb szintre emelték. Amint elértük a szükséges képzettséget, a pusztakezes harcokat az Ezer Kőpenge Csarnokában folytattuk ahol megszámlálhatatlan sztalaktit és sztalagmit mered le, vagy felfele. Ebben a csarnokban minden harc során az életedet tetted kockára, hisz ha megcsúszol és elesel a sztalagmitok tetejéről előfordulhat, hogy a lentebb található hegyes kőzetek valamelyike teljesen felnyársalt. Sajnos… volt rá példa az én képzésem idején is, ahol szerencsétlen edzőpartnerem járt pórul. De persze ez már nem igen fordulhat elő a mi szintünkön. Ellenfelem brutálisan kemény csapásait zokszó nélkül fogadtam és hasonlóan precíz és erős csapásokkal viszonoztam is azt. Mindkettőnk egyetlen lábbal állt csupán a mélység fölött, mezítelen lábbal, a hegyes sziklán. Ez  gyakorlat nem csak arra volt jó, hogy fizikai és fájdalomtűrő képességeinket fejlessze. Ha nem figyeltünk eléggé a helyváltozással könnyen átszúrhatták a kövek a lábunkat, ha védelmünkre nem figyeltünk, akkor az ellenfelünk zúzott porrá minket, ha pedig az egyensúlyra az első csapás a mélybe lök minket. Szóval ez amolyan hármas tréning volt. Meg persze… egy ugródeszka is… Csapásom nyomán ellenfelem megingott és ez elég volt ahhoz, tenyeremmel mellkasára csapjak… vagy legalábbis olyasmi mozdulatot tegyek. Ez jelképezte azt a mozdulatot, hogy bármikor a mélységbe taszíthatnánk ellenfelünk, vagyis a meccset megnyertük.
- Ryusuke nyert. – közli a „kikiáltó” - Ezzel újabb győzelmet szerzett. Jelenlegi állása: 100 győzelem, 89 vereség, 12 döntetlen. A templom szabályzata szerint eleget tettél a feljebb lépéshez. Hamarosan értesítünk a részletekkel.
- Igenis uram!
 

100 győzelem az Ezer Kőpenge Csarokában. Ez az előfeltétele, hogy valakiből Csiszolt Kő lehessen, mely a Templom ranglistájának a 2. lépcsőfoka. Természetesen örültem, mikor a főpap ünnepélyesen felavatott, viszont különös volt számomra az érzés, hogy ennyi év után elszakítanak az edzőtársaimtól és egy egészen más közegbe raknak át. De hát ilyen az élet, és hát mivel egy „légtérbe” lakunk, viszonylag közel egymáshoz, így nem igazán volt probléma a kapcsolattartás is. Bár szó mi szó, azért elég ritka volt az, hogy egy-egy emberrel mélyebb kapcsolatot alakítottunk ki, de azért voltak nekem is jó barátaim. Míg az 1. lépcső a fizikai képzésre ment rá, úgy a 2. inkább az elméleti művelődésre figyelt. Az 1. során megerősítettük a testünket, míg ennél a tudatunk kerül edzetésre. Hogy melyik volt szerintem a nehezebb? Naná, hogy a második. Vallás, etikett, kultúra, történelem, nyelvészet, chakraelmélet és sok más, egyéb művészet, tantárgy melyet egyszerre kellett belesajtolnunk a fejünke.. őszintén… volt az a pont, amikor jobban kimerítettek ezek az oktatások, mint az egész nappalt tartó fizikai munkák, edzések. Természetesen fontos megjegyezni, hogy papíron megtanulni jóval nehezebb megismerni a világot, mint saját tapasztalatok útján. És ezzel a tanítóink is tisztában voltak. Éppen ezért hajtottak minket napról napra, hogy betartassák velünk a minimumot, melynek tudatában kellett lennünk, mielőtt a 2 éves határidő lejár. Hogy mire volt ez a határidő? Arra, hogy megismerjük a világot mozgató alapokat, és hogy utána a saját szemünkkel, testünkkel tapasztaljuk meg ezeket a végtelen földeken. Igen… mindössze 2 éves képzés után minden 2. lépcsőbe ért Csiszolt Követ kigördítettek a nagyvilágba, hogy Megvilágosodhassanak. Hogy mit jelent a Megvilágosodás? Lényegében nagyon nehéz megfogalmazni ezt, mivel emberfüggő, minden ember másképp lép feljebb, s mikor ez megtörtént visszatérnek a nagyvilágból és feljebb lépnek a 3. lépcsőre, mellyel a Sziklarengeteg részévé válnak… és többi nem hagyhatják el a templomot. A távollét mindenkinél más…  nem tudhatom meddig leszek úton, míg sikerül Megvilágosodnom. Lehet 2 év, de lehet akár 20 is. Gyakran az is előfordult, hogy a szerzeteseink azelőtt haláloztak el, mielőtt feljebb léphettek volna. Tragikus, de ilyen az élet. És én vágyok rá. Érdekelt a világ. Részben azért, mert egyáltalán nem ismertem belőle semmit, csupán azt, melyet a könyvek tanítottak nekünk. Részben pedig azért, mert így megtudhatom, honnan származok. Getsugakure… a hely, ahonnan apám származik. Igaz, hogy régóta nem tartom a kapcsolatot a családommal, de attól még a családom és szeretnem és védelmeznem kell őket, ha szükség úgy kívánja. De attól még… kíváncsi vagyok, vajon milyenek is a rokonaim valójában. Éppen ezért döntöttem ez mellett végül. Mikor 2 évvel később elhagytam a templomot és hátat fordítva rövid búcsút vettem eddigi otthonomból, bátor szívvel és teljes bizonyossággal léptettem előre az új kalandok felé!


~~~~
 
Pár héttel később járunk csak, és én magam is szinte alig-alig tudom elhinni, hogy most is kinn vagyok… Kinn a szabadban. Maga az út is teli volt újdonságokkal és az eszemet sem tudom, mikor éjszakáztam utoljára szabad ég alatt. A barlangok nyirkos, fojtogató félhomálya után a felszín maga volt a Paradicsom, teli fénnyel és jókedvvel. Úgy éreztem, hogy bármeddig képes lettem volna csodálni az emberek hagyatékát. Viszont az utamat nem zárhattam le. A Megvilágosodás Útjára léptem, és az Atyáim, illetve Testvéreim nem néznék jó szemmel, ha már az első héten is megtorpannék az engem körülvevő újdonságok miatt. Azonban éreztem, hogy ahogy én is csodálkozva tekintettem a világra, úgy a világi emberek is csodálkozva néztek rám, hisz nem minden nap találkozik az emberfia egy szerzetessel. Ők nem hatalmas barlangokban és kőbe vájt házakban éltek. Nekik ez éppannyira újdonság, mint számomra az ő modern tudományuk. A Templom nem tartalmaz semmilyen elektromos kütyüt, se gázt felhasználó telepet, ami miatt ezek az újdonságok, mint a gáztűzhely, vagy a villan, számomra mind új dolognak tűnt. El kell ismernem… ez a világ.. egy egészen másmilyen hely, mint ahol, és amiben én éltem eddig. Egy kis falucskába tértem be az éjszakára, ahol egy kedves szívű családszállást és meleg ételt biztosított számomra. Aprócska kunyhójukba éppen, hogy elfértem, de mint ahogy az Atyáink tanították, minden segítő kéznyújtásért hálát kell adnunk.
- Köszönöm jó uram, hogy megvendégel az éjszakára. A Fenségek áldása kísérjék, Önöket!
- Jaj, jó van mán fiam, elég lesz mán. Höhö… - nevet a pocakos házigazda jóízűen – Ennyi mézás-mázos hablatytól lassan kiakad a vércukrom. Höhö…  - azért barátilag hátba veregetve, még hozzáteszi -  Lehet, hogy mi csak egy Istenhez imádkozunk, de mi is hisszük, hogy segíteni kell a rászorulóknak. Nem lett volna szívünk kint hagyni tígedet.
A nagyjából 50-55 év körüli házigazda egy kopaszodó félben lévő, pocakos bácsika volt, akin látszott, hogy lassan kezdi elhagyni az ereje, hisz javában túl van az élete nagyján. Felesége, ki nagyjából korabeli lehetett azonban teli volt élettel és jószerével le se ült, úgy pörögte át a nap maradékát, közben mindvégig vidám, életteli maradt. A párnak két kisebb gyermeke is volt egy 7 éves kisfiú és egy 10 éves lány. Mindkettő gyermek friss volt és életteli. Szint szüleik alig bírták lerángatni rólam őket, annyira elvoltak a maguk szórakoztatásával. Úgy tűnik, ritkán látnak ilyen magas embert, mint én, így addig piszkáltak, addig kapaszkodtak a lábam, míg fel nem vettem őket a nyakamba, vagy fel nem dobtam őket a levegő, hogy így „repüljenek” kicsit. Mind a kettőt víg sikkantásokkal díjazták és minden egyes víg pillanatot egy újabb követett, hisz a játék számukra addig nem ért véget, míg bírták szusszal. A nap már nagyban lefelé tartott, mikor én még kinn fogócskáztam a két lurkóval. Ha mást nem, legalább ennyit tudtam tenni a ház urának és drága feleségének, hogy lefoglaltam a csöppeket, hogy ők maguk is pihenjenek.
- Hinnye fiam, jól bírod szusszal. – szól csodálkozva az apó, mikor kijött szólni a gyermekeinek, hogy lassan takarodó – Nem sűrűn látni, hogy valaki képes lépést tartani ezzel a két ördögfiókával-e.
- Igazán életteli gyermekeik vannak. – felelem mosolyogva, rá sem figyelve a kisfiúra, aki haragosan csapkodja a lábam, amiért nem vettem fel megint.
- Életteliek a fenét… igazi halálos fegyverek.. höhö.. egy dadus sem képes elviselni őket hosszú távon. – nevet fel a férfi saját viccén – Erről jut eszembe, hová tűnt a kicsi Mia? – néz körbe a ház ura.
Jómagam is meglepődtem, és ahogy körbenéztem magam is felfigyeltem rá, hogy a kislány eltűnt… annak ellenére, hogy nemrégiben az öccsével együtt a közelembe volt, de pár pillanat és már hűlt helye. Már majdnem szóltam a férfinak, hogy megyek, megkeresem, amikor éles sikkantásra figyelünk fel. Az úr indult el előbb, nekem előbb be kellett kísérnem a kisfiút a házba, de ahogy ez megvolt én magam is előre indultam a ház bejárata felé, hisz mi egészen eddig a kis kunyhócska hátsó kertjében pihengettünk. Amit ott láttam eléggé kiábrándító volt. Egészen eddig a felszín maga volt a csoda, a vidámság rejteke. Azonban… mint kiderült… nem láttam a mocskot, mely meglapult a felszín alatt. Három alak állt a bejárat előtt, a középső férfi a ruhájánál fogva tartotta a levegőben a gazduram lányát és ocsmány pofákat vágva követelőzőt valamiről.
- Azonnal engedje el a lányom, különben hívom az őrséget! – kiált oda a három alaknak a férfi, de látszott rajta a félelem.
- Na lassan a testtel haplikám! A kis csitrit maga kereste a bajt!
- Jó mondod főnök biza! Ez a kis luvnya nekiszaladt a főnöknek! Nézze meg csupa kosz lett a vadiúj nadrágja!
- Igen-igen… hát ki fogja ezt kifizetni nekem? – röhög fel mindhárom bajkeverő.
Ekkor értem oda az úr mellé.
- Uraim, kérem, hagyják abba a vitát… ezt békésen is meg tudjuk oldani, kérem… - kezdtem volna bele, de megszakították a mondandómat.
- Aztak*rva némá! – vihog a többire a trio egyik tagja – Egy benga nyuszi… ez mekkora…. mindjá behugyozok…
- Miva’ Goliath otthon hagytad a töködet? – jött a másik.
- Kérem engedjék el a lánykát, biztos nem szándékosan csinált gondot Önöknek… - próbálok stílust váltani, hátha így jobban meghallgatnak.
- Az nem érdekes. Bajt kevert, meg kell fizetnie érte… vagy vállalod a felelősséget a kölyökért? Legyen… gyere ide és térdelj le! A kölyök helyett te fogod elviselni a büntetést, te benga!
Úgy tűnik nem volt más választásom. Nem akartam gondot okozni a házúrnak, így némán bólintotam és úgy tettem, ahogy azok kérték. Mikor térdre ereszkedtem a fickó félredobta a lányt, aki kemény a földnek csapódott. Sajnáltam, de nem mertem megmozdulni, hisz nem akartam, hogy későbbiekben szegény lánynak baja legyen. A három fickó közül a legnagyobb (aki ennek ellenére is jóval kisebb volt, mint én) egyszerűen a kerítéshez lépve kitépett a földből egy nagyobbacska lécet és azzal lépett felém. Láttam, hogy az úr épp a lányával van elfoglalva, így tudtam, hogy ő már biztos kezekben van. Ez legalább nyugtatóan hatott rám. Ekkor sújtott le a fickó. A keményfa recsegve tört el a hátamon, ahogy a férfi lecsapott. És bár egy ideig mindannyian jóízűen röhögtek, hogy még védekezni sem próbáltam meg, lassan zavar vette át a hangulatuk fölött az irányítást. A léc eltörött, azonban nem adtam komolyabb reakciót arra, hogy egyáltalán éreztem volna a csapást. Valójában alig-alig vettem fel valamit belőle, hisz ennél jóval keményebb csapásokat és ütéseket kaptam az eddigi életem során.
- Na mit csináltál vazze… - találja meg végül a hangját a vezér, majd előhúzza a vascsövét -  b*meg képes vagy egy rohadt kerítésből is kifgoni a sz*rt… ne gyere… megmutatom én hogy kell ezt csinánie!!
Kezdtem érteni, hogy mi folyik itt. A három vandál nagy eséllyel rajtam próbálják meg kiélni a szadizmusukat, de ahogy nézem nincs hozzászokva ahhoz, hogy nem gyenge az ellenfél. De nem mozdultam. Nem tehettem. A fickó megindult felém és arra készült, hogy fejbe vágjom a csővel. Én csak összeszorítottam a fogam és vártam a csapást…
- Ne báncad a bácit! – szalad ki a kisfiú az ajtón, egyenesen felém.
- Te csak ne ugass te dög! – sújt felé a csővel inkább a gyermek felé, mint az irányomba.
Őszinte leszek. Nem emlékszem arra a mozdulatra, amikor felálltam és cselekedtem. Nem emlékszem, hogy bármikor is elgondolkoztam helyes-e amit teszek… csak csináltam… Tenyerem élével vágtam durván a kézfejére, amitől üvöltve engedte el a botot, majd keményen tenyerem kinyújtva szinte csak egy erőset taszítottam mellkasán, ezzel is eltaszítva őt a földről és hátralökve őt. Nem vagyok benne biztos, de lehet, hogy egyik ütésembe a csontja is megrepedt. Pár pillanat alatt történt az egész a fiúcska szinte fel sem fogta, hogy mi történt, így kis híján nekem szalad. A trio vezetője sípoló tüdővel feküdt a földön, a két társa pedig elég gyorsan elhagyta a nadrágjukban tartott bátorságot valamitől, így a vezetőjüket szinte húzva maga után visszavonulót fújtak. Ez…. kicsit elbizonytalanított. Vajon rosszul mértem volna fel őket? Vagy itt fönt ez normális?
- Szerzetes Uram, mondja jól van? – lépdel hozzám a még mindig karjaiban sírdogáló lányával az apa.
- Köszönöm figyelmességét, de úgy ítélem, a leánya rosszabbul van, mint én.
Egy ideig csitítgatta a gyermekét és az anyjuk is előkerült valahonnan, aki csak most értesült a dolgokról (legalábbis most tűnt fel neki a kiáltozás, vagy most tudott elszabadulni a dolgától). Átvette a gyerkőcöt és hamarosan bevezette mindkettő picúrt a házba, így mostanra csak ketten maradtunk a férfival.
- Bocsásson meg kérem, amiért ilyen felelőtlenül viselkedtem.
- Nem értem, miért kérsz bocsánatot. Elkergetted ezt a pár palimadarat és pont… miért kérsz elnézést?– pislog furcsán az öreg.
- Erőszakot alkalmaztam. A templomban megtanítottak minket rá, hogy legyünk kemények, akár a szikla… de a tanok szerint nem használhatjuk az erőnket személyes célokra. A férfiak biztosan elmentek volna anélkül is, hogy kárt tettem volna bennük…
- Áh… butaság… ha nem ők, akkor te vagy mi sérültünk volna le… Van olyan erőszak, ami felesleges, de van olyan is, ami szükséges a nagyobb jóhoz. – legyint.
- Ahogy… gondolja… - felelem tompán.
- Eh… viszont tartozok neked a gyermekeim épségéért… és ne gyere itt a szent beszéddel, látom, rajtad mit akarsz! Nem! Nyed le szípen és csitt!
Nem mertem ellent mondani, így csak némán bólintottam és hagytam, hogy engem is visszavezessen a házba. Másnap reggel egy kisebb útravalóval a hátamon búcsúztam el az idős pártól és a gyerkőcöktől (kik jóval jobb színben voltak most, mint az este folyamán). Az úr ragaszkodott hozzá, hogy kárpótlásul a segítségemért elvigyen engem a legközelebbi faluba, de mivel makacs módjára nem voltam hajlandó beadni a derekam (révén számomra épp elég volt, hogy ott pihenhettem náluk), így végül közös megállapodással pár napra elegendő élelmet pakoltak össze nekem, mely hasznomra válhat az úton. Megköszöntem nekik a szállást és az útravalót, majd elváltak az útjaink. Ez volt az első komolyabb tapasztalatom a nagyvilággal. És meg kell, mondjam… hogy amilyen csodás élmény volt, olyan kiábrándító is. Két különféle ember típussal találkoztam, és míg az egyik megmelengette a szívem, a másiktól szomorúság lett rajtam urrá. igen… még sokat kell tanulnom a világról.. de első lépésnek… pont megfelelő volt!


A hozzászólást Djuka Ryusuke összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Jan. 28 2018, 00:02-kor.
avatar
Djuka Ryusuke
Játékos

Taijutsu Pontok : 50


Adatlap
Szint: C
Rang: Vándor / Szerzetes
Chakraszint: 240

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Djuka Ryusuke

Témanyitás  Senju Tobirama on Szomb. Jan. 27 2018, 20:56

Üdv!

 Elolvastam előtörténeted, s tetszett az iromány egészében, egyedi volt, maga a megvalósítás egy saját kis templomi, szerzetesi lét tervezetével vegyítve. Azonban talán pont ez volt kicsit a probléma, talán emiatt, hogy próbáltad érzékeltetni, megismertetni velünk a rendszert, amiben él kicsit kiveszett maga a karakter az egészből, így egyáltalán nem bántam volna, ha hosszabb lesz valamivel. Valamint talán tényleg kicsit többet kellett volna figyelned, átnézni egyszer-kétszer magát az ET-t ugyanis egész sok elírás figyelhető meg, s volt olyan, ahol egy mondaton belül váltakoztál időben...

"
Kilenc éves vagyok és épp a közelharci oktatáson vettem részt."

Ezek tipikusan olyan hibák, melyeket egy kezdőnél elnéznénk, nálad viszont nagyon szembetűnő és arról árulkodik, hogy magát a karaktert, az egész ötletet sokkal előrébb tartottad, mint azt, hogy hogyan van megalkotva, hogyan "születik meg". Láthatóan a végét eléggé elsietted, nem megszokott tőled egy ilyen munka, főleg nem mondjuk egy Miuru ET után, amelyről ugyan a véleményem megvan, ám a maga stílusában fényévekkel van előrébb a mostani írásodtól. Jelenleg, ahogy ezt írom azon vacillálok, hogy engedjem-e javítani, vagy fogadjam el és legyen az a büntetésed, hogy nem is javíthatod ezt már... Ez egy végtelenül ötletes és jó karakter lesz, sokkal többet kidolgozhattál volna belőle az ET-ben.

Mindazonáltal egy nagyon szép, ötletes felépítést kaptunk a föld templomának szerzeteseiről, azok "mindennapjairól", tanulási szakaszairól,  még a vallásukról is mint olyan. Elismerésem, tényleg. Rajtad kívül talán három olyan gundanossal találkoztam, akikből kinéztem volna ezt, szóval ez mindenképpen piros pötty, ahogy az is, ahogy használtad néhol a szavakat. Ahogy illeszkedett a vallásukhoz, vagy épp rangjukhoz az aktuális mondanivaló, mint "
... minden 2. lépcsőbe ért Csiszolt Követ kigördítettek a nagyvilágba..." Ezek mindenképp hozzáadtak ahhoz, hogy megpróbáljon egyfajta hangulatot átadni és néhol sikerült is neki. 

Mindenesetre két ajánlatom van.. vagy javítod az ET-t egy nagyobb jutalomért, vagy elfogadod a mostani ajánlatom, aminél bőven többet kaphatsz...
Chakra: 230
TJP: 30 +2 +5 +1 =38
Ajándék technika: Kyaku Kyaku // Páros Rúgás  (+1 TJP)


Illetve ugyan nem tértél ki rá, de ha tanult shinobi módjára shurikent is használni, úgy shuriken jutsu D-szintet is felírhatod. 

_________________
avatar
Senju Tobirama
Főadminisztrátor


Adatlap
Szint: E
Rang: Hokage
Chakraszint: Halálütés

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Djuka Ryusuke

Témanyitás  Senju Tobirama on Vas. Jan. 28 2018, 17:57

Elolvastam a bővítést, szép munka, tényleg beleraktál többet a karakter jelleméből is, ami szép, bár az eddigi hibákat nem javítottad visszamenőlegesen, no de nem baj, elfogadom.

Jutalom:

Chakra: 240

TJP: 42 + 1 + 2 +5 = 50
Ajándék technika: Kyaku Kyaku // Páros rúgás
Pénzösszeg: 5000 Ryoval megdobtak a kolostorból, hogy legyen miből felfedezni a világot. Bár nem olyan sok, ha fegyverre költi valaki.. 

Írj adatlapot, jó játékot! 

_________________
avatar
Senju Tobirama
Főadminisztrátor


Adatlap
Szint: E
Rang: Hokage
Chakraszint: Halálütés

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Djuka Ryusuke

Témanyitás  Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.